Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-08 / 82. szám
2 TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. ÁPRILIS 8., KEDD HÍRSÁV Önkéntesek virágozzák be az óvoda udvarát szekszárd Három napig önkéntesek dolgoztak a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Gyakorló Óvoda virágosítá- sán a Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központja szervezésében. A március 3. és 5. között előkészített terepre a virágok is hamarosan megérkeznek, ugyancsak egy felajánlás útján. A palántákat gyerekekkel közösen szintén önkéntesek ültetik majd el. (hé) Új ágyakat vásároltak az óvodások részére iregszemcse Az óvodások délutáni pihenésére alkalmas, összecsukható ágyakat vásárolt az iregszemcsei óvoda. A régi, elavult szerkezeteket 95 új darabbal váltották fel. A több mint félmillió forintos beszerzést jótékonysági rendezvények bevételéből, pályázati és ön- kormányzati támogatásból fizették, (sk) Bátaapátiban tárgyaltak a kulturális bizottságok bátaapátiban tartotta értekezletét a Dél-dunántúli Regionális Kulturális Bizottság. A Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja, valamint a két szomszédos megye köz- művelődési vezetői voltak jelen az összejövetelen - mondta el lapunknak Krachun Szilárd polgármester. Többek közt arról volt szó, hogy fogyatkozóban lévő megyei csoportok hogyan tudnak kistérségi szinten közreműködni, segítséget nyújtani, (rt) Köszönet az egykori óvónőknek, tanároknak Vámosi Krisztina szedres Egykori óvónői, tanárai és a polgármester volt a meglepetésvendég Vámosi Krisztina, a szedre- si Bezerédj István Általános Iskola volt diákjának a 15. születésnapi ünnepségén. A szülők így akarták kifejezni köszönetüket, hogy lányukat tavaly felvették a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Arany János tehetség- gondozó tagozatára, és ott sikeresen helytáll. Krisztina a tanulás mellett verseket, novellákat ír, és fest. írásai megjelentek a Tolnai Népújság Gyermekvilág rovatában is.fs/cj @ további hírek: www.teol.hu 3 Sí ■g Mobiltelefonja A régi címen, de új helyen várja Tamásiban a T-Mobüe üzlete az érdeklődőket. A Te-Da 2000. Bt. Szabadság u. 35 szám alatt található kereskedése (tel.: 30/2894241) arculatot is vált. A közeljövőben T-Com, T-Online és teljes körű ügyfélszolgálatos tevékenységi körrel nyújt még kiterjedtebb szolgáltatást eddigi és leendő ügyfeleinek. ▲ Az éjszakában szemetelnek üveggyapot Nem először raknak le a határban illegálisan hulladékot Sajátjukénak tekintik egyesek az iregszemcsei, már bezárt hulladéktelepet: nem először raknak le itt ismeretlenek nagy mennyiségű szemetet. A tetteseket a rendőrség is keresi. Tóth Ferenc iregszemcse Körülbelül tíz köbméternyi régi, ipari szigetelésre használt, üveggyapotból készült anyagot raktak le a napokban az iregszemcsei szeméttelepre és egy közeli dűlőútra. Süvegjártó Csaba polgármester feljelentést tett a rendőrségen. Mint elmondta, megpróbálják felvenni a kapcsolatot a környék építési hatóságaival, és megtudni, hol adtak ki engedélyt bontásra vagy jelentősebb építkezésre, talán ez a rendőrségnek is segítséget jelenthet. Az eset nem az első, de eddig nem tettek feljelentést.- Már tavaly is történt hasonló - idézte fel Süvegjártó Csaba -, amikor Tamásiban a vágóhidat alakították át, és idehozták a veszélyes hulladékot. Akkor sikerült tetten érni az elkövetőt. Any- nyi következménye lett, hogy elvitte innen. Most már nincs ennyi türelem. Volt már olyan is, hogy a lerakott szemét között megtaláltuk az elkövető levelezését. A tamási önkormányzatnál szabálysértési eljárást kezdeményeztünk. Egyhónapos eljárás után egy súlyos ejnye-bejnyével megúszta az Illető, ennek nagy visszatartó ereje nincsen - tette hozzá a polgármester. Hogy mi a titka az Iregszemcsei telep „népszerűségének”, nem tudni, valószínűleg viszonylag eldugott környezete csábíthatja az illegális szemetelőket Az ön- kormányzat ezért a telep őrzését tervezi, ami nem olcsó. Igaz, az ü- legálisan lerakott szemét más, engedéllyel rendelkező lerakóba történő elszállításának díja is a község kasszáját terheli. A falu vezetőjének afelől sincs kétsége, hogy a szemét a hulladéktelep helyre- állítása után máshol, de meg fog jelenni. Az iregszemcsei telepet harminckilenc hasonló környékbeli lerakóval együtt várhatóan 2009-ben állítják majd helyre. A község a Dél-Balaton és Sió Tamásiból elvitték az elektronikus hulladékot ha valaki magánemberként egy Tamási környékén fekvő településről például építési törmeléket szeretne legálisan elhelyezni, az ideiglenes engedéllyel rendelkező hőgyészi szeméttelepre viheti Mintdr. Gábor Ferenctől, Hőgyész jegyzőjétől megtudtuk, ezért jelenleg köbméterenként 1790forintot plusz az áfát, azaz 2148 forintot kell fizetnie. jó esetben közelebb is van lehetőség megszabadulni egy rossz televíziótól vagy monitortól a hétvégén a Tamásiban szerve zed gyűjtőnapon a környékbeliek ehulladékát is átvedék. Aki ezt elmulasztja, adói Pécsed díf mentesen átveszi a Biokom Kft hulladékudvara - mondta érdeklődésünkre Lóczi Szidónia, a cég munkatársa völgye hulladékgazdálkodási konzorcium tagja. Dobrai Bernadett, a konzorcium projektfelelőse elmondta: jelenleg a hatósági engedélyekre várnak. Idén azonban legfeljebb a közbeszerzési eljárás fejeződhet be, a munka 2009-ben kezdődhet el. A nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszernek 2010-től kell üzemelnie, akkortól a Somogy megyei Somban épülő lerakó fogadja majd a hulladékot. Nem kell ugyanakkor eddig várni az ireg- szemcseieknek a szelektív hulladékgyűjtő szigetekre, amelyekből a remények szerint még a nyáron négyet helyeznek el a településen. Lapunk megkereste a székes- fehérvári Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséget is. Árra voltunk kíváncsiak, hogy a hatóság megítélése szerint milyen veszélyt jelent a környezetre a szóban forgó hulladék, és a munkatársainak tapasztalatai szerint mennyire gyakori a hasonló nagyságrendű illegális szennyezés. A felügyelőségtől azonban lapzártánkig még nem kaptunk választ. A közönség is választott bort a térségi versenyen tamási Idén új formában rendezték a tamási kistérségi borversenyt. A nagy múltú megmérettetés eredményhirdetéséhez ezúttal kulturális programok is kapcsolódtak. A tamási Kossuth téren tartott rendezvényen több száz fős közönség előtt fellépett a szekszárdi Muslinca kórus, a tamási Pántlika néptánc együttes és a Csurgó zenekar is. Mint azt Cseke Sándortól, a tamási önkormányzat főelőadójától megtudtuk, a versenyre 18 településről 86 termelő 228 bormintát nevezett be. A zsűri 35 arany-, 78 ezüst- és 60 bronzérmes minősítést adott A nagydíjas fehérbor a tamási Szíjártó József chardonnay-je lett A nagydíjas vörösbor a tamási Gubicza Csaba cabernet sau- vignon-ja. A legeredményesebb termelő a hőgyészi Horváth László volt, tíz bora közül 4 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmes lett A borokat megkóstoló közönség szavazatainak alapján Tamási Város Bora a helybéli Bálizs István vörös cuvée-je lett. Módos Ernő, a zsűri elnöke elmondta: nagyon szép borokat eredményezett a remek 2007-es évjárat Tamási környékén is. Jellemző hibaként említette viszont, hogy többen nem tudták megfelelően kezelni a nagy borokat. ■ S. Zs. Májusban már működik a falugondnoki szolgálat keszöhidegkút Május elején indul a falugondnoki szolgálat, illetve a szociális étkeztetés a községben - tájékoztatott Nagy Aranka polgármester. A településen már tavaly októberben megválasztották a falugondnokot Sebestyén Gábor személyében. Az új szolgáltatás megkezdéséhez azonban autóra is szükség van. A küencszemélyes Opel megvásárlására sikeresen pályázott a község, a napokban veszik meg a járművet. Ezzel szerzik be többek között a gyógyszereket Pincehelyről, illetve orvoshoz szállítják a betegeket. Ezenkívül tíz idős ember részére a maj- sapusztai szociális otthonból viszik majd az ebédet. ■ S. K. Nagy Aranka polgármester Az íjász diák a tanórákon is jól koncentrál gyönk A sport előnyei között ott található a készségfejlesztő hatás is. Ennek tudatában vállalkozott a gyönki Tolnai Lajos Német Nemzetiségi Gimnázium arra, hogy pedagógiai programjának teljesüléséhez segítségül hívja az íjászatot is. Lassan már fél éve gyakorol egy csapat - mintegy tizenöt diák - hetente egy alkalommal az íjakkal és a nyilakkal, Strohmayer Péter edzó' vezetésével. Rossz időben az intézmény kultúrtermében, máskor pedig a kollégium udvarán. A gimnázium saját közalapítványa fizette ki a tíz íj és a hozzá tartozó nyílvesszők árát, az összesen százötvenezer forintot.- Ez a sport fokozott fegyelmet és koncentrálóképességet követel művelőjétől - húzta alá Hum- né Szentesi Katalin, a gimnázium igazgatója. - Bár még csak rövid idő telt el, az eredmények máris megmutatkoznak: íjász diákjaink a korábbi időszakhoz képest jobban összpontosítanak az órákon. Mindez érvényes a hozzánk járó diszlexiás gyerekekre is - tette hozzá. ■ Sz. Á. Minden kivágott fa helyére újat ültet a község IREGSZEMCSE Többen kritizálták, hogy az iregszemcsei művelődési ház előtt két fenyőt kivágatott az önkormányzat. Süvegjártó Csaba polgármester elmondta: bár vannak, akik rossz szándékot sejtenek emögött, valójában arról van szó, hogy a két fenyő akadályozta a rálátást a tengődi út felől a 65-ösre. Emellett esztétikai szempontok is szerepet játszottak az eltávolításukban. A polgármester hangsúlyozta: a kivágott fák helyére gömbjuharokat ültetnek, és virágágyást alakítanak ki. Az anyagiaktól függően a település más részein is tervezik a növényzet megújítását, a község arculatának javítása érdekében. ■ K. S. Zárszámadás: kedvező mérleget vonhat a község tolnanémedi Együttes ülést tart ma 17 órától Kisszékely, Nagyszékely és Tolnanémedi önkormányzata az utóbbi településen. Miklós Lajos, Tolnanémedi polgármestere előzetesként elmondta: a fórumon elsőként a közös körjegyzőségről hangzik el tájékoztatás.- Elégedettek vagyunk a közös körjegyzőséggel: az új formának köszönhetően mindhárom községnek csökkent a kiadása - folytatta Miklós Lajos. - A központi keretből 10,5 millió forint állami támogatást kaptunk, ebből fedeztük a körjegyzői bért és a különböző dologi kiadásokat. Az ülésen Tolnanémedi tavalyi gazdasági mérlege is nyilvánosság elé kerül: a polgármester sikeresnek ítélte a múlt évet, a 169 millió forint elégségesnek bizonyult a helyi tervek megvalósításához. Többek között útjavításra és a községháza felújítására költött a falu mintegy 19 millió forintot. Idén az iskola, valamint az : óvoda nyílászáróinak cseréje, , homlokzatának rendbehozatala I szerepel a tervekben. ■ Á. Sz. I Bálizs István cuvée-je lett Tamási bora.