Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-02 / 230. szám

2007. OKTÓBER 2., KEDD ELETM AUTO, UTAZAS, EGESZSEG, CSALAD Átverés vagy valóság: igazak a gyár által ígért fogyasztási adatok? Az égbe szökő üzemanyagárak az autógyártókat arra ösztönzik, hogy kis fogyasztású járműve­ket dobjanak piacra. A takaré­kossági verseny azonban sok­szor a prospektusok lapjain dől el, a vásárló csak később szem­besül azzal, hogy autója jóval többet fogyaszt az ígérőiéi. A valóság sosem hozza meg a várt eredményt. A legfinomabb lábú vezető is csak szerencsével és türelemmel érheti el a kataló­gusban feltüntetett fogyasztási adatokat. Ráadásul az ott leírt mennyiség átlagot jelent, azaz a városi és az országúti fogyasz­tásból számítják. A folyton vá­rosban közlekedők így nem tud­ják meg, hogy képes-e a járgány a hihetetlen teljesítményre. Korábban a gyári értékeket a városi, 90-es és 120-as tempónál mért fogyasztásból számolták ki. Mára a mérésnek szabványosí­tott környezetben kell történnie. Az Európai Gazdasági Közösség 80/1268-as irányelve szerinti módszernek köszönhetően a mérési eredmények reálisabbak, de elmaradnak a valóságtól. A méréshez az adott modell legkönnyebb alapkivitelét hasz­nálják. A tesztelést hideg motor­ral kezdik. Az első 13 percben városi forgalomnak megfelelő haladást szimulálnak, majd ezt követi egy 400 másodperces or­szágúti száguldás, ahol 120-as tempót diktálnak a próbapadon. A mérésénél szó sem lehet emel­kedőről vagy klímahasználatról, ezek a fogyasztásnövelő ténye­zők megmaradnak a vásárlók úri huncutságának. ■ A próbapadon nincs emelkedő, vad előzgetés és klímahasználat sem. A valóság tehát messze felül­múlja az ideális gyári körülmé­nyeket. Ennek ellenére a kataló­gusban feltüntetett értékekre az autó valóban képes: a próba­padon. Jó esetben 1-2 litert kell csak hozzáadni ezekhez az adatokhoz, bár nagyobb moto­roknál a valóság hidegzuhany­ként érheti az autóst. ■ Árvay Az időjárás tavaly meg­tréfálta az autósokat: a hideg és a hó egyik napról a másikra csapott le. A műhelyek előtt kí­gyózó sorok jelezték, ke­vesen váltottak időben. Árvay N. Tivadar Nem az a kérdés, hogy kell-e ab­roncsot váltani, hanem az, hogy mikor és milyen gumit érdemes szereltetni az autóra. A forró nyarakat ugyanis egyre kevésbé tűrik a hagyományos nyári gumik, az enyhe teleket pedig akár a négy évszakos típusokkal is át lehet vészelni. Igazságot tenni nehéz, de egy biztos: az év­szakok között elég nagy a kü­lönbség ahhoz, hogy az autók abroncsait cserélni kelljen. A téli gumikra akkor van szükség, amikor az átlaghőmér­séklet tartósan 7 Celsius-fok alá süllyed. Ez a típus olyan speciá­lis gumikeverékből készül, amely hidegben is megőrzi a ru­galmasságát, így a tapadását is. A cserével éppen ezért nem kell a havat megvárni, bár a futófelü­let számtalan barázdája és a szé­lesebb vízelvezető vájátok köny- nyebb haladást biztosítanak ha­vas úton is. Éjszakánként már most is előfordulnak fagypont közeli hőmérsékletek, aki tehát este vezet, annak érdemes már most megejtenie a cserét A legjobb, ha a téli gumikhoz külön felnik is tartoznak. Ellen­tétben a közhiedelemmel nem a felninek tesz rosszat a cserebere, hanem a gumik sínylik meg a le- és felszerelést. A könnyűfém fel­a téli gumiknál a minimális mintamélységet 1,6 milliméter­ben határozza meg a jogsza­bály. A gyakorlat viszont be­bizonyította, hogy az abroncs tapadása már 4 milliméter alatt számottevően romlik. Az ennél alacsonyabb redők képtelenek megfelelő gyorsa­sággal elvezetni a vizet, így niket sem kell félteni a téltől: többségük olyan anyagból ké­szül, amely ellenáll a sónak. Amiért mégis jobb télen az olcsó acélfelni, az a sérülések veszélye: a síkos úton könnyű nekicsúszni a járdaszegélynek, a pocsolyák pedig elrejtik a kátyúkat. A levetett nyári abroncsokat szakszerűen kell tárolni. Egyes műhelyek extra szolgáltatásként vállalnak bértárolást, a kereke­ket darabonként 1-2 ezer forin­tért őrzik meg egy szezonra (6 hónap). Akinek van lehetősége otthoni raktározásra, a követke­könnyen kialakulhat az aquaplaning, azaz a vízen- futás jelensége, amikor az autó teljesen irányíthatatlanná vá­lik. A nyári gumikat ezért a szélességüktől ßggöen 2-2,5 milliméternél, a téli abroncso­kat pedig 4 milliméternél ajánlott lecserélni. Emellett az abroncs kora is meghatározó: ző dolgokra ügyeljen: levétel előtt jelölje meg az abroncsokat. Ez segít, hogy a visszaszerelés­kor minden abroncs a megszo­kott helyére kerüljön. A pihenő­idő alatt fél bárral növelni kell a nyomást a gumikban. A minták­ba szorult kavicsokat és szeny- nyeződéseket is érdemes eltávo­lítani, egyúttal át lehet vizsgálni a futófelületet sérülések után ku­tatva. Az így előkészített abron­csok száraz, hűvös helyre kerül­jenek - felni nélkül állítva, a fel­nire szereltek pedig egymásra tornyozva vagy felakasztva. hat év után még a csomagtar­tó mélyén érintetlenül lapuló pótgumi is elfárad, elveszíti rugalmasságát, és romlik a ta­padása, ezért a teljes garnitú­rával együtt azt is le kell cse­rélni. A jó minőségű téli gumik­kal hóban, fagyban is biztonsá­gosan irányítható marad a jár­mű és a féktávolság is mvidebb. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Haszongépjárművek az Autó-Motor magazinban MEGJELENT az AUTÓMOTOR magazin legújabb száma. Benne haszongépjármű-mel­léklet, a Frankfurti Autósza­lon újdonságai, beszámoló az F-l Japán Nagydíjról. Megérkezett az SX4 csomagtartós változata MÁR MEGVÁSÁROLHATÓ Ma- gyarországon a Suzuki SX4 limuzin kivitele. Az átalakí­tás az autó elejét nem érin­tette, de a hátsó tengely mö­gött 39 centiméterrel meg­nyújtották a kasztnlt. Ferde hátú, 270 literes csomag­tartójával szemben így 510 literesre nőtt a raktér. Azonnal bevonnák az ittas vezetők jogsiját ÚJ SZABÁLYOZÁST TERVEZ a kormány a szabálysértők ellen. Az ittas vezetők jogo­sítványát például a hely­színen azonnal bevonnák. A zéró tolerancia értelmé­ben ezután a gyorshájtók sem ússzák meg a bünte­tést: ha nincs meg a sofőr, a tulajdonos vagy az üzem­ben tartó kapja a bírságot. @ további érdekességek: www.reggel.hu A nyári pihenő után, felszerelés előtt ellenőriztetni kell a téli abroncsokat Biztos talajfogás négy hajtott kerékkel terepjárók Egyre több családi kombi alá kerül 4*4-es hajtáslánc Veszélyes potyautasok az utastér kárpitjain Terepjárókkal nem csak azok járnak, akik naponta kénysze­rülnek úttalan utakra. A SUV-ok (sportos szabadidő-autók) és vér­beli mocsárjárók mellett egyre több utcai szériaautó alá kerül négykerékhajtás. S bár a bivaly­erős monstrumok egyes vélemé­nyek szerint nem valók a zsúfolt városi utakra, mégis évek óta tö­retlenül emelkednek a terepjá­ró-eladások. Az összkerékhajtás ugyanis aszfalton is biztosabb talajfogást jelent. Az igazi nagyok, mint a Hum­mer, a Range Rover vagy a Jeep után ma már a luxusautó-gyár­tók is beszálltak a terepjáróüzlet­be. A Porsche például Cayenne S néven dobta piacra sárdagasztó­ját, amelynek sikerén felbuzdul­va már több tuningváltozat is el­készült. A Transsyberia kivitel­ben 4,8 literes motor dübörög 385 lóerővel és 500 newtonmé­teres nyomatékkel. A verseny­társak sem akarnak lemaradni: a Mercedes, az Audi, a BMW és a Volvo is elkészítette saját lu­xusterepjáróját, amely megállja a helyét az erdőben és az aszfal­ton egyaránt. A gyártók a kispénzű vásárlók­ra is gondolnak. Ha nem is igazi terepjárókat kínálnak - bár akad néhány olcsó modell, például az idén 30 éves Lada Niva vagy a Suzuki Vitara -, utcai modelljei­ket felvértezik erősebb futómű­vel, emelt hasmagassággal és négykerékhajtással. A Skoda több típusa kapott ilyen bokor­ugró felszereltséget, a Suzuki ki­hozta az SX4-et, a Volkswagen pe­dig megalkotta a Tiguánt, amely valójában egy megerősített Passat S hogy hol jár, és merre tart a terepjárók és ezernyi mutáció­juk piaca, az kiderül az Auto Bild Magyarország magazin legfris­sebb, októberi számának 4x4 mellékletéből. ■ Árvay N. T. A Hummer nem a fotós kedvéért pózol. Tényleg leküzd minden akadályt. A makulátlannak tűnő autók belsejében láthatatlan kóroko­zók milliói igyekeznek az uta­sokhoz férkőzni. Legalábbis ez derült ki egy autótisztító készít­ményeket gyártó cég felméréséből. S bár egyértelmű, hogy a termékei népszerűsí­tésén fáradozó vállal­kozás elsősorban a veszélyekre igyekszik felhívni a figyelmet, annyi biztos, hogy a láthatatlan élősködők ott vannak az autók kárpitján, a műszerfalon és a ké­zelőgombokon. A vizsgálat szerint a legszeny- nyezettebbek azok a kocsik, amelyekben állatokat is szállíta­nak a tulajdonosaik. A kutyások A kutyások autói a legjobban szennyezettek. járműveiben csaknem 800-féle baktériumot találtak. Ennél vala­mivel tisztább a fiatal férfiak autója (540 bacilusféle) és az if­jú hölgyek kocsija (470 élőskö­dő). Talán a rendsze­resebb takarításnak köszönhető, hogy a családi járgányokból alig több, mint 260 mikrobaféle került elő. A legtisz­tább utastérrel az idősebb autó- tulajdonosok büszkélkedhetnek. A legtöbb kórokozó a lábtérben található. Ezt követi a kormány, illetve a vezetőülés, de rengeteg élősködő telepszik meg a szellő­zőrendszer járataiban is, amely­nek nyirkos felülete jó tenyésző­hely a számukra. ■ ÁNT I # I < 1 A műhelyekben a szakszerű ellenőrzés mellett segítenek a megfelelő gumik kiválasztásában, sőt a lecserélt nyári kerekek megőrzését is vállalják Évszakváltás gumicserével felkészülés Nem kell megvárni a havat a téli abroncsokkal

Next

/
Oldalképek
Tartalom