Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-02 / 77. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. ÁPRILIS 2., SZERDA 4 MEGYEI TÜKÖR HIRSAV Heteken belül megkezdik a hidak felújítását bonyhádvarasd Néhány héten belül megkezdik a fa­luban található három híd felújítását. Juhász Ferencné polgármester elmondta, vis major pályázaton kapott az önkormányzat három millió forintot a munkára, (rt) Parkot kap az ifjúság a szabadidő eltöltésére DALMAND Hasznosan tölthe­tik az idejüket a dalmandi fi­atalok. A község idei költség- vetésében szerepel egy ifjú­sági park kialakítása. Füves park, teniszpálya és egyéb sportolási lehetőségek is vár­ják a fiatalokat. A munkát tegnap kezdték meg a falu­ban foglalkoztatott közcélú munkások, (kk) Előkészítik a tábort a csoportok érkezésére FADD-DOMBORi A szezonra készülnek a Gyermek és If­júsági Közalapítvány Fadd- Dombori táborában. A tisz­tasági festésen, a park rend­betételén dolgoznak, hogy a május 6-án érkező első csoportot rendben tudják fogadni. A nyárra már a he­lyek egy része elkelt, (hé) Ráfizetéses, ezért eladja a kompot az önkormányzat serien A szekszárdi híd átadása óta nagy gondot okoz a gerjeni komp fenntar­tása. Az önkormányzat az üzemeltetővel közösen pá­lyázott eddig a működtetésre, de így is ráfizetéses. A testü­let ezért úgy döntött, eladja a kompot, amit meg is hirdet- tett egy szakmai lapban, (vt) Háromtagúra csökkent a bizottság tolná Lemondott a tolnai képviselő-testület ügyrendi és jogi bizottsági tagságáról dr. Lehőcz Regina. A jogásznő ugyanis sikeresen pályázott a megüresedett titkársági ügyintézői állásra a tolnai vá­rosházán. Köztisztviselőként azonban nem lehet a bizott­ság tagja. A képviselő-testület a lemondást tudomásul vette. A jogi bizottság létszáma ez­zel három főre csökkent, (sk) Saját bőrén tapasztalta könyv Hasznos tanácsok a brit munkavállaláshoz és élethez „Kalauz a brit munkavál­laláshoz és élethez” című hiánypótló könyv jelent meg azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a kül­földi álláskeresés útvesz­tőiben. Szerzője Bátorfi Zsuzsanna fiatal szek­szárdi közgazdász. F. Kováts Éva A könyv ötlete akkor merült fel Bátorfi Zsuzsában, amikor Ang­liába kikerülve szembesült a kinti munkavállalás buktatóival és rádöbbent arra, hogy gyakor­latilag semmilyen írásos segéd­anyag nincs, amiből a Magyaror­szágról érkező munkát keresők tájékoztatást kaphatnának gya­korlati kérdésekben.- Tudom, hogy sokan járnak hozzám hasonló cipőben, egyre több frissen végzett vagy már munkában álló diplomás próbál szerencsét Angliában. Az ő szá­mukra próbáltam meg hasznos tanácsokat, útmutatást adni, hogy tudják, mire számíthat­nak, hová fordulhatnak, mond­ta Zsuzsi. Hazánk uniós csatlakozása utat nyitott a munkaerő szabad áramlása előtt, megkönnyítette a munkavállalást az unió tagor­szágaiban, többek között az Egyesült Királyságban is a ma­gyarok számára. A „Kalauz a brit munkavállaláshoz és élet­hez” címmel saját, Angliában szerzett tapasztalatait foglalta te­hát össze most megjelent köny­vében Bátorfi Zsuzsanna. A fel­sőfokú angol, olasz nyelvvizsgá­val, középfokú francia, német, spanyol nyelvtudással rendelke­ző 27 éves hölgy a Pécsi Tudo­Bátorfi Zsuzsanna saját, angliai munkavállalói tapasztalatait foglalta könyvbe mányegyetem elvégzése és turiz­mus másoddiplomája megszer­zését követően, 2004-től él az angliai Birminghamben. Jelen­leg irodavezetőként dolgozik egy angol cégnél. Elképzeléseivel az elmúlt év elején keresett meg egy hazai könyvkiadót, augusztusra pedig már nyomdakész volt a 304 olda­las kötet, rengeteg hasznos gya­korlati tanáccsal. Nagy teherbírású munkaerőnek tartják a magyart. Bátorfi Zsuzsanna szerint bár a brit munkaadók többsége álta­lában nem ismeri Magyarorszá­got, mégis szívesen foglalkoztat magyarokat, mert sokat és jól dolgozó, megbízható, nagy teher­bírású munkaerőnek tartják honfitársainkat. A kérdésre, jó választás volt-e friss diplomásként Angliába utazni szerencsét próbálni, Zsu­zsi határozott igennel válaszol. Rengeteget tanult kint, nagyon sok új, hasznos ismeretet szer­zett, ráadásul megismert egy másfajta életstílust, gondolko­dást. Azt mondja, bár nagyon jól érzi magát Angliában, mégis úgy tervezi, hogy néhány év múlva angol férjével hazatele­pülnek, nem akar végleg elsza­kadni a hazájától, Szekszárdon élő szüleitől. Hasznos kalauz készült azoknak, akik az Egyesült Királyságban akarnak munkát vállalni A szerző elsőként arra ösztö­nözni az olvasót, gondolja át alaposan, vajon a külföldi munkavállalás jelenti-e számá­ra a legjobb megoldást. Ezt kö­vetően veszi kezdetét az uta­zásra való felkészülés: a mun­kaerő-piaci helyzet áttekintése, a képességek, készségek leltár­ba vétele. szóba kerülnek, hogy me­lyek az állás szempontjából szóba jöhető cégek, honnan szerezhetők információk, hol találhatóak a meghirdetett ál­lások. Mintát találunk önélet­rajzra és kísérőlevélre. A szer­ző kitér az Egyesült Királyság­ban való mindennapi élethez elengedhetetlenül szükséges tennivalókra is, ismerteti a különböző dokumentumo­kat: a munkavállalói regiszt­rációt, jelentkezést a helyi kör­zeti orvosnál, a bankkár- tya/csekk kitöltésének szabá­lyait, kötelezően fizetendő dí­jakat, adókat, a gépkocsi­használathoz kapcsolódó do­kumentumokat, tudnivalókat a nyugdíjról, teendőket a ha­zaköltözést követően. aki felkészült a külföldi munkavállalásra és jól beszél angolul, az ezt a személyes tapasztalatokra épülő könyvet használva nagyobb sikerrel indulhat neki egy új élet kezde­tének és egy megfelelő állás be­töltésének. a könyvhöz készült honlap cí­me: www.britzsebkalauz.hu . S ffim wmmm KALAUZ A BRIT A N KAVÁllAlÁSHOZ ÉS ÉLETHEZ Hasznos útmutató a könyv Schengen ellenére sem esett vissza a forgalom a megye okmányirodáiban Nem igényelnek kevesebben út­levelet, mint eddig, dacára hogy immár a légi közlekedésben sem korlátoznak minket a schengeni határok. Dr. Faragó Ágnes, a szekszárdi hatósági iroda veze­tője szerint ennek egyik oka, hogy nem csak uniós országok­ba utaznak a szekszárdiak és környékbeliek. Másfelől például ha a közkedvelt Görögországba utazik valaki autóval vagy busz- szal, olyan országokon is át kell haladnia, melyekben kérik az útiokmányt. A vezető véleménye ugyanakkor az, hogy sokan biz­tos, ami biztos alapon akkor is kiváltják a dokumentumot, ha nem teszik ki a lábukat a schengeni övezetből. Péter Ró­bert, a bátaszéki okmányiroda munkatársa elmondta, náluk sem kisebb a forgalom. Vissza­esésre legfeljebb nyáron lehet számítani, amikor korábban két­szer annyian váltották ki az út­levelet, mint az év többi szaká­ban. A szakemberek arról is tá­jékoztattak, hogy az új, chipes útlevelet a határokon könnyebb ellenőrizni, így ahol kérik, elvi­leg gyorsabb az átjutás. ■ B. K. A partnerközség mellett bajorok is jelentkeztek udvari Seifhennersdorfban már nincs nemzetközi fesztivál a part­nerközség Udvari küldöttsége nélkül. Peszt Attila, Udvari pol­gármestere viszonzásképp azt kí­vánja elérni, hogy az augusztusi falunapokon legyen jelen a né­met település delegációja. - Tele­fonon egyeztettem a Seifhenners­dorfban élő Pfaff Mátyással, aki egykor Udvariban született - kö­zölte Peszt Attila. - Megállapod­tunk, hogy április végén tizenegy ottani vendég keres fel bennün­ket. A tamási fürdőben pihennek ebben az időpontban, tehát láto­gatásukkal a hasznosat kötik ösz- sze a kellemessel. Ekkor készít­jük elő a hivatalos augusztusi utat. A polgármester reményei szerint rendezvényükre Bajoror­szágból is érkezik küldöttség. Ta­valy ugyanis éppen Seifhenners­dorfban vetették fel a bajorok, hogy szeretnék megnézni az ud­vari falunapokat. ■ Sz. Á. Igen, új előfizetőként megrendelem a Tolnai Népújság című napilapot 1 hónapra 1800 Ft-ért, és kérem ^ az ajándék kávét ......................i—* Né v (jelenleg nem vagyok a lap előfizetője) a 06 80 203 995-os ingyenesen tntatá sámlinkon is! A hír velünk jár! Például reggel a friss hírek mellé a k illata és zamata. Ezért most az új Ajánlatunk az áprilisra beérkező megrendelésekre HASZNÁLT GÉPJÁRMÜVEK Kampf és Társa Kft. Kaposvár. Toponári út 2. Tel: 82/529-260 Toyota Corolla Verso 2.2 04-0 klíma, ABS, OVD, PSII stb. 2005. Peugeot 3071.6 Presence kiírna, ABS, 29000 kra 1 év garancia 2005. Peugeot 307 2.0 HDi Prémium Digit klíma, esöszenzor 2002. Peugeot Partner 1.9 D Riviera klíma, 1 év garancia 2005. Suzuki Ignis 1.3 szervokormány, metálfény, Cd-s rád» 2005. Peugeot Partner 1.6 Quicksilver, kiírna 2004. Fiat Seicento 1.1 S, 30000 km, 1 év garancia 2002. Fiat Cinquecento 51000 km, 1 év garancia 1997. Daewoo Nexia 1.5 GL, 1 év garancia 1997. Peugeot Boxer 350 LH1988. bruttó Kia K2700 platós 2000. D PEUGEOT 4 390 000 Ft 2 590 000 Ft 2 390 800 Ft 2 290 000 Ft 1 790 000 Ft 2 290 000 Ft 950 000 Ft 490 000 Ft 350 000 Ft 1400 000 Ft 880000 Ft HASZNÁLTAUTÓK GARANCIÁVAL ES EREDETISÉG VIZSGALAT! Lantos Szerviz Kft marcali. Hosztopy u. 122. TeL: 85/3134118 Renault Megane Break 1,416V 2000,10. fehér ABS, légzsákok, el.ablak Renault Scenic Aiize 1,9 DCi 2001,09 hárs ABS, klíma, légzsák, el.abaik Renault Clio 1,2 2000,09 kék légzsák, szervé, el.ablak, rádió, kp.zár Renault Cito 1,416V 2004,03 ezüst kiima, ABS. légzsákok, el.ablak Renault Thalia 1,5 DCi 2006,06 fehér klima, légzsák, el.ablak, szervé Renault Thalia 1,416 V 2003,09 febér kiima, légzsák, el.ablak, szervé Peugeot 307 SW XT 1,612003,12 zöld klima, ABS, légzsákok, el.ablakok Opel Meriva 1,612004,07 kék légzsák, szervé, kp.zar, el.ablak Opel Astra G Caravan 1.7 D 2005.03 ezüst klíma, ABS, légzsákok Suzuki ignis GLX 1,3 2006,01 ezüst ABS, légzsák, el.ablak, el tükör Suzuki Swift GLX 4WD 1,3 1999,11 ezüst 2xlégzsák, 4WD, el.ablak Renault Trafie 1,9 DC 2007,03 fehér klíma, ABS, légzsák, el.ablak. Renault Kangoo Express 1,411998,11 fehér kp.zár, el.ablak Peugeot Partner 170 CD 1,9 D 2002,09 kék szervokormány RENAULT 1 100 000 Ft 2 000 000 Ft 990 000 Ft 1850 000 Ft 21 14 2 200 000 Ft 1950 000 Ft 2 600 000 Ft 1690 000 Ft 750 000 Ft 4 990 000 Ft 888 000 Ft 1 180 000 Ft 40 DB-OS HAS2NALT AUIO KÉSZLETBŐL VÁLASZTHAT. KEDVEZMÉNYES, ÚJ GÉPJÁRMŰ HITELRE IS (AKÁR 10%THM) MEGVÁSÁROLHATÓK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom