Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-13 / 290. szám
OLVASTAM SZERI ÁRPÁD Ha úszunk, csak műanyaggal aki nem hiszi, járjon - pontosabban ússzon - utána: a schengeni egyezménynek köszönhetően ez év december 21-től Ausztriába, Szlovákiába és Szlovéniába nemcsak közúton léphetünk be mindenféle ellenőrzés nélkül, hanem akár a határfolyókon át is. Azaz átkelhetünk a szomszédos országba csónakon, tutajon, gumimatracon, sőt a nyári hőség idején még úszva is - amennyiben betartjuk az ilyenkor kötelező előírásokat. Egy konkrét példával élve: a nyugati határszélen, a FeVtő-tóban fürdőzők, köszönhetően a nyugalmas és sekély állóvíznek, különösebb megerőltetés és veszély nélkül evickél- hetnek át az osztrák oldalra. a leendő átúszók kedvéért azt persze nem árt nyomatékosítani, hogy valamilyen hivatalos iratra továbbra is bárhol és bármikor szükség lehet. Sőt, nagy a valószínűsége annak, hogy az egy szál fürdőnadrágban a partra kapaszkodó, feltűnést keltő turistákat szinte azonnal igazoltatják a rendszerető hatóságok. ilyen kilátások mellett mire érdemes tehát ügyelni? Legalább arra, hogy ne a régi típusú, papír alapú, hanem az új, műanyagból készült, vízhatlan személyivel az oldalzsebben ereszkedjünk a hullámokba. SKANDINÁV LOTTO GÉPI HÚZÁS: 4 4* & w 48> 4» & KÉZI HÚZÁS: 4S> 43> & & w & NYEREMÉNYEK Az 50. játékhéten nem volt telitalálat. A hatosok nyereménye egyenként 175 025 forint. Az ötösökért 4695, a négyesekért pedig 930 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. Papírba ültette a textilt kiállítás A közönséget ünnepi performance vezette a tárlathoz szekszárd Félhomály, gyertyafény, fahéjillat és angyalokat megjelenítő gyermekek. Ezzel az élőképpel várta az érdeklődőket tegnap Novák Edith szekszárdi tárlatának megnyitója. Az iparművész sajátos performance kiállítása nemcsak formabontó bevezetőjével, hanem a művek egyediségével is kivívta a figyelmet. A Romániában, Élesden született, művészeti tanulmányait Nagyváradon végző, de immár öt esztendeje a Fejér megyei Alapon élő és munkálkodó Novák Edith ugyanis textilt ültet át papírra. A volt Kelemen Endre Szakközépiskola galériájában a közönség huszonnyolc képet tekinthet meg, ■ Sz. Á. Bemutatja a Pokoljárást Dombóváron DOMBÓVÁR Vujity Tvrtko Pokoljárás című könyvét mutatja be december 14-én 18 órai kezdettel Dombóváron, az Apáczai Csere János Szakközépiskola dísztermében. - Úgy érzem, a legizgalmasabb, a legsokoldalúbb, és talán a nyolc közül a legjobb könyvet veheti a kezébe az olvasó - nyilatkozta könyvéről egyik alkalommal a TV2 Napló című műsorának Pulitzer emlékdíjas riportere. Hozzátette, ezt nem csak azért mondja, mert jobban ír, mint korábban, hanem azért is, mert a legszerteágazóbb történeteket gyűjtötte egybe. A kötet négy hosszabb és több rövidebb fejezete révén körbeutaztat a Földön. Olvashatunk a ruandai népirtásról, az író és Sváby András spitzbergáki útjáról és egy megindító hazai történetetet is két sportoló barátságáról. ■ H. É. Díszhangverseny az iskola névadó tiszteletére TOLNA Tíz éve viseli a tolnai zeneiskola a tolnai származású Fusz János zeneszerző nevét. A jubileum alkalmából több rendezvényt is szerveznek. December 17-én 17.30-tól a tolnai katolikus templomban a zeneiskola növendékei és tanárai adnak koncertet. December 18-án 17.30-kor a zeneiskola hangversenytermében lesz koncert, 20-án zenei vetélkedőt rendeznek. ■ S. K. Lönhart Ferenc, a Bárka Művészeti Egyesület elnöke (balról) méltatása után Sebestyén István mondott mesét i HIRDETÉS mindig veled Szekszárd T-Pont, Aranyház Üzletház Cím: 7100 Szekszárd, Arany János utca 31. Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 08.30-19.00, Szombat: 08.30-18.00, Vasárnap: Zárva Elköltöztünk! Amennyiben új készüléket vásárolsz T-Mobile-os előfizetéssel vagy Domino csomagban, ezen hirdetés bemutatásával 10% kedvezményt* biztosítunk Neked Az akció 2007. december 10. és 2007. december 23. között érvén A kedvezmény az akció ideje alatt örvényes T-Mobil és az adott készülékre ott meghatározott árból bizú Rajtakapás A skót rosszkor megy haza. A felesége az ágyban bujál- kodik egy férfival. A skót pisztolyt ránt, beletölt egy golyót és azt mondja:- Te cafka! Állj szorosan a szeretőd mögé! Le akarlak lőni benneteket! Lakás Kohn megkérdezi Grüntől:- Mondd, hol lehet nagyobb tételben poloskát vásárolni?- Meg vagy őrülve? Minek az neked?- Kiköltöztem a lakásból, és a szerződés értelmében olyan állapotban kell visszaadnom, ahogyan a beköltözéskor volt. Étteremben A skót bemegy az étterembe, ebéd végén mondja:- Kinek kell fizetni? Mondja a pincér:- Nekem.- Jó, mert azt hittem, hogy nekem. MOZI szekszárd. Panoráma Mozi, Nagyterem: Az arany iránytű (amerikai fantasy) 15.30., 17.30. Ébredő sötétség (amrikai akciófilm) 20. Nagyterem: Dolina - Az érsek látogatása (magyar játékfilm) 17. A csapda (szerb- német-magyar filmdráma 19. bonyhád. Vörösmarty Mozi: Egon és Dönci - Mindenütt jó, de legjobb otthon (magyar animációs film) 19. EMLÉKMŰSOR bonyhád, Művelődési Központ: Emlékműsor Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából. Előadó: Elmauer József. Közreműködnek: a városi zeneiskola növendékei 17. SZEKSZÁRDI KARÁCSONYVÁRÓ Illyés Gyula Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára: Játsszunk színházat - drámajátékok. Karinthy Frigyes műveiből részleteket ad elő a Gyermekkönyvtár Színjátszó Csoportja. 14. Babits Mihály Általános Iskola: Kézműves Foglalkozás. 15. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 02.00- 06.00 Szekszárd _________ 07 .00- 12.30 6-os főút, 85-102 km 14.00- 18.00 6-os főút, 112-119 km 14.00- 18.00 61-esfóútTolnanémedi, Simontomya * A ★ ★ ★ LOjTíTÓ) AZ ÖTÖSLOTTÓ VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN: 1 milliárd 666 millió Ft azaz egymiiliárd-hatszázhatvanhatmillió forint •:22 W wm Q SZERENCSEJÁTÉK ZRT. MB i7V www.szefencsejatek . hu