Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-14 / 265. szám

RIPORT 2007. NOVEMBER 14., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 Dalmácia Ha látni akarod a földi paradicsomot, gyere el Dubrovnikba! Akit egyszer a tenger meg­érintett, soha nem szabadul. Sokat változott Horvátország a háború óta, de a tűz nagy ellenség r r r AZ ADRIA ELCSÁBÍT E$ VISSZAVÁR Keresve sem találhattak volna a horvát tenger­partnál jobb úticélt a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság tagjai. Az utazás hasz­nos jutalom és fizetség volt számukra, ugyanis munkájukért nem vesz­nek fel pénzt. Lengyel János Dalmácia a kék tenger és a fe­nyőerdők illata - ez jutott eszem­be, amikor magam elé vettem a meghívót. Irány Dél-Horvátor- szág, a legnagyobb idegenforgal­mi régió, amelyet négy csodála­tos település, a háromezer éves Zadar, a legrégebbi horvát város, Sibenik, az ókori római császár, Diocletianus által épített palotá­ról híres Split és a világörökség részét képező Dub­rovnik és környéke tesz feledhetetlenné. A világnak ezt a ré­szét sokan és sok­szor látták már. Mégis minden egyes alkalommal kínál valami felejthetetlenül újat. Nem vélet­len hát, hogy egyeüen útleírás sem felejti el megemlíteni George Bemard Show híres mondását: „Ha látni akarod a földi paradi­csomot, gyere el Dubrovnikba.” Ezt a 44 ezer embernek otthont adó ékszerdobozt valóban mél­tán tartják a világ legszebb üdü­lőhelyének. Pedig története során több katasztrófa is érte. Az 1667-es földrengés után teljesen újjáépítették, a délszláv háború hatalmas kárait mára láthatat­lanná tették. A Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság (DRIB) tagjainak ez az út egyféle juta­lom. Ők ugyanis - ritka ez ma­napság - egyetlen fillért sem vesznek fel a munkájukért, sőt még a költségeik megtérítésére sem tartanak igényt. Ennek fejé­ben évente egyszer megszervez­nek maguknak egy tanulmány­utat. Túdjuk jól, az élethosszig tartó tanulás időszakában nél­külözhetetlen a tapasztalat. S az ember jól teszi, ha körülnéz a szomszédban is. így legalább mindenki megta­pasztalhatta: az Adria nagy csá­bító! A tengerek legkékebbje, Nyugat- és Kelet-Európa találko­A forró nyara­kon sokat szen­vednek a tűztó'l. zásánál elhelyezkedő ország büszkesége, amely magába szív­ta a latin, a velencei, a Habsburg és a szláv hatásokat, hogy így alakíthassa ki a saját, csak rá jel­lemző karakterét. Az biztos, akit az Adria egyszer megérintett, le­het akármekkora lokálpatrióta, többé nem szabadul. A szíve visszahúzza, amikor csak teheti, újra és újra visszatér. A hajnali indulás után este Vodice várt. A messze földön hí­res, Kék zászló-díjjal elismert 4 kilométeres, apró, fehér kavicsos strandja már messziről hívoga­tott. A csodálatos kisváros, amely az út során kétszer is szál­lást adott, a szezon vége felé sem kihalt. Esténként megtelnek még a kávézók és sörözők. Hely­ismeretre itt bizony szükség van: magunk is megtapasztal­tuk, a kedélyes, de kimerítő bu­szozás után este fél kilenc táj­ban egyetlen olyan utcát sem találtunk, amelyen a közlekedé­si szabályokat betart­va eljuthattunk volna a szállásunkra. Hála Péntek Pis­ta horvátságának, azt legalább megtudtuk, hogy munkaidőben a rendőrök vezetik a hotelhez a turistabuszokat, mégpedig szembe a forgalommal. Mivel ilyen munkát este öt után már nem vállalnak, maradt a jó ma­gyar megoldás: két délceg fiatal­ember ballag a busz előtt és le­tereli az egyirányú utcában ne­künk szemből - de egyébként helyes irányból érkezőket. Érde­kes módon ez ellen senki sem Úgy tetszik, a csodák gyorsan gyógyulnak. Adria gyöngyének kínálata a legfáradtabb utazót is jó kedvre deríti. Nem fél már a hosszú úttól, mert tudja, mindenért kárpótol majd az élmény, a csodálatosan romantikus, kiismerhetet­len környezet vigyázó ki­rálynője, az Adria. Dubrov­nik tehát valóban maga a csoda, s akkor még nem is beszéltünk Trogírról, a vagy Makarskáról, ahol a riviéra legszebb gyöngy- f szemei kápráztatnak el 1 szemet és lelket egyaránt < is kevés lett volna, ha nem tagja a csapatnak Horváth Zoltán, a kaposfői és Kövér István, a nagy- szakácsi pékség tulajdonosa. Ők - biztos, ami biztos alapon - több doboznyi tepertős, vajas és pap­rikás pogácsával, édes süte­ménnyel felszerelkezve érkeztek a hosszú útra. És akkor még nem beszéltünk azokról a hatal­mas tálcányi finomságokról, amelyeket az utazók hozzátarto­zói készítettek, ismerve a csapat ebbéli képességeit, szemet cso­dálkozásra nyitó mennyiségben. Persze az út nem elsősorban az evés- ivásról szólt. Bár erre napközben csak a buszon volt lehető­ség. A feszes program garantál­ta: egyetlen nevezetesség sem maradhat rejtve. Ettől jobb vizs­gacsoportot az idegenvezetők sem kívánhattak volna maguk­nak: mindenki mindenütt perc­nyi pontossággal megjelent. No, de térjünk vissza egy ki­csit a Srdj-hegy lábánál megbú­vó Dubrovnikra. Kevesen tudják: az idén emléktáblát avattak Sza­bó Lőrincnek, aki többek között itt írta a Beszélgetés a tengerrel, vagy az Egy raguzai leanderhez című versét is. A város neveze­tességei közül méltán emelkedik ki az óváros, amelyet körbefon az a majd kétkilométernyi, né­hol 25 méter magas és hat méter széles városfal, amelyet a 8.-tól a 16. századig építettek. Az itt la­kók álmát öt bástya és tizenöt to­rony őrzi. A hozzáértők szerint ez Európa legmasszívabb és leg­teljesebb városfala. A legalább háromszáz méter hosszú Fő ut­Füg-e-, narancs és mandarin­bort kínálnak. ca, a Piaca sokak találkahelye. Ez látszik is, hiszen a sétálóut­cán minden talpalatnyi hely fog­lalt, az egymásba karoló üzletek csak annyi utat adnak, hogy a szűk sikátorokon a belső város­ba jusson a kíváncsiskodó. A horvátok komolyan veszik a turizmust, amely a bevételek kö­zött is dobogós helyet foglal el. Az Adria keskeny, parti sávján csak ritka vendég a termőföld. Talán a Neretva völgye az egyet­len nagyobb kiterjedésű, műve­lés alá vont terület, ahol megte­rem a Mediterráne- um minden kincse. Látványnak is lenyű­göző. Csak úgy, mint a Krka nemzeti park, amely nem csak fantasztikus vízesései miatt vált ismertté. A folyó 72 kilométeren 242 méter­nyi szintkülönbséget jár be, hogy szurdokba szűkülő zuha- tagaival feledhetetlen élményt kínáljon a táj szerelmeseinek. A nedves és száraz területek válta­kozása, az eltérő fényviszonyok segítségével csodálatos növény és állatvilág otthonául szolgál. A régészek azt is bebizonyították, hogy itt a környéken már az ős­kortól éltek emberek. Mediterrán kisvárosok, meg­búvó halászfalvak, sziklás par­tok mentén szétszóródó szige­tek, titokzatos tengeri világ, amerre a szem ellát. Megannyi csoda. Sokak számára semmit sem jelentenek ezek a szavak. Viszont akit egyszer megsimo­gatott az Adria, soha nem szaba­dul. Tanulni jöttünk, sokat ta­pasztaltunk. Rajtunk is áll, mire használjuk ezt a tudást... tiltakozott. Rendszer lett a rend­szertelenségből! Egy ilyen buszozás nem csak a kötélén beszélgetésre jó, felele­veníti kopó történelmi ismerete­inket is. Újra rácsodálkozhat­tunk: 1409-ben Velence 100 ezer dukátért vásárolta meg nápolyi Lászlótól Dalmáciát és azt 1797- ig uralma alatt is tartotta. Isztria, Dalmácia, és Boka Kotorska rö­vid időre elismeri uralkodóként I. Napóleont, ám 1813 után ezek a területek Ausztria fennhatósá­ga alá kerülnek. Be kell vallanom, a buszunkat nem mindig használtuk rendel­tetésszerűen. Ez a jármű egyben a világ leghosszabb borkóstolójá­nak a helyszínéül is szolgált. Pol­gár Zoltán többszörösen elis­mert, kiváló villányi borász, aki­ről köztudott, hogy bort csak üvegpohárba hajlandó tölteni, öt napon keresztül állta a próbát. Ez idő alatt megkóstoltunk vagy harminc fajta bort. S hogy a hoz­zám hasonló kezdőknek is sike­rüljön a tapasztalatokat rögzíte­ni, megtoldotta ezt még egy bú­csúesti borpartival is. Tolna me­gye most is jól szerepelt. Nagy si­kert arattak a Bodri és a Fritz pincészet borai. A nagy borok közül Bodri István Optimusa pe­dig elnyerte a nem hivatalos zsű­ri nagy aranyérmét is. Ezt maga Sárdi Árpád, a DRIB elnöke kö­zölte a borásszal, amikor Splitből telefonon felhívta. Az elnök egyébként szó sze­rint a tenyeréből etette a busznyi delegációt. Több mint egy órán keresztül szorgalmasan gyártot­ta a szendvicseket, s kívánság szerint hol somogyi, tolnai vagy éppen baranyai szalámival, kol­básszal gazdagította azokat. Ez Sokat változott az ország a há­ború óta. Ugyan itt-ott még lát­szanak az értel­metlen pusztí­tás nyomai, de már autópályák kanyarognak a hegyek lábainál, s feledhetetlen kilátást kínál­nak az ezernyi szigetre. < 4 l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom