Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-15 / 241. szám

2007. OKTÓBER 15., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT A bátaszéki Gábor Gergő (jobbról) nem tudott túljárni a dunaföldvári Kindl István eszén, mint ahogy a két csapat sem tudta meglepni egymást (1-1) n Az Ocsénynek már kilenc labdarúgás A zombaiak pontot raboltak az esélyesebb Decstől Talmácsi Gábor nyolcadik lett, fogy az előny A 125 cm3-esek között szereplő Talmácsi Gábor a nyolcadik he­lyen végzett a gyorsaságimoto- ros-világbajnokság Ausztrál Nagydíján. A viadalt a cseh Lu­kas Pesek nyerte, mögötte két spanyol versenyző, Joan Olive és Hector Faubel végzett a máso­dik és a harmadik helyen. Az Apriliával versenyző magyar motoros két futammal a zárás előtt - 237 ponttal - továbbra is az élen áll a vb-pontversenyben, de már csak eggyel vezet csa­pattársa, Faubel előtt.- Kemény verseny volt, na­gyon együtt volt az élboly. A rajt után igyekeztem mielőbb az el­sők után menni, és lendületesen motorozni, az utolsó körökben azonban nem jött ki számomra a lépés. Nyolcadik lettem, de olyan nyolcadik hely ez, ami már biztos ezüstérmessé tesz az idei vb-n, ami eddigi legjobb eredmé­nyem lenne. Célom továbbra is a világbajnokság megnyerése, és csak ez lebeg a szemem előtt. Nagyon közel vagyok hozzá, és mindent megteszek, hogy végre magyar világbajnoka legyen en­nek a sportágnak - mondta Tal­mácsi Gábor a befutónál. TOVÁBBI EREDMÉNYEK, 250 CM3: 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Ap- rilia) 39:25.727 p, 2. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 39:45.361, 3. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 39:45.451. AZ ÁLLÁS: 1. Lorenzo 287, 2. Dovizioso 242, 3. Alex de Angelis (San Marinó-i, Apriüa) 215 ponttal. motogp: 1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 41:12.244 p, 2. Loris Capirossi (olasz, Ducati) 41:19.007, 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 41:22.282. az ÁLLÁS: 1. Stoner 322 (már vb-első), 2. Rossi 230,3. Pedro­sa (spanyol, Honda) 201 ponttal. következik: Maláj Nagydíj, Sepang, október 21. ■ Braun Ákos ötödikként zárt a bakui Vk-n Braun Ákos az ötödik helyen zárt A paksi Atomerőmű SE 73 kg-os cselgáncsozója, Braun Ákos ötö­dik lett az olimpiai kvalifikációs férfi cselgáncs világkupa bakui állomásán. A paksiak világ- és Európa-bajnok klasszisa egy győzelem után ukrán ellenfelé­től elszenvedett vereséggel ke­rült a vigaszágra, ahol francia, görög és lett dzsúdóst legyőzve jutott el a bronzmérkőzésig. Ott osztrák riválisa jobbnak bizo­nyult nála, így Braun az ötödik helyen végzett. A paksi fiú jelen­leg tizennegyedik - a férfiaknál kilenc olimpiai kvótát osztanak - a ranglistán, a világkupa to­vábbi állomásain gyarapíthatja pontjai számát. »B. L. Botlottak az üldözők, így az éllovas, még hibátlan Őcsény már kilenc pontos előnnyel vezeti a Horfer Serleg első osztályú baj­nokság tabelláját. Tudósítóinktól ŐCSÉNY-KAKASD 3-0 (0-0). Őcsény, 300 néző. V: Rácz. Őcsény: Cziráki- Babanics N., Jaksa R, Gaál, Weisz T.- Baba­nics Sz., Calka S., Tóth A., Kutasi A.- Kutasi K., Hegedűs A. Edző: Boros Attila. Kakasd: Szabó M.- Márk A., Kvanduk J., Eisensehr J. , Palkó- Eisensehr M. (Sebes­tyén R), Kvanduk E., Sebestyén M., Sebestyén F. (Paróczai)- Bencze, Márk K. Edző. László Jó­zsef. A második félidőben maga­sabb sebességi fokozatba kap­csoltak a hazaiak és szép gólok­kal örvendeztették meg a szép­számú közönséget. Gól: Kutasi K. (2), Calka S. Jók: Kutasi K., Weisz T., Gaál A., Tóth A., illetve Márk A., Palkó. Ifi: 12-0. ■ Figler József MADOCSA-DUNASZENTGYÖRGY 0- 5 (0-3). Madocsa, 150 néző. V: Weitner. Madocsa: Müller- Ba­ka, Szili, Vörös, Tarczal- Sudár (Aradszki), Törjék, Sánta (Be- senczi), Magyar (Tóth)- Böde I., Vidinszki. Játékosedző: Böde Ist­ván. Dunaszentgyörgy: Oláh- Aradi, Horváth G., Kiss L, Aschermann- Lencsés, Nagy D., Benkő (Domsa), Mizser (Antal- ka)- Magyar, Krepsz. Játékos­edző: Horváth József. A hazai pá­lyán eddig százszázalékos ma- docsaiak ezúttal betliztek, a ven­dégek az első negyedórában el­döntötték a mérkőzést. Gól: Krepsz, Szili (öngól), Magyar, Lencsés, Nagy D. Jók: Vörös, Vidinszki, illetve Kiss L, Len­csés, Krepsz, Magyar. Ifi: 2-1. ■ Lénárt Gyula BÁTASZÉK-DUNAFÖLDVÁR FC 1- l (0-1). Bátaszék, 100 néző. V: Sziebert Z. Bátaszék: Fügedi- Si­mon J. (Kovács L), Horváth Á., Kiss M., Kis L.- Samu (Kis Z.), Horváth L. (Mészáros), Rupa, Bene- Turbuk (Simon Z.), Gábor G. Játékosedző: Horváth Árpád. Dunaföldvár: Molnár- Antal, Fo­dor, Lesnyik (Boros), Kindl- Har­gitai (Lamm), Nagy L, Berényi R, Lacza L- Fröchlich (Fancsali), Farsang. Játékosedző: Kindl Ist­ván. A második félidei játéka alapán a hazai együttes köze­lebb állt a győzelemhez. Gól: Horváth L, illetve Berényi P. Jók: Rupa, Kis L, Gábor G., Kiss M., illetve Molnár, Fodor, Berényi R, Lacza I. Ifi: 0-1. ■ Sági István DUNAKÖMLŐD-GERJEN 0-3 (0-1). Dunakömlőd 100 néző. V: Hosnyánszki Zs. Dunakömlőd: Reichert- Pajor, Füredi, Horváth L- Farkas, Boris K., Aradi (Fio­la), Fritz, Horváth B.- Boris B. (Ritter), Pápista. Edző: Kolarics Zsolt. Gerjen: Tóth- Kertész, Klein M., Bán- Gerendái (Bráz), Wiesner, Nagy Zs., Kovács L. (Hajdú), Lazányi- Pesti L. (Pesti Z.), Lacza Zs. (Molnár). Edző: Ko­vács Dénes. A vendégcsapat há­rom nagy lövésből szerzett góllal elvitte a három pontot. Gól: Ge­rendái, Pesti L., Lazányi. Jók: Fü­redi, Fritz, illetve az egész ven­dégcsapat dicsérhető. Ifi: 1-5. ■ Kolarics Zsolt KAJDACS-MAJOS 1-3 (0-2). Kajdacs, 100 néző: V: Botos. Kajdacs: Bíró- Kovács K. (Mi­KILENCBŐL KILENC. Nem tud hi­bázni az őcsényi csapat, amely idei kilencedik meccsén kilen­cedik győzelmét jegyezte. A hét­végén a Kakasd legyőzése sem jelentett akadályt Boros Attila tanítványainak. Az első félidő­ben ug)'an még akadozott a há­lák), Horváth, Lengyel, Körösi (Kovács L.)- Légrádi, Németh (Dömötör), Szabján (Varga), Bie- rer- Hajpál (Csonka), Borbély. Edző: Horváth Péter. Majos: Száka- Pál K., Bálint, Szőts, Mo- sonyi, Bajkai- Nagy Z., Lakatos H. (Harangi), Töttős (Fauszt)- Kelemen, György (Szentes). Ed­ző: Incze Zoltán. A jobb erőkből álló Majos hozta a kötelezőt. Gól: Borbély, illetve Kelemen (2), György. Jók: Bíró, Lengyel, Bie- rer, Szabján, Hajpál, illetve Kele­men, György, Mosonyi, Nagy Z., Pál. Ifi: 0-1. ■ Deák József TEVEL-BÖLCSKE 3-3 (2-1). Te­ve!, 250 néző. V: Szendrei. Tevel: Illés Zs.- Jakab, Pál K., Pál IZ.- Barabás, Stumpf T., Máté Z., Si­mon, Nagy B. (Pfeifer)- Illés Cs., Gergely J.(Szedlák). Játékos­edző: Stumpf József. Bölcske: Sü- völtős S.- Jakab, Fenyősi, Ko­vács, Somogyi (Schulteisz A.)- Farkas K., Schulteisz N., Be- senczi L, Radios (Süvöltős J.)- Besenczi Z., Pákái. Edző: Szellák Sándor. Nem túl magas színvo­nalú mérkőzésen, mindkét csa­pat sok helyzetet hagyott ki, így az eredmény igazságos. Gól: Illés Cs., Máté Z., Barabás, illetve zai gépezet, de a szünet után jöttek a gólok. A három sárkö­zi találatból kettőt Kutasi Krisz­tián vállalt magára. Az egyre jobb formába lendülő fiatal csatár remek napot fogott ki, képtelenek voltak tartani a kakasdi hátvédek. Fenyősi (11-esből), Pákái, Schul­teisz N. Kiállítva: Pákái a 83. percben. Jók: Jakab, Stumpf T., Máté Z., Illés Cs., illetve Fenyősi, Besenczi Z., Schulteisz N. Ifi: 1 -0. ■ Zwick Jakab ZOMBA-DECS 1-1 (0-1). Zom- ba, 100 néző. V: Mihálovics. Zomba: Erdős N.- Varga Z., Schiller, Rovacsek B., Misóczki Béla, Galambos G.- Márton K. (Molnár D.), Tóth, Szilágyi, Orosz- Faragó (Misóczki Ba­lázs). Edző: Galambos János. Dees: Prantner- Löfli D., Csíki (Kalmár), Pusztai, Diriczi- He­gedűs L., Máté P. (Ignácz), Le- tenyei (Berényi Sz.), Kaszás- Hegedűs J., Zalai. Játékosedző: Pozsár István. Az első félidőben a hazaiak, a fordulás után a ven­dégek használták ki a szél segít­ségét - igazságos a döntetlen. Gól: Szilágyi, illetve Zalai. Jók: Erdős vezérletével az egész ha­zai csapat dicsérhető. Ifi: 0-7. ■ Bognár Tibor tolna-ozora 3-0 (1-0). Tolna, 200 néző. V: Forrai B. Tolna: Kiss Gergely- Szegfű G., Mausz, Pá­linkás, Fekete (Kiss A.)- Szegle­ti, Pesti D., Szabó N. (Halász), Lőrincz- Szabolcska (Mátyás), Szegfű A. (Mármarosi). Edző: Hornyák László. Ozora: Horváth J.- Szűcs I., Miklós, Viszti, Dobos Zs.- Túrós, Bebesi, Dobos B. Do­bos J.- Márkus, Kránicz. Edző: Dölles Ferenc. A tartalékosán fel­álló ozoraiak ellen magabiztos győzelmet arattak a hazaiak. Gól: Lőrincz, Pesti D., Szegfű A. Jók. Mausz, Pálinkás, Lőrincz, Pesü D., Szegfű A. illetve Szűcs L, Viszti, Túrós. Ifi: 15-0. ■ Kurz Patrik Horfer Serleg I. osztály 1. Őcsény 9 9 0 0 25-1 27 2. Bölcske 9 5 3 1 27-10 18 3. Dunaföldvár 9 5 3 1 28-14 18 4. Kakasd 9 5 0 4 9-13 15 5. Majos­9 4 3 2 17-10 15 6. D.szentgyörgy 9 4 3 2 23-18 15 7. Decs 9 4 2 3 14-14 14 8. Gerjen 9 4 1 4 21-18 13 9. Tevel 9 4 1 4 19-22 13 10.Tolna 9 3 3 3 15-13 12 11. Madocsa 9 3 2 4 16-20 11 12. Ozora 9 3 1 5 12-16 10 13. Bátaszék 9 2 1 6 15-26 7 14. Dunakömlőd 9 2 0 7 11-22 6 15. Zomba 9 1 2 6 12-32 5 16. Kajdacs 9 1 1 7 8-23 4 Németország az első továbbjutó a kvalifikációból A német válogatott gól nélküli döntetlent ért el Dublinban Íror­szág ellen labdarúgó Európa-baj- noki selejtezőn és ezzel elsőként továbbjutott a kvalifikációs soro­zatból, azaz már készülhet a 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű konünenstornára. EREDMÉNYEK, A-CSOPORT: Len- gyelország-Kazahsztán 3-1 (0-1). Gól: Smolarek (55., 64., 65.), illetve Bjakov (20.). Belgi- um-Finnország 0-0. Azerbaj- dzsán-Portugália 0-2 (0-2). Gól: Alves (12.), Almeida (45.). Kiállítva: Kerimov (29., Azerbaj­dzsán). Örményország-Szerbia 0-0. b-csoport: Olaszország- Grúzia 2-0 (1-0). Gól: Pirlo (44.), Grosso (84.). Feröer-szigetek- Franciaország 0-6 (0-2). Gól: Anelka (7.), Henry (8.), Benzema (49., 79.), Rothen (64.), Ben Arfa (93.). Skócia-Ukrajna3-1 (2-1). Gól: Miller (4.), McCulloch (10.), McFadden (68.), illetve Sevcsen- ko (24.). d-csoport: írország- Németország 0-0. Ciprus-Wales 3-1 (1-1). Gól: Okkasz (29., 68.), Haralambidesz (79.), illetve Collins (21.). Szlovákia-San Ma­rino 7-0 (3-0). Gól: Hamsyk (24.), Sestak (32., 57.), Sapara (37.), Skrtel (51.), Holosko (54.), Duri- ca (76., 11-esből). e-csoport: Horvátország-Izrael 1-0 (0-0). Gól: Silva (52.). Anglia-Észtor- szág 3-0 (3-0). Gól: Phillips Pirlo (balról) és Grosso is gólt lőtt (11.), Rooney (32.), Rahn (34., ön­gól). f-csoport: Dánia-Spanyol- ország 1 -3 (0-2). Gól: Tomasson (88.), illetve Tamudo (14.), Sergio Ramos (40.), Riera (89.). Liech­tenstein-Svédország 0-3 (0-2). Gól: Ljungberg (19.), Wilhelms- son (29.), Svensson (56.). Iz- land-Lettország 2-4 (1-3). Gól: Gudjohnsen (4., 52.), illetve Kla­va (27.), Lazians (31.), Verpa- kovskis (37., 47.). g-csoport: Szlovénia-Albánia 0-0. Romá- nia-Hollandia 1-0 (0-0). Gól: Goian (71.). Fehéroroszország- LuxemburgO-1 (0-0). ■ Az uruk ötször avatták fel a bolíviai kapust A szenzációsan futballozó Juan Roman Riquelme vezérletével az argentin válogatott 2-0-ra nyert Chile ellen a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság dél­amerikai selejtezősorozatának első fordulójában. Uruguay kiü­tötte Bolíviát, amely idegenben mindig gyengén szerepel. eredmények. Peru-Paraguay 0-0, Ecuador-Venezuela 0-1 (Gól: Rey), Uruguay-Bolívia 5-0 (Gól: Forlan, Abreu, Suarez, Bue­no, V. Sanchez), Argentína-Chi- le 2-0 (Gól: Riquelme 2). A Kolumbia-Brazília össze­csapás- lapzártánk után, 23 órakor kezdődött. ■ A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA Erdős Norbert (Zomba) Rovacsek Balázs Pálinkás János-n y % # % % 'S­(Zomba) (Tolna) Pál Kricivtián Weisz Tamás (Őcsény) %\ “dl wriodistn (Majos) \ % Máté Zoltán (Tevel) v* Nagy Zoltán Lőrincz Levente (Majos) (Tolna) Krepsz Krisztián Kelemen István (Dunaszentgyörgy) Kutasi Krjsztján (Majos) (Őcsény) A 9. forduló legjobbja: Kutasi Krisztián (Őcsény) á í V V k

Next

/
Oldalképek
Tartalom