Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-18 / 294. szám
MOZAIK Vetkőzik az öccse kedvéért. A színésznő imádja családját. Ezt azzal bizonyítja, hogy bármikor segít rokonainak. Most öccse, Eduardo zenészkarrierjét szeretné fellendíteni azzal, hogy húgával együtt levetkőzik a fiú új videoklipjében Dalgyáros volt Fusz János koncertek A zeneiskola névadójára, első igazgatójára emlékeznek A zeneiskola kórusa Schmidt Zoltánná vezényletével sikeres emékkoncertet adott a tolnai templomban mintegy kétszáz néző előtt A tehetség sms kérdése LASSAN ODA JUTUNK, hogy a produkció minősége nem is számít Össze kell engedni a szavazótáborokat, aztán akinek nagyobb a bázisa, aki több voksot kap: nyer. csillag születik a tévében. Persze szép dolog, hogy egy kereskedelmi csatorna felvállal egy ilyen műsort, és nem elítélendő, hogy profitálni is akar belőle, csak valahogy elvész a régi Ki mit tud?-ok varázsa. A telefonos szavazatok döntenek. a nézőt eleinte macerálta a kérdés: hogyan fognak majd összehasonlítani egy tűznyelőt egy tangóharmonikással? De az elődöntőkben kiszórták az összes hangszerest, bűvészt, humoristát és zsonglőrt; le volt a gond róluk. A középdöntők során nagyon úgy nézett ki, hogy táncdalfesztiválba megy át a vetélkedő. Végül, a jövő szombati négyes döntőbe csak két énekes került egy mesemondó gyerkőc és egy tánckvartett társaságában. vitathatatlanul tehetségesek a fiatalok, de elég snassz, mikor már a zsűritagok is üzengetni kezdenek a tévézőknek, hogy kire küldjenek sms-t. Mintha egy futballbíró, akinek természetesen van kedvenc csapata, együtt üvöltené a B- középpel, hogy hajrá Fradi! Vasárnap énekel a Kapos Kórus December 23-án, vasárnap, 19 órai kezdettel rendezi a Kapos Kórus karácsonyi hangversenyét. A zenével is kísért dalok Dombóváron, a belvárosi római katolikus templomban csendülnek fel. Az est során Markovics Gábor vezényel. ■ Kodály Zoltán 125, Fusz János 230 éve született. Az utóbbi Tolnán. Kettőjük tiszeletére rendeztek tegnap emlékkoncertet a város katolikus templomában. A Fusz János nevét viselő zeneisfadd Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Tolna megyei speciális iskolások mesemondó, képzőművészeti, cigánytánc és cigánydal versenyét - tudtuk meg Soponyai Mihályné szervezőtől. Az alsó tagozatos rajzversenyt Sárközi Alexandra (Báta- szék) nyerte. 2. Tollár Flórián (Iregszemcse), 3. Bene József (Iregszemcse). A felső tagozatosoknál 1. Szűcs Zoltán (Fadd), 2. Rostás Arnold (Fadd), 3. Györgye Bettina és Váradi Mária (Paks). Különdíj: Neubauer Anikó (Fadd). kola növendékei álltak közönség elé, az énekkart Schmidt Zoltánná, a fúvósokat Jlepp Attila vezényelte. Fellépett a mözsi Bartók Béla Női Kar is. Ma is lesz koncert Tolnán. A roppant termékeny Az alsó tagozatos mesemondó versenyben 1. Jlorváth Antal József, 2. Ignácz László, 3. Ignácz Dániel (valamennyien Iregszemcse). Különdíj: Horváth Rózsa Fadd. A felső tagozatosoknál 1. Horváth Veronika (Iregszemcse), 2. Pápai Beáta (Iregszemcse), 3. Neubauer Anikó (Fadd). Különdíj: Sztojka Anna (Fadd). Cigánydal versenyben 1. Iregszemcse, 2. Farkas Ilona (Mözs), 3. Fekete szemek (Fadd). A cigánytánc versenyben 1. Iregszemcse és Fadd, 2. Fadd vegyes, 3. Mözs. szerző, Fusz János dalműveiből ad elő néhányat Zádori Mária (ének) és Horváth Anikó (zongora) a zeneiskola hangversenytermében. Megemlékeznek az intézmény egy éve elhunyt, első igazgatójáról dombóvár Az ökoiskola címet viselő dombóvári Belvárosi Általános Iskola 24 diákja a minap egy előadást hallgathatott meg a város polgármesterétől. Szabó Loránd „Dombóvár környezet-és természetvédelme” címmel ösz- szefoglalta a gyerekeknek a várost ilyen téren érintő fejlesztéseket, döntéseket, és beszámolt a tervekről. A diákok az iskolában működő ökocsoport tagjai. A polgármester szerint a környezet- és természetvédelemről nem elég beszélni, hanem tettekre kell váltani azt. - Ehhez azonPirginé Somfay Zsuzsannáról is. Utódja Fritzné Tukacs Erika szervezi most a város zenei életét, és irányítja a Fusz János Zeneművészeti Alapítvány tevékenységét. ■ W.G. ban a fejekben kell végbemennie változásnak - mondta. így gondolják ezt Czétány Péter és Bajnóczi Mátyás 8. osztályos diákok is. A fiúk örülnek, hogy ökoiskolába járhatnak:- Azóta sokkal tisztább a környezetünk. De azért akad, aki még nem osztja teljes mértékben ezt a szemléletet. És hogy az ökoiskola nem a tiszta környezet megtartásában merül ki, azt Nagy Sándor igazgató kérése bizonyítja. Ő anyagi segítséget kért a polgármestertől az új elképzelések megvalósításához. ■ Kazinczi K. HUMOR Tévékukta Karfiol az ebéd vége felé felháborodottan kérdezi a feleségét:- Zsófi, mi ez a borzalom?- Borzalom? Ezt a töltött tésztát a tévé receptje szerint készítettem.- Hm. Mióta mondom, hogy vegyünk már egy új készüléket! Zenészpalánta A háziorvos lakásán meg- csörren a telefon:- Jaj, doktor úr, jöjjön azonnal, a fiam lenyelt egy száj- harmonikát!- Látja, látja, milyen szerencse, hogy nem hegedül a gyerek! Relativitáselmélet- Mondja, miért ilyen alacsony és sovány pincéreket alkalmaz? - kérdezi a vendég az étterem tulajdonosától.- Hogy az adagok nagyobbnak látsszanak. Perth- Pincér! Én halászlevet rendeltem vegyes halból - mél- taüankodik a vendég a halász- csárdában. - És akkor ebből a löttyből, amit elém rakott, kihalászok egy cipőfűzőt!- Ez természetes, kedves uram, hiszen csuka is van benne. Karácsony után- Mondd, miért éppen karácsony után nősülsz, miért nem előtte?- Majd bolond lennék elrontani az ünnepeket! Bejelentés Petrezselyemné elmegy a rendőrségre:- Szeretném bejelenteni, hogy eltűnt a férjem.- Mikor vette észre? - kérdi az ügyeletes.- Négy hete.- És miért csak most jelenti?- Mert holnap kap fizetést. Művészeti megmérettetés speciális iskolásoknak Figyelt az ökocsoport a polgármester e őadására HIRDETÉS KARÁCSONYI AJÁNDÉK ELŐFIZETŐINKNEK! 2007 A Tolnai Népújság előfizetői karácsonyra 50%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg a Tolnai Népújság 2007-es Alamanachját. Almanach 2007 Minden, ami Tolna megye 109 településén történt 2007-ben Alsónyéktől Zombáig. Rendelje meg már ma! Teljes ár: 4990 Ft Előfizetőinknek most CSAK: 2495 Ft Megrendelhető: 74/511-503 e mail: judit.balogh@axels.hu Tolnai Népújság A hír velünk jár! i t 4