Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-01 / 52. szám

2008. MÁRCIUS 1., SZOMBAT 7 GAZDASÁG JÓ TANÁCS Lehet, hogy jobban jár,; ha kijavítják a monitort javítás Olvasónk és csa­ládja számítógépéhez monitort vásárolt, amely hamar elromlott. Ki akar­ta cserélni, de kérését nem teljesítették. Javítás­ra akarták bevenni a mo­nitort. A hölgy tudomása szerint az elromlott garanciális termé­keknél a vásárló lehetősége a javítás vagy a csere. Ezt ol­vasta a Fogyasztóvédelmi Kosárban. Az állítás valóban igaz, de úgy értendő: a for­galmazó akkor cseréli ki az árut, ha az javíthatatlan. Ami viszont a szakszerviz­ben derül ki, amely ilyenkor csereutalványt állít ki. Ezt Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regio­nális Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének osztályvezető­je mondta el. Az automatikus csere nem is volna célszerű, hiszen lehetséges, hogy a monitornak valami könnyen javítható hibája van. Ha a termék nem javítható, a forgalmazó kicserélheti azt, vagy visszafizetheti a vé­telárat. Amennyiben nem tudnak megállapodni, a vá­sárló lehetősége, hogy békél­tető testülethez vagy bíró­sághoz forduljon, összefoglalva: a jótállás (ga­rancia) elsősorban arról szól, hogy annak idején belül (ál­talában egy év) a meghibá­sodott terméket díjmentesen megjavítják. A kedves olvasó tart tőle, hogy a javítás hónapokig el­húzódhat, ezért is akarta in­kább a cserét. Nos ha a for­galmazó nem hajlandó az azonnali cserére, és a vásár­ló jogi útra tereli a vitát, az ügy még tovább elhúzódhat. És nem is biztos, hogy a bí­róság a vásárló javára dönt. Hiszen a fenti eset éppen ar­ra példa, hogy a kereskedő betartotta a jogszabályokat, és nem eltért azoktól. KÉRJÜK, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringen h u Egy budai zöldségesnél. Péter Lajos és Bíró Borbála pénztáros szerint nem volt sok értelme az aprópénznek. Örülnek, hogy megszabadulhatnak tőle. Csak türelem, ha nő a sor kivonás Mától már nincs egy- és kétforintos - Indul a fejszámolósdi Sokan az utolsó pillanatra hagyták az utolsó aprópénzek elköltését ÉF BERTÁNÉ BALÁZS ANIKÓ: „Összeszedtem a minap, és el­vásároltam az összes apró­pénzemet. Nem volt nehéz el- költenem. Volt mire. Örömet szereztem legalább a gyerme­keimnek: vettem nekik belőle csokoládét és még egy kis édességet. Az ötletet nem tar­tom rossz dolognak. Bár kér­dés, mennyivel ér így keveseb­bet a pénzünk. ” HÁRI JÁNOS: „Én spéciéi nagyon örülök a bevonásnak. Mindig nyomta a pénztárcámat, és zavart a fize­tésnél Az egy- és kétforinto­sokból 99 forint jött össze. Vet­tem belőle reggelire kiflit. Jobb ötletem nem volt. A boltban zokszó nélkül elfogadták a ma­rék aprómat. A visszavonást már évekkel ezelőtt is megte­hették volna. ” SZÉKELY LÁSZLÓNÉ: „Éppen az imént intettem bú­csút az utolsó kétforintosom­nak a szemközti boltban. A piacon vettem belőle zöldsé­get. Nem volt sok apróm, mert tudja, én amúgy is mindig fi­zettem vele. Van ismerősöm, aki állandóan otthagyta a bolt­ban az aprókat. Borravalónak. Pedig sok kicsi sokra megy. Azt is meg kellene becsülnünk. ” MEGKÉRDEZTÜNK NÉHÁNY NAGYOBB KERESKEDŐLÁNCOT, NEM LESZNEK-E ZÖKKENŐK, KISEBB PERPAT­VAROK AZ ÁTÁLLÁS ELSŐ NÉHÁNY NAPJÁN. SZŰKSZAVÚAN, DE VÁLASZOLTAK MUNKATÁRSUNKNAK. Nem lehet többé fizetni az egy- és kétforintosokkal. Mától nullára vagy ötre végződik az összes számla. Németh Márk - Vizer Helga Mától nem lehet többé fizetni az egy- és kétforintos érmékkel. Mi­vel a mai naptól az ötforintos a legkisebb pénznem, hozzá kell szokni a nullára és az ötre végző­dő számlákhoz. A parlament ál­tal elfogadott kerekítési szabá­lyok értelmében a boltosoknak, kereskedőknek a készpénzes fi­zetéseknél az egyes tételeket nem, csak a számla végösszegét kell majd kerekíteniük öttel oszt­ható számra. Mivel a pénztárosoknak a vá­sárlások végösszegének kerekí­tését eleinte fejben kell végez­niük, munkájuk előreláthatóan lassulni fog. „A hétvégén emiatt hosszabb sorokra lehet számíta­ni a boltokban” - hívta fel a fi­gyelmet közleményében Vámos György, az Országos Kereskedel­mi Szövetség főtitkára. Emiatt a szövetség előre is türelmet és megértést kér a vásárlóktól. A megmaradt érmék össze- gyűj tve még beválthatók a postá­kon és a jegybankban. metró - Krugl Ivett, kommu­nikációs munkatárs: A kollé­gáknak tréninget szerveztünk, hogy felkészítsük őket az egy- és kétforintosok visszavonása miatti teendőkre. cba - Malasics András, vezér- igazgató: Kiadtuk az utasításo­kat a kollégáknak. Átállítottuk a pénztárgépeket Mától kezd­ve pedig a kerekítési szabályok szerint járunk el. spar - Laber Zsuzsa kommu­nikációs munkatárs: Időben megkezdtük a munkatársak felkészítését, és a tön'ényi előírásoknak megfelelően járunk el. HÍRSÁV Surányi György lehet az EBRD élén surányi györgy volt jegy­bankelnök a magyar kor­mány jelöltje az Európai Új­jáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöki posztjára, je­lentette be Veres János pénzügyminiszter pénte­ken. Surányi György jelen­leg az olasz Intesa Sanpaolo közép-és kelet-európai re­gionális igazgatója és a CIB Bank elnöke. Az unió tagál­lamai a keddi pénzügymi­niszteri ülésen már napi­rendre veszik az utódlást. Megemelték a betegszállítók díját megállapodtak a betegszál­lítás idei évi finanszírozásá­ról az érintett szervezetek pénteken az OEP-pel. Erre a célra 2008-ban 4,3 milli­árd forint áll rendelkezésre az egészségbiztosítási alap­ban. Körösi László, az OEP főosztályvezető-helyettese sajtótájékoztatón elmondta: a korábbi 88 forint/kilomé- ter díjat 100 forint/kilomé- terre emelték. Az év eleji nehézségek is rendeződtek. Robbant a pláza Chicago környékén NAGY EREJŰ ROBBANÁS Volt egy bevásárlóközpontban az Egyesült Államokban, Chi­cagótól nem messze. Sokan megsérültek. Egyelőre nem tudni, mi okozta a robba­nást az Illinois állambeli Waukeganban található plázában. Tévéfelvételeken látható volt, ahogy beomlott a mennyezet egy szmoking­üzlet, egy mobiltelefonokat árusító bolt és egy hajvá­gószalon fölött. Brüsszel vizsgálja a Mol-OMV-harcot megkezdte az Európai Bi­zottság versenypolitikai főigazgatósága az osztrák OMV olaj- és gázipari kon­szern és a Mól ügyében a vizsgálatot. Az osztrákok február elsején tettek beje­lentést, nem mondtak le egyesülési céljukról. Brüsz- szel szerint nem lesz egyha­mar eredmény. Az OMV a Mól részvényeinek husza­dát birtokolja. A Mól ellenzi az egyesülést. Nyilvánosságra hozták a szerződést a Déli Áramlatról földgáz Hétszázmillió euróba kerül a tervek szerint az új gázvezeték és a tároló kiépítése Magyarországon Nyilvánosságra hozták a Déli Áramlat magyarországi megva­lósításáról szóló Moszkvában csütörtökön aláírt szerződést a Külügyminisztérium honlapján. A magyarországi szakasz elké­szítését biztosító társaság 50 százalékban magyar - Magyar Fejlesztési Bank -, 50 százalék­ban pedig orosz - Gazprom - tu­lajdonú lesz. A százszázaléko­san állami társaság tulajdona - gázvezeték, létesítmények - nem sajátítható ki, nem államo­sítható. A gázvezeték áteresztő- képessége legalább tízmilliárd köbméter földgáz lesz évente, Magyarországon legalább egy- milliárd köbméteres gáztározót is kiépítenek. A gázszállítási szolgáltatások díjtételeit a társaság fogja meg­határozni. A nyomvonalat csak később határozzák meg. Az épí­téshez, működtetéshez szüksé­ges engedélyek megszerzéséhez mindkét ország támogatást nyújt, Magyarország rendelke­zésére bocsátja a megfelelő föld­területeket. A társaságot a leg­kedvezőbb vám- és adófeltételek­ben részesítik, a berendezések, részegységek, anyagok beszer­zése és a szükséges szolgáltatá­sok áfamentesek lesznek. Veres János pénzügyminiszter tegnap közölte, a beruházás költ­sége hétszázmillió euró - mint­egy 182 milliárd forint -, amelyet fele-fele arányban vállal a magyar Óriástározó is épül a hálózat mellett k Amerika megértő, de Nabucco-párti Göncz kinga, a külügyi, Kákossy Csaba, a gazdasági és Veres János, a pénzügyi tárca vezetője tegnap számos uniós és NATO-nagykövetet tájékoztatott a magyar ener­giapolitikai elképzelésekről. A diplomaták közül állítólag senki sem volt azon a véle­ményen, hogy a Déli Áramlat veszélyeztetné a Nabucco megvalósulását. Amerika is megérti a moszkvai szerző­dést, de a Nabuccót tartják üdvözítő megoldásnak állam és a Gazprom. Magyaror­szágnak 20 százalékos saját tőke­arány szükségeltetik. A megtérü­lési idő 15-17 évre tehető. A beru­házásban igénybe fogják venni a Mól szakértelmét is. „Az SZDSZ azt szeretné, ha or­szággyűlési határozat erősítené meg Magyarország egységes ki­állását a Nabucco-program mel­lett, mert ez a projekt jelentené az orosz gáztól való igazi függet­lenné válást” - mondta tegnap Kóka János. A pártelnök közölte, az ügyben egyeztetnek a Fidesz- szel is. A liberálisok egy ország- gyűlési eseti bizottság felállítá­sát is kezdeményezik, amely nyomon követné a Nabucco-pro- jekt előrehaladását. „A Fidesz jogszabályi garan­ciát tart szükségesnek, hogy a Déli Áramlat magyar szakaszá­nak megvalósítására alakuló orosz-magyar társaságban a Gazprom ne juthasson 50 száza­léknál nagyobb befolyáshoz” - hangoztatta Németh Zsolt, a Fi­desz külügyi kabinetvezetője. Egy orosz gazdasági lap sze­rint a Gazpromnak komoly prob­lémái lesznek a Déli Áramlattal, mivel időben meg kell állapod­nia Ukrajnával és Romániával is. A vezeték a Fekete-tenger alatt húzódik majd, de a két or­szág kontinentális talapzatán is le kellene fektetni, pedig a pro­jektet azért találták ki, hogy el­kerülje Ukrajnát. ■ É. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom