Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-12 / 86. szám
4 Tanítóként segíti majd meglátni a világot a jövő nemzedékének Muhari Annamária, a PTE Ily- lyés Gyula Főiskolai Karának végzős tanító hallgatója első helyezést ért el a Kaposváron megrendezett rajztanítási versenyen. Felkészítő tanára Adorjáni Endre főiskolai docens volt. Az elismerő oklevél kiválthatta volna a záró tanítást, de Annamáriának erre már nem volt szüksége, mert már megvolt a záró tanítása. Az oklevél előnynek számít majd a továbbtanulásnál. Szombathelyen, levelező tagozaton, vizuális nevelés szakon szeretné folytatni a tanulmányait. A további három év tanulás nem jelenti azt, hogy felső tagozatban is taníthat. Addigra életbe lép a bolognai rendszer, és újabb két évet kell tanulni mester szakon. A rajztanítás szerinte azért fontos, mert a vizualitás hozzátartozik az életünkhöz, s nem mindegy, hogy a gyerekek, illetve a majdani felnőttek mennyire tudatosan tekintenek körül a világban, ffogy miként lehet jól rajzot tanítani, az a gyereken is múlik. Az adott csoporthoz, illetve annak tagjaihoz kell igazítani a módszereket - vélekedik a jövendő tanító. Azért választotta a tanítói pályát a tolnai lány, mert az édesanyja tanár. - Együtt nőttem fel az iskolával - mondta -, s magamat nem tudom máshol elképzelni, mint a gyerekek között. ■ I. 1. Muhari Annamária versenyt nyert Részvételi felhívás: K.É. 2008. ÁPRILIS 4. 4304/2008 Szekszárdi Ipari Park Kft. ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására tárgy: Keretmegállapodás - úthálózat, közműhálózat fenntartása, fejlesztése ELJÁRÁS TÍPUSA: Nyílt közbeszerzési eljárás TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETŐ: Szekszárdi Ipari Park Kft. 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Dr. Kiss Gyula ügyvezető Tel.: 74/504-110 Fax: 74/412-719 AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ: 2008. május 8. Tájékoztató(k): K.É. 2008. ÁPRILIS 4. 3215/2008 Paks Város Rendelőintézete táKÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. ÁPRILIS 12., SZOMBAT Kötelék, jegygyűrű nélkül egyneműek Bejegyzett élettársi kapcsolat, mint majdnemházasság Azon különnemű párok, akik szorosabb párkapcsolati kötelékre vágynak, feltehetően maradnak a házasságnál (képünk illusztráció) Nem sokban különbözik a házasságtól a jövőre bevezetendő bejegyzett élettársi kapcsolat. Ez a lehetőség elsősorban az egynemű pároknak biztosít törvény által szentesített, szorosabb köteléket. Steinbach Zsolt- Kijelenti-e, hogy az itt jelen levő XY-nal bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít? - Ha az anyakönyvvezető kérdésére a pár mindkét tagja igennel felel, akkor a felek bejegyzett élettársakká válnak. A tavaly elfogadott törvény értelmében 2009. január 1-jétől lesz lehetőség bejegyzett élettársi kapcsolat (bék) kötésére. Mint azt az általunk megkérdezett Tolna megyei anyakönyvvezetők elmondták, ez a fajta párkapcsolati kötelék nagyon sokban hasonlít a házasságra. Kezdve azzal, hogy nyilvánosan, ünnepélyes keretek között, anyakönyvvezető előtt köttetik. Azaz a házassághoz hasonlóan a bék is anyakönyvi nyilvántartásba kerül. A bék-re a házassággal azonos vagyoni és öröklési szabályok vonatkoznak. A bék-et is csak bírósági úton lehet felbontani. Kivéve, ha nincs eltartandó gyermek a családban, vagy nincs közös vagyon. Ezekben az esetekben elegendő közjegyző előtt búcsút mondani egymásnak. Azért akadnak különbségek is. Míg a házasságkötési ceremóniához hagyományosan hozzátartozik a jegygyűrű felhúzása, addig ez a bejegyzett élettársi kapcsolat esetében várhatóan nem feltétlenül lesz így. Ami ennél lényegesebb, hogy a bék-ben élő párok közösen nem fogadhatnak örökbe gyermeket. Igen fontos különbség az is: míg a házasság esetében előírás, hogy a pár két tagjának különneműnek kell lenni, a bék-ről szóló törvény szövege csak azt írja elő, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatot két, tizennyolcadik életévét betöltött személy köthet. (Bék-et viszont kiskorú még a gyámhatóság előzetes engedélyével sem.) Ez is jelzi, hogy a korábbi törvényhozói szándéknak megfelelően a bejegyzett élettársi kapcsolat lényegében az egynemű párok törvény által szentesített köteléke. Ők viszont házasságra Magyarországon továbbra sem léphetnek. A hétköznapi élettársi kapcsolat a bék mellett továbbra is létezik. Az erről szóló hatósági bizonyítvány kiállításához azonban elegendő nyilatkozatot tenni mondjuk az adott polgármesteri hivatalban, két tanú és a hivatalos személy előtt. Az érzelmi kötődésen kívül az egyszerű élettársi kapcsolat igazolásának pénzügyi jellegű ügyekben, például szociális támogatások igénylésénél van gyakorlati jelentősége. Többek között az önkormányzati segélyek különböző formáinál lehet előnyös, de hátrányos is, ha valaki élettársi kapcsolatban él. Mivel azonban az egyszerű élettársi kapcsolatokról nincs nyilvántartás, többször előfordul, hogy az anyagi előnyök függvényében vallják magukat a segélyezettek egyedül álló, vagy közös háztartásban élőnek. Később fog eldőlni, mekkora az igény a bék-re A szakemberek szerint a bék jövő évben való bevezetése után várhatóan nem fognak tolongani a párok, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatot kössenek. Az egynemű párok, ismerve a mai magyar társadalmi viszonyokat, vidéken legalábbis valószínűleg nemigen vállalják fel ilyen módon a másságukat. A szorosabb köteléket igénylő különnemű párok pedig, mivel a bék és a házasság hasonló kötöttségekkel jár, feltételezhetően inkább választják az elfogadott, hagyományos házasságkötést Az általunk megkérdezett anyakönyvvezetők közül egyelőre csak Dombóváron jelezték, hogy volt már érdeklődés a bék után. Schaffer Zoltánné elmondta: több különnemű pár kereste ezügyben őket. Szerinte talán azért, mert a bék-ben szereplő élettársi megnevezés miatt szabadabbnak gondolják ezt a kapcsolatot a házasságnál. Holott nem az. ■ Nem előírás, hogy a pár különnemű legyen. Egy hónapig tart a majális Tolna megye közepén felsőnána Kulturális majálisokat rendeznek Felsőnánán, négy májusi hétvégén lesznek nagy érdeklődésre számot tartó események a kultúrházban. A nyitó program május 3-án lesz, a helyi lakosok által készített kézműves termékekből, kézimunkákból, festményekből nyílik kiállítás. Műsort a felsőnánai iskolások és a zombai kórus ad. Május 9-én német nemzetiségi estet tartanak, sváb népviseletből nyílik kiállítás, ételbemutató lesz. Dr. Nagy lanka Teodóra néprajzkutató, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézetének vezetője a tolnai németségről, a be- és kitelepítésekről tart előadást. Május 16-án felsőnánaiak a nagyvilágban címmel a faluból elszármazott világjárók tártának élménybeszámolót, többek között Vietnámról. Záró rendezvényként 23-án műsoros székelyestet rendeznek, Nagy lanka Teodóra ezúttal a székelység múltjáról beszél. Lesz népviselet és tárgyi bemutató, ételkóstoló, fellépnek székely énekesek, táncosok. ■ F.‘ K. É. Kevés csapadék hullott, hiányzik az eső a vetésnek A már földben lévő burgonyának, a repcének, a veteményeseknek, az őszi vetésű gabonáknak nagyon hiányzik az eső. Márciusban mindössze 50 milli- méternyi csapadék hullott, ami a harmada egy átlagos havi meny- nyiségnek - adott tájékoztatást dr. Vörös Géza, a megyei mező- gazdasági szakigazgatási igazgatóság növényvédelmi hivatalának igazgatója. Március 27-e óta, amikor 0,6 milliméter eső esett Szekszárdon, nem volt csapadék. Ugyanakkor a szél és a meleg miatti párolgás tovább csökkenti a talaj nedvességét. A kukorica és a napraforgó vetését megyénkben megkezdték a gazdák. A talaj hőmérséklete jelenleg 8 és 10 fok között van, az ideális a 12 fokos meleg lenne. A száraz idő viszont kedvez a virágzó gyümölcsfáknak. ■ M. I. jékoztatója a szerződés teljesítéséről TÁRGY: Szállítási szerződés / Paks Város Rendelőintézete részére 64-féle labordiagnosztikai fogyóanyag beszerzése ELJÁRÁS TÍPUSA: Egyszerű közbeszerzési eljárás nyertes: Diagon Kft., 1047 Budapest, Baross u. 52. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGE: 2 983 620 Ft + Áfa A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA, TELJESÍTÉSE HATÁRIDEJE: 2008. február 15. 3216/2008 Paks Város Rendelőintézete tájékoztatója a szerződés teljesítéséről tárgy: Szállítási szerződés/ Paks Város Rendelőintézete részére 64-féle labordiagnosztikai fogyóanyag beszerzése ELJÁRÁS TÍPUSA: Egyszerű közbeszerzési eljárás nyertes: Diagnosztikum Kft., 1047 Budapest, Attila u. 126. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGE: 8 197 890 Ft + Áfa A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA, TELJE- SÍTÉSE HATÁRIDEJE: 2008. február 15. 3217/2008 Paks Város Rendelőintézete tájékoztatója a szerződés teljesítéséről TÁRGY: Szállítási szerződés/Paks Város Rendelőintézete részére 64-féle labordiagnosztikai fogyóanyag beszerzése ELJÁRÁS TÍPUSA: Egyszerű közbeszerzési eljárás NYERTES: Medi-Lab Kft., 2000 Szentendre, Fiastyúk u. 1/A. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGE: 3 592 920 Ft + Áfa A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA, TELJESÍTÉSE határideje: 2008. február 15. 4412/2008 Paksi Atomerőmű Rt. tájékoztatója a szerződés teljesítéséről tárgy: Ajánlatkérő 1-4. blokkján és szimulátorán üzemelő PDA- Verona nevű zónaellenőrző rendszer felújítása az ajánlati dokumentációba foglaltak szerint ELJÁRÁS TÍPUSA: Nyílt közbeszerzési eljárás nyertes: EasTron Kereskedelmi és Fejlesztő Ügynökség Kft., 1134 Budapest, Tüzér u. 41. Az ellenszolgáltatás összege: 63 758 000 Ft A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA, TELJESÍTÉSE HATÁRIDEJE: 2008. március 31. 4413/2008 Paksi Atomerőmű Rt. tájékoztatója a szerződés teljesítéséről TÁRGY: Ajánlatkérő 1-4. blokkján üzemelő PDA-Verona nevű zónaellenőrző rendszer felújítása keretében, valamint az ajánlati dokumentációba foglaltak szerint ELJÁRÁS TÍPUSA: Nyílt közbeszerzési eljárás nyertes: EasTron Kereskedelmi és Fejlesztő Ügynökség Kft., 1134 Budapest, Tüzér u. 41. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGE: 11 500 000 Ft A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA, TELJESÍTÉSE HATÁRIDEJE: 2 008. október 30. 4997/2008 Tolna Megyei Önkormányzat Balassa lános Kórháza tájékoztatója a szerződés teljesítéséről tárgy: Tájékoztató egyéni tálcás rendszerű kórházi tálalókonyha berendezéseinek beszerzése tárgyú szerződés teljesítéséről, 01. rész: rozsdamentes padok, asztalok, valamint nagykonyhai hűtő- és takarítógépek, összesen 28 darab AZ ELJÁRÁS TÍPUSA: Hirdetmény közzétételével induló egyszerű közbeszerzési eljárás NYERTES: 01. rész: Szamos-H Kft., 1026 Budapest, Gyergyó u. 5. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGE: 3 384 798 Ft + áfa A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA. TELJESÍTÉSE HATÁRIDEJE: 2007. december 19. K.É. 2008. ÁPRILIS 7. 3717/2008 Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. tájékoztatója a szerződés teljesítésé-- ről TÁRGY: Paksi Atomerőmű kiégett kazetták átmeneti tárolója II. ütem létesítésének építészeti kiegészítő munkái.