Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-02 / 77. szám
2 Kanizsai diákok nyerték meg a retorikaversenyt bonyhád Primer és magiszter kategóriában is nagykanizsai középiskolások nyertek az Ordass Lajos Országos Retorikaversenyen. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium hatodik szónoklattan megmérettetésén előbbiben Budai Bianka, utóbbiban Kupó Péter volt a legjobb a zsűri döntése alapján, (hé) Rendbe tették a tó környékét a horgászok dombóvár Környezetvédelmi napot rendezett a városi horgász egyesület. Március elején az időjárás miatt halasztották el a programot. A hétvégi tavaszi idő azonban kedvező volt hozzá. Rendbe rakták a tüskei tó környezetét. Metszettek, bozótot irtottak, szemetet gyűjtöttek és takarítottak, (kk) Nyoma veszett egy tizenöt éves lánynak kapospula A Dombóvári Rendőrkapitányság körözi a 15 éves Kovács Orsolyát. A lány engedély nélkül távozott a kapospulai nevelőotthonból február 24-én. Életjelet azóta nem adott. Orsolya 160 centiméter magas, átlagos testalkatú, haja vörösre festett. Aki információval rendelkezik, hívja a 107-es segélykérőt vagy a 74/566- 070-es telefonszámot, (sv) Kovács Orsolyát keresik Két teherautó ütközött össze Palatincánál palatínca Tegnap a palatin- cai vasúti átkelő közelében két gépjármű karambolozott. A Bonyhád irányából Szekszárd felé haladó teherautó egy jobbkanyarban áttért a bal oldali sávba, és összeütközött egy szembe szabályosan haladó jármű- szerelvénnyel. A baleset okozója könnyebb sérülést szenvedett, az anyagi kár viszont jelentős, mintegy másfél millió forint, (kp) Súlyos sérülés lett azóvatlanságára SZEKSZÁRD Súlyosan megsérült egy gyalogos, akit személyautó ütött el tegnap az Arany János utcában. A nő a parkoló autók közül körültekintés nélkül lépett ki. Mivel féktávolságon belül volt, az autó már nem tudott megállni és elütötte. A hölgy fejsérülést szenvedett és egyik lábujja is eltörött, (sv) @ további hírek: www.teol.hu DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. ÁPRILIS 2., SZERDA mmxwpmmt. ., v. v Hurokban végzik az őzek kínzás Becslések szerint százmilliós kárt okoznak az orwadászok Széli Szabolcs egy drótkötélből hajlított hurokkal mutatja be, hogyan ejtik el az orwadászok a vadakat A vadgazdálkodók egyre gyakrabban szembesülnek az orwadászattal. A Dalmand környéki erdőben legutóbb két vemhes őz suta végezte hurokban életét. Kazinczi Kata dalmand Az erdő sok embernek nyugalmat, csendet és madárcsicsergést jelent. Az idilli hangulatot nyöszörgés és dübörgés hangja törte meg március 25-én egy Dalmandhoz közeli erdőben. A baljós hangokra Kiss Ferenc, hivatásos vadász és Szabó Gyula halőr figyelt fel. Az őket fogadó látvány még a hangoknál is borzasztóbb volt. Hurokkal a nyakán egy jól fejlett, vemhes őzsuta vívta haláltusáját.- Sajnos a március végi napokban több őzet találtunk hurkokban elpusztulva a dalmandi vadásztársaság területén - mondta Széli Szabolcs, a vadásztársaság elnöke. - Erdőrészeinket folyamatosan megpróbáljuk kontroll alatt tartani. Igyekszünk éjjelnappal figyelni a vadászterület egészét. A rapsicok nem válogatnak a módszerekben, a legelterjedtebb módszer, hogy hurokkal fogják a vadat, ami nem kis kínt jelent az elfogott állatnak. Az állat így sokszor napokig szenved, mielőtt elpusztul. A haláltusáról árulkodik a környezete: a közeli bokrokon, fákon nem marad háncs, és a vad testéről lekopik a szőrzet, és bevágások, zúzódások tarkítják. Nehéz tetten érni az elkövetőket, viszont annál gyakrabban lehet meghurkolt őzeket találni. Ilyenkor legtöbbször már a vad húsa sem Vadak és trófeák értéke Gímszarvasbika 5 kg-lg ________________600 ezer Ft 510 kg__________________1 millió Ft 10 k g felett______3 millió 750 ezer Ft Dá mszarvasbika 3 kg-lg______________________400 ezer Ft 3 kg felett___________________850 ezer Ft Őzbak 350 grammig_____________200 ezer Ft 35 0 gramm felett___________600 ezer Ft Va ddisznó 12-18 cm-es agyar________200 ezer Ft 18 cm-nél hosszabb agyar 600 ezer Ft FORRÁS: 79/2004 FVM RENDELET használható fel. Rókák, ragadozó madarak martalékává válik.- Az eseteknek csupán elenyésző hányada kerül napvilágra - ismertette Széli Szabolcs. - A legálisan elejtett nagyvadjainkon túl az orwadászok a becslések szerint a vadállomány további 6-8 százalékát pusztítják el országosan. A vadgazdálkodási adattár szerint az előző vadászati évben országosan 80 ezer őzet ejtettek el legálisan. Becslések szerint orwadászok áldozatául körülbelül 4000-6500 őz esett. Az állatkínzás mellett az anyagi kár is jelentős. Március 2Sün a dalmandi vadásztársaság területén két vemhes őzsutát is találtak. A vadgazdát ért kár összesen 300 ezer forint volt Éves szinten a becslések szerint 100 millió forintot meghaladó kárt okoznak az orwadászok Tolna megyében. Az illegális vadászok más módszerekhez is folyamodnak. Egyre elterjedtebb az agarászás. A gyors agarak könnyedén elfogják az őzeket. A döbröközi erdőkben emellett fegyvereket is használnak a vadorzók.- A rendőrségen tettünk feljelentést tavaly novemberben, mert két szarvasbikát és egy vaddisznót lőttek le illegálisan - mondta Gyenei Ferenc, a döbröközi földtulajdonosi közösség fővadásza. - Sajnos nem minden esetben sikerül azonosítani a lövedéket. Gyakran megcsonkítják a vadat, és a konyhában nem hasznosítható részeit az erdőben hagyják. Ilyenkor tehetetlenek vagyunk. A hurkolás és az agarászat állatkínzásnak, tiltott vadászatnak minősül. A maximálisan kiszabható büntetés 2 év szabadság- vesztés. Ez azonban nem elég visszatartó erő a sokszor csapatokba verődött orwadászokkal szemben. Ellenük a hivatásos vadászok jobb, ha egyedül nem is próbálkoznak. A dombóvári kistérségben a rendőrséggel való kiváló együttműködés segít az orvvadászat visszaszorításában.- Úgy gondolom, hogy minden tiszta szívű magyar vadásznak a hatósággal összefogásban tennie kell a barbár cselekedetek ellen, hogy méltóan megőrizhessük a magyar vadállomány hírnevét az utánunk következő generációknak is - mondta Széli Szabolcs. Százezer forint jár a civil szervezeteknek programjaikra kaposszekcső Százezer forintot hoz a civil szervezeteknek az április Kapos-szekcsőn. Az önkormányzat minden évben elkülönít egy összeget a civil szervezetek támogatására. - Településünkön működő öt civil szervezet ebben a hónapban kapja meg önkormányzati támogatását - mondta Csapó Gyulánéné Remler Ibolya polgár- mester. - A szervezetek jellemzően a támogatás kézhez vétele után kezdik megvalósítani az éves programjaikat. A százezer forintokkal nem kell elszámolniuk a civüeknek. Ehelyett a jövő év egy képviselő-testületi ülésén beszámolnak tevékenységeikről.« K. I. Bonyhádon ropta a gyulaji együttes az első táncot GYUlAJ Betáncolta a színpadot a gyulaji néptánccsoport március 29-én,. a Bonyhádi Tavaszváró Fesztiválon. Az egy éve működő együttes ruháit fél millió forintból vásárolták. Az összeget pályázati úton nyerték. A tánccsoport magyar táncokat adott elő. Ez volt a 23 táncos első komoly fellépése. Díjat most nem szereztek, de már lelkesen készülnek a következő évre. Remélik, hogy ugyanilyen kitartó munkával a regionális döntőben is rophatják majd. ■ I. K. Találkozások helye lesz a közösségi ház kaposszekcső Televíziót és dvd- lejátszót vásároltak Kaposszek- csőn a közösségi háznak. Az Orchidea Nyugdíjasklub 100 ezer forintot nyert a Nemzeti Civil Alap pályázatán. Az összeghez az önkormányzat 80 ezer forinttal járult hozzá. Azért a közösségi házé lett a két új készülék, mert így a többi civil szervezet is használhatja. A klubtagok tervezik, hogy esténként találkozó pont lesz a közösségi ház, s a helyi óvoda apróságait is szívesen látják vendégül egy-egy mesefilmre. ■ K. N. Claudius korát idézik az alsóhetényi töredékek kőtár A Berlin-Brandenburgi Akadémia kötetének új kiadásába is bekerülnek a feliratok Nemzetközi hírnevet szerez Alsóhetény. A Berlin-Brandenburgi Akadémia Pannóniái feliratok című kötetét több mint száz év után újra feldolgozzák. A friss kiadásban szerepelnek majd az 1994-ben kezdődött alsóhetényi ásatásokon megtalált sírkövek feliratai is. Dr. Tóth Endre, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze vezette az ásatásokat és foglalkozik a leletek feldolgozásával.- Az Alsóhetényben fellelt katonai bázis falaiban 873 töredéket találtunk - mondta dr. Tóth Endre. - A síremlékek a fal építésekor, a késő római korban keKőbe zárt emléket őriznek a múltról. rültek ide. Ezen a területen nem voltak az erődítmény építéséhez alkalmas kövek. így a mai Szakcs területén fekvő temetőből hordták át az alapanyagot, melyeken ép feliratokat is olvashatunk. A leletek egy része a Magyar Nemzeti Múzeumban található. Néhány darab a Dombóvári Helytörténeti Múzeum kőtárában kapott helyet. A Dombóváron található sírkőfeliratot április 1- jén másolta fóliára Mráv Zsolt, a Nemzeti Múzeum régésze. így bekerülhet a berlin-brandenbur- gi gyűjteménybe.- A rómaiak minden hétköznapi eseményt feliratoztak Mráv Zsolt régész filctollal a fóliára másolja a sírkövön lévő feliratot mondta Mráv Zsolt, aki szintén részt vett az ásatásokon. - Az itt látható sírkő egy Tutor nevű polgáré volt, aki Claudiustól kapta polgári címét. Érdekessége, hogy a polgár kora hiányzik. Valószínűleg még életében elkészítette sírhelyét, és halála után nem volt, aki belevésethette volna életkorát. A sírkövön egy női név is szerepel. Paulina hetven évet élt, és minden bizonnyal Tutor felesége lehetett. A feliratok még rengeteg kőbe zárt emléket őriznek a régmúltról. Az alsóhetényi leletek iránt nemzetközi tudományos érdeklődés van, ami a feliratok épségének köszönhető.