Tolnai Népújság, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-31 / 26. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JANUÁR 31., CSÜTÖRTÖK PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE Ferencziné Vesztergombi Klára titkár, Köllő Imre elnökségi tag, dr. Csuta Tamás elnök: egyenrangú partnerként dolgozik majd együtt a két szervezet Helyben akarnak segíteni vöröskereszt Megyei kalapba kerül a pénz, kevesebb az adomány hírsáv A német belügy támogatta a jelzőrendszert konyhád A Német Szövetségi Köztársaság Belügyminisztériuma finanszírozta all völgységi településen azt a 70 készüléket, amelynek köszönhetően házi segítségnyújtás jelzőrendszere kiépült. Január 4-én félreért- hetően közöltük, hogy a jelzőrendszeres készülékeket a „Belügyminisztériumhoz írt sikeres pályázat eredményeként” kapta a bonyhádi Gondozási Központ, (rt) Bemutatkozik az új Jako gyáregység Gérjen Nyílt napot tartanak február 2-án a Jako Kft. ger- jeni üzemében, mely a Duna Mecsek Területfejlesztési Alapítvány támogatásával valósult meg. Bárki bemehet, körülnézhet, sőt a tulajdonosok meg is vendégelik az érdeklődőket. Máté Dénes polgármester tájékoztatása szerint az első ütemben februári indítással 40-50 főt alkalmaz a cég, de már most zajlanak a tárgyalások az üzemterület bővítéséről, (vt) Pályázati pénzekben bíznak Földváron is dunaföldvár Több pályázatra is kész tervekkel készül a város önkormányzata. A legjelentősebb a vár továbbfejlesztése illetve az oktatási feltételek javítása. Ezeken kívül a környezet fejlesztésére, és a közlekedés javítására is pályázatokat nyűje b tarnak be. Uniós támogatáson ban bíznak, az önerőt pedig a felszabaduló önkormányzati épületek értékesítéséből és kizárólag fejlesztésre felhasznált kötvénykibocsátásból fedeznék. Nagy Gáborné polgármester tájékoztatása szerint a Duna-part rehabilitációja egy magánbefektető segítségével indul meg. (vt) Nagy Gáborné Kiállítást is rendeznek a pályázat nyomán PAKS Az 1848. március 15-i forradalomhoz kapcsolódóan pályázatot hirdet a művelődési központ és a dunaköm- lődi faluház. „Az én márciusom” címmel 5-18 éves gyermekek, fiatalok pályázhatnak bármely, tetszőleges technikával készített képző- művészeti alkotással, verssel, prózával. A jeligével ellátott pályaműveket március 5-ig várják a dunaköm-lődi faluházba vagy a paksi ifjúsági irodába. A beérkezett alkotásokat március 14-től április 5-ig kiállításon mutatják be a faluházban, (vt) @ további hírek: www.teol.hu Új utat keres a Vöröskereszt paksi városi vezetősége. Szeretnének elszakadni a megyétől, s a dunaújvárosi szervezettel együttműködve új, megyehatárt átlépő társulást létrehozni. Vida Tünde A Vöröskéreszt paksi elnöksége attól tart, megkopik a szervezet régi fénye, a tagság megfogyatkozik, elmaradnak a szponzorok. Dr. Csuta Tamás elnök és Köllő Imre, az öttagú elnökség egyik tagja szerint az elmúlt évek alatt számos olyan intézkedés, változás történt, ami megerősítette véleményüket, a mostani rendszer nem elég jó. Az, hogy a paksi irodát bezárták, nem függ össze szorosan mindezzel, de jelzésnek érzik. A gondolat, hogy váltani kell, 2006 óta érlelődik, s miután - mint kiderült a dunaújvárosiak is hasonló lépéseket fontolgatnak - egymásra találtak. A mostani rendszer hibája dr. Csuta Tamás szerint az, hogy nincs garancia arra: a helyben kapott támogatást ők használhatják fel 6ERJEN Szemétszállítási díjat vezetett be a gerjeni önkormányzat. Erről a képviselő-testület döntött, miután áttekintette a település gazdasági helyzetét. A hulladékszállítási díj nőtt, ezért kényszerült erre a lépésre az önkormányzat - tájékoztatott Máté Dénes polgármester. Az évi nyolcezer forintos kommunális adó nem változott, ezen felül kell fizetni kétezer forintot a szemétszállításért. Az iparűzési adó mértéke 1,7 százalék maradt. A polgármester elmondta: gazdasági kényszer ösztönözte arra a képviselőket, hogy az ön- kormányzati bérlakások eladása mellett döntsenek. Hét lakás van, ebből ötöt használnak. Ezehelyi célokra. Nem gazdálkodhatnak önállóan, a pénz a megyei kalapba kerül. Ez - mint Köllő Imre kifejtette - csökkenti az adományozó kedvet. A vállalkozók szerintük szívesebben adnak, ha tudják, hogy az a helyi életfeltételeket javítja. Tetézte a bajokat a tagdíjemelés, 200 helyett 500 forintot kell fizetni évente. A pénz felosztása Is változott: korábban az alap- sasf vezetéknél maradt óO százalék, a városi szervezet 30, az országos 10 százalékot kapott működésre. Most 30 százalék marad helyben, s a megye is kap 30 százalékot. A tagság száma csökkent - erősíti meg Ferencziné Vesztergombi lilára. Tavaly 1081-en tartoztak hozzájuk, két-háromszáz- zal kevesebben, mint a korábbi A szervezet irodája az egykori MSZP székházban van harminc esztendeje. Az irodát decemberben ellenőrizte a munkavédelmi felügyelőség, s kifogást emelt, mert az fütetlen volt. A megyei szervezet erre két a bentlakóknak ajánlják fel megvételre, a többit meghirdetik. - Szükségünk van bevételekre, hogy megteremtsük a pénzügyi egyensúlyt - szögezte le a település vezetője. A testület hozzájárulását adta a tolnai szennyvíztelep korszerűsítésére benyújtandó pályázathoz, mivel Gerjenből is odaviszik a szennyvizet. Máté Dénes elmondta, nem tulajdonosok önrészvállalásáról nem kellett dönteniük. Arról viszont igen, hogy mi lesz az iskola sorsa. Szeretnék helyben tartani a nyolc osztályt. Bíznak abban, hogy erre akkor is lesz lehetőségük, ha társulnak. A testület amellett voksolt, hogy Faddal társuljanak, erévekben. A véradás szervezésével nincs gond, de a szervezeti munka megsínyli mindezt. Pedig - mint mondja - ez a Vörös- kereszt munkájának lényege. Az elnökség tagjai aláhúzták: a jövőben is azt szeretnék tenni, ami a Vöröskereszt alapfeladata, segíteni másokon. De úgy érzik, mindezt hatékonyabban tudnák ellátni, ha nem ilyen több lépcsős rendszer* lénne. A tervük az, hogy a dunaújvárosi városi szervezettel egy olyan Közép-Duna menti társulást hoznak létre, ahol mindkét fél önállóan gazdálkodik, egymástól független, de a közös célok érdekében együttműködik. Most lehetetlen pályázni, arra csak a megye jogosult - mondják. Ők ezzel a lehetőséggel is szeretnének élni. Úgy vélik, hivatkozva január 7-én bezárta. A véradásszervezés, gépjárművezetői engedélyhez szükséges elsősegélynyújtó tanfolyam- és vizsgaszervezés zökkenőmentes, adományokat viszont nem tudnak fogadni. re a szomszédos településben is megvan a szándék. Szakértőt bíznak meg, hogy a társulás részleteit kidolgozza. Három pályázó közül Szél Csabát bízta meg a testület a Gerjeni Hírek szerkesztésével. A lapot eddig Máté Dénes készítette, de ezt - miután polgármesterré választották - már nem teheti. Ezért hirdetett pályázatot a testület. Három ajánlat érkezett, kettő helyből, egy vidékről. Ezen az ülésen született meg arról is a döntés, hogy Gerjen részt vesz a Duna összeköt Leader-csoport egyesületének alapításában, s befizeti az 50 ezer forint tagdíjat. ■ V. T. Paks képes lenne anyagilag megállni a saját lábán, hiszen a véradásszervezésért és az elsősegélyvizsgákért, valamint a tagdíjakból kapott pénz elegendő bevételt nyújtana, s a szponzori támogatásoknak köszönhetően több, Vöröskeresztet népszerűsítő programot, adományakciót tudnának szervezni, de újabb feladatok ellátásától sem zárkóznak el. Ötletüket az érintett települések vezetői, mind a paksi, mind a dunaújvárosi térségben támogatják.- A Vöröskereszt országos főigazgatója is érdeklődve fogadta, s úgy foglalt állást, hogy minden jobbító ötletre nyitott - számolt be a paksi elnök. Azt is elmondta, Ercsitől Gerjenig települések tucatjai dolgoznának együtt. A modellt kidolgozták, hogy megvalósíthatják-e, arról az országos vezetőség dönt márciusban. - Nem mások ellen, hanem azért dolgozunk, hogy vlsz- szakapja régi rangját a szervezet - szögezte le dr. Csuta Tamás. - A Vöröskereszt közel 130 éves szervezet, nagyanyám is ismerte, mi is, gyermekeink is ismerik. Azt szeretnénk, ha unokáink is tudnák, mi a Vöröskereszt - tette hozzá Köllő Imre. W m m Máté • f Dénes: kell Nem viszik már ingyen a szemetet döntés Kevés a pénz, lakásoktól kell megválnia az önkormányzatnak Bezáratta a paksi irodát a megyei szervezet í Új rendezője lesz a pünkösdi fesztiválnak páks A városi rendezvények többségét a Paksi Közművelődési Kht. rendezi idén is. Igaz, többnyire nem is akadt más pályázó. A beérkezett pályázatokat az önkormányzat oktatási és kulturális bizottsága értékelte. Dr. Potoczki Iván úgy tájékoztatott, hogy négy rendezvényt hirdettek meg. A pünkösdi fesztiválra érkezett csak két pályázat. Itt a győztes a P.A.K.S.I. Egyesület, mely először vett részt ilyen jellegű pályázaton. A bizottság elnöke rámutatott, azért döntöttek mellettük, mert ők szeretnék visszavinni a programot a régi helyszínre, az ASE csarnok melletti térre, s olyan típusú programot terveznek, ami a bizottság tagjai m A PA.K.S.I. Egyesület szakítani akar a hagyományokkal. szerint több helyi elemet tartalmaz, s jobban visszaadja a sör- fesztivál jelleget Márkus Zalán, a P.A.K.S.I. Egyesület elnökségének tagja elmondta, szeremének szakítani az eddigi hagyományokkal, de a korábbiakat sem kívánják feléleszteni, ezért például szépségkirálynő-választás nem lesz, de pünkösdi királyválasztás igen. A paksi együtteseknek kívánnak bemutatkozási lehetőséget adni, de sztárprodukciót is terveznek. - Pályázati feltétel is volt, hogy a fesztivál egyik napja német nemzetiségi nap legyen, aminek szervezésében együttműködünk a német kisebbségi önkormányzattal - tette hozzá Márkus, Zalán. Erre a, programra egyébként bő két és fél millió forintot act majd az önkonjtónyzat. A másik három programot a Paksi Közművelődési Kht. rendezheti, mint ahogy ezt az elmúlt években is tette. A Paksi Tavasz közel 3,1 millió, a Paksi Nyár szűk 4,4 millió, a Paksi Ősz valamivel több, mint 1,8 millió forint önkormányzati támogatással valósul meg az idén. ■ Vida T. Egyházi dalokkal készül önálló lemezére a kórus PAKS Önálló lemezét tervezi a Paksi Városi Vegyeskar. Niki Márta, a kórust működtető egyesület elnöke elmondta, a Katolikus Rádió vállalta a hangfelvétel elkészítését. A repertoár főként egyházi dalokból és azok feldolgozásából áll. - Gőzerővel készülünk a felvételre, ami március 1- jén és 2-án lesz - mondta az elnök. Niki Márta elmondta, egy másik hangfelvételen is hallhatják majd a kórust. A Pro Artis művészeti iskola zongoratanára kérte fel őket, hogy saját lemezén egy dal erejéig közreműködjenek. A vegyeskar természetesen fellépésekre, fesztiválokra is készül. A júniusi karnagyváltás óta két bemutatkozásuk volt, egy tolnai jótékonysági esten, illetve a hagyományos karácsonyi koncerten léptek fel. Készülnek a Tolna Megyei Liszt Ferenc Kórus Találkozóra, melyet idén Tamásiban rendeznek, Pakson pedig júniusban tartanak évadzáró koncertet. Niki Márta elmondta, jelenleg harmincötén vannak, de mindig örömmel fogadják az új tagokat, főként, ha azok férfiak. A férfi szólamok ugyanis mindig foghíjasak. «AT. i* \