Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-19 / 295. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. DECEMBER 19., SZERDA Nemzeti emlékhely lehet a Kossuth- szoborcsoport dombóvár Támogatja Hiller István oktatási és kulturális miniszter, hogy végül nemzeti emlékhely lehessen a dombóvári Kossuth-szoborcso- port. Mint megírtuk, ezt Tóth Gyula dombóvári országgyűlési képviselő kezdeményezte a parlamentben napirend utáni felszólalásában. A miniszter válaszában azt írta a képviselőnek, hogy a kulturális örökség védelméről szóló törvény szerint „kizárólag törvény nyilváníthatja nemzeti emlékhellyé azokat a történeti emlékhelyeket, amelyek állami megemlékezés rög■ A dombóvári tervek közt interaktív bemutató is szerepel. zített helyszínei, meghatározva egyúttal az azokkal kapcsolatos részletes szabályokat Ebből következően csak a már korábban történeti emlékhellyé nyilvánított helyszíneket lehet nemzeti emlékhellyé nyilvánítani, mégpedig ország- gyűlési határozattal. Történelmi emlékhely lehet a nemzet történelme és fejlődése szempontjából kiemelkedő történeti vagy kegyeleti jelentőséggel bíró helyszín. A javaslat megvalósításának első lépcsőfoka tehát az országgyűlési határozat benyújtása, amit a miniszter levelében támogat. A dombóvári tervek közt interaktív bemutató is szerepel, amelyen az elsőtől a rendszerváltásig mutatnák be a magyar kormányok sorsát és tevékenységét. Dombóvár ezzel a programmal készül a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programra. ■ 1.1. Betlehemmel várja a város az ünnepet Négy és fél milliárd forintos beruházással épülhet ki a csatornahálózat Dombóváron és öt környező' településen. Van, ahol egyedi tárolókat építenek. Kazinczi Kata Dombóvárhoz Döbrököz, Attala, illetve a Somogy megyei Csorna és Szabadi csatlakozott.- A pályázat első fordulóján vagyunk túl - közölte Szűcs István, a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft ügyvezető igazgatója. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KWM) fejlesztési igazgatósága a közelmúltban tájékoztatta a dombóvári önkormányzatot, hogy befogadta a pályázat iránti kérelmet. Szerencsére eddig minden rendben zajlott, hiánypótlásra nem volt szükség. A bírálat január végén, február elején várható. Ha első körben megkapja a támogatást a pályamunka, kezdődhet a tervezés és előkészítés, a második forduló pályázata. Hogy mennyibe kerül egy ekkora beruházás? Nos, jelenlegi árakon számolva 4,5 milliárd forintba. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) kern Kurdon és Döbröközön is lesz olyan rész, ahol nem épül csatorna. Varga Péter, a dombóvári vízmű diszpécsere és Fodor Balázs környezetvédelmi vezető. Jöhet a második forduló rétéből Dombóvár és az említett négy település 230 millió forintot remél. Az önerőt az önkormányzatok vállalják.-Két héttel ezelőttjártak a tér- „ vezők Döbröközön, és a korábbi f felméréseknek megfelelően pon- | tosították azokat az utcákat, ahol 1 egyedi tárolók kiépítése szüksé- J ges - mondta érdeklődésünkre s Szili Lajosné, Döbrököz polgár- mestere. - Az itt lakók nem szenvednek majd hátrányt, hiszen itt is rendszeresen ürítik majd az emésztőgödröket. Az egyedi megoldás azért szükséges, mert ezek az ingatlanok vagy kieső részeken vannak, vagy túl nagy a távolság a telkek között - tette hozzá a falu vezetője. Hasonló a helyzet Kurdon is, ahol akad olyan lakóingatlan, amely kimarad a szennyvízprogramból. Ennek ellenére a régiós pályázatnak köszönhetően akkor is megvalósulhat a beruházás, ha a település 70 százaléka vesz részt benne. A kurdi beruházás kidolgozásával egy szombathelyi pályázatíró céget bízott meg az önkormányzat Szentpáü Antalné, a község polgármestere szerint nagy szükség van a csatornára. Az ivóvíznek magas az ammóniatartalma. Mivel az elvezetés nem megoldott, így sokan a telekhez tartozó ásott kútba vezetik a szennyvizet Mások búvárszivattyút engednek a kút mélyére, és a kertbe ürítik a folyékony hulladékot. De a szennyvíz elvezetése és tisztítása nem csak azon településeken égető probléma, amelyek már megkezdhették a tervezést. Csikóstöttös például kérvényezte a környezetvédelmi tárcánál agglomerációs átsorolását. Pintér Szilárd polgármester elmondta, hogy a kérelemnek pozitív fogadtatása volt, de a hivatalos döntésre még várni kell. Hozzátette: az eredeti tervektől eltérően Csikóstöttösön egyedi szennyvíztisztítást kell majd kiépíteni. - Mivel arra nem lesz lehetőség, hogy már meglévő agglomerációhoz csatlakozzunk, így a szomszédos Ka- posszekcső nem jöhet szóba - mondta. A beruházás Szűcs István véleménye szerint jelenlegi árakon számolva családonként körülbelül kétszázezer forintba kerül majd. Az önkormányzatok megkezdték a tárgyalást a pénzintézetekkel hitel- és előtakaré- kossági lehetőségekről. Csirinyi Tibor és kisfia, Bálint székhellyel egy Kaposvár, Szigetvár, Dombóvár alkotta konzorcium valósította meg a mintegy 1,2 milliárd forintos beruházást. fejlesztéséhez. Szita Károly, Kaposvár polgármestere viszont örömbe vegyült ürömről beszélt. Mint mondta: 218 millió forinttal Mint arról már beszámoltunk, idén karácsonykor is várja látogatóit a betlehemes szoborcsoport Dombóváron. Az előző évekhez hasonlóan a városháza előtti téren, a feldíszített karácsonyfa közelségében tekinthetik meg az alkotást az érdeklődők. A kompozíciót Varga Gábor keramikusművész készítette még 2005-ben. Érdekessége, hogy mindössze hat hét alatt készült el, a művész csak az anyagköltséget és az égetés árát számolta fel, munkadíjat viszont nem kért. A betlehemes szoborkompozíció tizenegy ember- és közel kéttucatnyi állatfigurából áll. ■ K. K. A TISZK-et jelentős összeggel tá mogatta az Európai Unió, a Nemzeti Fejlesztési Terv és a három város is. Az új képzési helyen hat szakmacsoportot: gépészetet, kereskedelem-marketinget, élelmiszer- és faipart, informatikát, építészetet és közlekedést oktatnak majd. Lamperth Mónika szociális miniszter kiemelte: a beruházási összeg többségét a Nemzeti Fejlesztési Terv finanszírozta, s 60 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a TISZK-rendszer ■ Hat szakma- csoportot oktatnak. még mindig tartoznak a városoknak, ekkora összeget kellett megelőlegezniük hitelből, hogy elkészülhessen a szakképző központ. Szabó Loránd dombóvári polgármester azon aggodalmát osztotta meg az ünneplőkkel, hogy nem lesz egyszerű az az oktatási forma, amit úgy hívunk: szakképzés. S szenvedünk attól - hangsúlyozta -, hogy a képzésben részt vevő gyerekek állandó kon- kurrenciaharcnak vannak kitéve. ■ Márkus K. Átadták kedden a Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) új központi képzőhelyét Kaposváron. A több mint 3300 négyzetLamperth Mónika, Szabó Loránd (balra), és Szita Károly (jobbról) HÍRSÁV Készpénzt ajándékozott az önkormányzat aparhant Készpénzt hozott az önkormányzat Jézuskája a helybélieknek. Szűts György polgármester kérdésünkre elmondta, a 14 éven aluli gyermekek 5000 forintot, a középiskolában valamint a felsőoktatási intézményben tanuló diákok 10 000 forintot kaptak fejenként. Hozzátette, a súlyos betegek 10 000 forint, a 38 ezer forintnál kisebb öregségi nyugdíjjal rendelkezők pedig 5000 forint egyszeri támogatásban részesültek. (rt) Mégérkezett a kisbusz, amit a civilek kaptak bátaapáti Megérkezett a faluba az a huszonegyszemélyes busz, amelyet az önkormányzat rendelt. A járművet a település civil szervezetei használhatják majd a jövőben. Krachun Szilárd polgármester elmondta, a járművet, amit az önkormányzat önerőből fizetett, helyi civilek mellett az iskolások és az óvodások is használják majd. (rt) Jó pályán szánkózhatnak a Konda-völgyben dombóvár Szánkópálya várja ebben a havas időszakban szórakozni vágyókat Dombóváron. A valamikori Nyugdíjas-parkban alakították ki a szánkópályát, ami 200 méter hosszú és ingyenesen használható. A Kon- da-völgy így a téli időszakban is kitűnő helynek bizonyul a szabadidő megfelelő eltöltésére. Az Önkormányzat és az 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola gyerekeket, családokat és baráti társaságokat vár a pályára, (kk) Mézeskalácsot, házi szaloncukrot készítenek hőgyész Karácsonyi játszóházat rendeznek december 20-án, csütörtökön 13 órától a hőgyészi művelődési házban a ház munkatársai a székelykor Bokréta Tánccsoportjával közösen. A játszóházban kézműves foglalkozásokat tartanak, mézeskalácsot díszítenek, házi szaloncukrot készítenek, angyalkákat hajtogatnak, karácsonyi ajándékokat készítenek a gyerekek felnőttek segítségével, (fké) Hiphop, funky, showtánc lépéseket tanulhatnak PAKS Gyerekek körében mutatkozott be első ízben az Eurodance paksi csoportja. Rovó Attila, a táncstúdió vezetője elmondta, Pécsett, Dombóváron, Bony- hádon és Pécsváradon működik csoportjuk. Több sikeres paksi fellépés után döntöttek úgy, hogy az atomvárosban is toboroznak tagokat. Most tizenöt tizenéves fiatal jár a csoportba. A táncstúdióban hiphop, funky és showtánc koreográfiákat tanulnak, (vt) @ további hírek: www.tolnainefdjsag.hu DOMBÓVÁR ES TÉRSÉGÉ MH ül ÜMMMMMM-Kv" -> $ Ä $ ' , ; - 's" i < M iiiliiiliiHiiijBi Uniós pénzekben bíznak beruházás Két pályázat a szennyvíz kezelésére a kistérségben Kaposváron tanulhatják a szakmát tiszk Milliárdos beruházással készült el a területi központi képzőhely * méteren kialakított műhelyekben, kabinetekben egyidejűleg 340 diák végezheti szakmai gyakorlatát. Mint ismert, kaposvári