Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-06 / 284. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK SA7TÓ tó TANULÁS Tanulás és szórakozás Németországban utazás Nemzetközi táborban dolgoztak a gyönki diákok is a nyáron A nyáron, pontosabban július- ; ban négy magyar diák - köztük én is - repült Németországba. A Goethe-Institut ösztöndíjának keretében három hetet tölthettünk itt el. Elzben, egy kisvárosban laktunk, ami körülbelül 25 kilométerre található Hannovertől, ahol a gépünk landolt. A repülőtéren ketten fogadtak bennünket a Goethe-Intézettől. Amikor megérkeztünk Elzbe, a szállásunkra, megkaptuk a szobakulcsot, és lencsevégre kapták az egész csapatot. Tekla három hétig egy orosz diákkal lakott együtt, én pedig egy svéd szobatársat kaptam. Az első napon megismerkedtünk a többiekkel. A táborban nyolcvanan voltunk huszonhét nemzet képviseletében: voltak ott törökök, svédek, amerikaiak, japánok, angolok, hollandok, oroszok és így tovább. A vendéglátóink nagyon aranyosak, fiatalok voltak, így könnyen gondoskodtak a szórakoztatásunkról is. Minden nap kétszer másfél tanítási óránk volt, és kétszer egy héten projektmunkában vettünk részt Tekla egy zeneprojektben dolgozott, ahol a csoport egy számot készített el változatos hangszerek felhasználásával. Én pedig egy színházi foglalkozásra jártam, ahol különböző újságcikkekből részleteket adtunk elő. Sokat tanultunk, de sok szabadidőnk is volt. Változatos szabad- programokat is szerveztek nekünk. Lehetett például kenuzni, úszni, kézilabdázni, tollaslabdázni, bobozni, biciklitúrára, vagy a szabadidőparkba menni, és megnézhettük a Hannover 96 - Real Madrid focimeccset. Az első hétvégén Brémába utaztunk, a másodikon Hannoverbe. A két város szép és érdekes nevezetességei között láttunk szobrot a brémai városi zenészekről, egy múzeumot, ahol absztrakt szobrokat és más bolondos dolgokat állítottak ki. Ez utóbbi kiállítást „Németországból származónak” nevezik. Végül augusztus 11-én élményekkel és sok tapasztalattal gazdagodva repültünk haza. ■ Guth Tibor és Andrási Tekla, Tolnai Lajos Gimnázium, Gyönk if jú öregdiák A Prima Primissima díjat 2003-ban alapította Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetsége támogatásával. A díj ötödik évfordulója alkalmából tovább bővült a fiatal tehetségek elismerésére adományozott lunior Prima díjakkal. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium „öregdiákja”, Szépszó Gabriella a Magyar Tudomány kategóriában kapott lunior Príma Díjat. Katz Sándor és Hortobágyi János tanár úr keltette fel érdeklődését matematika és a fizika iránt. kzegyetemhez jó egyek keltenek. melyeket embertelenül sok tanulással tehet megszerezni, jj/k Az oldalt szerkesztette: Hargitai Éva, Kurz Patrik 74/511-510 e-maih eva.hargitai@axels.hu Az oldalon megjelent írásokat olvashatjátok a www.tolnainepujsag.hu internetes oldalon. 4 Bonyhádi lett a testnevelők megyei elnöke A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban tartotta tisztújító közgyűlését a Tolna Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete november 27-én. Elnöknek Scheidler Gézát, az iskola testnevelőjét választották. A tagok tiszteletbeli elnöknek szavazták meg Ónodi Szabolcsok a bonyhádi gimnázium igazgatóját és a Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének jelenlegi alelnökét. A programmal kapcsolatban kérdeztük Scheidler Géza tanár urat:- Mit is jelent pontosan ez a konferencia?- Ezt a Tolna megyei tesitanárok továbbképzéséért rendezték meg, ahol most a fittball-labda használatával ismerkedhettek meg.- Milyen egyéb apropója volt az összejövetelnek?- Az egyesület eddigi elnöke nyugdíjba ment, így az ő elbúcsúztatása és az új el- nők megválasztása volt az esemény fő apropója.- Igen, és mint tudjuk, ön az új elnök. Ebből kifolyólag milyen intézkedéseket tett?- Többek között megható- , roztuk az éves tagdíjat, és hogy egy évben négyszer ülésezünk, plusz egy külön programot is szervezünk a többi megyei szervezettel közösen.- Mennyire hatékonyak ezek az egyesületek?- A mienk elég fejlett, sok időt fordítunk rá, igyekszünk minden újdonságról értesülni. A szakmai találkozók szervezése a jövőben mind fontosabb lesz. ■ Ferter Cintia, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium :), :D,:( Ki ne ismerné fel ezeket a jeleket a tizenévesek köréből? Mára ezek a szimbólumsorozatok és még sok más társuk az internetkultúra alapjaivá váltak. Röviden egy ilyen jelsorozatot emotikon- nak (angol szóképződmény, az emotion-érzelem és az icon-ikon, kép szavakból), vagy újabban smiley-nak nevezzük (magyarul ejtve: szmájli, a smile-mosoly szóból képezték). Nap mint nap használjuk őket chatelés közben, vagy egyéb helyeken, Egy harmadikos panaszai tanulás A magolásra elég idő van, de másra már nem marad ma Nem elég a korai kelés és a 8 tanóra, a diákoknak estébe nyúlóan kell magolni a jó jegyekért. Ózner Ottilia, ESZI. Napi 8-9 óra robotolás, tanulás és leckekészítés este 7 óráig. Á, nem vagyok tanulásmániás, nem, nem nyelvvizsgára készülök, nem is versenyre. Csak harmadik osztályos vagyok, közeledvén a félév vége felé. A mindennapi reggel hatkor kelés már nem idegesít, megszoktam. Az se érdekel, hogy nincs időm szórakozni, se barátokkal lenni, még könyvet se tudok olvasni, annyira fáradt vagyok esténként, még hétvégén is. Bár elméleti gazdaságtant is tanulok, így a hobbi rész is letudva, két légy egy csapásra. A tanárok bepánikoltak attól, hogy valaha képes leszek-e letenni az érettségit. Ennek következtében már én is igencsak kételkedem, hogy sikerülhet. Arról is letettem, hogy továbbtanulok, mert már a középiskolában any- nyira stresszes vagyok, hogy lassan kényszerzubbonyba csomagolva félig angolul, félig németül sorolom a számviteli alapelveket Persze leszögezem, hogy nem a tanárok a hibásak érte, hanem az óriási tudásanyag, amelyet egy ma élő diáknak bele kell sajtolnia az agyába. Ez olyan, mintha egy háztömböt kellene becsomagolni egy dobozba és feladni postán. Ráadásul az elvárások szerint ezt nem csak pár tantárgyból kell megtennie a tanulónak. A tanulság az, hogy legközelebb mindenki próbáljon maga elé kisebb célokat kitűzni, mielőtt eldönti, ő lesz majd egy szép napon Magyarország legnagyobb újságának főszerkesztője. Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy ország-világnak kipanaszkodhattam magamat. Ez az első lépés a teljes lelki béke eléréséhez. Ismereteit az ELTE Természet- tudományi karán gyarapította tovább.- Gratulálunk az elismeréshez. Kik kaphatják meg a Junior Prima Díjat?- Valamilyen kutatás, fejlesztés területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó huszonöt év alatti fiatalok.- Mivel érdemelted ki ezt a díjat?- Az egyetem elvégzése óta az Országos Meteorológia Szolgálat Kutatási és Fejlesztési osztályán dolgozom. Munkámra a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiához kapcsolódó kutatásaim kapcsán figyeltek fel, és így jelöltek a díjra. Kutatásom, dolgozatom témája röviden: éghajlati modellen alapuló klímadinamikai vizsgálatok a Kárpát-medence éghajlatának jellemzésére.- Mit éreztél, amikor meg- tudtad, hogy nemcsak jelöltek, hanem a díjazottak kö• zött is vagy? m - Már maga a jelölés is megtisztelő volt. Amikor megtud* tam, hogy az egyik díjazott én # vagyok, hihetetlen öröm, uj- jongás fogott el. S megerősített * abban, hogy a kutatásaimat to• vábbra is folytassam, és hogy a diákokat - az ELTE-TTK Me* teorológiai Tanszékének meg• bízásából ötödéveseket is tanítok - arra ösztökéljem, hogy dolgozzanak, mert ahol ered* mény születik, ott előbb-utóbb az elismerés is eljön. • - Végezetül, mit üzennél ne- m künk, gimiseknek?- Sokat és okosan tanulj a* nak. Nekem ez bevált. m m Rozsdás Szög Évtizedek óta mosolyog a smiley * ■ r Darren Shan - Démonvilág ahol éppen érzelmeinket, gondolatainkat szeretnénk kifejezni. De vajon hogy is kezdődött a smiley története? A klasszikus smiley kettő vagy három elemből épül fel: kettőspont, kötőjel (manapság már gyakran elhagyják), és egy zárójel vagy betű:-). Ilyen emotikont először 1982-ben Scott E. Fahlman használt, a Carnegie Mellon Egyetem professzora. Először főként komolytalan dolgok jelölésére alkalmazta, ami később a számítástechnikusok körében, majd az egész világon elterjedt. A smiley az 1990-es évek elején a dance és az underground zene és kultúra jelképévé vált. Csak ezután kezdtek terjedni a világhálón érzelemkifejező ikonként. Népszerűségüket főleg annak köszönhetik, hogy az internetes beszélgetés során pótolják az arckifejezéseket, ezáltal csökkentik a félreértés esélyét. Mára a legtöbb chaten, ha beütünk egy smiley-t, egy kis fejecske jelenik meg az írásjelek helyett. Egyre népszerűbb az olyan animáció készítése, ahol a smiley nem érzelmet, hanem egy cselekvést ábrázol, mint például a www.deviantart.com portálján előforduló alkotások többsége. ■ Pataki Balázs ESZI Izgalmas és félelmetes. Ezzel a két szóval tudnám jellemezni Darren Shan könyvsorozatát, a Démonvilágot A tíz részesre tervezett regénysorozatnak eddig öt kötete jelent meg. Az első, harmadik, és ötödik rész egy Grubbs Grady nevű tinédzserről szól, akinek a szüleit démonok ölték meg, így nagybátyjához, Dervish Grady-hez kerül. Dervish hisz unokaöccsének a démonokkal kapcsolatban, és a mágiát is jól ismeri. Grubbs meg tudja, hogy családjukat átok sújtja már hosszú generációk óta. Vajon a fiúra is hat az átok? A könyvekből minden kiderül. A második illetve a negyedik könyv egy hasonló korú fiúról, Kernelről, és egy Bee nevű papnőtanítványról szói Kernel testvérét démonok rabolják el, és megpróbálja visszaszerezni. Bee eközben egy druida segítségével akarja megakadályozni, hogy a démonok átjárót nyissanak a mi világunkhoz. A Démonvilág sorozat mindenkinek ajánlott, aki szereti a jó horrortörténeteket A következő kötet 2008 áprilisára várható. Vigyázat, nagyon ijesztő! m Pataki Balázs, ESZI I Huszonhét nemzet diákjaival éltek.