Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-31 / 254. szám
2007. OKTÓBER 31., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 Egy nemrégiben lezajlott, összesen 2500 internetező gyermek megkérdezésén alapuló kutatás eredményei szerint a 11-14 éves internetezők több mint fele évek óta használja a világhálót, a 7-10 évesek kétharmada az utóbbi egy évben kezdte, az ennél is fiatalabbak 55 százaléka pedig az elmúlt hónapokban kapott rá a netre. Kurz Patrik Gyorsan nő a netet használók száma. Tolna megye egyik legnagyobb internet-szolgáltatója, a Tarr Kft. tavaly ilyenkor hatezer előfizetőt tudhatott magáénak, mostanra ez a szám tizenötezerre nőtt - tudtuk meg Tarr János ügyvezető igazgatótól. Az internet használatát viszonylag korán, jellemzően már 10 éves kor alatt elkezdik a gyerekek, így nem lehet szó nélkül hagyni a világháló esetleges veszélyeit sem. Most nem a különféle, számítógépet veszélyeztető vírusokra gondolunk, hanem a fiatalokra gyakorolt, esetleges káros hatásokra. A chat-nek, az online játéknak és a böngészésnek is megvannak az árnyoldalai. Chatelni a nagyobbak szoktak: a 11-14 éveseknek már 66 százaléka „beszélget” az interneten. A chat, vagyis az írásbeli beszélgetés veszélye lehet az, hogy egy ismeretlen emberrel történő társalgás során a fiatal megnyílik, anélkül, hogy tudná, kinek meséli el lelki dolgait A szülőnek érAz iwiw az egyik leglátogatottabb közösségi oldal. deklődni kell a gyerekénél, hogy kikkel beszélget, nehogy véletle- nül baj történjen. Az online-játékok rengeteg embert vonzanak szerte a világon - a World of Warcraft, a Counter Strike, vagy éppen a Battlefield valamelyike szinte minden játékkedvelő fiatal gépén megtalálható. A játékszenvedély a fiataloknál is kialakulhat, az általában a szülők tudta nélkül éjszakába nyúló játék kihat az iskolai teljesítményre, az állandó fáradtság koncentrációhiányt okoz. Kovácsné Kaszás Beatrix pszichológus szerint nem a tárgyak a hibásak, ha valaki rosszul használja fel őket, hanem a felhasználó személyisége olyan, hogy nem tudja megfelelően kezelni a dolgokat. A chat-tel kapcsolatban elmondta, hogy a gyerekek szívesen beszélgetnek, de ez általában ismeretségen alapuló kapcsolattartást jelent Ha valaki nem tud a szüleivel vagy a barátaival beszélgetni, akkor a probléma gyökerei régebbről származnak. A szülő nem ülhet mindig a gyereke mellett, amikor az szá- mítógépezik. Hat éves korig ötből négy gyermek csak szülői felügyelet mellett internetezhet, de a 11-14 évesek körében már csupán 44 százalék a korlátozás mellett netezők aránya, és 79 százalékuk leggyakrabban egyedül ül a gép elé. Emellett a 7-10 évesek 19, a 11-14 évesek 51 százaléka gondolja úgy, hogy szüleinél jobban ért a számítógéphez. A böngészés közben olyan tartalmakat is fellelhet a fiatalkorú szörfölő, amiket még nem tud Galó Éva (balról) és Müller Tünde is szívesen ül le a számítógép elé, és az interneten nézelődnek (képünk illusztráció) megfelelően kezelni. Az NRC kutatásából kiderült az is, hogy minden második internetező gyermek kattintott már hirdetésre. A pornóoldalak sokszor egyéb oldalak nézése közben felugró ablakok formájában jelennek meg, és a világhálón köny- nyedén olyan területre tévedhet a tini, ahol például az otthoni bombagyártásról szerezhet alapos ismereteket, de brutális kivégzések felvételeit is letöltheti.- Arra, hogy az interneten mit tud a fiatal megnézni, van megInternethasználat a 11-14 évesek körében Információkeresés Iskolai feledatokhoz segítségkeresés 100% oldás - mondta Zimmerman István programozó. A böngésző programokban vannak olyan opciók, amelyekkel le lehet tiltani bizonyos tartalmakat. Néhány kattintás az egész az internet explorerben a menüsoron az eszközök-internetbeállítások elérési útvonalon a tartalom fülre kattintva lehet engedélyezni, tiltani, illetve korlátozni a szörfölést címszavak szerint. A böngésző jelszót kér, és csak ennek megadásával lehet továbbmenni az ilyen tartalmú oldalakra. BoNykÁd készül a diqÍTÁlis kÁbclTElEVÍZÍÓ-SZOlqÁlTATÁSRA A TARR Kft ezúton tájékoztatja mintlen bonyhádi és Bonyhád környéki előfizetőjét hogy a digitális kábeltelevízió-szolgáltatás mielőbbi megvalósítása érdekében 2007. november 5-től az alábbiak szerint változik a csatornakiosztás: Discovery Channel C 33 567,25 Mhz (a Super I Music csatorna helyére kerül) AXNC 34 575,25 Mhz (a Deutsche Welle csatorna helyére kerül) AB Motors C 35 583,25 Mhz ( eddig nem használt csatorna, készülékhangolást igényel) Super 1 Music C 36 591.25 Mhz (eddig nem használt csatorna, készülékhangolást igényel) Deutsche Welle C 37 599,25 Mhz (eddig nem használt csatorna, készülékhangolást igénél) A TARR Kft honlapján ( www.tarr.hu ) megtalálható a teljes csatornakiosztás. A itíltozás kizáiólag a fent felsorolt csatornákat érinti az alábbi településeken: Apátvarasd, Bonyhád, Bonyhádvarasd. Hidas, Kisdorog, Kárász, Kakasd Magyaregregy, Mecseknádasd, Máza, Szászvár, Tófű, Xékény, Zcngővárkony. A digitális szolgáltatás elindításának pontos időpontjától a későbbiekben tájékoztatni fogjuk Önöket. Amennyiben a televíziókészülék áthangolása problémát okoz, akkor kollégáink készséggel állnak az Önök rendelkezésére. Ezen igényüket a TARR Kft. ügyfélszolgálatán jelezhetik. (Tel.: 40/416-000). Tisztelettel: TARR Kft. CAlXcc HIRDETÉS ,^»1 athlon ■ Készpénzkölcsön azonnal, kezes és fedezet nélkül.: 30 000-200 000 Ft-ig 24 órán belül IHM: 227-437 % 06 40 365 365 Egész évben, készpénzben NEMZETI CIVIL AlAPPROGRAM É“ 4{1IH program «JP Minisztérium \ * tm Ti A &8IÓÍ9« 370C3ÁLS ALAP NB&KPfl «íOCÍÓAMSiiüVbÜ ÍÓODÁ TÁÍKAOAlkS SZOLGÁLTAT* m. AZ NCA NEMZETKÖZI CIVIL KAPCSOLATOK ÉS EURÓPAI INTEGRÁCIÓ KOLLÉGIUMA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma pályázati felhívást tesz közzé, melynek célja az NCA törvény 3. § szerinti civil szervezetek 2008.1. félévi szakmai programjainak támogatásaihoz történő hozzájárulás. Kategóriák: Lengyel-magyar, illetve szlovák-magyar civil együttműködések támogatása (Pályázat kódja: NCA-NK-07-F) Támogatási keretösszeg: 44.726.940,- Ft Magyar-magyar, határon átnyúló civil együttműködések támogatása (Pályázat kódja: NCA-NK-07-G) Támogatási keretösszeg: 80.000.000,- Ft A pályázatok benyújtási határideje: 2007. november 30. A részletes pályázati kiírás letölthető a www.nca.hu . illetve a www.esf.hu honlapokról. További információ: 06-80/204-453 vagy info@nca.hu A NAP TEMAJA internet Egyre több háztartásban megtalálható az internet, a szörfölők között pedig nagyon sok a fiatal, akár hatéves gyermek is - derült ki az NRC Piackutató felméréséből. A világháló pedig tele van szexuális és agresszív tartalmú oldalakkal NAGY A SZÜLÖK FELELŐSSEGE