Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-01 / 27. szám
2008. FEBRUÁR 1, PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR - TV-MUSOR 11 Autóbalesetben életét vesztette a fiatal színész, Selmeczi Roland Autóbalesetben elhunyt Selmeczi Roland, a szolnoki Szigligeti Színház művésze. A 38 éves színész szerdán délelőtt még Szolnokon próbálta a Fekete szárú cseresznye című darabot, majd elindult Budapestre. A színész Újhartyán közelében szenvedett halálos autóbalesetet az M5-ös autópályán. Eddig tisztázatlan okból elvesztette uralmát járműve felett, és lesodródott a pályáról. A színész 1969. október 10-én született, 1993-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Számos színházi szerepe mellett a közönség olyan filmekben láthatta, mint a Kútfejek, az Üvegtigris második része, az Aranyoskáim, a Nagy fejedelem vagy az Angyalbőrben. Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész volt, Brad Pitt és Antonio Banderas hangját is ő kölcsönözte. ■ HVR Selmeczi Roland 38 évet élt Für Anikó pikáns dalai lemez Bereményi és Geszti írta a szövegeket, Hrutka a zéróét Für Anikó az Örkény Színház elismert színésznője, a szakma és a közönség egyaránt szereti. Most azonban egy új lemezzel az énekesnői oldalát is megmutatta. Hegedűs V. Rita- Hogy született a lemez ötlete?- A barátaim bujtogattak még hat-hét évvel ezelőtt, miután megnézték az Oliver című musicalt, amiben Nancyt játszottam. Azt mondták, hogy nagyon jól énekelek, és nem értik, miért nincs még lemezem. Azt válaszoltam, hogy eddig eszembe sem jutott, de különben is ahhoz pénz kell. Erre csak annyit mondtak, hogy majd ők ebben segítenek, én csak a kreatív részre koncentráljak, állítsam össze a szerzőgárdát. Természetesen a végén nekem volt köny- nyebb dolgom.- Kik segítettek a lemeze elkészítésében?- Bereményi Gézához nagyon régi barátság fűz, őt kértem fel a dalszövegek megírására. Hrutka Róbert zenéibe már régóta beleszerettem, így ő szerezte a dalaimat. Úgy gondoltam, hogy kettejük találkozásából csak érFür Anikót a barátai biztatták az éneklésre. Megfogadta a tanácsukat. Névjegy: született: 1964. február 27-én. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. DÍJAI: Jászai Mari-díj (1996), Puszedli-díj (2002), legjobb női epizódszereplő (szakmai zsűri díj, POSZT, 2006), Smeraldina-díj (Vidor Fesztivál, 2006), legjobb női főszereplő (POSZT, 2007). FŐBB FILMJEI: Para (2008), Magyar vándor (2004), Szabadság tér 56 (1997), Halál- utak és angyalok (1991). dekes és pikáns dolog születhet. Ez így is történt, a lemez őket igazolja. Nagy élvezettel tettem hozzá, ami én vagyok mint előadó. Rólam, nekem, általam szólnak ezek a dalok.- A hétvégén a Művészetek Palotájában lesz a koncertjük. Kikkel találkozhat ott a közönség?- Jamie Winchester és Hrutka Róbert zenekara a kísérő, Schmidt Verával és a Virtuózok vonósnégyessel kiegészülve. Ezenkívül Geszti Péter és Sebestyén Márta lesznek a vendégeim. A lemezen Péterrel énekelünk egy duettet - természetesen a dal az ő tollából származik -, amelyet most is előadunk.- Az éneklés mellett jut ideje a színházi elfoglaltságaira is?- Igen, az Örkény Színházban sok feladatom van. Igazi műhelymunka folyik itt Mácsai Pál vezetésével.- Miben láthatja önt a közönség legközelebb?- A Nyugat című folyóirat megalapításának 100. évfordulóján Réz Pál és Váradi Szabolcs szerkesztésében lesz egy Nyugat című színházi estünk a Művészetek Palotájában. Márciustól a darab már az Örkény Színház repertoárjában is szerepel. ■El Külföldi szakmabeliek a filmes fesztiválon az idén is több mint száz külföldi fesztiválszervező, filmkritikus és tudósító vesz részt a magyar filmszemlén. Vendégül látjuk például a cannes-i fesztiválok programválogatóit, valamint a Karlovy Vary-i, a moszkvai, a locarnói és a velencei fesztiválok szervezőit. Krétakör-előadás a királyi színházban A brüsszeli Fiamand Királyi Színház ötszáz nézőt befogadó nagytermében vendégszerepei hétvégén a Feketeország című darabjával a Krétakör Színház. A Schilling Árpád nevével fémjelzett társulat darabja - karikírozott formában - megmutatja a magyarországi társadalmi helyzetet. MIDEM-díj Kocsis Zoltán új Bartók lemezének A HUNGAROTON KIADÓ gondozásában megjelenő, Kocsis Zoltán szerkesztette Bartók Új Sorozat első lemeze nyerte el a legjobb szimfonikus zenekari felvételért járó MIDEM-díjat, amelyet a franciaországi Cannes-ban szerda este adtak át. @ további hírek: www.reggel.hu ffUSOR A tlfr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2008. FEBRUAR 1., PENTEK H H *0 hJ w ►j 'W Q 5.30 6.00 8.35 10.05 11.10 11.25 \WS Teleshop Reggeli Reflektor Top Shop Receptklub Lottózsonglőrök © (angol-francia vígjáték) Fsz.: lan Bannen 6.00 Alexandra-pódium © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.15 Betűbár 10.00 Teleshop 11.10 Halálbiztos vizsga © (am.-német vígjáték, 2004) 'H fl 'O 13.20 Disney-rajzfilm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 M, mint muskétás © (am. kalandfilmsorozat - 1.) 16.25 Balázs- A szembesítőshow © 17.25 A kibeszélőshow © 13.10 Észbontó 14.00 Melrose Place © (amerikai sorozat) 15.00 Száguldó vipera © 16.00 Hetedik mennyország © (amerikai sorozat) 17.00 Bostoni halottkémek © (amerikai krimisorozat) 18.30 Híradó @ 19.05 Legyen ön is milliomos! 19.50 Fókusz © •y Közszolgálati magazin Pj 20.25 Barátok közt © K j (magyar sorozat) fi . Utána: Hírek W 21.10 CSI Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) Rablótámadás 18.00 Favorit © 18.30 Tények® 19.00 Aktív© 19.45 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Monk- Flúgos nyomozó © (am. krimivígjáték-sorozat) 21.15 Golyóálló szerzetes (am. akcióvígjáték) © Fsz.: Yun-Fat Chow 22.00 Lost - Eltűntek © hJ (amerikai kalandfilmsorozat) £3 23.05 Odaát © (amerikai akciófilm-sorozat) •■8 24.00 Reflektor © 'W 0.20 Az új diri © (am. akciófilm, 1987) 103" 23.20 Veszélyes vágyak vonzásában © (amerikai krimi, 1996) 85' Közben: Kenósorsolás 1.05 Tények este 1.35 Drága testek 2.25 Reménysziget 11.25 Lottózsonglőrök angol-francia vígjáték HÍR TV JÜ 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Reporters. 14.30 Sziluett. 15.30 Zöldövezet. 16.05 Ingatlanpiac. 16.30 Barangoló. 17.00 Híradó. 1730 Széles út. 18.05 Keresztmetszet. 19.00 Híradó. 19.30 Rájátszás. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó 21.21.30 Célpont Tényfeltáró műsor. 22.05 Civil kaszinó. 11.10 Halálbiztos vizsga am.-német vígjáték 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Quinn doktornő © 9.45 Tv-taxi (ism.) 10.05 Don Matteo © 11.05 Drága doktor úr © (olasz vígjátéksor. - 52/11.) 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Sorstársak (ism.) 13.00 Sírjaik hol domborulnak... 13.30 Körzeti magazinok 14.25 Baba Tévé 14.55 Tinik, tenisz, szerelem © 15.25 Kisváros 15.50 Tv-taxi 16.05 16.30 18.30 18.40 19.30 19.55 20.10 21.25 Körzeti hírek TS - Tenisz Közlekedő © Az ÖRÖKÖS Híradó este Sporthírek. Időjárás Eurovíziós dalfesztivál Összeállítás a helsinki döntő dalaiból 75' Modern képmesék Iskola a határon (ism.) 21.40 Péntek este 22.15 Kultúrház © 22.45 Múltkor© 23.30 Tv-taxi (ism.) 23.45 Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz © (dél-koreai film, 2003) 98' 23.45 Tavasz, Nyár, Ősz... dél-koreai film mägSäätT .“H 12 .05 Laci bácsi... 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.30 Együtt a biztonságért. 17.00Tevagy az életem. 1755 Híradó. 18.15 Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Párshow. 21.00 A hálózat csapdájában (4.). 22.00 Start! 23.05 700-as klub. 23.50 Többet ésszel! HÄIOMT wm 1730 „Ugye én is dolgozhatok?” 18.00 Kincses sziget. 18.30 Különjárat. 19.00 Dokumentumműhely. 19.30 Virágzó Magyar- ország. 20.00 100 év - 100 kép. 20.30 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 Véres vakáció. 23.00 Kegyetlen igazság. 1.00 Hírháló. 1.30 Különjárat 2.00 Műveltségi kvíz. A műsor m a kezdést idopo 5.50 Nap-kelte 9.00 Szarvashiba © 9.15 Calteck és a magyarok 9.40 Vigyázz, kész, rajt! 10.05 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.30 A Vadmacska új élete © 7.30 Ally McBeal © 8.30 Jó barátok © (amerikai vígjátéksor., ism.) 9.20 8 perc a konyhában 9.30 Halálbiztos diagnózis © 10.30 Gyilkos sorok (ism.) © 11.30 Petrocelli © 5.10 Reggel 6.25 Heuréka! Megtaláltam! 6.55 Színlap 7.35 Én, te, ő... 9.20 Maigret © (francia sorozat) 95' 11.00 Carlo és vendégei 11.30 Kívánságkosár 12.15 Záróra 13.05 Érték és mérték (14.) 13.35 Info-generáció 14.00 A gyöngéd barbár 15.05 Kvartett 15.30 Legendák földje © 16.00 A 20. század románcai 16.30 Membrán 12.30 A trükkös hekus © 13.30 Az osztag © 14.30 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.30 Gyilkos sorok © 16.30 Petrocelli © 17.30 Ha eljön a reggel © (kanadai film) 86' 14.05 Duna tér 14.15 Homo faber - A kézműves 14.30 A világörökség kincsei (német ism.-terjesztő sor.) 14.45 Univerzum 15.45 Négyzetméter 16.15 Világunk 17.10 Mese 16.55 Válaszd a tudást! 18.00 Dob * basszus © 18.25 Európa állatkertjei © 19.00 Kultúrház © 19.20 Esti mese 19.35 Egy lépés előre © 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Hozományvadászok (angol sorozat-6/1.)© 21.50 Szájból szájba © (spanyol film, 1995) 106' 23.45 Arcpoétika Szilágyi Lenke fotóművész 0.10 Modern képmesék 0.15 Egy este... 0.55 Nap-nyugta 3.30 Frasier, a dumagép © (am. vígjátéksor. - 49-50.) 19.00 Emberi történetek © 20.00 Jé barátok © (am. vígjátéksor. - 121-122.) 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) © 22.05 A hatodik kapocs © (amerikai sorozat) Fsz.: Campbell Scott, Hope Davis, Erika Christensen, Bridget Moynahan 17.45 Hírek. Időjárás 18.15 A Vörös Pimpernel (angol sorozat -12/7.) © 19.00 Határok nélkül- Szilveszteri gála Szolnokról (12.) 21.00 Híróra 22.00 Kikötő 22.20 Egyetleneim © (magyarfilm, 2006) 100' 23.40 Pengető 23.05 Kés/alatt © (amerikai sorozat) 0.05 Sírhant Művek © (amerikai sorozat) 1.15 CSI - A helyszínelők (am. krimisorozat, ism.) < 2.10 Kés/alatt (ism.) © 0.35 A világörökség kincsei 1.05 Híréra (ism.) 2.00 Válté 2.15 Kikötő (ism.) 2.35 Mese 2.45 42. Savaria nemzetközi táncverseny 21.50 Szájból szájba spanyol film 21.05 CSI - A helyszínelő amerikai krimisorozat 9.20 Maigret francia sorozat BUDAPEST TV !■ 14.05 Babaváró. 15.05 Híradó. 1710 Mesezug 18.00 Magyarország nagyító alatt. 19.15 DINÓ sporthíradó. 19.30 Esti híradó. 19.50 Kékfény hírek. 20.00 Na, mi újság? 21.00 Beszélgetés tabuk nélkül. 22.00 Névjegy. 22.35 Bánosán szép az étet. 23.00 DINÓ sporthíradó (ism.). 23.15 Bárosan szép azélet SPORT1 1 ! .. . ! life MIWIMAX 12.45 Arany pillanatok. 13.30 Zuhanyhíradó. 15.00 Fuilkontakt. 15.30 Milan Tv. 16.00 MKB Heti helyzet.17.00 Spanyol labdarúgás. 18.00 Pokerchannel. 19.00 Jégkorong. Álba Volán-HCTWK Innsbruck (élő). 21.45 Poker channel. 22.45 Ökölvívás. 0.30 Jégkorong. NHL Philadelphia-NY Rangere. ***«« fAMttttlaJ 16.40 Koala Brothers. 16.55 A bűvös körhinta. 1705 Irány Dinóföld! 17.15 Erdei tanoda. 1730 Arthur. 17.55Találjuk ki együtt, apu és én! 18.00 Vándorvarangyok. 18.25Symfol- lies. 18.30 Tupu; PatésStan. 18.55 Mini News. 19.00 Loopdidoo. 19.05 Horeeland Lovasklub. 19.30 Mentöosztag. 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00 6.00- 8.00 „Hatra Morgó” - reggeli informá ciós magazin, lapszemle, évforduló- születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00- 18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. N-JOY RADIO FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Ught. HÄBIÖ AMTM ITT^— FM 105,í MHz.*6.ÓÓ-9.ÖÖ Reggeli infor-’ mációs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 DélutániTur- mix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. Országos hírek+tielyi hírek: 6.00-Í7.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. RÉGIÓ RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 kHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúion -a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 1230-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 kHz. 17.45 Dél-dunántúii Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 kHz- en: 9.00-10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 1030-12,00,1930-20.00 németműsor, 13.00-14.00,2030-2130 szerb műsor. DISCOVERY 12.00 A világ legnagyobb utasszállító hajója. 13.00 Brainiac. 14.00 Fából vaskarika. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Roncsfutamok. 17.00 Száguldó masinák. 18.00 Amerikai hotrodok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 A médium tanúsága. 22.00 Szellemjárás. 24.00 Állítólag... t 1 t