Tolnai Népújság, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-29 / 25. szám

4 Igazi álommunka az esküvőszervező hivatása javasolni bármit lehet, erőltetni semmit sem. Kovács Tímea ifjú kora ellenére jól tudja ezt, igaz, esküvőszervezőként talán nem is tehet mást. Persze a szekszár­di lánynak szerencséje is van, a hisztis, faksznis menyasszonyok eddig elkerülték. Timi, mint gya­korló menyasszony saját esküvő­jét tervezte és szervezte, amikor meglátta az esküvőszervezői tan­folyamról szóló hirdetést. Nem ■sokat gondolkodott, belevágott. Döntését részben az is befolyá­solta, hogy korábbi munkája, a fordítás már nem okozott akko­ra örömet, mint a kezdetekkor. - Nem vagyok karrierista, ám ez nem jelend azt, hogy ne lenné­nek ambícióim - állítja a fiatal lány, aki ráadásul olyan szakmát szeretett volna, amit úgy is lehet űzni, hogy nem megy a családi élet rovására. Az esküvőszerve­zés eddig minden szempontból maga az álom, igaz, versenytár­sa a megyében nemigen akad. Akikkel pedig egy tanfolyamra járt a szekszárdi lány, valódi ba­ráti közösséget alkotnak. - Az embereknek téves elképzeléseik vannak erről a szakmáról. Pél­Kovács Tímea dául az, hogy mint az amerikai filmekben egymás nyakát törve harcolunk a kuncsaftért. A má­sik szerint pedig alkalmazásunk luxus. De ez nem igaz, vannak esetek, amikor a megrendelőnek egy fillérjébe sem kerülünk - mondta Tímea, aki most egyéb­ként elfoglaltabb, mint valaha, egyszerre hat-hét esküvőt szer­vez. - Folyamatosan érkeznek a kérések, már csak azért is, mert sok házasulandóval találkoztam a pécsi esküvő kiállításon. A ren­dezvény maga nekem is újdon­ság volt, és kellemesen csalód­tam - mesélte Timi. ■ B. K. KORKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JANUÁR 29., KEDD A dombóvári képviselők aggódnak a városba érkező, illegálisan megszálló, munkával nem rendelkező külföldiek miatt Túl sok a házaló, a tolvaj külföldiek Illegális szálláshelyeken húzzák meg magukat Rendkívüli képviselő-tes­tületi ülést tartottak teg­nap Dombóváron. A napi­rendi pontok között szere­pelt például a zsinagóga megvásárlása és a sport- támogatások kérdése is. Kazinczi Kata dombóvár Egyre több gondot okoznak a városban az illegális .magánszálláshelyeken meghú­zódó külföldi állampolgárok - hangzott el a tegnapi képviselő- testületi ülésen. Dr. Sitkéi Luk­ács, Dombóvár aljegyzője arról számolt be, hogy az így elszállá­dombóvár Beruházások, pályá­zatok, koncepciók - mindezekről értesülhettek a dombóváriak. Idén első alkalommal értékelte a város polgármestere az elmúlt évet. Szakmai szempontból ered­ményesnek, de sikerélmények szempontjából kevésbé mozgal­solt, főként román állampolgár­ságú emberek munkavállalói en­gedéllyel nem rendelkeznek. Megélhetésük bizonytalan. Mióta jelen vannak, a város­ban elszaporodtak a kisebb-na- gyobb bűncselekmények - emel­te ki Kerényi Zsolt önkormány­zati képviselő. - Már nem egy la­kossági bejelentés érkezett. A bűncselekmények nagy ré­szének oka megélhetési bűnö­zés, de gyakran találkozni kére- gető, házaló külföldiekkel is. Az előterjesztésből kiderül, hogy Gunarason kívül mindösz- sze kilenc helyen létezik hivata­losan is bejelentett magánszál­lás. Ennél azonban jóval több he­masnak nevezte Szabó Loránd a 2007-es esztendőt Dombóvár hétéves cselekvési programjá­ban, a „2555 napban” megfogal­mazott célok megvalósítását el­kezdték. Sok, már megvalósult fejlesztés mellett a jövőbeli ter­vekről is beszélt a város vezetője. lyen élnek illegálisan külföldi ál­lampolgárok. A rendőrség razzi­ákra készül februárban. Szabó Loránd, a város polgármestere felhívta a lakosság figyelmét, hogy Dombóváron rendelet tilt­ja az utcai árusítást. Fontos, hogy házalókat ne engedjenek be a lakásokba, mert könnyen trükkös lopás áldozataivá vál­hatnak. A tőlük vásárolt áru bi­zonytalan eredetű, főként az elektronikai cikkek veszélyesek. A napirendi pontok között sze- . repelt egy idegenvezetői program elindítása is. A városi idegenveze­tők képzését a Dombóvár és Kör­nyéke Többcélú Kistérségi Társu­lással és a hozzá tartozó Tour­A szőlőhegyi óvoda szünetelteté­sével felszabadult az óvodaépü­let. A képviselő-testület döntését az apadó gyerekszám igazolta. Évekkel ezelőtt az olcsó telkek vonzóak voltak a fiatalok számá­ra, így egyre többen telepedtek le Szőlőhegyen. Több kisgyermek inform irodával közösen indítják. A program célja modern, új szel­lemű, a város hagyományain ala­puló kalauzolás megvalósítása. Az elképzelés kiválóan illik a für­dővárosi arculathoz és a megál­modott Kossuth-szoborcsoport turisztikai központjához. A po­tenciális jelentkezők a helybéli középiskolák idegenvezető-kép­zésein részt vevő diákok. Az ülés során többek között tárgyalták még a zsinagóga épületének megvásárlását, a sporttámogatá­sokat és a szarvasdi buszmegál­ló terveztetését, valamint döntöt­tek arról, hogy a nemrégiben megüresedett jegyzői állásra pá­lyázatot írnak ki. született. Mára ez a hullám meg­szűnt, ezzel az óvoda funkcióját vesztette. Azért, hogy a pezsgő élet visszatérjen a városrészbe és az épület se az enyészeté legyen, az óvoda helyén egy újabb fecske­ház kialakításán gondolkozik az önkormányzat. ■ Kazinczi K. Idén is adnak alkalmi munkát az állástalanoknak pars A kistérség településeinek polgármesterei, közhasznú mun­kásokkal foglalkozó ügyintézői kaptak meghívást arra a megbe­szélésre, ahol a Dél-dunántúlrRe- gionálls Munkaügyi Központ Pak­si Kirendeltsége adoú tájékozta­tást a tavalyi programokról, idei lehetőségekről. Feilné Szombat Csilla beszámolt arról, hogy köz­hasznú foglalkoztatás támogatá­sára 43 millió forintot fordítottak, ami 199 ember foglalkoztatását tette lehetővé. Számos program segítette a munkavállalók és mun­káltatók egymásra találását Több településen pályaválasztásban, felzárkóztatásban segítenek men­tor tanárok a Patrónus Program jóvoltából, fiatal pályakezdő diplo­mások juthattak munkához, bér­költség és útiköltség támogatást nyújtottak. Az előbbi a térségben 35 millió forintra rúgott, összegez­te a kirendeltség vezetője. Feilné Szombat Csilla rámutatott, az idei év várhatóan hasonló lehetősége­ket kínál majd. A legfontosabb irányelv, hogy ne segélyt fizesse­nek, hanem munkát adjanak az állástalanoknak. Rövidesen in­dulnak különböző munkához ju­tást segítő programjaik, köztük a MOST, melyben partnerük is van. Ez három területre koncent­rál: egyik a leghátrányosabb hely­zetűeknek nyújtandó segítség, a másik a vállalkozóknak szól az­zal a céllal, hogy minél többen használják ki a munkaügyi köz­pont nyújtotta lehetőségeket, a harmadik a civil szférát célozza. Szeretnék azt megerősíteni an­nak érdekében, hogy minél több szervezet legyen képes arra, hogy megjelenjen munkáltatóként a munkaerőpiacon. ■ V. T. Hatvan éve mondták ki a boldogító igent decs Kereken hat évtizeddel ez­előtt, 1948 január 28-án kötöttek házasságot. Fakó lános 82 éves, felesége, leánykori nevén Márton Ilona 79. Decsen élnek, két lá­nyuk, öt unokájuk és hét déduno­kájuk van. A férj a paksi atomerő­műtől, a feleség a decsi háziipari szövetkezettől ment nyugdíjba. Gyerekeik vendéglőbe hívták őket, s a meglepetésbuliról kide­rült: gyémántlakodalom. Az idős pár nagyon meghatódott, s öröm­mel fogadta a köszöntéseket. ■ Az ivóvízprogram után jön a fecskeház váltás Kevés gyermek született, új funkciót kell találni az óvodaépületnek Nem találtak nagy hibát az ellenőrzés során Svéd polgármester jött Dombóvárra javítás Az általuk adományozott riasztó- és jelzőrendszer meghibásodott KOCSOiA Csak kisebb hiánypót­lásra volt szükség Kocsolán. „A Dombóvári és Tamási Kis­térség Szociális Szakemberei­nek továbbképzéséért” című pályázat szakmai és pénzügyi ellenőrzésére került sor a na­pokban. Az említett pályázaton elnyert száz százalékos támo­gatás összege közel 18 millió fo­rint volt. A konzorciumban Kocsola Önkormányzata volt a gesztor. A kedvezményezettek között volt a szakcsi Általános Művelődési Központ Tagintéz­ménye, a kocsolai Általános Is­kola és Óvoda, Kocsola Cigány Kisebbségi Önkormányzata, a dombóvári Kapaszkodó Szoci­ális és Gyermekjóléti Alapszol­gáltató Központ és a Tamási és Városkörnyéki Önkormányza­tok Szociális Integrációs Köz­pontja. A pályázat megvalósí­tása során a szociális szférában dolgozók ingyenes képzéseken vehettek részt, és a két kistér­ség szakemberei megismerték egymás munkáját. A pénzből eszközbeszerzésre is futotta, laptopot, számítógépeket, vide­okamerákat vásároltak. A prog­ram véglegesen március 31-én zárul. Horváth Zoltán, Kocsola polgármestere eredményesnek ítélte meg, hogy egy ilyen for­mátumú, ilyen sokszereplős pályázatban csak néhány ki­sebb hibát találtak az ellenőr­zés során. ■ K. K. Két oka van a hét eleji dombóvá­ri látogatásomnak - rrjondta Peter Kovács, Höganäs polgár- mestere. Höganäs Dombóvár svédországi testvérvárosa. Hét­fői napját az Egyesített Szociális Intézményben kezdte a svéd lá­togató. így mesélt erről:- Közel fél éve városunk mint­egy 350 riasztókészüléket ado­mányozott a dombóvári idős, be­teg emberek számára. Az ehhez tartozó számítógépes rendszer sajnos összeomlott, így a rend­szer egy jdeje nem üzemel. A ké­szülékek amúgy könnyen hasz­nálhatóak. Az idősek csak felcsa­tolják, mint egy karórát, és baj esetén egy gomb megnyomásá­val jelzést adhatnak le. A jelző­rendszer állandó összeköttetés­ben van egy központi számító­géppel. Ha a központban a nővé­rek segélyhívást észlelnek, azon­nal meg tudják mondani, kihez, milyen címre kell mihamarabb ■ A hiba elhárítására szakembereket hozott magával a polgármester. segítségnek érkeznie. A beren­dezéshez való programot nem mi adományoztuk, azt a dombóvári­aknak kellett megvásárolniuk. Sok gondot okozott ez a dolgo­zóknak, mert a program csak an­gol és német nyelven létezett. így a hibát sem tudták orvosolni. Dombóvári látogatásomra két in­formatikus is elkísért, akik ezek­ben a percekben is a hiba elhárí­tásán dolgoznak. Peter Kovács lá­togatásának másüt oka az április­ban Dombóvárra tervezett Nem­zetközi Diákszínjátszó Fesztivál részleteinek pontosítása. Erről tegnap délben tanácskozott Far­kas Jánossal, a Dombóvári Műve­lődési Ház igazgatójával.- Höganäsban már évek óta si­keresen működik egy diákszín­játszó csoport. Minden nyáron bemutatnak egy színvonalas da­rabot. Idén, ha emlékezetem nem csal, a Grace című musicallel ké­szülnek. Bár az áprilisi időpont kicsit korai, azért bízom benne, hogy a fesztivál időpontjára még­is összeáll az előadás. ■ I. A. Peter Kovács * A

Next

/
Oldalképek
Tartalom