Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-18 / 41. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. FEBRUÁR 18., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR Folyik a próbacölöpözés: 16-18 méterre mennek le bátaszék Megkezdték az Mó-os Szekszárdiéi délre eső szakaszának kivitelezését. Bátaszék és Véménd között alagutakat és völgy- hidakat is építenek. Bornemissza László direkcióvezető tájékoztatása szerint a hidak próbacölöpözése már folyik; 16-18 méter mélyre mennek le. Ezt követően a talaj terhelhetőségére vonatkozó vizsgálatok körülbelül egy hónapig tartanak, (wg) Csökkent a hiány, lehet némi fejlesztés is fácánkert Nyolc és félmillió forintos működési hiánnyal fogadta el a képviselő-testület a költségvetést. Orbán Zsolt polgármester elmondta, tavaly 11,6 millió forint működési és fejlesztési hiánya volt az önkormányzatnak. Idén utóbbival nem számolnak, sőt a fejlesztési tartalékba is került pénz. (sk) A télűző népszokásokat idéztek fel a kömlődiek dunakömlőd Hangos kerepe- léssel kísérték utolsó útjára a dunakömlő-diek a telet jelképező kiszebábot, amit el is égettek a faluház előtt. Minden civil szervezet összefogott, hogy felidézzék a régi népszokásokat. A következő ilyen alkalom a Szent Iván- napi tűzugrás lesz. (vt) Fánkot is sütöttek az alkalomra Ismét kap tiszteletdíjat az alpolgármester tolna E hónaptól ismét kap tiszteletdíjat Appelshoffer Ágnes alpolgármester. Juttatásáról korábban azért mondott le átmenetileg, mert gyed-et kapott. A képviselő- testület, figyelembe véve az alpolgármester elmúlt időszakban végzett aktív munkáját, a tiszteletdíj havi ösz- szegét ez év augusztus végéig 250 ezer forintban állapította meg. Szeptembertől ismét a korábbi, 90 ezer forintos tiszteletdíjat kapja, (sk) Borász bál lesz a főiskola aulájában szekszárd Az Alisca Borrend szervezésében idén február 23-án lesz a főiskolán a szekszárdi borászok bálja. Jelentkezni február 18-ig lehet a hegyközségnél. A bálon részt vesz dr. Terts András, a Magyar Borrendek Országos Szövetségének elnök-nagymestere, és Frittman János, a 2007-es év borásza is. (mi) @ további hírek: www.teol.hu Ingyen vigyázzák a rendet polgárőrség Autóval, motorral, biciklivel és gyalog járőröznek A megye 64 településén 1720 polgárőr dolgozik. Az elmúlt évi eredményes munkájukról szombaton adtak számot. Ihárosi Ibolya dunaföldvár Eredményes évet tudhat maga mögött a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, derült ki a szövetség szombati ülésén elfogadott beszámolóból. Elégedettségüket jelzi az is, hogy újabb négy évre Széles Jánost, a dunaföldvári polgárőrök vezetőjét választotta meg elnökének a szövetség. A tisztújító küldöttgyűlésen, a polgármesteri hivatal dísztermében, a régi-új elnök javaslatára alelnöknek választották Oroszki Szabolcs bonyhádi, Szabó Tibor iregszemcsei polgárőrt. A szövetség titkára Széles Sándorné maradt. Az elnökség ötödik tagjává választották Sipőcz György tolnai polgárőrt. Az ellenőrző bizottság elnöke Nagypál Béla paksi polgárőr lett. A megye polgárőreinek elismerését is jelenti, hogy hárman kaptak országos kitüntetést. A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben részesült dr. Szecsei Zsolt, a megyei rendőr-főkapitányság osztály- vezetője, a rendőrség és polgárőrség együttműködése érdekében kifejtett munkájáért. Ugyanezen elismerést kapta meg Farkas András bátaszéki és Vaskó Sándor decsi polgárőr. A kitüntetéseket Márton Zoltán, az országos szövetség elnökségi tagja adta át, aki a Tolna megyei küldöttgyűlés levezető elnöki tisztét is ellátta. A küldöttgyűlésen dr. Pálos Miklós, a megyei közgyűlés alel- nöke az elismerő szavak mellett elmondta, hogy az idén is egymillió forint támogatásban részesíti a megyei önkormányzat a polgárőrszövetséget. A megyei szövetségnek együttműködési szerződésen alapuló kapcsolatai vannak az önkormányzatokkal, a katasztrófavédelemmel, a postával, a takarékszövetkezetekkel, a Szerencsejáték Zrt.-vel, a Máltai Szeretetszolgálattal, a Vöröskereszttel, a vám- és pénzügyőrséggel, a vagyonvédelmi kamarával és nem utolsó sorban a rendőrséggel. A küldöttközgyűlésen dr. Kovács Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság köz- biztonsági igazgatója elmondta, hogy az idén még inkább számítanak a polgárőrök tevékenységére. Mint ismeretes 10-15 százalékos a létszámhiány a rendőrségen. Ezek többsége is a közterületekről hiányzik. Éppen ezért a közterületi jelenlét fokozását kérte a polgárőségtől. Hozzátette, jók a bűnözési mutatók, hiszen 20-25 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. Ezeket az eredményeket azonban csak úgy lehet megtartani, ha tovább javul az együttműködés, amihez kérte a polgárőrök segítségét. A szövetség külön bizottságot hozott létre a közlekedéssel kapcsolatos feladatok ellátására. Ennek vezetője Sipőcz György lett, aki a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetőjeként ment nyudíjba. Rajta kívül is sok nyugdíjas rendőr dolgozik tovább ingyen polgárőrként, mondta lapunknak Széles János. A megyei közlekedésbiztonsági koncepció szinte minden pontjához kapcsolódnak a polgárőrök. Ugyanakkor más-más feladatot látnak el a kis községekben és nagyobb városokban. Utóbbiakban elsősorban az autófeltörés, a lakásfeltörés a jellemző. A kistelepüléseken pedig a terménylopások megelőzése az egyik legfontosabb feladat. A megye településeinek közel kétharmadát őrzik Tolna megyében 64 polgárőrszervezet működik 1720 taggal. Ez azt jelenti, hogy a települések mintegy 60 százalékában jelen vannak a polgárőrök, akik szabadidejükben ingyen vigyázzák a lakosság biztonságát. A megközelítő számítások szerint tavaly majdnem 37 ezer órát töltöttek szolgálatban. Munkájukhoz hét gépkocsit kaptak a rendőrségtől, két terepjárót a határőrségtől Eg}' szolgálati motort, két kerékpárt, negyven telefont használnak. A szervezeteknél van 1600 formaruha, ugyanannyi láthatósági mellény, 25 számítógép, egy mobil és két telepített rendszám-felismerő készülék, egy laptop és egy fényképezőgép. Inkubátorház, szennyvíztelep és kerékpárút is épülhet PAKS Hat jelentős pályázatot nyújtott be a közelmúltban a paksi önkormányzat. Ezek közül egy - a kerékpárút építésére vonatkozó - már nyert, a többiek eredményét várják. Hajdú János polgármester elmondta, az ipari parkban inkubátorházat építenének, pályáztak szennyvíztisztító telep, szilárdhulladék-keze- lés, turizmusfejlesztés és belvíz- mentesítés témakörében. A cse- resznyési erdei iskola fejlesztését célzó pályázat előkészítése most folyik. Pozitív elbírálás esetén jelentősen növekedhetne a fejlesztésre fordítható összeg az atomvárosban, ahol ez egyébként is irigylésre méltóan jó arányt képvisel, hiszen a költségvetés 13 százalékát, 1,1 milli- árdot fordítanak e célra. A pályázatok között több olyan is van, ami egyedül hasonló nagyságrendet képvisel. ■ T. V. Fiatalítottak a nagydorogi galambtenyésztők nagydorog Sikeres évet tudhat maga mögött a 93. számú Nagydorogi Galambtenyésztő Egyesület Nem csak a takarékos gazdálkodás, jól szervezett munka miatt, hanem a kiállításokon aratott sikerek okán is. Dobstadt János elnök elmondta, hazai kiállításokon kiváló eredmények tucatjait érték el tagjaik. Köztük egyébként nem csak nagydorogiak vannak, Kajdacs, Sárbogárd, Solt galambtartóit is soraikban tudhatják. A hétvégén tartott közgyűlésen négy új tag csatlakozott hozzájuk. - Mindent elkövetünk, hogy minél több fiatalt meggyőzzünk - mondta az elnök, aki szerint hasznos időtöltés a galambtenyésztés, érdemes ezt választaniuk a fiataloknak. A nagydorogi egyesületben európai mestertenyésztő és több éltenyésztő is van. így Kovács László, Kovács Béla és Keserű Pál Kajdacson, akik strasszer fajt tartanak. Mondain-ben Pintér Józsefet és Nagy Ferencet emelte ki Dobstadt János, míg az amerikai óriás posta tenyésztői közül Jaksa Jánost, Juhász Krisztiánt említette. Az elnök is e fajta tenyésztésében ért el jó eredményeket* V. T. A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozata kitüntetést adta át dr. Szecsei Zsoltnak Márton Zoltán, az Országos Polgárőrszövetség elnökségi tagja Hetedszer is bemutatkozik a megye utazás 2008 Önkormányzatok, cégek és kézművesek csábítják a látogatókat Barackvirágzási Napot hirdetnek rajzpályázattal Budapest Hetedik alkalommal jelenik meg Tolna megye önálló kiállítóként a budapesti Utazás kiállításon. A megye standjának szervezője a Tolna Megyei Turisztikai Kht. Az Utazás 2008 kiállítás február 28-tól március másodikáig tart. A D pavilon 404/F strandján információs kiadványokkal és érdekes programokkal várja a megye az érdeklődőket. A társkiállítók, személyesen és kiadványokkal mutatják be városukat, térségüket és szolgáltatásukat. Jelen lesz Paks, Dunaföldvár, Báta, Kocsola és Várong önkormányzata, a Danubetrade Kft. (Fried Kastély Szálloda), T-Gasztro Kft. (Dombóvár-Gunaras), Bunevácz Endréné (Dombóvár-Gunaras), Gunaras Gyógyfürdő és Idegen- forgalmi Zrt., Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás, a Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kht, valamint a Ta- mási-Simontomyai Városkörnyéki Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása. Február 28-án bemutatkozik Báta község borkóstolóval és kézművesekkel, másnap a Torna és Csapata mutat be történeti játékokat. Március elsején Paks mutatkozik be borkóstolóval és kézművesekkel. Másodikán Czencz Marietta tojásfestővel találkozhatnak az érdeklődők, és borkóstolót tart a Fried Kastély Szálloda és Étterem. Tavaly, a 30. születésnapját ünneplő Utazáson minden eddigit felülmúlt a turisztikai lehetőségek kínálata. A látogatók 18 355 m2-en válogathattak az újdonságokból, a belföldre, illetve a vüág szinte minden pontjára szóló turisztikai lehetőségekből, családi programokból, az aktív pihenést, lovaglást kínáló utazási ajánlatokból, illetve kapcsolódhattak ki a kiállítás kísérő eseményein. Telt ház előtt zajlottak a szakmai programok. A turisztikai szakemberek a Google Egyetem előadássorozatán az utazások online értékesítési lehetőségeiről kaptak információkat Tájékozódni lehetett lovas turizmustól, a kultúra és az idegenforgalom kapcsolódási pontjairól. ■ 1.1. A megyei stand tavaly A Babits-évhez kapcsolódóan a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány meghirdeti a Barackvirágzási Napot. A rajzpályázatra jelentkező diákoknak Babits Mihály Barackvirág című meseregényének elolvasása után a mű egyik jelenetét kell rajzukon ábrázolniuk. A szervezők elsősorban 9 és 12 év közötti gyermekek alkotásait várják április 4-ig. Két kategóriában az első három helyezett ajándékcsomagot kap, a beküldött munkákból kiállítást rendeznek, amelynek megnyitója április 18- án lesz a Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány épületében (Szekszárd, Béla tér 6.). További információ a 74/416-160-as telefonszámon. ■ H. É.