Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-08 / 82. szám

KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. ÁPRILIS 8., KEDD A temető mellett alakítják ki a buszállomást tolna A temető és a mellette le­vő benzinkút közötti területre helyezik át a tolnai központi buszállomást - döntött a képvi­selő-testület. Az elképzelések szerint jövő tavaszra készülhet el a létesítmény. Mint arról korábban hírt ad­tunk, a képviselők február vé­gén egyetértettek azzal, hogy a Szent István térről át kell he­lyezni a buszállomást. Lényegé­ben azért, mert az nem való egy városközponti térre. Az új hely­színnel kapcsolatban viszont akkor és most sem volt teljes egyetértés. A temető melletti helyszínben kedvező, hogy így busszal is megközelíthetővé vál­nak a közelben levő intézmé­nyek, a szabadidőcentrum, az idősek otthona, a gimnázium és a temető is. Esetleg a 6-oson köz­lekedő távolsági buszok is be­térhetnek a főúthoz közeli meg­állóba. A főépítészi tanács elfo­gadta az elképzelést. Az egyház részéről sem kifogásolják a megoldást. A közelben lakókat be fogják vonni az engedélyezé­si eljárásba. ■ S. K. A dombóvári csapat képviseli majd a megyét PAKS Negyedszer vállalta az or­szágos komplex tanulmányi ver­seny megyei fordulójának meg­szervezését a Gazdag Erzsi Álta­lános Iskola. Hat tantárgyban szerzett tudásukról kellett teg­nap számot adniuk a speciális nevelési igényű diákoknak. A hozzájuk hasonló gyerekek ne­velésével foglalkozó iskolák neve többször változott, de a verseny maga több mint három évtizede fennmaradt. Célja, hogy a tanu­lási nehézséggel küszködő gye­rekek tehetséggondozását, pá­lyaorientációját segítse. Jantyik Margit, a házigazda iskola igaz­gatója szerint nagy kihívás egy- egy ilyen verseny. Mint elmond­ta, a gyerekekre összetett felada­tok vártak, amelyeket ugyan nem ők állítottak össze, mégsem indítottak saját csapatot. így öt négytagú csapat állt rajthoz. El­ső helyen Dombóvár végzett, ők képviselik a megyét júniusban az országos döntőn, amit Velen­cén rendeznek. A második he­lyen Szekszárd, harmadik he­lyen pedig Gyönk sajátos nevelé­si igényű diákokat oktató iskolá­jának csapata végzett. ■ V. T. MISCHL ERIK jfidesanyám ugyan sohsem Hj kényszerített estéli imára, mégis minden vacsora után részt vettem benne. Gyönyörű percei voltak ezek a napnak, amitől búcsút vettünk, s amit megköszöntünk a Jóistennek. Köszönetét mondtunk a kevés­ke kenyérért, ami sanyarú sor­sunk ellenére mindennap meg­adatott, s a cérnáért, amivel ruháinkat foltozhattuk. Szegé­nyek voltunk ugyan, lámpavi­lágra is alig telt, de annyi vi­asz mindig volt a fiókban, Faültetés a jövőért Tizenötmillió őshonos magyar facsemetét ültetne hét év alatt a Földanya Alapítvány a Kárpát-medence magyarlakta részein. Ebből a mennyiségből mintegy tízezer darabot szállítottak el tegnap a szekszárdi és a bonyhádi kistérség számos településére. Vén Attila szervező el­mondta, hogy az önkormányzatok jelképes áron, 18-35 forintért juthattak hozzá a csemetékhez. Az akció lebonyolításában a szekszárdi (képünkön) és a völgységi kistérségi társulás munkaszervezetei működtek közre Fut a pénze után a város perek Az önkormányzat lakásait is eladták, a lakók maguk javítanak Szekszárdnak négy lakás járt volna a telekért, de a Dél-Invest-Bau Rt. azokat is eladta. Az út használ­hatatlan, a támfal eltér a tervtől, a vízelvezetés el sem készült. A lakók ma­guk végzik a javításokat. Ihárosi Ibolya szekszárd Van még néhány csontváz az önkormányzat szek­rényeiben. Ezek egyike a két Csalogány utcai társasházak ügye. Mindjárt az elején érde­mes leszögezni, hogy az alábbi­ak nem vonatkoznak a Csalo­gány utca 24-es számú épületre, amelyet a Dunafóldvári Ipari Te­rületfejlesztési Kht. épített meg, kifogástalan minőségben. A másik két épület beruházó­ja és generálkivitelezője a Dél- Invest-Bau (DIB) Építőipari Rt. volt. A 2003. augusztus végén megkötött szerződés szerint a cég tulajdonába adott önkor­mányzati telek fejében a cég ki­fizetett 20 millió forintot a város­nak. Ezenkívül vagy négy lakást kellett volna átadnia, vagy pedig megfizetni harmincmillió forin­tot. A város inkább lakást szere­tett volna, de nyitva hagyta a pénz megfizetésének a lehetősé­gét is. A gazdasági bizottság az építési tervek alapján 2004. júni­us 2-án ki is választotta a lakáso­kat. Két kisebb és két nagyobb lakás tulajdonjogát igényelték összesen 200 négy­zetméter nagyság­ban. A lakásokat azonban nem kapta meg a város, ugyanis azokat is eladta a cég. Tóthi János önkormányzati képviselő, ma a pénzügyi bizott­ság elnöke a kezdetektől doku­mentálta a történteket. Kimerítő irat- és fotógyűjteménye van az eseményekről. Mint elmondta, a panaszok két kategóriára Oszthatók. Az ön- kormányzat igénye és a lakók panasza. Levelezett és interpel­lált is az ügyben. A lakók szak­értőhöz fordultak, hogy a teljes hibajegyzéket elkészíttessék. Új­ságoldalnyi terjedelmet töltene meg ezek felsorolása. Szabad szemmel és szak- képzettség nélkül is megállapítható azon­ban, hogy nem épült meg a terv szerint a támfal. Nem készült el a vízelve- zés. A beton sok helyen törede­zik, a lépcsők enyhén szólva fu­rán festenek, már ahol elkészül­tek. Az önkormányzat az idén a legdélebbre lévő épület mellett, a letett bankgarancia 3 millió fo­rintjából megcsináltatja a vízel­vezetőt és a levezető lépcsőt, va­lamint a babakocsi-lejárót. A má­sik épület lakói pedig azt terve­zik, hogy kölcsönből csináltat­ják meg a vízelvezetést, mielőtt nagyobb károk keletkeznek. Sok külső munkát saját kezűleg megcsináltak, sok hibát kijaví­tottak. A kivitelező azonban semmit sem tett. Az épületek előtti, aláázott út­szakaszt a város nem vette át, több helyen centiméterekkel a levegőben lóg az út, méternyire alá lehet nyúlni egy rúddal. En­nek az az oka, hogy nem tömö­rítették megfelelően, vagy seho­gyan sem az utat. Két éve Deli László, a rész­vénytársaság vezérigazgatója még vitatta az önkormányzat igényét. Egyeztetésről és hibák kijavításáról nyilatkozott la­punknak. Mára azonban elérhe- teüenné vált. * Időközben a Dél-Invest-Bau ellen felszámolási eljárás in­dult. A felszámoló szerint nincs esélye, hogy ennek során kielé­gíthető legyen az önkormány­zat anyagi igénye. Dr. Magyarné Nádas Mária, a Vectigalis Zrt. igazgatója kérdésünkre azt vá­laszolta, hogy a cégjegyzékbe bejegyzett vezető tisztségviselő az adós társaság iratanyagát nem adta át. Ennek megfelelő­en a fedezetelvonással kapcso­latos kérdésünkre sem tudnak válaszolni. Újabb perben az igazság a város első fokon megnyerte a DIB Rt. ellen indított pert - mondta dr. Göttlinger István irodavezető. Mivel a szóban forgó épületek tulajdonjoga már más cégnél van, azt is be­perelték. A perek állásáról szerdai ülésén tájékozódik a közgyűlés jogi és ügyrendi bizottsága. AZ iratokból kiderül például, hogy 2007. szeptemberben 5- én Nyíregj'házán volt a cég új székhelye és vezetése. Szep­tember 11-én Deli László beje­lentette, hogy tulajdonosváltás történ. A nyíregyházi cégbíró­ság az ügyet áttette Budapest­re. Ők november 12-én értesí­tették az építési hatóságot, hogy az új tulajdonos bejegy­zését megtagadták. ■ A cég ellen felszámolási efjárás indult. TARCA Halottkísérő hog}' az imádságnak szép vilá­got adjon. A gyertya mellett volt még valami, ami a köny- nyes hálát fehérbe öltöztette: egy csipketerítő. Ragyogtak a mintái a pislákoló fényben. Úgy terült el az asztalon, mint a szűz hó a tájon, jjdesanyám a térítőről £ sohsem beszélt. Féltve őrzött titkok sugároztak a tekintetéből, ha rákérdeztem, miféle darab, kitől kapta. Hallgatott csak némán, szeméből olykor-olykor keserédes könnycsepp csordult. Egyik éjjel nagyapám ágya mellé ültem. Még nem aludt. Borostás arcán mosoly látszott a holdvilágban. Rám pillantott, karcos tenyerébe zárta a kezem és így szólt:- Nagyanyádé volt. - Ekkor szemével a hatalmas párnája alá mutatott. A csipketerítő egy sarka csillant meg a félhomály­ban. Riadtan szisszentem fel:- De papa! agyapám ujját szájához emelve mosolygósán csendre intett, felfedte előttem a féltve őrzött titkát:- Minden este kiveszem a fiókból, hogy éjszaka vele lehessek. Reggelre vissza­csenem, hisz édesanyádé. Ő kapta öreganyádtól. Sok csipketerítőt varrt, el is adtuk mindet az uraknak, hogy legyen miből élnünk. Tehenünk is csak egy volt, az se nagyon akart tejet adni. Mégis kellett valami az asztalra, így muszáj volt tizedannyiért eladni a térítőkét, mint amennyit értek, olt azonban egy, amin minden éjjel dolgozott valamit. Volt, hogy a kályha vörös fényénél csipkézett, de ha megvakult is, be akarta fejezni. Mikor erre végre sor került, már nagyon beteg volt. Tudtuk, hogy nem sokáig lesz már velünk. Az utolsó estéjén a ládához sétált, elővette a térítőt a ruhák alól, majd anyád ágyához ballagott. Te ott feküdtél puha, meleg karjai közt, ringatott a szívdobogás. Ö röm volt nézni, ahogy egymáshoz bújtatok. Még álmodban is mosolyogtál. Öreganyád még gyönyörködött bennetek egy darabig, hallgatta a szuszogásotokat, majd óvatosan betakart titeket a csipketerítővei. Csókot lehelt arcotokra, lassan visszasétált az ágyhoz. Fáradtan befeküdt a dunyha alá, s mosolyogva örök álomra hajtotta fejét... Már ezer mesterlevelet adtak át szekszárd Nyolc jelöltből hétnek sikerült a gyakorlati mestervizs­ga, amelyet a Tolna Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara szerve­zett. A többlépcsős megmérette­tés két hete kezdődött pécsi és szekszárdi helyszíneken. Elmé­letből, pedagógiai és vállalkozási ismeretekből még nem minden jelölt esett túl a számonkérésen. Ezek a vizsgák csúsztathatok. Gáz- és olaj tüzelő-berendezés szerelők most tehettek első ízben mestervizsgát Egyébként a klasz- szikus szakmák, asztalosok, pé­kek, fodrászok, villanyszerelők legjobbjainak évente 80-100 mes­terlevelet adnak át Boros Dezsőné szakképzési főmunkatárs már ti­zenhárom éve szervezi a mester­vizsgáztatást Közreműködésével több mint ezer mesterlevél talált gazdára. Mint mondja, volt olyan vállalkozó, aki három szakmában is megszerezte a mester titulust. Ez a gyakorlati hozzáértést bizo­nyítja. Vannak, akik a technikusi oklevél, sőt a diploma mellé is be­gyűjtik a mesterlevelet. A vizsgadíj ma a minimálbér 150 százaléka - 103 500 forint kamarai tagoknak 125 százaléka: 86 250 forint. Mestervizsgára ál­talában öt év gyakorlat után le­het jelentkezni, de a henteseknek elég három, a szakmában eltöl­tött esztendő, míg a pincéreknek legalább tíz szükséges. Már fo­gadja a kamara az előjelentkezé- seket az év második felében szer­vezendő vizsgákra. ■ W. G. Boros Dezsőné A kistelepülések népfőiskoláit képviselné PUSZTAHENCSE-BUDAPEST A Ma­gyar Népfőiskolái Társaság tiszt­újító közgyűlésén az elnökségbe választották Gazdag Ferenc peda­gógust, a Pusztahencsei Népfőis­kola vezetőjét. A paksi térségnek korábban is volt képviselője a ve­zetőségben Hefner Erika szemé­lyében, de ő - lévén rengeteg más tennivalója - lemondott. Az új elnökségi tag 2001-ben egyszerű hallgatóként került kap­csolatba a Pusztahencsei Népfőis­kolával. Utána minden évben elő­adó volt, majd tavaly, amikor a szervező Pusztahencse Jövőjéért Egyesület vezetője erre felkérte, vállalta a népfőiskola vezetését.- Ma már nagyon sokféle úton hozzá lehet jutni tudáshoz, inter­neten, könyvekből, televízióból. Ha csak erről szólna a népfőisko­la, nem tartanám olyan fontosnak- fogalmazott. Mint rámutatott, kö­zösségformáló és megtartó erőről van szó. Tapasztalatai szerint a fal­vak lakossága is elidegenedik, el­szigetelődik egymástól. Gazdag Ferenc terve, hogy a Magyar Nép­főiskolái Társaság elnökségében a kisfalvak népfőiskoláinak érdeke­it képviseli majd. ■ V. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom