Tolnai Népújság, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-13 / 264. szám
5 2007. NOVEMBER 13.. KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG INTERJÚ vélemények Minden ember nemdohányzónak születik, és élete során válik azzá, a közbeeső időt kell tudni jól kezelni. Világunikum a magyar Alkotmány, még helyesírási hiba is van benne. Nem elég tojást tojni, kotkodácsolni is tudni kell hozzá NYUGDÍJAS A JOGÁLLAM KÖZKATONÁJA Ma mindenki sztárügyvéd, aki eltalál a Markéba, és látott már Magyar Közlönyt - mondta dr. Kolláth György Dr. Kolláth György egy boldog alkotmányjogász, aki úgy vélekedik, hogy a XXI. század Magyarországa megérdemel egy új Alkotmányt. Ihárosi Ibolya Dr. Kolláth Györgyöt Horváth István polgármester hívta meg Szekszárdra. Többek között azért, hogy véleményét kérje a dohányzást tiltó helyi rendeletről. Az alkotmányjogász azt tanácsolta vendéglátójának, hogy mint országgyűlési képviselő, kezdeményezze az önkormányzati törvény módosítását. Akkor lehet helyi rendeletben szabályozni a dohányzást a közterületen, ha ez bekerül a törvénybe. Ezek után beszélgettünk Dr. Kolláth Györggyel.- Ön dohányzik?- Tizenkét alkalommal szoktam le róla - válaszolta némi hummoral a hangjában Dr. Kolláth György. - Pipáztam, és az édes füst beette magát a szőnyegbe, a kabátba, ezért aztán örültem, amikor sikerült megszabadulnom tőle. A kisfiam születésekor azt mondtam magamnak, egyszer és mindenkorra abbahagyom. Utána még volt visszaesés, de már nem tartós, 7- 8 éve egyáltalán nem szívom, pedig társaságban néha még beindulnak a pavlovi reflexek. Különösen, ha a barátom ugyanolyan pipadohányt szív, mint én annak idején.- Majd minden közintézményből, munkahelyről kitiltották a dohányosokat. A dohányos bújjon el egy sötét sarokban és örüljön, hogy ott még mérgezheti magát?- Sokan nem azért szívják mert szeretik, hanem mert függőség alakult ki. Őket is védi az emberi méltóság nagyon erős alkotmányos joga. Az államnak viszont életvédelmi kötelessége van. Olyan rendszabályokat, intézkedéseket kell hoznia, amelyek megvédik a méhmagzatot, a gyereket, a felnőtt embert a füsttől. Legyen dohányzásra kijelölt hely, oda meg ne menjen az, akit a füst zavar. A dohányzás fokozatos, ésszerű visszaszorításának vannak európai megoldásai anélkül, hogy megvetéssel sújtanák, vagy büntetnék a dohányost. Nem a dohányzó ember, hanem a dohányzás van a célkeresztben. Minden ember nemdohányzónak születik és élete során válik azzá. A közbeeső időt kell tudni jól kezelni. A fiatalok körében látom drámainak a helyzetet. Ma ugyanannyi tinédzser lány do- hányik nálunk, mint fiú, és ez rettenetes.- A mértéktelen ivás és evés is árt az egészségnek, ilyen alapon be kellene tiltani a vendéglőket.- Hálás vagyok a felvetésért. A válasz, hogy egyik ártalom meglétét nem kompenzálja egy másik. Ráadásul enni, inni lét- szükséglet, dohányozni nem az.- Az ital és a dohányforgalmazás jelentős állami bevételt hoz.- Ez valóban nagy ellentmondás. A költségvetésben évente legkevesebb 70 milliárd bevételt jelent a dohányforgalmazás. A társadalmi kárai pedig hosz- szabb idő alatt alakulnak ki. Magyarország évente egy Szek- szárd méretű lélekszámot veszít a dohányzás következtében.- Ön jogász, egyetemi oktató, ügyvéd, családi vállalkozó. Kicsoda valójában Kolláth György?- Mindezeken kívül még öregségi önnyugdíjas vagyok. Mint jogász fontosnak tartom a szakmámat, amelynek gyakorlása során tárgyilagosságra törekszem. Úgy gondolom, hogy a jogállam elkötelezett közkatonája vagyok.- Hogyan lesz az emberből alkotmányjogász? Névjegy Kolláth György módra NEM SZEKSZÁRDON születtem, hanem Szolnokon. Hatvan éves vagyok, de ebből az áfa visszaigényelhető, Szegeden jártam egyetemre. Harminc évet húztam le a közigazgatásban a tanácsnál, majd a minisztertanácsnál. NEM VÁGYOM VÍSSZa, mert újabban gyakran hiányzik a profizmus. Egyetemeken tanítok alkotmány-, sport-, újabban médiajogot. Van egy kedvesem, boldog ember vagyok, aki nagyon büszke a fiára.- Kétféle alkotmányjogász van. Az egyik fajta alkotmány- jogot kutat, publikál és tanít. A másik pedig az a politikus, aki nem meri vállalni a frakcióját, ezért alkotmányjogászként szólal meg. Én a pártpolitikától tartózkodom, alkotmányjogot kutatok, tanítok.- Ha már az újságíró találkozik egy eleven alkotmányjogásszal, nem hagyhatja ki a kérdést, milyen is a mi Alkotmányunk?- Működőképes, nem jó és nem rossz. Kicsit olyan, mint egy fekete-fehér Junoszty tévé, abban a világban, amikor már van színes, plazma meg LCD tévé. Világunikum viszont a tekintetben, hogy durva helyesírási hiba van benne. Nem tudták eldönteni, hogy a rendőrség, mint intézmény kis, vagy nagy betűvel írandó-e, ezért aztán kétféleképpen is szerepel az alkotmányban. Ez azért nem méltó hozzánk. Szerintem új Alkotmányra van szükség és még ebben az évszázadban lesz is. Körülbelül akkor, amikor nyári, vagy téli olimpiát rendezünk. Komolyra fordítva a szót a 21. század Magyarországa rászorul, és meg is érdemel egy új Alkotmányt. Ennek most ugyan nem kedvez a politikai helyzet, de a szakmai munka csendben elvégezhető, és a jövő évtized közepére Magyarország arra itéltett, hogy új Alkotmánya legyen.- Mi a véleménye a közéleti hangnem eldurvulásáról?- Még befelé megyünk az erdőbe. Ha csak a másik fél tiltakozik, az csak olaj a tűzre. Ha majd a sajátjaik szólnak rá a politikusra, hogy ezt nem engedjük meg neked, akkor lesz jobb a helyzet:- Médiajogot is tanít, az eljárás mely szakaszától van neve az elkövetőnek?- A nyilvános tárgyaláson már egészen biztosan. Hogy nézne az ki, ha bárki megtudhatja a vádlott nevét csak pont az újságíró, az újságolvasó nem. Oda kell írni, hogy ez most a tárgyalás volt, az meg a nem jogerős ítélet, s meg van oldva a probléma.- Hogyan lett Önből médiasztár? Mikor kezdték el mindenféléről megkérdezni a véleményét?- Szolnokról származom, ahol jelen van egyfajta természetes alföldi gondolkodásmód. Egy mondás szerint, amely médiára is alkalmazható, nem elég tojást tojni, kotkodácsolni is kell tudni hozzá. A sztárságról meg csak annyit, hogy ma mindenki sztárügyvéd, aki autóval eltalál a Markóba, és látott már Magyar Közlönyt. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (1054 Budapest, Zoltán u. 16.) a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló 58/2005. (IV. 4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján NYILVÁNOS PÁLYÁZAT KERETÉBEN ÉRTÉKESÍTI a 1. számú: Kecskemét Körzeti Földhivatalnál a 20296 hrsz-ú egyéb épület és udvar megnevezésű, 2095 m2 területű, természetben Kecskemét-Hetényegyháza, Kossuth utca 15. szám alatt, található ingatlant: 2. számú: Tapolca Körzeti Földhivatalnál a 2626 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Tapolca, Glázer S. út 4. szám, 717 m2 területű, „kivett lakóház gazdasági épület” megnevezésű ingatlant; 3. számú: Szekszárd Körzeti Földhivatalnál a 3652 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Fadd- Dombori, Nyárfa u. 8. szám alatti, 380 m2 területű, „kivett hétvégi ház, udvar” megnevezésű ingatlant; 4. számú: Szentes Körzeti Földhivatalnál a 27 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Szentes, Ady Endre utca 4. szám alatti, 748 m2 területű, „kivett beépítetlen terület” megnevezésű ingatlant; 5. számú: Szentes Körzeti Földhivatalnál a 0155/9 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Szentes külterületén található, 3 ha 5690 m2 lerületű, „kivett gazdasági épület és udvar” megnevezésű ingatlant; 6. számú: Nyíregyháza Körzeti Földhivatalnál a 2412/1 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Tiszalök belterületén található, 233 m2 területű, „kivett ipartelep” megnevezésű ingatlant; és 7. számú: Budakörnyéki Földhivatalnál a 2395/2 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Budakeszi, Jegenye u. 9. szánt alatti, 613 in2 területű, „kivett gazdasági épület és udvar” megnevezésű ingatlant. A pályázati felhívás teljes szövege a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítő 45. számában, valamint a KVI honlapján ( www.kvi.gov.hu ) az „Árverések, értékesítés, pályázatok" címszó alatt olvasható. Az ingatlanok bemutatására 2007. november 16-án és 2007. december 10-én 1000 órától 1300 óráig kerül sor. Az ajánlati határidő: 2007. december 11-én 10ocl óra. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a Kincstári Vagyoni Igazgatóságon Molnárné Hettmann Emília értékesítési főelőadótól (tel.: +36 Cl) 3735720, fax: + 36 (1) 3735625). A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (DDRMK) pályázatot hirdet regionális szintű komplex munkaerőpiaci segítő (mentor) szolgálat továbbfejlesztésének támogatására a dél-dunántúli régióban. A pályázat célja a komplex munkaerőpiaci segítő (mentor) szolgálat támogatásának regionális továbbfejlesztése, a tartós munkanélküliség kezelése, annak megelőzése szolgáltatások biztosításával, a foglalkoztathatóság javításával, munkábahelyezéssel, regionális segitő hálózat kialakításával, 4 módszertani fejlesztésével. A pályázó a 1997. évi CLV1. törvény alapján, bíróság által, a régió területén székhellyel bejegyzett, 2006. január 1. előtt alapított közhasznú szervezet, alapítvány, egyesület vagy e szervezetek társulása, konzorciuma lehet. A támogatás időtartama 3 év, a támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, forrása a Munkaerőpiaci Alap decentralizált foglalkoztatási alaprésze. A pályázatot 1 eredeti és 1 másolati példányban a DDRMK által rendszeresített és kiadott pályázati adatlapon, az előírt mellékletekkel együtt kell benyújtani | a Szolgáltatási és Rehabilitációs Főosztályára. (7400 Kaposvár, Fő u. 37-39.)/ A pályázati felhívás teljes szövege és az adatlapok letölthetők a www ddnnk.hu honlapról. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítást a fent nevezett főosztályon személyesen, vagy telefonon a 82/505-508, 82/505-548-as telcfonszámokon kérhető. A pályázat beadási határideje: 2007. november 23. 14.00 óra I fg%'\ Pályaválasztási | Kiállítások Hirdetésfelvétel iÉÉingni hétköznap 8-tól 16-ig 74/511*534 74/511*504