Tolnai Népújság, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-01-13 / 2. szám

Q 2008. JANUÁR 13.. VASÁRNAP XI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM A Szahara magyarjai rali Több mint négyszázan indultak Bamakóba Vámosi Róbert, Krasznai Imre és Rácz Tibor egy 1984-es Mercedesszel hódítja meg Afrikát. Céljuk az első hely. Elrajtolt tegnap a 3. Budapest-Bamako-rali a Kossuth térről. A 8760 kilométeres távnak a leg­különfélébb járművekkel vágtak neki a vakmerő versenyzők. Boda Veronika „A rajtig már nem állítom le a motort, mert félek, hogy nem fog beindulni” - közli az egyik ver­senyző fél órával a Buda­pest-Bamako-rali in­dítása előtt. A mon­dat nem a futam színvonalát jelzi, hiszen a nemzetközi eseményen szép számmal indultak si­vatagi körülményeknek maxi­málisan megfelelő luxus terepjá­rók is, de mint azt a szervezők is előszeretettel hangoztatják, a B2 nem a pénzről szól. A verseny jelmondata: „bárki, bármivel, bárhogy” indulhat, és teljesíthe­ti a távot. Ennek megfelelően a legőrültebb járművekkel talál­kozhattak a rajtnál szorgalma­san fényképezgető érdeklődők. A legérdekesebb mind közül valószínűleg az a Polski Fiat volt, amelyet egy angol páros hajt majd az afrikai célig. A kis Polskinak már a rajtnál problé­mái adódtak, a felvezető dobogó emelkedőjén az egyik csapattag­nak át kellett tolni az autót. A közel kilenc­ezer kilométeres túra cé\ja a kaland és a jótékonykodás. Kíváncsian várjuk a folytatást, bár a jármű méreteit nézve, ha nehézségei adódnak, akár a ver­senyző BKV-busz csomag­terében is megteheti a távot. A Budapest-Bamakón ugyanis egyetlen versenyző sem eshet ki. Időmérés sincs, és ha saját jár­művük felmondta a szolgálatot, a résztvevők akár vonattal is be­érhetnek a célba, vagy beülhet­nek más autójába, és úgy teljesít­hetik a nyolc országon átvezető, 16 napos utat. Igaz, a B2 útvonala főleg ki­épített autópályákból áll, a versenyútvonal motorral vagy terep­járóval ajánlott csak, a flúgosoknak pedig marad a túraútvonal. Az előző két évhez hasonlóan idén is a túra kategó­riában indultak a legtöbben, a négyszáz résztvevő 150 csapatá­ból kilencven ebben a formában kívánja meghódítani a Szaharát. Az ő céljuk a kaland, Afrika megismerése, az extrém körül­mények közötti vezetés, és ami a' legfontosabb: a jótékonykodás. Ez ugyanis a „fapados Dakar” igazi küldetése. A csapatok ne­vezési díjaiból, a szponzori pén­zekből és egyéb felajánlásokból a futam résztvevői mintegy félmillió euró értékben osztanak szét ajándékokat Mauritánia és Mali legszegényebb falvaiban, amelyeket a hivatalos útvonal is érint. Szemben más autóverse­Lepke és oroszlán is van a résztvevők között A KÖTELEZŐ FELSZERELÉS mellett kabalák is bőven rejtőznek a hátizsákokban. Az Ikarus csuklós busz csapa­tába tartozó Tobak Csaba nem bízza a véletlenre szerencséjét: „Mindenképpen magammal viszek egy Fradi-zászlót, egy fe­születet és egy szerencseállat­kát, amit a barátnőmtől kap­tam A másik busz, a BKV-sok csapata sem szűkölködik kaba­lákban, prérifarkas, két orosz­lán, babaarcú lepke és egy Mr. Bean-figura óvja majd a csa­pattagokat a szerencsétlensé­gektől. Úgy tűnik, kevesen bíznak a szerencsében. így a fagyiskocsival induló Schnai- der Péter sem, ő kisfia fotóját viszi magával a nagy útra. nyék rossz szokásaival, ahol a résztvevők rendre cukorkát, cso­koládét és plüsskutyákat haji­gáinak ki az autójukból, amikor keresztüldöngetnek rajtuk, a Budapest-Bamakón azt kérték a csapatoktól, hogy ha adakozni szeretnének, azt kulturált for­mában tegyék meg. Van olyan csapat, amely egy mentőautóval indul, amelyet egy afrikai kór­háznak adományoznak majd, de az adományok között találhatók iskolaszerek, tankönyvek és sportszerek is. Megnyugtató hír: letartóztatták a karácsonyi, mauritániai vérengzés tetteseit A Dakar múlt heti lefújása után megkülönböztetett figye­lem kíséri ezt az afrikai száguldást. A nagy kérdés az volt, biztonságos-e a Budapest-Bamako-rali, hiszen a Szenegálba célzott versenyt éppen ennek hiánya miatt törölték. VILLÁM GÉZA, a B2 szülőatyja a Dakar törlését sokkal in­kább politikai lépésként érté­keli, és mint elmondta, hozzá­juk a verseny megkezdéséig nem érkezett semmilyen terro­ristaszervezettől fenyegetés. Hozzátette: a szervezők folya­matos kapcsolatban vannak a mauritániai és mali rend- fenntartó szervekkel. Ennek ellenére láthatóan meg­nyugtatta a Kossuth téren fel­sorakozó résztvevőket annak híre, hogy letartóztatták a karácsonyi mauritániai vérengzés tetteseit. EGYÉBKÉNT HIÁBA ajánlották fel a szervezők, a Dakar-rali egyetlen résztvevője sem vállal­ta ezt a futamot. Elképzelhető ugyanakkor, hogy Spanyol- országban egy szlovák csapat csatlakozik a versenyzőkhöz. Marion Jones edzőjét is börtönbüntetésre ítélték Nem sokkal azután, hogy hat hónapos börtönbüntetésre ítél­ték a doppingvétség miatt eltil­tott amerikai atlétát, Marion Jo­nest, a bíróság elmarasztalta az edzőjét is. Steve Riddickre - aki maga is kiváló sprinter volt, aranyérmet nyert az 1976-os montreali olimpián a 4x 100-as amerikai váltóban - öt év, három hónapos szabad­ságvesztést róttak ki csalás és pénzmosás miatt. Mellékbünte­tésként 375 ezer dollárt is fizet­A magyar férfi kézilabda-válo­gatott 35-29-es vereséget szen­vedett a házigazdák együttesé­től a norvégiai Posten-kupa má­sodik fordulójában, a jövő csü­törtökön kezdődő, Európa-baj- nokságra készülő csapatok tor­náján. A félidőben még 17-16-ra vezetett Skaliczki László gárdá­ja. A pénteki, a2 izlandi váloga­nie kell. Marion Jonesnák ha­mis tanúzásért, csekkhamisítá­sért és tiltott szerekkel való visszaélésért kellett felelnie ugyancsak a White Plains-i bíróság előtt. A 32 éves sprinter és tá­volugró - akit ko­rábban már meg­fosztották olimpiai és világbajnoki érmeitől, ezen­kívül eltiltották az ötkarikás játékoktól - október 5-én vallot­ta be, hogy tudtán kívül, 1999- től két éven át doppingszereket használt. ■ tott ellen aratott 28-27-es győze­lemmel szerzett két ponttal a magyar csapat harmadik a cso­portjában a négypontos norvég és a kétpontos izlandi együttes mögött. A vasárnapi zárófordulóban Skaliczki László csapatának el­lenfele a még pont nélküli por­tugál válogatott lesz. ■ ■ H1LUI Lékó és Polgár Judit is döntetlennel kezdett sakk Lékó Péter és Polgár Judit is döntetlent játszott az első fordulóban az év első szuperversenyén, a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló hagyományos tornán. Mindketten ukrán ellen­féllel játszottak, és egy­formán a sötét bábukat ve­zették: a 2005-ben győztes Lékó Eljanowal, Polgár pe­dig Ivancsukkal remizett. Sebestyén Júlia vezet a nők versenyében műkorcsolya A nőknél Sebestyén Júlia, a férfiak­nál Vardanjan Tigran vezet a budapesti Gyakorló Jég­csarnokban zajló országos bajnokságon. Párosban a Ganem Natália, Trefil Kris­tóf kettős az egyedüli in­duló. Jégtáncban szirftén csak egy induló volt, mivel Hoffmann Nóra új párja egyelőre nem kapta meg a magyar licencet. így a kon­tinensvetélkedőn is a Barta Krisztina, Tóth Ádám kettős indulhat majd. Vasárnap 11 órától a kűrrel folytatódik az országos bajnokság. ■ Steve Riddick több mint öt évet kapott. Kikapott a magyar férfi kézilabda-válogatott HIRDETÉS mindig veled Sony Ericsson K550i Kamerás készülék 1 áráért zetés egyidejű vásár hűségnyilatkozattal Beépített 2 MP-es Cyber-shot™ kamerával Válaszd hozzá az igényed szerint alakítható Kaméleon díjcsomagot, amely havi díjas kedvezményeivel csökkentheted perc- és SMS-díjaidat! Ráadásul nemcsak a kedvezményekkel jársz jól, a 2000 Ft-os alap havi díj 50%-át is lebeszélheted belföldi előfizetők irányába. A tarifaajánlat 2008. január l-jétől visszavonásig érvényes. A díjcsomag alap havi dija 2000 Ft, amely 5Q°/o-bnn lebeszélhető és felhasználható SMS/MMS küldésére belföldi irányba. Az egyes kedvezmények havi dija nem lebeszélhető. A készülékakció 2008. január 1-jétől visszavonásig, vagy a készlet erejéig érvényes. MobilOtthon Prémium díjcsomaggal nem vehető igénybe. A ZöldZóna területekről és az ajánlatok további, teljes körű és részletes feltételeiről a T-Pontokban, üzleteinkben és ügyfélszolgálatunkon tájékozódhatsz: 1430,06-1/265-9210. www.t-mobile.hu » i > ♦ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom