Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-25 / 47. szám
Atom-parádé a megyei rangadón kosárlabda Az Atomerőmű SE győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben Az egyik oldalon pazar védekezés, a másikon katasztrofális dobóteljesítmény: ez döntötte el az izgalmakat nélkülöző megyei derbit. Hanoi Erzsébet-Rónai Gábor ■exeeessi Hibátlan teljesítménnyel a magyaroké a Volvo-kupa Greg Stevenson (világosban) a rangadón is igazolta, hogy jó vásárt csinált vele az ASE, a DKC klasszisának, Englishnek azonban nem ment a játék Egyöntetű volt a vélemény a csarnokban a mérkőzés előtt: az őszi csatát nem lesz könnyű felülmúlni. Aki akkor ott volt a Vasút-csarnokban, élete végéig emlékezni fog a rangadóra, amelyet kétszeri hosszabbítás, megannyi izgalom után 112-108-ra nyert meg az ASE. Pakson sosem jött ki a lépés a Dombóvárnak, ám mikor reménykedtek volna egy bravúrban ha nem most, amikor a Planet a második, az Atom pedig a hatodik helyről várta az összecsapást. Dzunics mester néhány perccel a kezdés előtt még azon kesergett, hogy Simon Nándor ujjsé- rülés miatt kivált, márpedig a fiatal védekezésben nagyon hasznos tagja a mai DKC-nak. Nem tudni, hogy ezt érezte-e meg csa- - pata, vagy a megilletődöttség tét- 1 te, de semmi sem jött össze az | elején Englishéknek. Az Atom J szenzációsan védekezett, a ko- I rábban sokat kritizált Murry nagyon elkapta a ritmust, s Gulyást sem tudták tartani Sandersék. Már a negyedik percben megvolt a tízpontos különbség a felek között, nem csoda, hogy Braniszlav Dzunics kikérte első idejét. Sokat nem ért vele, a DKC rendkívül fegyelmezetlenül kosarazott (vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy nem tudott mit kezdeni a Gulyás-Horváth alkotta fallal), az Atom pedig támadásról támadásra növelte előnyét. A második tíz perc aztán maga volt a pokol a DKC-nek, csupán öt pontra futotta Millsék erejéből, a 19. percben már „Harminc” felkiáltással nyugtázta kedvencei remeklését az ASE- tábor. A fordulás után az Atom nem „törte magát”, a DKC pedig nem volt képes ritmust váltani. Az elején mindkét oldalon sokat rontottak a játékosok, nem csoda, hogy egy negyed alatt csupán 25 pontra volt képes együttesen a két rivális. Aztán ismét felpörgött a Paks, a DKC pedig ATOMERŐMŰ SE-PLANET LEASING DOMBÓVÁR KC 81-46 (24-12, 21-5,10-15, 26-14). Paks, 1500 néző. V: Cziffra, Hegedűs I, Török. ASE: MÉSZÁROS Z. 13/9, MURRY 19/9, KissZs. 3/3, HORVÁTH Z. 8, GULYÁS 21/6. Csere: Panta, Stevenson 7, C. Brooks 6/6, Toroman 1, Csaplár-Nagy £., Horányi 3/3. Edző: Sabáli Balázs. DKC: English 8, Mills 15/3, Deák 3/3, Sanders 6, beletörődött, hogy ezen a napon nem ők diktálják a ritmust. Csüggedésre ennek ellenére nincs okuk a DKC-drukkerek- nek, hiszen nem is olyan régen Wiley 9/6. Csere: Bódi 2, Balogh L, Molnár M. 3/3, Vas P. Edző: Dzunics Braniszlav. NŐI NB I. 18. FORDULÓ. BEAC- ÚJBUDA-ATOMERŐMŰ-KSC SZEK- SZÁRD 54-70 (8-15,12-21, 20-18,14-16). Bogdánfy utca, 50 néző. V: Frányó, Balogh L. BEAC: Szász (7/3), PUSZTAI (18), Simon (6), Halmai (8), BAGI (9). Csere: Kinter (-), Kis- vári (6/3), Horváth Sz. (-). Edző: Balogh Judit. Szekszárd: már átélt hasonlót a csapat. Szolnokon megsemmisítőnek tetsző húszpontos vereséget szenvedett, aztán hazai pályán egy harmincassal búszúztatta el az Olaj BUKOVSZKI (21/9), Bálint (2), TAMÁS (15/9), Varda (7), MAKSZIMOVICS (17). Csere: Bozóki (6), Tamis (2). Edző: Újhelyi Gábor. kipontozódott: Halmai (38.). Balogh judit: - Újabb nyerhető meccset nem nyertünk meg. ÚJHELYI GÁBOR: - Magunknak tettük nehézzé az összecsapást, de ehhez tudni kell, hogy hetek óta csak 2-3 felnőtt játékossal tudunk edzeni. együttesét a kupából. Szerdán az Albacomp bánhatja, hogy most is kisiklott a Vasút. A paksiak pedig úgy tűnik összeálltak, ez nemcsak a szerdai, kecskeméti MK-meccs, hanem a bajnoki hajrá előtt is jó előjel. sabáli BALÁZS: - Nem várt nagyarányú győzelmet arattunk. Fontos volt, hogy az elején megfogtuk a DKC-t. A harmadik felvonásban volt egy kisebb hullámvölgy a játékunkban, de a rivális nem tudta veszélyeztetni a sikerünket. DZUNICS BRANISZLAV: - A paksiak nagyon jó napot fogtak ki, mi pedig nem tudtuk saját játékunkat játszani. A szünet után más felfogásban kosárlabdáztunk, de ez is kevés volt, Az ASE ma ennyivel jobb volt. A nagyszünet után önmagának tette nehézzé a BEAC elleni meccsét a KSC j vízilabda Utolsónapi mérkőzését is megnyerte a kecskeméti nemzetközi tornán a magyar férfi válogatott, amely az ausztrálok felett aratott négygólos győzelem (15-11) révén tökéletes mérleggel tartotta itthon a Volvo Kupát. A Világliga-harmadik alakulat sem tudott szoros összecsapást játszani az olimpiai bajnoki címvédő nemzeti együttessel. A magyar női párbajtőr csapat Vk-bronzot nyert vívás A harmadik helyen. végzett a magyar válogatott a franciaországi Saint-Maur- ban rendezett női párbajtőr csapat Világkupa-versenyen. A Szász Emese, Mincza-Né- bald Ildikó, Hormay Adrien, Izsó Katalin összeállítású együttes a franciákkal vívott a bronzéremért, és nagy csatában 38-36-ra nyertek. Az ukrán Klicsko simán verte az orosz Csagajevet profi BOKSZ Az ukrán Vlagyimir Klicsko egyhangú pontozással legyőzte az orosz Szultán Ibragimovot a New York-i Madison Square Gardenben rendezett világ- bajnoki címegyesítő mérkőzésen. A 12 menetes összecsapás nem volt látványos, az ukrán öklöző egyértelműen felülkerekedett a kevéssé kezdeményező ellenfelén. Klicsko üldözte Ibragimovot @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, CIKKEK: WWW.TEOL.HU Bor Barna kilencedik lett Hamburgban cselgáncs Braun Ákos helyezetlenül zárt, így nagyon távol van Pekingtől A Tottenham nyerte meg az angol Ligakupa-döntőt wmmrn Bor Barna kilencedik lett, de semmire sem ment vele a paksiak fiatalja A +100 kg-os Bor Barna kilencedik lett az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa hamburgi állomásán. A paksi óriás első mérkőzésén balszerencséjére a kétszeres világbajnok japán Muneta Jaszujukival került szembe, aki azonban csak hosz- szabbításban tudta legyőzni őt. A vigaszágon Bor előbb magabiztosan, ipponnal verte a kazah Ulan Riszkult, majd jött a tavaly világ- és Európa-bajnok Teddy Riner, és a francia sztár végül minimális különbséggel, egyetlen kokával nyert. A zárónapon tatamira lépett további magyarok közül Farkas Bálint, Madarász Tamás (90), a már olimpiai kvótás Hadfi Dániel (100) valamint Dávid Zsuzsa (78) egyaránt helyezetlenül zárt. A magyar küldöttség egy-egy ezüst (Ungvári Miklós, 66) és bronzéremmel (Csernoviczki Éva, 48), továbbá egy hetedik (Karakas Hedvig, 57) és egy kilencedik (Bor Barna) hellyel fejezte be szereplését a német kikötővárosban, ahol már-már világbajnoki szintű mezőny, 71 ország 537 cselgáncsozója próbált szerencsét. A paksiak közül Mészáros Anett már kvalifikálta magát az olimpiára, Bor Barnának és Braun Ákosnak azonban a jövőben sokkal jobban kell teljesítenie, ha ott akarnak lenni az ötkarikás játékokon. ■ Berbatov lőtte az egyenlítő gólt A Tottenham Hotspur hosszabbítás után 2-1-re nyert a címvédő Chelsea ellen az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében, melyet a Wembley Stadionban rendeztek 87660 néző előtt. A találkozón egészen a Spurs egyenlítő góljáig a Chelsea akarata érvényesült, de a hajrá a Tottenhamé volt, akik megérdemelten fordítottak. A győztes találatot lonat- han Woodgate szerezte a hosz- szabbítás 4. percében. A Tottenham sikerével a következő idényben indulhat az UEFA Kupában. LIGAKUPA, DÖNTŐ: TOTTENHAM HOTSPUR-CHELSEA 2-1 (0-1, I l-l, 2-1). Gól: Berbatov (70., 11- I esből), Woodgate (94.), illetve Drogba (39.). ■