Tolnai Népújság, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-21 / 17. szám
IfgERf Sokba kerül a falunak a szemétszállítás gerjen A kommunális hulladék begyűjtését alkalmanként 178 forintért végezte tavaly a Bölcske, Madocsa, Nagydorog és Gerjen területét ellátó kaposvári cég. Az idei ajánlatot, amely alkalmanként 214 forint, a gerjeni képviselő-testület túl magasnak tartja. Máté Dénes polgármester elmondta, további tárgyalásokat kezdeményeznek. A szemétszállítás évente közel félmillió forintjába kerül az önkormányzatnak, (vm) Kezdőket és haladókat vár a fotóklub szekszárd Fotóklub indul a Babits művelődési házban. A tervek szerint a klubban a kezdők megtanulhatják a fényképezést technikáját és esztétikáját, a haladók pedig munkáik bemutatására kapnak lehetőséget. A klubot Bojtár Tamás vezeti majd, aki heti rendszerességű találkozókat tervez, (vm) Több rendszeres donor ezúttal nem adhatott vért tengelic Harminchatan vettek részt a legutóbbi tengelici véradáson - tájékoztatott Gáncs István polgármester. A véradónapra ezúttal a megszokottnál 10-15 százalékkal kevesebben mentek el. A rendszeres donorok közül többen decemberben rendkívüli véradáson vettek részt, így a legalább háromhónapos pihenő időszak miatt ők most nem adhattak vért. (sk) Most kevesebb volt a véradó Új eljárásokról szólnak a klinikai orvosok szekszárd A képalkotó diagnosztika új eljárásaival szerzett klinikai tapasztalatokról tartanak előadást a Pécsi Radiológiai Klinika szakemberei január 22-én, kedden 14 órakor a Balassa János kórház kultúrtermében. Szó lesz többek között a szív CT diagnosztikájáról, a digitális mammográfiáról és érdekes esetekről, (fké) @ további hírek: www.tolnainefujsag.hu MÍNDEN-SBTJ DECS, ADY E. U. GYAKORLATI KÉPZÉST i BIZTOSÍTUNK SZAKÁCS SZAKMÁBAN! j Juttatásaink:- ösztöndíj, étkezési utalvány- munkaruha ^ Érdeklődni: Ivanizs László 74/495-060 Uwm. j SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JANUÁR 21., HÉTFŐ MmMmmmmmmmmMmmmmmmmmMmmiMMMmm Biztonságot ad a gomb jelzőrendszer A magányosan élők sem maradnak egyedül Egyetért az egészségház létrehozásával a képviselő-testület Székelyi Józsefné a nyomógombbal a jeltovábbító készüléknél. Eddig egy éles riasztás történt. hogy ő még nem használta a készüléket. A rendszer beüzemelése előtt egy nappal viszont jól jött volna neki a nyomógomb, mivel rosszul lett. Akkor telefonon hívtak hozzá orvost.- Az időseknél nem úgy működik a telefonálás, mint a fiataloknál. A számokat se jegyzi meg az ember, a telefonkönyvben pedig nagyon apró betűk vannak - mutatott rá az egyszerű nyomógombhasználat előnyeire Székelyi Józsefné. A fácánkerti Györkő József- nének ottjártunk napján volt a 76. születésnapja. A telefont a hallókészüléke miatt nem tudja használni, a jelzőrendszernek köszönhetően nagyobb biztonságban érzi magát. Még a tyúktolvajoktól se fél már annyira, akik korábban többször is meglopták.- A gondozónőknek mindenre fel kell készülniük, fia gyanús jelet észlelnek, azonnal hívniuk kell a rendőrséget - utalt a családsegítő központ vezetője azokra a helyzetekre, amikor esetleg bűncselekmény miatt érkezik a segélyhívás. Hogy a segítség időben meg is érkezhessen, az a rászorulókon is múlik. Varga Jánosné, a tolnai idősek klubja vezetője, aki maga is részt vesz az ügyeletben, elmondta: a gondozónőknek van ugyan kulcsuk minden házhoz, de egy belülről a zárban hagyott kulcs megnehezítheti a bejutást. Ugyanez áll a házőrző ebekre is. Ezekre a körülményekre azonban mindig felhívják a gondozottak figyelmét. A szolgáltatást igénybe vevők részére ingyenes A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást mikrotérségi társulásban látják el a Tolna környéki érintett településeken. Tolnán 38, Faddon 10, Bogyiszlón, Fácánkertben és Sióagárdon 4-4 háztartásba került jelzőkészülék. Az éjjel-nappali szolgáltatás az azt igénybe vevők számára jelenleg ingyenes. az éjszakai ügyeleti munkában Tolnán négy, a többi településen két-két gondozó vesz részt heti váltásban. A szolgáltatás iránti további igényeket a tolnai családsegítő központban (443-825, Bajcsy Zs. 96,) illetve a tolnai idősek klubjában (443-923, Tolna Árpád u. 4.) lehet jelezni. Egy hónapja működik a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Tolnán és a környező településeken. A szolgáltatás hatvan egyedülálló, idős embernek ad biztonságot. Steinbach Zsolt- Már a tudat, hogy baj esetén gyorsan segítséget tudok hívni, biztonságot ad nekem - magyarázta Székelyi Józsefné, ezzel tulajdonképpen össze is foglalva a jelzőrendszeres házi segítség- nyújtás lényegét. A 77. évét taposó tolnai asszonynak korábban combnyaktörése volt, számára egy elesés különösen veszélyes lehet. Ő egyike annak a hatvan, egyedül élő idős embernek, akik december közepe óta vehetik igénybe ezt a szolgáltatást Tolnán és környékén. A jelzőrendszer alapeleme egy nyakba akasztható nyomógomb, amit baj esetén használhat a rászoruló. A lakás egyik falán elhelyezett készülék továbbítja ezt a jelet a szekszárdi szociális központban működő diszpécserközpontba. Onnan telefonon értesítik az adott település ügyeletes gondozóját, akinek a jelzéstől számított fél órán belül a bajba jutott lakására kell érnie. Ott felméri, mi a gond, és intézkedik: orvost, mentőt hív, esetleg maga látja el a segítséget kérőt. ■ A tyúktolvajoktól se kell már annyira félniük az időseknek. Ezt már Pástiné Szentendrei Máriától, a szolgáltatást koordináló tolnai családsegítő központ vezetőjétől tudtuk meg. A rendszer működésének egy hónapja alatt csupán néhány hívás érkezett. Ezek zöme téves volt, ami az indulás időszakában érthető. Előfordult például, hogy a nyakba akasztott nyomógomb öltözködés közben nyomódott meg véletlenül, de akadt, aki csak kíváncsiságból használta. Ugyanakkor a téves hívás törlésére is van lehetőség. Az eddigi egyetlen éles riasztás már az új évben, napközben történt. A mözsi idős emberhez orvost kellett hívnia a gondozónak. A 81 éves faddi Bozorádi Imréné ottjáriunkkor elmondta, tolna Egyetért a tolnai képviselő-testület a helyi egészségház létrehozásával - derült ki a testület múlt heti, rendkívüli ülésen hozott döntéséből. A képviselők felhatalmazták a polgár- mestert, hogy az ezzel kapcsolatos, pontosított szerződéseket terjessze a legközelebbi testületi ülés elé. A szavazáson az ellenzéki képviselők nem vettek részt. A döntés után bejelentették, hogy mindenféle jogi lépést megtesznek azért, hogy a szerződés ne jöjjön létre. Mint azt korábban megírtuk, egy budapesti gyógyszerész-vállalkozó a Deák Ferenc utca 25. szám alatti épületben orvosi rendelőknek és egy patikának helyet adó létesítmény építésére tett javaslatot. A képviselő-testület decemberben már tárgyalt a kérdésről. Akkor a vállalkozó elmondta, hosszú távra ingyenesen bocsátaná a létesítményt a város rendelkezésére. A tolnai patikusok szerint viszont így a fővárosi vállalkozó piacot vá■ Ha nem muszáj, nem mennének el az Alkotmány utcából. sárolna és erőfölényt szerezne Tolnán. A testület múlt heti döntésében azt is kinyilvánította, hogy az egészségházban legalább három felnőtt háziorvos és két gyermekorvos kapjon helyet. Tolnán öt felnőtt háziorvos és két gyermekorvos dolgozik. Dr. Régi Csaba, az Alkotmány utcai rendelő egyik doktora lapunknak elmondta: ő és az ugyanabban az épületben dolgozó kollégája, dr. Andróczi Ferenc ígéretet kapott arra, hogy a leromlott állagú épületet a város idén felújítja. Ha ez így lesz, ők értelemszerűen maradnának eddigi helyükön. Ez egyébként a körzet betegeinek is jobb, mivel ez az épület közelebb van a lakóhelyükhöz. A Garay utcai, a város által nemrég felújított rendelők egyikében dolgozó dr. Salamon Tímea érdeklődésünkre azt mondta: ha nem muszáj, nem költözne át az egészségházba. Hasonlóképpen nyilatkozott a volt selyemgyár épületében rendelő dr. Erdősi József háziorvos és dr. Barna Györgyi gyermekorvos is. ■ K. S. Március végéig a tolnai cég szállítja el a szemetet TOLNA, BOGYISZLÓ, FÁCÁNKERT Március végéig az Alisca Terra Kft. alvállalkozójaként a Tolnai Kommunális Kft. szállítja a szemetet Bogyiszlón és Fácánkertben, közös megállapodás alapján - tájékoztatta lapunkat Wiedemann Éva, a tolnai társaság ügyvezetője. Mint ismeretes, ez év januártól a szekszárdi Alisca Terra Kft. vette át a szolgáltatást Tolnán, ahol addig a helyi kommunális kft. végezte ezt a munkát. A tolnai cégnek ugyanakkor hosszú távú szerződése volt a bogyiszlói és a fácánkerti önkormányzattal a szemétszállításra. Emiatt tavaly év vége felé még úgy tűnt, hogy a két községben a kommunális kft. marad a szolgáltató. Ám végülis az Alisca Terra ott is átvette a szemétszállítást, a tolnai társaság viszont három hónapig alvállalkozóként dolgozhat. Wiedemann Éva elmondta: Bogyiszló és Fácánkert hulladék- szállítása bő egynapos munkát jelent a cégnek. A feladatot egy kukásautóval és a cég három dolgozójával látják el. Utóbbiak más munkakörük mellett végzik a munkát. Ha március vége után ezt a feladatot már nem kell ellátniuk, azután is tovább dolgoznak a kommunális kft-nél. ■ S. Zs. ■ Három hónapig alvállalkozóként dolgoznak. Négy polgármester együtt látogat el a testvérekhez Négy, a szekszárdi kistérséghez tartozó település első embere idén is együtt utazott el Erdélybe, hogy ottani testvér- településeiket meglátogassák - tudtuk meg Háry Jánostól, Sióagárd polgármesterétől. Rajta kívül Dózsa Pál Tibor alsónyéki, Bognár Jenő báta- széki és Tóth István bogyiszlói településvezető vesz részt az úton. Az eheti erdélyi látogatás során a Bátaszék-Ditró, az Alsónyék-Kézdiszentlélek, a Bogyiszló-Csíkcsicsó és Csernáton, valamint a Sió- agárd-Bereck közötti kapcsolatokat ápolják a polgármesterek, akik vasárnap érkeznek haza. ■ S. K. Háry János. Sióagárd polgármestere HIRDETÉS A GILDE ETTEREM Szekszárd, Kossut hu. 16. SZAKÁCS és FELSZOLGÁLÓ tanulók számára gyakorlati képzést biztosít. Juttatások: ösztöndíj; munkaruha; étkezés Érdeklődni: 30/2171-552 SIMONDI JÓZSEF ASZTALOS f BÁTfiSZÉK, BABITS M. U. 37. Épület- és bútorasztalos szakmában gyakorlati képzést biztosítunk Juttatások: a tanúiéi szerzüdés alapián az előírásoknak megfelelően, (ösztöndíj, munkaruha stb.) Érdeklődni személyesen: Bátaszék, Babits ffl. u. 37. Telefon: 74/493-891 _________'187393