Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-30 / 279. szám

2 Aszociális ellátásról tárgyaltak a vezetők dombóvár Értekezletet tar­tott tegnap a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hi­vatal Dombóváron. A meg­hívottak között a dombóvári kistérséghez tartozó telepü­lések jegyzői, polgármeste­rei voltak. A rendezvény két fő témája a települési szoci­ális alapellátás megszerve­zése és a mozgóboltok mű­ködési lehetőségei voltak, ezen kívül több aktuális kérdést is tárgyaltak, (kk) A könyvtárban mindig történik valami SIMONTORNYA A városi könyvtárban rendszeresen tartanak író-olvasó találko­zókat, könyvbemutatókat és vetélkedőket. A napokban kialakítottak egy könyves­sarkot, ahol a tervek szerint mindig az aktuális jubileu­mot ünneplő írók, költők műveire hívják fel az hívá­sok figyelmét. Az első alka­lommal egy szomorú ese­ményre, a nemrég 90 éves korában elhunyt Szabó Magdára emlékeznek a kiál­lított könyveivel, (vl) Harcon adott vért a megyei közgyűlés elnöke harc Dr. Puskás Imre a Tol­na megyei közgyűlés elnöke is vért adott a tegnapi harci rendkívüli véradáson. A Vö­röskereszt helyi csoportja szervezésében a tervezett 35 donor helyett 45-en ad­ták a vérüket. Dr. Puskás Imre elmondta, első alka­lommal a pörbölyi baleset kapcsán adott vért, amely­ben egy diákja is érintett volt. Hozzátette, noha az utóbbi időben munkaideje nem tette lehetővé a vér­adást, nagyon fontosnak tartja a mozgalmat, (hé) Folyik dr. Puskás Imre vére A legnagyobb tolnai cég új dolgozókat vesz fel tolna Számos mechanikai és elektronikai cikket, rész­egységet gyárt a mintegy 600 embert foglalkoztató Fastron Hungária Kft. Mint a tolnai cég ügyvezetője, Mayer Károly elmondta, a mechanikai termékeik gyártását 30 százalékkal növelik, egymilliárdos meg­rendelésük van repülőtéri csomagvizsgáló-berendezé­sekre. Ehhez új raktárát és szerelőcsarnokot építenek, továbbá 20-30 új dolgozót vesznek fel. (wg) @ TOVÁBBI HÍRKK: www.tolnadvepujsag.hu MEGYEI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. NOVEMBER 30., PÉNTEK Nem tűrik a száguldozást közgyűlési döntések Védett marad Sötétvölgy, épülhet a jégpálya Sok érdeklődő vett részt csütörtökön a városházán tartott lakossági fórumon. Képünkön Erős Zoltán, Szigetvári Ernő és Halmai Gáborné Acs Rezső alpolgármester ismertette a jövő városa programot a közmeghallgatás résztvevőivel. Mellette dr. Haag Éva alpolgármester A közlekedési morál és a járdák állapota irritálja a leginkább a megyeszékhely lakóit. Ez derült ki a tegna­pi közmeghallgatáson. Ihárosi Ibolya szekszárd Közmeghallgatással kezdte a munkát tegnap a me­gyeszékhely közgyűlése. Ács Re­zső alpolgármester ismertette, hogy mit teljesített az új városve­zetés egy év alatt a választási ígé­retekből. Visszavásárolták a víz­mű és az Alisca Terra Hulladék­gazdálkodási Kft. üzletrészét. Kö­zel 400 új munkahely jött létre, benépesül az ipari park, két oszt­rák gyár is települ a területre. Át­szervezték az intézmények mű­ködését, megalakult a turisztikai információs iroda, visszaállítot­ták a korábbi belvárosi közleke­dési rendet, ötven százalékkal nőtt a kerékpárutak hossza. Jövő­re újabb 4 kilométer épül. A ter­veket a Szekszárd, a jövő városa program tartalmazza, s készül a Szekszárd hazavár program. Mint ismeretes, élményfürdőt, szállodát, konferencia-központot, a városi sporttelep területén egy modern sportközpontot tervez­nek. Húszhektáros ökoturisz­tikai centrum építésére pályázik a város a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal és a Gemenc Zrt.-vel kö­zösen Keselyűsben. A következő öt évre 3 milliárd forintot nyert el Szekszárd a belváros rehabilitá­ciójára. Az Agora-program kere­tében mintegy 1,6 milliárd forint értékben felújítják a Babits mű­velődési ház színháztermét, azzal az első látásra megle­pő döntéssel kezdte munkáját a megyeszékhely közgyűlése, hogy egyhangú szavazással megerősítette a Tolna Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságá­nak 1975-ös döntését Eszerint védett terület marad a sötétvöl­gyi parkerdő. A védettség indo­ka és célja a területen találha­tó növény- és állatfajok, vala­mint élőhelyeik megóvása. Meg persze az, hogy a Sötét­völgy a város lakosságának kedvelt kirándulóhelye, Szek­szárd rekreációs erdeje. Azért multifunkciós teremmé alakítják a mozi nagytermét, valamint a megyei önkormányzattal és a fő­iskolával együttműködve egy modern könyvtárat terveznek. A Prométheusz park alatt 250 gép­kocsi befogadására is alkalmas mélyparkoló épül. A vasútállo­más és a buszpályaudvar mellett magánbefektető bevonásával szolgáltató központot, a Fecske­ház mellett pedig 60-80 bérlakás építését tervezik. kellett a védelem fenntartását helyi rendeletben megerősíteni, mert a megyei tanácsok végre­hajtó bizottságainak döntéseit a törvény 2008január elseje vei hatályon kívül helyezi. NÉMI POLITIKAI szócsatávalß- szerezve elfogadták a 2008- 2010 közötti költségvetés kon­cepcióját. Zöld utat kapott a mintegy 30 millió forintért létesülő műjégpálya építése. A döntések többségét kon­szenzussal hozta meg a kép­viselőtestület. Az ülés lapzár­takor még tartott. A közmeghallgatás egyik leg­fontosabb témakörének bizo­nyult a város közlekedése. Töb­ben is elmondták, hogy az autó­sok szabálytalanul a járdán par­kolnak, száguldoznak a város­ban a motorosokkal együtt. Dr. Varga Péter rendőrkapitány vála­szában elmondta, hogy a rend­őrség a nulla tolerancia elve alap­ján jár el a közlekedési szabályok megsértőivel szemben. A bal­esetmegelőzési bizottság leg­utóbbi ülésén döntött arról, hogy bejárják a város neuralgikus pontjait, s ha szükséges, javasla­tot tesznek a közlekedés átszer- vezetésére. Mindenki egyetértett abban, hogy katasztrofális állapotban vannak a város járdái, s hogy felújításukra több pénzt kell for­dítani. A gazdasági bizottság és műszaki iroda is bejárja a vá­rost és azt követően rangsorol­ják az elvégzendő feladatokat. Mint kiderült, sokan vannak, akik örülnek a város fejlődésé­nek és vannak hasznos ötleteik, elképzeléseik. Aki nem kapott részletes választ a kérdésére, problémájára, annak írásban válaszolnak. Több volt a konszenzusos döntés, mint a vita JEGYZET BUDAVÁRI KATA Zene az Isten házában határozottan halványuló emlékeim szerint gitáros mi­se márpedig Szekszárdon is volt Sőt, olyan is, amelyiken a „tiszi” Pille orgonán játszott. A hittanórák is egészen kelle­mesen teltek, énekelni az is szeretett, aki nem tudott. Az­tán volt olyan időszak, ami­kor gitáros mise ide, Pille or­gona oda, pecsételtetni kellett. Aki háromszor lógott a misé­ről, az elkárhozásra ítéltetett, de minimum nem bérmálkoz­hatott. Az újfajta módi sajna többeket arra indított, hogy lemondjanak a mise okozta élvezetről. A gitár meg a pecsét eszerint nem férnek össze. A tapasz­talás azt bizonyítja, például Tamásiban is, hogy előbbivel tényleg előbbre lehet jutni, már ami a hit dolgát illeti. Nem véletlen, hogy Ameriká­ban töretlen a gospel és azok­nak az énekeseknek a sikere, akik a templomból kerültek a világot jelentő deszkákra. A filmekben látott jelenetek, amikor a gyülekezet tagjai szinte táncolva énekelnek az istentiszteleten, ugyanakkor nekünk egyelőre szokatla­nok. Pedig ez a közvetlenség, a valódi közösségi élmény és a megtisztulás érzése talán Istennek is tetsző dolog. Vizsgázott őrök óvják ezentúl a természetet dunaföldvár Tizenöten vehet­tek át természetőr igazolványt tegnap este, miután sikeresen elvégezték a Dunafóldvári Ide­genforgalmi és Természetvé­delmi Egyesület és a Duna Drá­va Nemzeti Park Igazgatósága által szervezett tanfolyamot. Kalauz Krisztina, az egyesület elnöke elmondta, hogy a termé­szetőrök részt vesznek majd az őrszolgálatban, a város termé­szetvédelmi területeinek és ér­tékeinek őrzésében. ■ V. T. Időben kell elkezdeni a térségi közös tervezést Könnyebbé válik az oktatás multimédia Látványosabban mutathatja be a tanár a tananyagot szakcs A Dombóvár és Környé­ke Többcélú Kistérségi Társulás legutóbbi Mikrotérségi Egyezte­tő Fórumának Szakcs adott ott­hont. A fórumon Nak, Lápafő, Várong és Szakcs képviselői vet­tek részt. Szabó Lo- ránd, a Társulás el­nöke elmondta, hogy az egyeztetés célja egyrészt az elmúlt évek fejlesztéseinek áttekintése, másrészt, hogy időben megis­merjék a települések következő tervezési időszakra vonatkozó elképzeléseit. Ez utóbbi azért fontos, hogy a tervezői munka eredményekkel záruljon. A tele­pülések terveit a polgármeste­rek ismertették. Dr. Berta Otília, a társulás munkaszervezetének vezetője adott tájékoztatást a megvalósult illetve a még folyamatban lévő fejlesztésekről. A mikrotérség ebben az időszakban több mint 15 millió forintot költ­hetett például járda- és útfelújításra, rava­talozó felújítására vagy a polgármesteri hivatal tetőszerkezetének cseré­jére. A támogatások nagy része hazai forrásból érkezett, de akadtak köztük uniós pályáza­tok is. A fórum során megbeszél­ték a jövendő feladatait is. Olyan témák kerültek szóba, mint a szennyvíz, a hulladékszállítás, a munkahelyteremtés. ■ K. K. PAKS Az adók egy százalékából befolyt összegből szerelték fel multimédiás eszközökkel a Vak Bottyán Gimnázium egyik tan­termét. A főként nyelvi órákra, s más speciális képzésekre hasz­nált terembe 1,1 millió forintért készült el egy berendezés, mely­nek legfőbb eleme egy számító­gép. Ezen kívül kazettás magnó, cd-lejátszó csatlakozik hozzá, de lehet bármilyen más adathordo­zó eszközt csatlakoztatni. Ezzel a pedagógus számára lehetővé válik, hogy az otthon előkészí­tett tananyagot látványosan és kevesebb pluszmunkával mu­tassa be a diákoknak. Kissné Fiziker Renáta némettanár el­■ Tizenöt milliót költhetett a mikrotérség. mondta, eddig is használt szá­mítógépet az óráin, az új multi­médiás terem lehetőségeit is ki fogja használni. Egyebek között arra is lehetőséget nyújt, hogy az internetet bekapcsolják az órai munkába. C. Szabóné Kocsiczki Ilona igazgató el­mondta, a Vak Bottyán Tehetség- gondozó Közalapítvány számlá­ja idén 1,7 millió forinttal gyara­podott. Lehetőség lett volna arra, hogy interaktív táblát is besze­rezzenek, de abban bíznak, hogy pályázaton sikerül ilyent nyer­niük. Ezért a megmaradt pénzt in­kább tartalékolják, hogy jövőre tananyagfejlesztésre fordíthas­sák. ■ V. T. Kissné Fiziker Renáta a tanteremben 4 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom