Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-12 / 289. szám
15 2007. DECEMBER 12., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Beérhet a sok munka gyümölcse labdarúgás Az őcsényiek kiemelkednek a mezőnyből, kilenc pont az előnyük Mérlegre tettük a Horfer Serleg megyei I. osztályú bajnokság őszi idényét és összeállítottuk a válogatottat. Az Őcsény a csapatok, Lacza István a játékosok között lett a legjobb. Kurz Patrik Az Őcsény parádés szereplését hozta a Horfer Serleg megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi idénye. A sárközi gárda tizenöt meccs alatt egyszer kapott ki Dunafóldváron (2-1), a többi meccsét megnyerte, sőt az örök rivális Decset idegenben egyenesen megalázták Jaksáék (0-4). Az őcsényi vezetőség és Boros Attila edző munkája úgy tűnik, ebben a szezonban meghozza gyümölcsét. A keretet már négy éve együtt tartják a klubnál, a fiatal játékosok jól bírják a terhelést, emellett rutinosabbak is lettek Babanicsék. Az öt kapott góljuk figyelemreméltó teljesítmény, de a második helyen álló Dunafóldvár tavasszal mindent megtesz majd azért, hogy ne legyen lefutott a bajnokság. Kindl Istvánék szerezték a legtöbb találatot a mezőnyben, a Bölcskével holtversenyben 48-szor találtak az ellenfelek kapujába. A Duna-par- ti alakulat dicsőséglistáját az őcsényi skalp ékesíti, de náluk játszik az ősz leggólerősebb játékosa, Lacza István, aki tizennyolcszor vette be a kaput. Az őszre a paksi ligacsapatból erősítő Bölcske harmadik helyezése korántsem akkora meglepetés, mint a velük azonos pontot (30) szerző Majosé. Az előző idényben az alsóházban végző mm-m ■ ? » .. « Tóth András (jobbról) első helyen telelhet, de a decsi Pusztai Károlynak és Berényi Szilveszternek sincs oka panaszra csapatuk ötödik helyezése miatt csapat csaknem egy egész kezdő tizenegyet igazolt a nyáron, Incze Zoltán pedig jól sakkozgat az új emberekkel. Tizennégy kapott góljuk a második legkevesebb a teljes mezőnyben, köszönhetően a remek szűrőjátékának és a fiatal, ám képzett védelemnek. A csatáraikra sem lehet panasz, György Attila tizenegy, Kelemen István tíz gólnál jár, érdekesség, hogy az egész csapat 27 találatot ért el a bajnokságban, azaz a többiek hat találatra voltak képesek. A középmezőnyben igen szoros küzdelem várható, az ötödik helyen álló decsiek a télen minden bizonnyal erősítenek majd, erre szükségük is lesz, ha az élboly közelében szeretnének maradni. Szorosan a nyomukban lohol ugyanis a Tevel, a masszív alakulat pedig bármikor képes meglepetést okozni. Az újonc Gerjen a várakozásoknak megfelelően szerepel, húsz pontjuk és hetedik helyük mellett senki sem mehet biztosra ellenük, a csapat vázát jó képességű, fiatal és rutinos játékosok alkotják. A Bátaszék, a Kakasd, és a Tolna egyaránt tizenkilenc pontot szerzett az ősszel, de a középmezőnyben maradáshoz még jobban össze kell kapniuk magukat a folytatásra. Nem mehet biztosra senki sem, egy ponttal követi őket a Dunaszentgyörgy. Krepsz Krisztíáék tavaly a harmadik helyen végeztek, idén a dobogóra kerülést célozták meg. Nos, ettől igencsak messze vannak, a korábbi sikercsapat csak a tizenharmadik helyről várja a tavaszt. Az Ozora, az újonc Zomba, a Dunakömlőd és a Madocsa nagy harca várható a kiesés elkerüléséért. Hencz Balázzsal a gólok is távoztak Kajdacsról, így nem csoda, hogy öt ponttal az utolsó helyen állnak. Az őszi végeredmény Horfer Serleg I. osztály 1. Őcsény 15 14 0 1 44-5 42 2. Dunaföldvár 15 10 3 2 48-24 33 3. Bölcske 15 9 3 3 48-16 30 4. Majos 15 9 3 3 27-14 30 5. Decs 15 7 3 5 34-23 24 6. Tevel 15 7 2 6 37-33 23 7. Gerjen 15 6 2 7 28-33 20 8. Bátaszék 15 6 1 8 27-33 19 9. Kakasd 15 6 1 8 14-27 19 10. Tolna 15 5 4 6 23-25 19 11. D.szentgyörgy 15 4 6 5 32-30 18 12. Ozora 15 5 2 8 21-32 17 13. Zomba 15 4 4 7 23-39 16 14. Dunakömlőd 15 4 1 10 20-33 13 15. Madocsa 15 3 3 9 21-44 12 16. Kajdacs 15 1 2 12 14-50 5 AZ ŐSZ 1 /ÁLOGATOTTJA Müller Róbert (Madocsa) 3 Tóth Roland (Ozora)3 Jaksa Péter (Őcsény)3 Töttős László (Majos) 3 György Attila (Majos) 3 Welsz Tamás (Őcsény)5 Lacza István (Dunaföövér) 5 Berényi Szilveszter (Decs) 4 Lacza Zsolt (Gerjen) 3 Kelemen István (Majos) 4 Kutasi Krisztián (Őcsény) 3 Az ősz játékosa: lacza István (Dunaföldvár FC) A legjobb Ötször került be az ősz válogatottjába, háromszor volt a forduló játékosa. Lacza István, a Dunaföldvár FC futballistája kitűnő őszt produkált, nem csoda, hogy a Tolnai Népújság őt választotta meg az őszi idény legjobbjának A középpályásként és támadóként egyaránt bevethető rutinos labdarúgó 18 gólt rúgott, emellett számtalan gólpasszt is adott, egyszóval nagyon sokat tett azért, hogy a DFC telelhet a második helyen. Lacza háromszor ért el három gólt egy találkozón, a Dunaszentgyörgy (7-2), a Tevel (7-3) és a Dunakömlőd (3-2) kapusát keserítette egy triplával. Kétszer duplázott: a legfontosabb két találatát az éllovas Őcsény ellen 2-1-re megnyert találkozón érte el, de az ősz kapusának, a mado- csai Müller Róbertnek is beköszönt két alkalommal Nem úszta megLacza-gól nélkül az Ozora, a Tolna, a Kakasd, a Gerjen és a Bölcske gárdája. Diáksportolók díjátadója a Garay gimnáziumban diáksport Ma 14 órakor a Garay János Gimnázium dísztermében a Tolna Megyei Diáksport Tanács ünnepélyes keretek között köszönti 2006/2007. évi országos diákolimpiák döntőiben 1-3. helyezést elért megyei sportolókat. A diáksportolók emlékplakettet vehetnek át. AzFésaH-csoportban csak az első hely a tét labdarúgás A Bajnokok Ligája mai programja, E-cso- port: Rangers-Lyon, Barcelona-Stuttgart. F-csoport: Ro- ma-Manchester, Sporting- Dinamo Kijev. G-csoport: Eindhoven - Internazionale, Fenerbahce-CSZKA Moszkva. H-csoport: Arsenal-Ste- aua, Slavia Praha-Sevilla. Nowitzki vezetésével nyert a Dallas a New York ellen kosárlabda Dirk Nowitzki 36 ponttal járult hozzá csapata, a Dallas Mavericks New York Knicks felett aratott győzelméhez (99-89) az NBA legutóbbi játéknapján. A német kiválóság 23 kísérletéből 14-szer talált be. Jövő nyáron választanak új tagokat a bizottságba olimpia A teniszező Justine Henin és Amélie Mauresmo, valamint az úszó Grant Hac- kett, továbbá az atléta Liu Xiang is benne van abban a 31 fős társaságban, amelyből kikerül a NOB sportolói bizottságának négy új tagja. A testület megújítására a jövő évi olimpia idején kerül sor. Mourinho után Capello nevét emlegeti a média labdarúgás Jósé Mourinho hétfői bejelentése után tovább folynak a találgatások arról, hogy ki lesz az angol labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A brit média úgy tudja: a szövetség interjúra hívta Fabio Capellót. Az angol sajtó szerint honfitársa, az olasz válogatottat vb-címig repítő Marcello Lippi esélyei sem rosszak. @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, CIKKEK: WWW.TEOL.HD HIRDETÉS MEGYEI ONLINE Kérdezze Gellei Imrét! A Paksi FC labdarúgó-csapatának vezetőedzője lesz a TEOL.HU vendége csütörtökön 10 órától. Kérdéseit már most felteheti sms-ben a 30/303-0272-es számon, vagy megírhatja e- mailben a teol@teol.hu címre. TŐLÜNK MINDENT MEGTUDHAT! www.teol.hu Véget ért a rossz sorozat, győzött a Villár-Pi gárdája FUTSAL NB II. DTE ROYAL FC- VILLÁR-PI BONYHÁD 11-13 (7-8). villár-pi: Görföl- Tálas, Schweitzer, Lakatos H., Fekete, csere: György, Máté R, Ettig, Bölcsföldi. GÓL: Tálas (3), Schweitzer (3), Fekete (2), Máté P. (2), Lakatos H. (2), György. Dunavarsányban egy rossz széria lezárásában bizakodva lépett pályára a Villár-Pi a futsal NB II 12. fordulójában. A hazai csapat gyorsan két gólos előnyre tett szert, de a Villár-Pi négy perc alatt fordítani tudott (2-3). A jó iramú meccsen potyogtak a gólok, a völgységiek már hárommal is vezettek, de a félidőre, minimálisra csökkent a vendégelőny (7-8). A második felvonásban az elszánt hazaiak két perc alatt egyenlítettek (8-8), de a gólkirályi címért versengő Schweitzer Norbert gólja mellé még egyet lőtt a Villár-Pi (8-10). Az előnyre csaknem ráfizettek,-a Royal a hajrára nyílttá tette a meccset (10-10). Tálas Zoltán villanása a 37. percben újra előnyt jelentett a Bonyhád számára (10-11), ekkor a Dunavar- sány kapusa helyett mezőnyjátékost hozott fel, de ezt a vendégek használták ki (11-13). Változatos mérkőzésen törte meg rossz sorozatát a Villár-Pi, melynek vendége a következő fordulóban, december 17-én, hétfőn a Beher FC Baja lesz. ■ K. P. Nyertek a Takko pályázaton Az őcsényi U14-es korosztály sikeresen szerepelt a Takko pályázatán, így a ruházati szaküzlet egy garnitúra szereléssel ajándékozta meg a megyei pontvadászatban remeklő fiatalokat t k t t i