Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-30 / 253. szám

2007. OKTÓBER 30., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG S P ŐRT Fél órával korábban indul útjára a labda a megyében labdarúgás A TMLSZ ver­senybizottságának döntése értelmében a hátralévő for­dulókban az eredetileg kiírt időponthoz képest fél órával előbb kezdődnek a mérkőzé­sek. A döntés minden me­gyei osztály meccsét érinti. A hétvégi fordulóban a sorso­lás szerint 14.30 órára kiírt találkozók is fél órával koráb­ban, két órakor kezdődnek. A Debrecen a Diósgyőrrel, a Zete a Vidivel mérkőzik labdarúgás Elkészítették a labdarúgó Ligakupa elődön­tőjének párosítását: a bajno­ki címvédő Debrecen a Diós­győrrel, míg a ZTE a Fehér­várral találkozik. Az MLSZ tájékoztatása szerint az első mérkőzéseket október 31-én rendezik, a visszavágókra két héttel később kerül sor. Felborult a busz, három futballszurkoló halt meg labdarúgás Felborult egy magyar szurkolókat szállító busz az ausztriai Stájer- oszágban, hétfőn hajnalban. Három fiatal életét veszítette. A csoport az olasz bajnokság rangadójáról, az AC Milan és az AS Roma meccséről tartott hazafelé, amikor felborultak. Szávay Ágnes sérülése ellenére őrzi 20. helyét tenisz A combsérülés miatt pihenő Szávay Ágnes tovább­ra is a huszadik a női teni­szezők világranglistáján. Az élen változatlanul a belga Justine Henin áll, megelőzve az orosz Kuznyecovát, vala­mint az egyaránt szerb Jan- kovicsot és Ivanovicsot. Szávay őrzi a huszadik helyet @ TOVÁBBI sporthírek: www.tolnainepujsag.hu Feltámadt a Kéty és a Pincehely labdarúgás Sötétedés miatt félbeszakadt az éllovas Aparhant pincehelyi meccse A megyei II. osztályú baj­nokság 11. fordulójában a listavezetőt üldöző há­rom csapat közül egyedül a Kisdorog tudott győzni. Czékmány Bálint (balról) és a cikói csapat csak a hajrában lőtt büntetővel mentette meg az egyik pontot a jól küzdő Szedres otthonában (1-1) Tudósítóinktól MAGIC ICE MAGYARKESZI- PINCE­HELY 4-5 (3-3). Magyarkeszi, 100 néző. V: Péter I. Magyarkeszi: Kocsmár- Apáti, Szilárd, Pá- czelt, Tóth (Schneider)- Kiss (Orosz), Szabó, Teplán, Rádi (Kovács)- Farkas, Krasnyánszki. Edző: Teplán Attila. Pincehely: Németh- Garan, Nagy, Komáro­mi, Brannauer- Szabó, Bruck­ner, Illés T. (Illés D.), Szesztrás- Katona, Végh. Edző: Illés Dezső. A szerencsésebb vendégcsapat győzött. Gól: Krasnyánszki, Far­kas, Szabó, Kovács, illetve Végh (2), Komáromi, Illés T., Katona. Jók: az egész vendégcsapat. Ifi: 2-2. «Läufer Tamás MÓRÁGY-BONYHÁDBÖRZSÖNY 1-3 (0-2). Mórágy, 100 néző. V: Tóth K. Mórágy: Lizák (Kocsis)- Bauer, Acsádi, Stumpf, Janó- Csipak (Vecsei), Kőkuti, Zágo- nyi, Dudás Z.- Márton K., Kar­dos. Edző: Illés Béla. Bony- | hádbörzsöny: Ladányi- Ettig, t Lórencz, Hucker, Farkas (Dá- J vid)- Hadikfalvi, Pap A., Schuler £ (Darabos), Pap L. (Schmidt)- Szököcs (Kollár), Hirth. Edző: Maraszin Szilveszter. A hazaiak nem tudták megismételni Apar- hanton nyújtott jó játékukat, így a kiállításokat is megúszó ven­dégek elvitték a három pontot. Gól: Zágonyi, illetve Hucker Hirth, Szököcs. Jók: Zágonyi, Bauer, illetve az egész vendég­csapat dicsérhető. Ifi: 0-8. ■ Illés Béla NÉMETKÉR-BÁTAAPÁTI 1-1 (1-0). Németkér, 100 néző. V: Pe­ti. Németkér: Fodor- Anderkó, Pomozi (Klein), Kanik, Porga- Fülöp Gy., Fülöp Zs., Orova, Ma­joros G.- Majoros P. (Meczker), Licker. Edző: Rauth Mihály. Bátaapáti: Braun- Ömböli, Sza­bó, Horváth (Molnár), Végh (Schellenberger)- Koleszár (De­ák), Ruff, Sörös, Füle- Juhász (Mester L), Málinger (Mester L). Edző: Tóbi István. Kritikán aluli játékvezetés mellett igazságos a döntetlen. Gól: Licker, illetve Ruff. Jók: Pomozi, Fülöp Zs., Porga, illetve Braun, Ruff, Málin- ger. Ifi: 2-0. ■ Licker Péter DUNAFÖLDVÁR ste-kisdorog o-l (0-0). Dunafóldvár, 30 néző. V: Bíró R. Dunafóldvár: Fekete- Princz, Tóth Z. (Kun J.) Kun G., Tóth L- Gavrilovics, Fehér (Szu- romi), Tóth Gy., (Búzás), Lukács- Alberczki, Markovics (Úr). Edző: Varga Lajos. Kisdorog: Töpfner- Németh, Pálinkás, Bordi, Misz- ler- Nagy L. (Szabján), Horváth R, Brunner, László (Palkó) - Mik­lós K., Palkó Márk. Edző: Bőhm János. A szerencsével hadilábon álló hazai gárda nem érdemelt vereséget. Gól: Brunner. Jók: az egész hazai csapat, illetve Palkó, Töpfner, Brunner, Bordi. Ifi: 0-3. ■ Gavrilovics Lászlóné NAGYMÁNYOK-SIÓAGÁRD 5-1 (4-1). Nagymányok, 100 néző. V: Kardos. Nagymányok: Kocsis- Szigetvári, Horváth, Lakatos, Hofmann- Rein (Losonczi), Sza­bó R, Szabó F., Borbély Cs. (Derksen)- Barabás, Guth (Mik­lós T.). Edző: Köő László. Sióagárd: Szegedi- Dombi, Hor­váth J., Répás, Felkert- Kelemen, Finta, Páli, Kész- Dér, Horváth P. Edző: Simon Ferenc. A rossz idő­ben jó mérkőzést játszott a két csapat. Gól: Szigetvári, Szabó R, Borbély Cs., Barabás, Guth, illet­ve Kész. Jók: Lakatos J. vezérle­tével az egész hazai csapat, illet­ve Dombi, Kész. Ifi: 7-0. ■ Borbély Sándor szedres-cikó 1-1 (0-0). Szed­res, 150 néző. V: Kardos. Szed­res:- Nagy- Szabó, Szalonna, Tóth (Hahn), Vörös- Deli, Má­Megyei II. osztály 1. Aparhant 11 10 0 1 26-7 30 2. Kisdorog 11 7 4 0 30-11 25 3. B. Börzsöny 11 7 1 3 21-13 22 4. Németkér 11 6 4 1 37-17 22 5. Clkó 11 6 2 3 38-17 20 6. Mórágy 11 6 2 3 32-25 20 7. Sióagárd 11 5 3 3 22-15 18 8. Nagymányok 11 5 i 5 29-21 16 9. Dunafóldvár 11 5 1 5 18-14 16 10. Szedres 11 4 4 3 20-15 16 11. Bátaapáti 11 4 1 6 22-23 13 12. Simontornya 11 3 1 7 19-29 10 13. Magyarkeszi 11 3 0 8 14-25 9 14. Kéty 11 2 1 8 17-38 7 15. Pincehely 11 2 0 9 15-60 6 16. Bogyiszló 11 0 1 10 13-43 1 tyás, Merkl, Walczer- Dallos (Bí­ró Attila), Nagyfalusi (Bátai). Edző: Nagyfalusi László. Cikó: Bagoly- Szabó (Amrein), Bíró (Wildanger), Kovács, Czékmány B.- Dunai, László, Oláh, Czék­mány T.- Forrai (Illés), Csabai. Edző: Komáromi Tibor. A jól küz­dő hazai csapatot a bíró egy jog­talan 11-essel fosztotta meg a győzelemtől. Gól: Vörös G., illet­ve Czékmány T. (11-esből). Jók: az egész hazai csapat, illetve Oláh, Csabai, László. Ifi: 7-0. ■ Merkl László BOGYISZLÓ-KÉTY 1-2 (1-2). Bogyiszló, 50 néző. V: Czárt. Bogyiszló: Zörényi- Szántó, Lé­pő, Klopcsik (Tóth)- Kovács, Györgye M., Zsolnai, Molnár - Vass, Rácz, Balogh Sz. Edző: id. Györgye Miklós. Kéty: Siklósi- Dani, Fazekas R., Sebestyén M., Fazekas T.- Juhász, Horgos, Márton R., Tompái (Sebestyén N.)- Búzás, Erős. Edző: Gödrei Zoltán. A két gyászoló csapat mérkőzését megérdemelten nyerte a vendég Kéty. Gól: Zsol­nai, illetve Horgos, Tompái. Jók: Lépő, Györgye M., Zsolnai, illet­ve Dani, Horgos, Tompái, Sebes­tyén M. Ifi: 1 -0. ■ Berka István SIMONTORNYA-APARHANT 0-3 (0-2). Simontornya, 50 néző. V: Rácz R. Simontornya: Zajtai- Fung, Kovács (Barna), Kapinya, Csepregi- Tóth L., Molnár L. (Nagy), Bozsányi, Szálka- Czé- geni, Csontos. Edző: Szelei Fe­renc. Aparhant: Bagoly- Juhász Zs., Juhász Sz., Beszterczán, Minker- Miklós, Lovász, Dézsi, Mészáros (Tamás)- Kiesz (Pal­kó), Szőcs. Edző: Farkas Zsolt. A mérkőzés 3-0-s vendégvezetés­nél a 78. percben sötétedés mi­att félbeszakadt. Gól: Dézsi, Szőcs, Juhász Sz. Jók: Zajtai, Kapinya, Czégeni, illetve Juhász Sz., Dézsi, Szőcs L. Ifi: 9-3. ■ Varga László A találkozó végeredményét minden bizonnyal helyben hagy­ja a versenybizottság. A tabellá­ban is szerepel az eredmény. Győri István két bajnoki címet szerzett motokrossz A Dél Kupán és az ob-n sem talált legyőzőre a tolnai motoros Jól sikerült az idei évad Győri Ist­vánnak, aki két bajnoki címet is begyűjtött a 2007-es esztendő­ben. A tolnai motokrossz ver­senyző az Országos Bajnoksá­gon és a Dél Kupán is a Paksi Autó Motor Sport Egyesület szí­neiben indult TM típusú motor­jával. A 250A köbcentis kategó­riában nyolc fordulós kiírásban zajlott az Országos Bajnokság, a sorozatban helyszínenként két futamon kellett helyt állni. A nyolc fordulóból hatot kettős fu­tamgyőzelemmel zárt, és be­gyűjtötte a maximális ötven pon­tot. A maradék kettő körben sem | volt oka szégyenkezni, negyven, I illetve negyvenkét-pontot szer­zett, és 382 ponttal zárta az első helyen a bajnokságot A verseny­ző a másik diadalát a Dél Kupa elnevezésű, tizenegy fordulóból álló bajnokságon aratta, szintén a 250A köbcenti kategóriában. A dél-dunántúli régiós verseny első két fordulóján, Bátmonos- toron és Baján Győri még nem tudott indulni, mivel nem volt moi-'H'a, ám utána egyből meg­kezdte a felzárkózást. Ez olyan jól sikerült, hogy meg sem állt a végső győzelemig. A hátralévő kilenc futamból nyolcat ötven ponttal megnyert, a másikon pe­dig huszonötöt begyűjtött. Azért csak ennyit, mert a második futam elmaradt, így végül 425 ponttal az élen végzett az össze­tett kiírásban. ■ K. P. TolnaiNépújság-totó.Beküklésihatáridő:november 2. J 1. Paksi FC-Diósgyőr (NB I) □ 2. Bonyhád-Paks II (NB III) □ 3. Dombóvár-Mohács (NB III) □ 4. Bogád-Szekszárd (NB III) □ 5. Szentlőrinc-Tamási (NB III) □ 6. Dunaföldvár-Őcsény (megyei I.) □ 7. Decs-Bölcske (megyei I.) □ 8. Tolna-Tevel (megyei I.) □ 9. B. Börzsöny-Aparhant (megyei II.) □ 10. Kisdorog-Mórágy (megyei II.) □ Név: Cím: L

Next

/
Oldalképek
Tartalom