Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-11 / 60. szám
MOZAIK Tíz hónappal első gyermeke születése után állítólag ismét várandós. A Beverly Hills 90210 Donnájának megtetszett a családi élet második férje. Dean McDermott oldalán. A kis Liam annyi örömet hozott az életébe, hogy máris testvért szeretne OLVASTAM BUDAVÁRI KATA Aki meghal, magára vessen igazán haláli hírre bukkantam a neten. Egy délnyugat-franciaországi település polgármestere rendeletben tiltotta meg a helyi lakosoknak az elhalálozást, miután a megyei hatóság elutasította, hogy bővítsék a temetőt. A 260 lelket számláló falucska elöljárója szigorú büntetést helyezett kilátásba mindazokkal szemben, akik véteni mernek a hirdetőtáblára is kifüggesztett határozattal szemben, azaz el merészelnek távozni engedély nélkül ebből az árnyékvilágból. hogy mi lehet még a halálnál is rosszabb büntetés, azt egyelőre nem lehet tudni, a vétkesekre kiróható szankció mibenlétéről ugyanis nem szól a híradás. Mint ahogy arról sem, hogy a falu lakói miféle praktikákat alkalmaznak az elkerülhetetlen vég kicselezésére. talán az ütemes levegővételbe vetett hitük biztosítja a túlélést, vagy a temető kapujára kihelyezett megtelt tábla riasztja el a kaszást, netalán az erős dac a megyei hatósággal szemben elegendő lesz ahhoz, hogy néhány évig, esetleg évtizedig is elkerüljék az elkerülhetetlen emberi véget. optimizmusukat amúgy mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a most hetven évesen is fitt polgármester, aki immár 1971-óta tölti be ezt a tisztséget a településen, a közelgő helyhatósági választásokon ismét indul a poszt megszerzéséért. Értéket teremtő kötődések kiállítás Több mint ezer évet ölelnek fel a két nép kapcsolatai OIE HEILIGE ELISABETH ÁRPÁDHÁZ! SZENT ERZSÉBET One Cet >1*t ESsíScSi Wi »***«.« ea»**» ***» *ea**** ** uoreflfi ToeWtf <ks c-ümikW' fost ihr gww«S litt» ÍS***«»*»’*-’'- - yr-.a .Ma.-Durg. ^«SS lJ0?T23l A tablók két nyelven adnak tájékoztatást az ismert személyiségekről, valamint a történelmi fordulópontokról. Középen dr. Józan-Jilling Mihály A német-magyar együttélés több mint ezer éves múltjába enged betekintést a Németek Magyar- országon-Magyarok Németországban Európai életutak című tárlat. A Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége, a Nikolaus Lenau Egyesület és a Németországi Külföldi Kapcsolatok Intézete együttműködésével megvalósult kiállítás Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban várja az érdeklődőket: a látogatók kisebb időutazáson vehetnek részt a kapcsolatokat megjelenítő feliratok és képek révén. A közönség előtt több életút is feltárul: például az 1231- ben Marburgban eltemetett Árpádházi Szent Erzsébeté, az 1805-ben született Toldy (Sche- del) Ferencé, aki német származása ellenére úgy lett a magyar irodalomtörténet atyja, hogy gyermekkorában egy szót sem tudott magyarul, avagy a kémiai Nobel- díjas Hevesy Györgyé. A tegnapi megnyitón Angela Hühnerfuß, a rendezésben főszerepet vállaló IFA-kultúrmenedzser köszöntötte a megjelenteket. Ezután dr. Józan -Jilling Mihály, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának alelnöke tekintette át azt a sorsközösséget, ami - időnként változó hullámvonala ellenére is - nagy tudósokat, művészeket, írókat vagy éppen sportolókat adott mindkét népnek, mindkét nép javára. ■ Sz. Á. halak (II. 21-111.20,). Új reményeket, lehetőségeket jelez csillaga, a nagy szerencsét hozó Jupiter. Környezetében népszerű. Pozitív gondolkodása áltat kiegyensúlyozott. KOS (111. 21-IV. 20.). A kedvező aspektusok hatására kellemes változások történnek úgy a munka, mint a magánélet területén. Bármibe is vág bele, alaposan gondolja át lépéseit. BIKA (IV. 21—V. 20.). A munkában és az anyagiak terén sikerül megtalálnia számítását. A Bika- Hold hatásra izgalmas kalandba sodródik. Ha szabad a szíve, most kinyithatja az érzelmek előtt. HOROSZKÓP ikrek (V.21-VI. 21.). Egy utazás izgalmas kalandot tartogat. Arra ügyeljen, hogy egy új kapcsolatot ne gyorsan, meggondolatlanul kössön. Pénzügyek, vállalkozások terén sikeres! rák (VI.22-VII.22.). Ismerőseinek tanácsai hasznavehetetlennek bizonyulnak. A márciusi trendek azt mutatják, hogy nem árt jobban vigyázni a biztonságára és az egészségére. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Szakmájában tartja az Öntől megszokott színvonalat. Magánélete rendezett. Mi kell még? Az, hogy jókedvűen, derűsen nézzen a világba, szűz (VIII.24-IX.23.). Merészségét irigyelni fogják azok, akik nem mernek változtatni az életükön. Míg Ön halad előre, addig másoknak kerékbe törhet a pályája. mérleg (IX.24—X.23.). Érzelmi elkeseredését rendszerint evésbe fojtja, ezért törekedjen arra, hogy étrendje kiegyensúlyozott legyen. Egy szeretettel megválasztott szó sokkal hatásosabb. skorpió (X. 24—XI. 22.). Ha rámenős, eredményeket érhet el, de el is távolíthat magától valakit, akit nagyon kedvel. A család összetartó ereje segíti az alkalmazkodásban. nyilas (XI. 23-X11.21.). Ha nem tanult a tegnapból, most újra szembe kell néznie a régi problémákkal. A főnöke valószínűleg pocsék hangulatban van, jobb, ha most nagy ívben elkerüli. bak (XII. 22-1.20.). Egy apró félreértés miatt teljesen felhergeli magát. Ezt pedig ne tegye, hiszen csillagállása ragyogó, csupa kellemes hatások érik. vízöntő (1.21-11.20.). Igen eredményes a munkájában, mivel képes a fontos dolgokra koncentrálni. Vigyázzon, hogy magánéletében ne következzen be törés! HUMOR Vekker- Ma reggel életemben először sikerült felébrednem vekker segítségével - mondja Padlizsán a barátjának.- Hogyhogy?- Az asszony a fejemhez vágta. Bíínlajstrom Paraj elmegy a válóperes ügyvédhez, és kirak elé egy rakás fényképet.- Ezek a feleségem boldogult szeretői.- Az urak mind elhunytak?- Dehogyis! Él és virul valamennyi.- Akkor miért mondja, hogy boldogult?- Hát, mert mind próbálkozott a feleségemnél, és mind boldogult. Hapci Cékláné kiviszi a kisfiát az állatkertbe. A gyereknek különösen a jegesmedve tetszik nagyon. Cékláné aggódva figyelmezteti:- Misiké, ne menj olyan közel a jegesmedvéhez! Éppen elég náthás vagy így is. HAJDAN Március 11-én 160 éve, 1848- ban született Dombóvári (Schulhof) Géza ügyvéd, szociológus, jogi író. 120 éve, 1888-ban a sárszentlőrinci dalárda adott jótékony célú hangversenyt, amelyen harmóniumra gyűjtött. 110 éve, 1898-ban Dunaföldvárott valóságos vadnyugati üldözés során a pénzügyőrök egy hamis borral kereskedő cég lovas kocsiját akarták igazoltatni, de a menekülő kocsis a bort elfolyatta. 105 éve, 1903-ban Dombóvárott nagy feltűnést keltett egy ifjú pár: 75 éves férfi 65 éves nőt vezetett oltárhoz, miközben már 40 éve vadházasságban éltek. 90 éve, 1918-ban a megyénk fiaiból álló 19. honvéd gyalogezred elhatározta: képes hadialbumot ad ki. A Tolnai Népújság azon előfizetői között, akik március 19-ig beküldik a kérdéseinkre a helyes válaszokat, egy báránykát sorsolunk ki. a Tolnai Népújsággal! 1. Hol nyomtatják a Tolnai Népújságot? a. ) Kaposváron b. ) Tamásiban c. ) Pécsett 2. Hány hasábra szerkesztik a Tolnai Népújságot? a. ) négy hasábra b. ) hat hasábra c. ) húsz hasábra 3. Mi a Tolnai Népújság sms-rovatának telefonszáma? a. ) 20/303-0272 b. ) 30/202-0272 c. ) 30/303-0272 Címünk: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd. Liszt F.tér 3. A borítékra írják rá: Húsvéti játék Név:..................................................................................... Cím:......................................—........—........—.............. Telefonszám: .................................. HIRDETÉS E Tf Akciónk FOLYAMATOSAN minden régi és új előfizetőnk számára biztosítja a kedvezményeket! Amennyiben sikerült választania, kérjük, töltse ki a megrendelőlapot, és küldje vissza címünkre (Szekszárd, Liszt F. tér 3.), vagy díjbeszedéskor jelezze kézbesítőnknek, díjbeszedőnknek. •* ingyenesen hívható zöldszámunk: ■ - : / Ml Ml ■ 0/203-99 Lapcsomag neve: Csomagban lévő lapok ISII® Ti + Tv kéthetes Ara: 1890 Ft/w Tolnai Nepűjsa Tl/ 19% kedvezménnyel kéthetes 180 Ft megtakarítás MEGRENDELŐLAP Név: . Cim:. Amennyiben már előfizetőnk, kérjük adja meg előfizetői kódját:. Megrendelt lapcsomag neve: ...................................................... El őfizetés időtartama: D 1 hónap D 1/4 év D 1/2 év D 1 év Tolnai Népújság | axel springer gí A hír velünk jár!