Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-15 / 39. szám

2008. FEBRUÁR 15., PÉNTEK- TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 JEGYZET Végtére is szökőév van BELÁTOM, én már vén satra­fa vagyok. Ám szökőévente egyszer elkap a harci ideg, mondván: bulizni kéne menni. Választási lehetőség egyébként ebben a tekintet­ben nincsen túl sok a me­gyeszékhelyen. Teszem hoz­zá, ugyan nem emiatt, de még ilyenkor, azaz szökőévente egyszer is le tudom magamat beszélni a nagy megindulásról, egy­részt a már említett vénség okán. Másfelől, bár nem va­gyok félős, az ilyen szamu- rájkardos-darabolós gyilko- sos-bozótvágóval bozontot és fejet hasítós mulatságok­ból és az ő környékükből nem kérek. ÉS HA LENNE nekem kamasz gyerekem, bármilyen okos és megfontolt is, bizony né­ha napján be lennék tojva. És erőst kívánnám, hogy a vérontós helyzeteket ki­küszöbölendő tagbaszakadt rendőrök, kétajtós szekrénnyi biztonságiak őr­ködjenek éberen a mulató­helyeken és a már említett környékükön. És kamerák, melyek nem csak egy-egy balhé után jöhetnek jól, de a bajt megelőzendő is. Na­gyot és kicsit is. Főként mostanság, hogy egyes őrül­tek arra is képesek, hogy rendőrökre lövöldözzenek, meg autóval meneküljenek, meg méteres szabjákat hur­coljanak magukkal a kocsi­jukban vagy a farzsebük­ben. Szóval, csak üdvözölni tudom, hogy a megyeszék­hely központjában álló klubban hét kamera me­reszti mű gülüszemét a bu- lizókra. Közöttük talán rám is, hiszen szökőév van. Rendkívülire sikerült az idei költségvetés tolna Rendkívüli ülésen, rend­kívül gyorsan, vita nélkül fogad­ta el tegnap este a tolnai képvi­selő-testület a város idei költség- vetését. A rendkívüli jelzőt azon­ban tartalma miatt is kiérdemel­te az önkormányzat 2008-as ter­ve. Mint Guld Csaba városatya fogalmazott: képviselősége tör­ténetében ez a hatodik költség- vetés, ugyanakkor az első, amely nem tartalmaz hiányt. A nullszaldós büdzsét még az el­lenzék is elismeréssel illette. Stróbl József azt mondta: kevés önkormányzat mondhatja el manapság, hogy egyensúlyban van a költségvetése, amit remé­nyei szerint sikerül majd egész évben tartani. Mint mondta, ha új beruházásokat is tartalma­zott volna a pénzügyi terv, tá­mogatták volna a rendeletet. Mi­vel azonban új fejlesztés nem szerepel a költségvetésben, tar­tózkodtak a szavazásnál. Dr. Sü­megi Zoltán polgármester töb­bek között jelezte: a tavaly elha­tározott iskolabővítésről tovább­ra sem mondanak le. ■ S. K. A Citroen Nemo új irányt mutat a kishaszon- gépjérmű piacon. A kívül masszív, belül ottho­nos formaterv mögött egy takarékos és vidám városi furgon rejtőzik, melyben öröm a munka. 2,5-2,8 m3 610 kg 4,51/iookm hasznos térfogat hasznos teher fogyasztás** Egyéb haszongépjárművekre akár WM»otk 0W + EXTRA KEDVEZMÉNY Bevezető ár: nettó 1 890 000 Ft-tól”* bruttó 2 268 000 Ft-tót Kedvezmény: nettó 300 000 Ft Hőgyész határában is csattognak az ollók a szőlőben. Ifjú Horváth László szerint már a metszéssel eldől a szüret mennyisége és minősége ígéretesek a szőlőrügyek metszés Nem vártak, sokan munkához láttak a téli tavaszban Metszik a szőlőt a szek­szárdi és a tolnai borvidé­ken. A gyümölcsfák ágait is most igazítják a gaz­dák, akik attól félnek, a februári tavasznak lesz még böjtje. Mauthner Ilona A dél-dunántúli szőlészeti és bo­rászati kutatóintézet ültetvénye­in, Szentmiklóstelepen február végén tartják a metszési bemu­tatót. Diófási Lajos professzor, az intézet nyugdíjas igazgatója kér­désünkre elmondta, a szőlőrü­gyeket megvizsgálták, számotte­vő fagykárt eddig nem tapasz­taltak. Napközben a plusz 3-4 fok nem elég, ha éjszaka mínusz 10 fokra lehet számítani, a met­szést nem szabad elkezdeni, mert a metszőollóval ejtett seb nem gyógyul be - mondta a pro­fesszor. Aki korábban, még a feb­ruári eleji enyhébb időben met­szette meg a szőlőjét annak nem kell tartania a kártól, hiszen 1-2 nap elég volt ahhoz, hogy be­gyógyuljon a vesszőn ejtett seb. Minden évben nagy érdeklődés kíséri a rügyvizsgálatok eredmé­nyét is, amit a kutatóintézet munkatársai végeznek el, hi­szen ebből lehet következtetni arra, milyen évre számíthatunk. A kilátások kedvezőek, egyes faj­táknál a tavalyinál is jobb ered­mény mutatkozik - tette hozzá Diófási Lajos. Ez azt jelenti, hogy A gyümölcsfák metszésével még érdemes várni, mondta dr. Vörös Géza, a megyei me­zőgazdasági szakigazgatási hivatal növényvédelmi szolgá­latának igazgatója. Egyedül az almafa, illetve a szilva ko­ronája az, amit lehet ilyen korai időszakban is igazítani, a múlt évihez hasonló terhelés­sel kell számolni. A termés mennyisége már a metszésnél eldől. Általában 6-8 rügyet illik meghagyni egy négy­zetméteren, később a hajtásválo­gatásnál tovább lehet ritkítani a terhelést, ilyenkor állítják be a végleges mennyiséget. Akkor ideális a növény védelme, akkor lesz jó ízű és szép színű a bor, ha - ahogy a gazdák mondani szokták - a nyári hónapokban minden szőlőfürt látja az eget, de a barackhoz semmiképpen ne nyúljunk, mondta a szak­ember, várják meg a gazdák a fa pirosbimbós állapotát. A hétvégi fagyos éjszakák el­múltával elkezdhetik a gyü­mölcsfák lemosó permetezése­it, a törzsek drótkefével való letisztogatását. HIRDETÉS vagyis nem takarja el a levél. Ad­dig azonban még sok van hátra. A legfontosabb teendő most - ha az idő engedi - a metszés, amit a rügyfakadásig illik befejezni. A hőgyészi ifjú Horváth Lász­ló és a családja '98-ban telepítet­ték az első szőlőültetvényüket. A mára aranykorát élő ültetvény­ben már egy hónapja folyik a metszés, szép kényelmesen vég­zi a dolgát a család. Horváth László elmondta, hatféle szőlőfaj­tájuk van, jelenleg a caberifet faj­táknál tartanak. Szálvesszőre metszik a szőlőt, kétszer 12 rü­gyet hagynak rajta. Kicsit többet, mint szokás, de majd a zöldmun­kánál selejteznek. A korán elkez­dett metszés ugyanis megkíván­ja, hogy ráhagyással dolgozzon az ember, mondta a fiatal gazda. A jó munka titka, az éles és a cél­ra leginkább megfelelő metszőol­ló, ami nem roncsolja a vesszőt. Egy Ilyen márkás ollóért akár tíz­ezer forintot is elkérnek, mond­ta Horváth László. A gyümölcsösben óvatosan még a metszéssel Négy traffipax és két kamera figyelte az utat A rendőrök négy készülékkel, négy helyen mérték a ó-os fő­úton a közlekedők sebességét tegnap reggel 9 és délután 2 óra között. Harminc autós kapott összesen 281000 forint helyszí­ni bírságot kisebb sebességtúllé­pés miatt - mondta el Megyeri Zsolt, a Tolna Megyei Rendőr-fő­kapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának vezetője. Sebes­séghatár jelentős túllépése mi­att nem kellett intézkedni, vi­szont egy vezető nem használt biztonsági övét, valamint ketten érvénytelen műszakival vezet­tek. Őket, valamint egy másik autóst, aki körözött műszakit mutatott fel, feljelentették. A traffipaxok mellett két új vi­deokamerát is bevetettek a rend­őrök, melyekkel hét szabályta­lanságot - mint például záróvo­nal átlépése - rögzítettek. A hét autóst hetvenháromezer forintos bírsággal sújtották. Ezek mellett két járművezető ellen tettek fel­jelentést, mert közbiztonságra veszélyes eszközök kerültek elő autójukból. Az egyikből egy ba­seball ütő, a másikból pedig egy tomfa. Tulajdonosaik pénzbírság­ra számíthatnak. Megyeri Zsolt kedvezőnek ítélte az eredményt, ugyanis kirívó eset nem volt. Egyetlen jogosítványt sem von­tak be, így idén eddig összesen huszonhárom vezetői engedélyt vettek el a megyében. ■ S.V. Sok biciklis és gyalogos sérül meg az utakon Még csak február közepén já­runk, de már 11 kerékpárost és gyalogost ért közúti baleset Tol­na megyében. Közülük hárman vesztették életüket, a többi eset vége többnyire súlyos sérülés lett. A bicikliseket és gyalogoso­kat ugyanis semmi sem védi, ha baleset történik. Szecsei Zsolt, a Tolna Megyei Balesetmegelőzési bizottság el­nöke hangsúlyozta, ez jóval több az ilyenkor megszokottnál valamint, hogy ezeknek az ese­teknek a nagy része elkerülhető lett volna, ha az áldozatok lát­hatósági mellényt használnak, illetve működik a világításuk. I CITROEN Finanszírozás A kedvezmények az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2008. február 1 jétől a készlet erejéig, de legkésőbb 2008. február 29-ig bezárólag; a természetes személyek által leadott ügyféimegrendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk. Jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntartjuk. 'A garancia 5 év vagy 200 000 km. "Az 1.4 RDi 70 LE motorízációjú változat fogyasztása 100 kilométeren vegyes használat esetén. benzinmotoros verzióra. CITROEN SZEKSZARD 7100 Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: 74/512-233 CITROEN EL SEM TUOjA KÉPZELNI. Ml MINDENT TEHET ÖNÉRT A CITROEN új citroén nemo A Citroén haszonjárműcsalád legújabb tagja Február 15-től a márkakereskedésekben! Négyen kaptak elismerést a szervezet közgyűlésén BÁTASZÉK Öt éve a polgárőr mozgalomban emléklapot Figura István, Szilágyi Ká­roly és Kolbach János ka­pott a bátaszéki polgárőrök közgyűlésén. Farkas András elnök elmondta, Az év pol­gárőrének Péter József, tisz­teletbeli elnököt választot­ták. A megbeszélésen a ta­gok elfogadták a tavalyi pénzügyi- és szakmai be­számolót, ez utóbbiból az is kiderült, hogy a bátaszéki polgárőrök tavaly 2381 órát töltöttek szolgálatban, (bk) Emelte az önkormányzat a bérlakások díjait SIMONTORNYA Az önkor­mányzat emelte a bérlaká­sok bérleti díjait Simontor- nyán. A szociális bérlaká­soknál négy-hat forinttal kell négyzetméterenként többet fizetni. A bérleti dí­jak a komfortos, összkom­fortos lakásoknál 78 forint, félkomfortosoknál 52 forint, míg a komfort nélkülieknél 46 forint négyzetméteren­ként. A költségelven alapu­ló lakásbérleti díjak a kom­fortfokozattól függően mintegy 50-70 százalékkal emelkedtek, (vl) Vizsgálták a vagyont a revizorok megyénkben is TOLNA megye Tavaly 199 va- gyonosodási vizsgálatot vé­geztek a revizorok a megyé­ben. Kesjár János, az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője lapunknak elmondta, 161 esetet már jogerősen le is zártak, 38 pedig még folya­matban van. A feltárt adó- különbözet 485 millió forint volt, és ehhez még 208 mil­lió forint bírságot is csatolt a hivatal, (mi) @ TOVÁBBI HÍREK: www.teol.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom