Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-08 / 82. szám
2008. április 8. 5 Katie Holmes A színésznőt felháborította a hír, amely arról szól, hogy Tom uralkodik az életén. „Egyik sztori sem igaz rólunk. Az senkit nem érdekel, mennyire szeretem Tomot?” APRÓSÁGOK Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárdon. a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/5U-53Skes telefonszámon RÖVIDEN Újraöntik az ellopott gyapai harangot Tavaly ősszel ellopták a harangot a gyapai kápolnából A rendőrség órák alatt megtalálta a fiatalkorú tetteseket, akik addigra már összetörték azt Heizler Zoltán elmondta, szeretnének új harangot, ami 360 ezer forintba kerüL A külső városrészek önkormányzatának gyapai tagja elmondta, megkezdték a pénz összegyűjtését A harang Őrbottyánban készül majd, Két előadást tartottak az ifjú tudorok A simontomyai művelődési házban folytatódott az Ifjú tudorok előadássorozata. Bognár Anasztázia, a tamási Béri B. Ádám Gimnázium tanulója A szegénység és az AIDS Afrikában címmel, mig Tóth Zsanett, a szekszárdi I. Béla Gimnázium tanutója Lady Diana életéről tartott előadást. Az előadások nemcsak érdesek, hanem hasznosak is voltak. Ingyen Hívható személy- teher fuvarozás autóbusz, autómentés bérautó 450.-Ft SZEKSZÁRD városon belül A vesenk nem szol Rejtőzködő, alattomos betegség a vesebaj. A statisztikák szerint hazánkban minden tizedik embert utolér. A vesebetegség többnyire észrevétlenül alakul ki, és párban jár a cukorbajjal, magasvérnyomással.- A mintegy 12-15 dekás vesét úgy kell elképzelni, mint az áramló vér útjába iktatott szűrőket, amik a szervezetben zajló anyagcserefolyamatok mérgező végtermékeit és a felesleges vizet távolítják el a szervezetünkből, - magyarázta dr. Wagner _ Gyula nefrológus főorvos, a | szekszárdi dialízisközpont ve- 9 zetője. I A veséknek a fentiek mellett | számos egyéb funkciójuk is 2 van. Ezejc közül a legfontosabb a szervezet sav-bázis egyensúlyának fenntartása, a vérben lévő kálium-, nátrium-, kalcium-, foszforszint biztosítása különböző hormonok segítségével, de részt vesz a vérnyomás szabályozásában is. Döntő szerepe van a csontanyagcserében és a vörösvértestképzésben egy csontvelőre ható hormon termelésével. A veseelégtelenség Dr. Wagner Gyula, a szekszárdi dialízisközpont vezetője tünetei: viszketés, hányinger, csökkenő nemi vágy, foltok a bőrön, dagadt bokák, izomgörcsök, légszomj, mellkasi fájdalom. Az idült vesebetegségben szenvedők száma világszerte rohamosan nő és jelentős népegészségügyi problémát okoz.- Fontosnak tartjuk, hogy a szervezett szűrővizsgálatok folytatódjanak, a Tolna Megyei Vesebeteg Alapítvány évente két-három alkalommal megteszi ezt - mondta dr. Wagner Gyula. A betegséget okozhatja diabétesz, magas vérnyomás, az immunrendszer betegsége, fertőzés. Ha a vese elégtelenül működik, akkor a funkciók egy részét megpróbálják mesterségesen, gépekkel ellátni. Ezt a dialízisközpontokban végzik, ahol hetente néhány alkalommal 3-4 órán keresztül mintegy átmossák a beteg szervezetét, hogy eltávolítsák a méreganyagokat és a fölösleges folyadékot. Tolnában jelenleg 1000 vesebeteget gondoznak, de a becsült adatok szerint a megyében 9-10 ezer ember szenved legalább közepes fokú veseelégtelenségben. A szekszárdi dialízis központban jelenleg 112 beteg kap vesepótló kezelést. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal. JÁRMŰ »AUTÓKAT veszek bontásra adásvétellel is. 20/3333-745 *168010* FUTÓMŰ- és karosszériahibás Ford Fiesta eladó. 20/594-6158 • 171456' R0BUR0K és Gaz 69 eladó. 20/927-9562 —j“—i—* *170595* »SIMSON Swarble eladó. 35 E Ft. 20/260-9908 •171449* HONDA Lead robogó eladó. Telefon: 30/412-9761 *171481* »JAWA Babetta eladó. 20/3414-409 •171411* ÁLLÁST KÍNÁL » HŐGYÉSZI vendéglátóhelyre szakképzett felszolgálót keresek. 30/4463-558 •171331* »KÜLFÖLDI szerződéses pozíciók szállodai szakszemélyzet számára 305967232 www.dhir.hu------.--------!------------- •170021" NÉ METORSZÁGI munkára keresünk munkatársakat automatizáló vezérlőszekrények huzalozására kapcsolási rajz alapján. Bus- System ismerettel rendelkezők előnyben. 20/380-1200. •171479* A Don Pepe hálózat szekszárdi éttermébe ÜZLETVEZETŐ pozícióba, ' munkatársat keres. Ideális jelöltünk: szakirányú /min. középfok/ végzettségű, nagy munkabírású, szakmai tapasztalattal, jó kommunikációs, szervező és irányító, készséggel rendelkezik. A fényképpel és referenciáival ellátott szakmai önéletrajzát az alábbi címre várjuk: Szekszárd Pepe Kft. 7100 Szekszárd, ______Tartsay V. u. 40,______ » OTP Garancia Biztosító szekszárdi fiókja 2 fő tanácsadó-üzletkötő munkatársat keres alkalmazottként érettségivel, diplomával. 20/800-8032 és osapof@t-online.hu önéletrajzzal.------------------- •170264* »1 FŐÁLLÁSÚ munkatársat keresek. 30/311-6536 Önéletrajzzal istvanne.boda@garancia.hu •171155’ ________INGATLAN _______ »B ÁTASZÉKEN 4500 m2-es ipartelepnek alkalmas belterület eladó. 30/9971-765 •168574* BELVÁROSI Iroda- és Üzletházban (Szekszárd, Széchenyi u. 23.) I. és II. emeleten 32 és 30 m2-es helyiségek eladók/kiadók. Tel.: 30/288-9933 •171390* B0NYHÁD0N, a Fáy lakótelepen felújított, bútorozott, légkondicionált, nagy kony- hás, 3. emeleti lakás eladó. Tel.: 06-30- 5786-929 / A Minősített és szakképzett hegesztőket keresünk SZAKIRÁNYÚ VÉGZETTSÉGGEL, SZAKMAI TAPASZTALATTAL DOMBÓVÁRRA, FŰTÉSTECHNO- LÓGIAI TERÜLETRE. HOSSZÚ TÁVÚ MUNKAVÉGZÉS, KIEMELKEDŐ KERESETI LEHETŐSÉGGEL! ÉRD.: HUMÁN RENT EURÓPA CSOPORT, 72/510-676, NY.V.: 17975-3/2007-5100 V_____________________/ GÉR JEN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET AZ ALÁBBI INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE: A Gerjen Kossuth L u. 30/A és a Gerjen Duna sor 1/e alatt található ingatianokra. ÉRDEKLŐDNI LEHET MÁTÉ DÉNES POLGÁRMESTERNÉL GERJEN, BÉKE TÉR 1. TELEFON: 75/337-011. FADD0N ház eladó. 30/401-5638 •170612* GAZDÁLKODÁSRA is alkalmas parasztház eladó Zombán, a Rákóczi u. 112 sz. alatt. Érdeklődni lehet a 74/433-196 és a 74/433-347 telefonszámokon az esti órákban vagy a hétvégén. •170940* GYÖNKÖN családi ház eladó. 2 szoba, konyha, fürdőszoba, kamra, gazdasági épületek, azonnali beköltözéssel. 74/448-125, 30/256-4547 •171241* HŐSZIGETELT panelépületben alacsony rezsivel kétszobás lakás eladó Szekszárdon, a Jókai utcában. Tel.: 410-198. •467682* PAKSON és körzetében családi házat, lakást, ingatlant keresek. Medve 30/640- 1180 • 171320PAKSTÓL10 km-re 1 ha tanya ipari árammal, vízzel telephelynek eladó. 20/9676- 581 •171467' SIÓAGÁRD központjában nagy telek eladó. 70/276-7012 •171457* »SIÓAGÁRDON építési telek eladó.20/250-4302 •170772* SZD., Kecskés F. u.-i 2 szintes, 101 m2 lakás és Major u. házhely 1120 m2 eladó. Ir.ár.: 14 M Ft. és 8 M Ft. 30/638-4989 • 170657" SZD., Mészáros L. utcában 2 szobás lakás éladó. 74/414-967 •171091* SZD. városközponti 1 szobás, erkélyes lakás eladó. 30/296-1932 •171438* SZD. 3 szoba+nappali étkezökonyhás családi ház eladó. 30/296-1932 •171438' SZD.-on családi ház eladó. 74/317-527 •171299* SZD.-ON tanya szőlővel eladó. 70/295- 4498 • 170618* SZEKSZÁRD belvárosában igényesen kialakított 110 m2-es tetőtéri lakás terasszal hosszabb távra kiadó. 30/984-1517 • 171294" SZEKSZÁRD, Kadarka ltp.-en 2 x 2 szobás + étkezős, összekőltözésre is alkalmas I. emeleti lakás eladó. 70/362-9203 •170887* »SZEKSZÁRD központjában polgári lakóház (170+80 m2-es) dupla garázzsal, nagy telekkel eladó vagy kiadó. 30/694-2521, www.ingacent.hu •171473* SZEKSZÁRDI első emeleti, 2 szoba + étkezős, keleti fekvésű, erkélyes Palánki utcai lakás eladó. Irányár: 7,9 M Ft. 20/420- 5185 •171197* SZEKSZÁRDON, a Csaba utcában külön bejáratú 30 m2-es garzon eladó, irodának, rendelőnek is alkalmas. 20/9121-987 •171444* SZEKSZÁRDON, a Palánki utcában garázs eladó. 20/420-5185 •171197* »SZEKSZÁRDON építésre alkalmas 648 m2-es terület eladó. 20/245-9659 •171065* SZEKSZÁRDON és környékén keresünk eladó, kiadó ingatlanokat. Szekszárd, Arany J. u. 18. 30/296-1932 •171438' SZEKSZÁRD-SZŐLŐHEGYEN eladó szántó. 413332---------- •171260* VÁ R00MBI 98 m2 családi ház eladó. 30/296-1932 •171438* _________VEGYES________ ÉP ÍTŐK figyelem! Bontásból származó: piros cserép, Bramac cserép, kisméretű tégla, műanyag ablakok, stb. eladók. 30/9080-295 •171421’ KISZANÁLT épületek bontását vállalom. 30/9080-295 *171421* MAGYAR bontott hullámpala Szekszárd- Palánkon eladó. 06-70/616-1638 *171346* SZOLGÁLTATÁS SZAKDOLGOZATOK, diplomamunkák és egyéb kiadványok korrektúrázásátvállalom. 20/356-1318 *35525* SZALAGPARKETTA Akció! barkács 1250 Ft/m2, rövid 1900 Ft/m2, hosszú 2800 Ft/m2. Barcs. Tel.: 06- 30/9466-174. *169068* SZÁMÍTÓGÉPJAVÍTÁS! Házhoz megyünk! PC Mobilszerviz. 70/312-4832 •169597' ÜVEGEZÉS Szekszárd és környéke 30/324- 8368 •171413* 9 FÉRFI szabó! Beke Antal, Szekszárd, Béri B. Á. u. 117. 74/315-457. *171474* FÜRDŐKÁD-felújítás. 30/9982-485 *167310* _________ÁLLAT_________ MÉ HEK eladók. 20/592-6535 •171480* * PINCSI kiskutyák eladók. 30/316-9310 •171377* 17 DB fiatal (l-2szer ellett) anyabirka, 23 db bárány, 8 db tokju eladó. 74/431-026 •171458* *40 ANYABIRKA bárányokkal eladó. 30/4785044 •171415’ WESTIE! 2db oltott, féregtelenített 8 hetes szuka kölyök várja gazdijait. Érd.: 20/4145-109 *171886* HÍZÓK és malacok Tolnán eladók. Telefon: 06-70-943-6774 *34554* TÁRSKERESÉS AZONOS NEMŰEK társkeresője. 70/349- 7711 *170877* ALBÉRLETET KÍNÁL PAKSRA albérlőtársat keresek. 30/395- 5944 • 171314* SZEKSZÁRDON, Kecskés F. u.-ban bútorozott garzon kiadó. 30/253-2082 •171178* T0LNA-MÖZSÖN családi házban önálló összkomfortos lakás kiadó. 30/335-4085--------=---------*171164* _________UTAZÁS_________ » K LÍMÁS lakókocsi, homokos part várja az Adrián! 74/491-305 •171136' MEZŐGAZDASÁG GYÜMÖLCSFA csemeték, szőlőoltványok kaphatók Szekszárdon, a Pollack utcai faiskolai lerakatban. 74/416-530 •m432' »LUCERNA és fű fémzárolt vetőmag eladó. 20/9729-303 •171317* * 100 db nagy körbála eladó. 20/5969- 554 •171363* ________RÉGISÉG________ HA GYATÉKBÓL származó régi tollat és régiségeket vásárolok. 30/608-5202 ■------f------ •170116* ME GVÉTELRE keresek képcsarnokos képeket, régi bútorokat, régi pénzt, képeslapot, kitüntetést, ezüstöt, régi Zsolnay-tárgyakát, mikroszkópot, régi babát, mackót, vasutat, öreg tollat. 06-20/9887-438 Gyenis •168164* RÉGI díszes sparhelteket (Princ) keresek megvételre. 06-20/9887-438 *168164* ________RUHÁZAT________ ÚJ 43-AS női alkalmi cipő és alig használt unisex bőr irattáska eladó. 30/968-6466 •170972* „BAR” HITEURODA BAR LISTÁSOK FIGYELEM! Előzetes költségek és jöv. ig. nélkül 75 éves kor felett is: kiváltjuk felmondott jelzáloghiteleiket, drága osztrák hiteleiket. RENDEZZÜK: APEH és egyéb bejegyzett tartozásaikat MEGOLDJUK: a végrehajtást LAKÁSHITELEK VILÁGHITELLEL: vásárlás, építés, bővítés (szoc.pollal is) korszerűsítés stb. SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ VILÁGHITELEK TEL: 30/932-5430 •171102ADÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 9000 Ft-tól 20/3344-280 •171425* AKCIÓS kuglizott akác és vegyes tűzifa ingyenes szállítással 20/593-7605 • 171425* DIÓ fűrészáru eladó. Kb. 2 m3. 20/981- 5643 •171477’ HITELEK EGYSZERŰEN,- személyi hitelek 5 nap alatt.- jelzáloghitelek lakáscélra, szabad felhasználásra (felső korhatár nélkül),- hitelkiváltás, adósságrendezés (Bar-listásoknak is) Tel.: 06-30/296-1932 *154392* Hitelek tlanvásárlásra, ad felhasználásra, 'ozásra, felújításra ;.pol., fái szoc.pol. I és passzív □SOKNAK IS. Hitellroda tszárd 2955-645 ank szerződött partnerei FA-NYILASZARO CENTRUM [Nyílászárók gyártása, kereskedelmei Akció! április 1-30-ig! 60x60 fa ony, ablak 8 900 Ft 90x120 fa bny. ablak 29 900 Ft 90x150 fa bny. ablak 34.900 F! 150x150 fa kf. + bny. ablak 56 900 Ft 60x60 műanyag bny ablak 12 900 Ft 90x150 műanyag bny. ablak 26 900 FI. 150x160 műanyag bny. ablak 46 900 Ft. 100/210 műa félig üvegezett bej. ajtó 89 900 Ft 75/210 farost tele beltéri ajtó 8 990 Ft 75/210 skót tele beltéri ajtó 11.990 Ft 100/210 "Ancsa" hőszigetelt bea 89 900 Ft. hajópadló (ózolt, sima 1 790.-/mz tetőléc 75.-/fm, lambéria 1 499.-/rrP beltéri ajtók, bejárati ajtók, hoszig. üv. ablakok, erkéiyajtók. minőségi borovi zsalugáterek MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK! GEALAN PROFILBÓL! Az árak az áfát tartalmazzák! G&7DIUS 2002. EC. Szekszárd, Tartsay V. u. 6. (volt Patyolat udvar) Tel.: 06-30/9971-765,74/412-003 Nyitva: h-től p-ig 8-16.30 óráig, Sz: 8-11. “ *15062')*