Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-09 / 236. szám

KORKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. OKTÓBER 9., KEDD Magyarország tehénállománya nagyjából 320 ezer, és ez a szám egy folyamatos csökkenés eredménye. 2006-ban is 3,6 százalékos leépülés volt A világ tejtermelése és az ehhez szorosan kapcso­lódó tejfeldolgozás Euró­pában és Észak-Ameriká- bán koncentrálódik. TN-összeállítás A világon megtermelt tej fele Európából származik. Az előál­lított tejnek, illetve a belőle ké­szült tejtermékeknek mindösz- sze 7 százaléka kerül a világke­reskedelmi körforgásba. Ennek a tejmennyiségnek a 45 szá­zaléka az EU-ból származik, te­hát az unió a világ legnagyobb tejtermékexportőre. Az emberek fejiérjeszükségle- tük mintegy 13 százalékát tejből fedezik. A tej fogyasztása a világ országaiban jelentősen különbö­zik, míg Európában igen magas, 1 addig Ázsiában nagyon alacsony. í Ugyanakkor a legmeglepőbb f ezek közül a Kínában jelenleg s tapasztalható „tejőrület”. A di­vat hatására a nyugati életfor­mát utánzó emberek jóval több tejterméket fogyasztanak a ko­rábbinál. A 2002 és 2005 közötti időszakban 65 százalékkal nö­vekvő kínai tejfogyasztás mára olyan mértékű létt, hogy hóna­pok alatt leolvasztotta a koráb­ban elegendő ausztrál tejpor-, és tejzsírraktárakat. Kína tehát új tej forrás után nézett, amit a vi­lág legnagyobb tejexportőrében: Európában talált meg. Az Európai Unióban a tejter­melés mennyiségét tekintve Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság szerepe a legmeghatározóbb.- Körülbelül 22,5 millióra tehető az Európai Unió tejhasznú tehénállománya, amelynek mintegy 50 százalékát adja a három legfejlettebb techno­lógiai színvonalon álló ország: Né­metország, Hollandia és Francia- ország. Az Európai Unióban a 100 darab marhánál is több állatot tar­tó telepek a dominánsak, a leg­több szarvasmarha, vagyis az ál­latok több mint a fele ezeken a te­lepeken található. Az európai or­szágokban az egy tehénre jutó éves tejtermelés nagy eltéréseket mutat. Egyes országokban, így például Hollandiában, ennek a mutatónak az értéke évek óta ki­emelkedő, míg más országokban, Szlovéniában, Portugáliában ez elég alacsony. Azonban az export- bővülés, illetve a tejelőállomány csökkenése miatt az unióban tej­hiány lépett fel, így a tejárak je­lentősebb emelkedésére és a tej­termelés bővülésére lehet számí­tani az elkövetkezendő 2-3 évben. Magyarország tehénállomá­nya nagyjából 320 ezer, és ez a szám egy folyamatos csökkenés eredménye, 2006-ban is 3,6 százalékos leépülés volt megfi­gyelhető. Az idei aszályos év és a közelmúlt ázsiai gabonaéhsége emeli a takarmányárakat. így je­lentősen emelkednek a tej előál­lítási költségei, de a már emtí- tett tényezők a tej felvásárlási árát felfelé hajtják a takarmány­drágulásnál nagyobb mérték­ben. Ezek a tényezők összessé­gében mind a magyar tej jelen­tőségének felértékelődéséhez ve­zetnek, ami az eddigi évi 250 millió literes tejexportunk rövid távon való megduplázódását eredményezheti. Mivel Nyugat- Európában már most is jóval ma­gasabbak a tejárak, mint itthon, például Olaszországban már 100-110, míg Németországban pedig akár 125 forintot is megad­nak egy liter magyar tejért. A tej­termelők számára kedvező fel- vásárlási árak még legalább másfél-két évig fennmaradnak, amit a tejtermelés biológiai fo­lyamatai indokolnak. Mindezek ellenére a magyar tejre Magyar- országon is szükség van, így az idehaza lekötött tejmennyiség és az export helyes egyensúlyának kialakítása időszerűvé vált. A termelők legfőbb gazdasá­gi érdeke, hogy csoportosulva, együttesen lépjenek fel a tejér­tékesítés során. Az idei év azon­ban rávilágított egy másik prob­lémára is, ugyanis az aszály mi­att bekövetkező jelentős takar­mányár-emelkedés, növekvő termelési költségek és a csökke­nő jövedelmezőség miatt egyre kilátástalanabb jövőt vetít előre. Ezen negatív hatások ellensú­lyozására a legjobb módszer az összefogás által megteremtett nagyobb érdekérvényesítő ké­pesség, mind az input erőfor­rások piacán, mind az értékesí­tésnél. A CIKK MEGJELENÉSÉT A BONY­HÁDI PANNÓNIA MEZŐGAZDASÁ­GI ZRT. TÁMOGATTA. A rezsi alapján döntenek ingatlanpiac Több eladó lakás, kevesebb az érdeklődő Egyre több eladó használt lakást és házat találni Tolna megyében. A választék bőséges, a vevők száma viszont csökkent az el­múlt időkben. Lengyel Andrea, a szekszár­di Legátor ingatlanközvetítő iroda vezetője lapunknak el­mondta, becslései szerint mos­tanság mintegy 20 százalékkal kevesebb érdeklődő keresi fel irodájukat, mint egy éve. A leg­szélesebb választékot a panel­lakások terén találni. Főként ezektől szeretnének ugyanis szabadulni tulajdonosaik, több­nyire magas fenntartási költsé­geik miatt. A bőséges kínálat és magas rezsiköltségek követ­keztében egyébként mintegy 10 százalékkal csökkent ezen lakások piaci értéke az elmúlt egy év alatt - tette hozzá az iro­da vezetője. A vevők egyre in­kább a korszerű és energiata­karékos, ezzel pedig alacsony rezsiköltségű lakások felé for­dulnak. Az alacsony rezsiköltség egyik alapvető feltétele az egyedi gáz­fűtés. A panellakások között ilyet nem találni, ezért a téglából készült ingatlanok jóval kelen­dőbbek. Ezek közül is leginkább a központi helyen épült 60 négy­zetméteres alapterületű lakáso­kat keresik a vevők. Az ilyen in­gatlanokból azonban jóval keve­sebbet kínálnak eladásra, mint a panellakásokból. Annak ellené­re is keresettebbek ezek a laká­sok, hogy a panelekhez képest - ugyanakkora alapterület esetén - általában egymillió forinttal többe kerülnek. Az idősebbek inkább az egy­másfél szobás, míg a fiatalabbak a két-két és félszobás lakások után érdeklődnek - véli Lengyel Andrea. Az egyedülállók a 30 négyzetméter körüli garzonokat keresik. A családi házak piacán keres- gélők általában 100 négyzetmé­teres, három szobás házat vásá­rolnak. Az emeletes házak már kevésbé, inkább a téglából ké­szült egyszintes épületek a ke­lendőek. Nagyné dr. Naszádos Katalin ügyvéd és ingatlanközvetítő ér­deklődésünkre elmondta, a pa­nellakásokat általában 3-4 hó­nap alatt tudják eladni tulajdo­nosaik. Aki lakása eladásán töri a fejét, az azonban jobb, ha felké­szül rá, hogy akár fél év is el­telhet az eladásig, bár ennek ide­je sok tényezőtől függ - mondta az ügyvédnő. ■ Steiner V. HITELKÖZVETÍTÉS banki háttéréi a költségek teljes megelőlegezésével, akár estik kamattal, hitelkiváltás, szabad felhasználású, felújítási, bővítési, korszerűsítési, vásárlási hitelek és támogatások. Akár értékbecslési és közjegyzői díj, illetve munkáltatói igazolás nélkül is. Részlet: 1 M Ft, 6500 Ft/hó Tel.: 06-20/490-1913 ‘ 163324" HITELÜGYINTÉZÉS Teljes körű ügyintézéssel előzetes költségek nélküL Hitelkiváltás. Szabad felhasználású jelzáloghitelek BAR-listásoknak is. Lakásvásárlási, felújítási, korszerűsítési hitelek. Személyi hitelek. Telefon: 06-20/445-4746 06-30/343-4294 •163325­Hitelügyintézés Kínálatunk:- lakásvásárlás- tatarozás, felújítás- szoc.pol, félszoc.pol - hitelkiváltás, stb.- biztosítás- kötelező - Casco- ingatlan 8 bank szerződött partnere Érdeklődni: 06-30/2955-645 .l63362. Használt ingatlanok ára Tolna megyében Az árak az elhelyezkedéstől és állapottól függően változhatnak Tégla, egyedi fűtés (60m2) 9-9,5 millió forint Panel, távfűtés (60m2) 8-8,5 millió forint Családi ház, Szekszárd (100m2) 20-25 millió forint Családi ház, vidéken (100m2) 12-13 millió forint Garzon távfűtés (30m2) 5-5,5 millió forint Garzon gázfűtéses (30m2) 6 millió forint Sorház 3 szintes 20-23 millió forint Lakható tanya (40-50m2) 5-6 millió forint fórrá s: Legélor ingatlankömtitő iroda Betét-lekötés Tőkegarancia, kamatadómentes, adó-visszatérítés, magas hozam. Érdeklődni: 06-30/2955-645 ’163362* HIRDETÉS SÁGI PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ IRODA Tel.: 06-20/363-0469 JELZÁLOGHITELEK 2% kamattól, hitelkiváltásra Is, akár: • előzetes költségek nélkül • értékbecslői és közjegyzői díj nélkül • keresetigazolás nélkül | • 3 M Ft 5 nap alatt r • hitel termőföld fedezetre H I T E L P-—-N T CHF, EUR alapú hitel. A törlesztőrészletek tartalmazzák a kezelési költséget. THM: 5,4-8,75%. Az adatok tájékoztató jellegűek! CHF, Euro és forint alapú jelzáloghitelek ingatlanvásárlásra, kiváltásra, építésre, lakásfelújításra, szabad felhasználásra Ingyenes tanácsadással és testre szabott hitelajánlatokkal % várunk minden kedves érdeklődőt! § Vállalkozóknak egyedi hitel-, lízingajánlatok! *” Meglévő vagy vásárlandó gépjárművekre akár „CASCO*' mentes hitel! Tolna, Szent István tér 2. |J|TfLPONT Bátaszék, Budai u. 35-37. Tel./fax: 74/442-317 mnn »lf I ”ZÖId ház” TeL/fax: 74/493-208 Mobil: 30/690-6746 iKiiftl! Mobil: 30/690-6745 (e^CME)Q=rKlQ[L,EL = 14 BANK HITELEI! RÉGI vagy BiZTOSiTÁSOS HITELÉT, VÁLTSA KI KEDVEZŐBB HITELLEL,AKÁR A MEGLÉVŐ HITEL KÉTSZERESÉT iS FELVEHETI! GYORS hitelek, akár 5 nap alatt 1-4 millió ft-ig nélkül Hiteleink bármilyen célra felvehetők drága életbiztosítás, befektetés nélkül! Jövedele nr* nélkül SS& J\. SR: lista m egoldható t-i*£te költségeit megelőlegezzük v ÜkÍh Pécs. Nagy Lajos Icir. u. 11 Ü3 Kaposvár, Széchenyi tér 8. I. em. 6. Tel: 82/315-204; 70/286-8616 < I II SiÓfOk, SZŰCS U. 1. I.e. 4.a iVu.or.mym»««,!«. II 84/506-774, 70/381-0915 Például: 10 évre 15 évre 20 évre 25 évre 1.000.000 9.560 7.230 6.060 5.360 3.000.000 28.690 21.680 18.200 16.150 5.000.000 47.830 36,140 30.330 26.890 THM: 5,59% 5,36% 5,25% 5,19% i I Biztató jövő előtt a magyar tejtermelők tejpiaci körkép Az ugrásszerűen megnőtt kínai fogyasztás új távlatokat nyit a megye gazdái előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom