Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-06 / 208. szám
/ az EGYIK ÚJSÁG azon berzenkedik, hogy az egyik, igencsak megkopott sármú sztár, egy igen dekoratív fiatal lánnyal flörtölt. nem akarok rosszmájú lenni, de valószínű, hogy a rocksztár pénztárcája okozta a fene nagy szerelmet. De mi ebben a meglepő? Hiszen ilyen világban élünk. Az ilyen nőknek kell a lóvé a Gucci cipőre, meg a tizenhatodik mellplasztikára. Mellette meg titokban össze- összejárnak a kertészfiúval. VELEM IS MEGTÖRTÉNT, hogy egy-egy buliban úgy indított a leányzó, hogy milyen kocsival jöttem. És hogy ő whiskyt inna energiaitallal, ami olcsóbb helyeken is kétezer. De volt olyan is, hogy csak úgy odajött hozzám egy lányka, és kijelentette, hogy én meghívom egy italra. ÉN SEM VAGYOK ÖREG. de a mai tinik viselkedését gyakran nem értem. A nagydorogi kisdedek az anyukákkal és a polgármesterrel. Szép hagyományt teremtettek a településen a kispolgárrá avatással Évek óta tartó szép gesztus, hogy az újszülötteket Nagydorogon kispolgárrá avatják. Évente néhány alkalommal ünnepséget rendeznek az egészségházban, s ott köszöntik a csemetéket és szüleiket. Legutóbb tegnap került sor ilyen ünnepi eseményre, mely idén a második volt Az elsőn hét, a mostani alkalmon kilenc kisgyermeket, öt fiúcskát és négy kislányt köszöntöttek. Jenei Máté, Alexander Kárpáti, Sárvári Kristóf, Móri Gábor, Gábori Hanna Sára, Véger Eszter Petra, Forgó Krisztián, Varga Jennifer Krisztina és Mogyorósi Nóra Hella az újdonsült nagydorogi kispolgár. Dobri István polgármester a már hagyományos ajándékokat adta át, emléklapot, a településről szóló könyvet, négyezer forint értékű babaápolási csomagot. Ezt az alkalmat használták ki, hogy megemlékezzenek az anya tej világnapjáról, a gyermekorvos és a védőnők kötetlen beszélgetésre hívták a kisgyermekes szülőket. ■ V. T. ■HWKMf BÉR 6.. CSÜTÖRTÖK - XVIII. ÉVFOLYAM 208. S HALLOTTAM RACZ TIBOR Nőknek áll a világ! ZAIK Kylie Minogue Az apró termetű ausztrál énekeslány igazi túlélő. Nemcsak a rákot tudta legyőzni, de énekesi karrierjét Is képes újra és újra a nulláról felépíteni. Még szerelme hűtlensége sem akadályozta meg abban, hogy koncertturnéján megmutassa rajongóinak igazi énjét: a ragyogó, mindig bizakodó és életvidám énekest Kilencen kispolgárok lettek nagydorog Hagyomány, hogy az újszülötteket kispolgárrá avatják szűz (Vili. 24-IX. 23.). Jelentős anyagi támogatást kap. A szerelem távolinak tűnik, bár a gyermekei nagy örömet szereznek Önnek. mérleg (IX. 24-X. 23.). Kevesebb bevételre és több kiadásra számíthat. Valaki nem tudja megadni a tartozását, amire pedig számított. Ez komoly viták forrása lehet. skorpió (X. 24—XI.22.). Álma még ébredés után is kísérti. Egy jó álmoskönyv lehet az idegenvezető ahhoz, hogy megértse tudat alatti gondolatait, és rájöjjön az álom értelmére. NYILAS (XI.23-XII.21.). A házasságát stresszhatás éri. Rögtön ideges lesz, ha a pénz kerül szóba, HOROSZKÓP vagy a gyerekekkel kapcsolatos ügyek. A szerelemben a hűség most a legfontosabb. bak (XII. 22-1.20.). Egy ismerőse segítő kéréssel fordulhat Önhöz, amikor felhívja. Próbálja meg teljesíteni, de ne kritizálja meg az illető szokásait. vízöntő (1.21-11.20.). Egy idősebb ismerőse túlságosan is aggódhat Ön miatt, és Ön ezt tolakodásnak veszi, ami idegesíti. Ne mondjon neki semmi sértőt, mert azt később nagyon megbánná. halak (II. 21-111.20.). Ne sértődjön meg senkire. Igyekezzen haladni a saját munkájával. Most nyugodtan költhet több pénzt a szükséges, létfontosságú dolgokra. kos (III. 21-IV. 20.). Állja meg, hogy ne tegyen fel intim kérdéseket társainak. A pénzügyek terén is legyen megfontolt, igyekezzen a szükséges dolgokra koncentrálni. bika (IV.21-V.20.). Munkája érdekes és nagyon élvezi akkor is, ha nem túl jövedelmező. Vigyázzon az Ön körül lévő berendezésekre, amik leeshetnek, mert kárt tehetnek testi épségében. ikrek (V. 21—VI. 21.). A reggeli rohangálás, kínszenvedés és stressz után a nap jóra fordul. Később kiderül, hogy nem hiába fáradozott, váratlan meglepetésben lesz része. rák (VI. 22—VII. 22.). Egy komplikált dolgot kell valakinek elmagyaráznia, ráadásul az illetőnek teljesen más a véleménye, mint az Öné. Ne engedje, hogy ezt a szép napot különböző viták elrontsák. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Az áltü- relmesség nem az Ön stílusa. Ha valaki ma azt tanácsolja Önnek, hogy fogja vissza a harciasságát, annak bátran mondjon nemet. HUMOR Fontos- Meghalt a komám, a kőműves Jóska.- Hallottam, szomorú.- Nagy kár, pedig még akartam neki valami fontosat mondani.- Aztán mit?- Hogy vigyázzon, mert dől a fal! Teve A gyerekteve az apját faggatja:- Apa, miért van ilyen hosz- szú szőrünk?- Hogy beolvadjunk a sivatag színébe, és az ellenségeink ne tudjanak felismerni.- És miért van ilyen nagy patánk?- Hogy ne égesse a sivatag homokja a talpunkat.- És miért van púp a hátunkon?- Hogy vizet tartalékoljunk benne a szárazság idején.- Értem. Csak azt nem, hogy akkor mi a fenét keresünk itt, az állatkertben? Hasonló Az iskolában a tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy kinek az apukája hasonlít valamelyik híres emberre. Az egyik nebuló jelentkezik és büszkén mondja:- Az én apukám Mátyás királyra hasonlít.- Miért?- Mert olyan igazságos. Erre megszólal a másik gyerek is:- Az én apukám meg Dugo- vics Tituszra!- Miért?- Mert vállalatigazgató volt, és amikor lebukott, tíz embert rántott magával. Mobil A szőke nő panaszt tesz a mobilüzletben:- Amikor töltöm a mobilomat, mindig eltűnik a kép, és elkezd szikrázni...- És milyen eszközzel tölti a készüléket?- Tölcsérrel! SKANDINÁV LOTTO GÉPI HÚZÁS: if iJ if 9 & W W MÁSODIK SOROZAT: if y a m 9 ® NYEREMÉNYEK I Telitalálatos szelvény nem akadt, a 76 darab hatosra j 197 993 forintot, a 2824 | ötösre 5328, a 46 713 négyesre 859 forintot fizetnek. I" ^ | REGIONÁLIS FEJLESZTÉS OPERATÍV PROGRAM Magyarország célba ér TUDÁS A SIKERES FOGLALKOZTATÁSÉRT! Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány OFA-ROP Hálózata speciális és teljes körű térítésmentes szakmai szolgáltatást nyújt a szociális gazdaság területén működő és a foglalkoztatási partnerségekben érdekelt szervezetek és intézmények számára. ROP 3.2.3. központi projekt keretében megjelent szakmai kiadványaink:-Tájékoztatás az OFA-ROP Hálózatról l-ll.- Helyi foglalkoztatási Partnerségek létrehozása és működtetése.- A foglalkoztatási paktumok minősítési követelményei és segédlet az önminősítés elvégzéséhez.- Angliai tanulmányút tapasztalatai a szociális gazdaság területéről.- Szociális gazdaság kézikönyv.- Projektfejlesztés a szociális gazdaságban - képzési elektronikus segédanyag.- A szociális gazdaság szervezetei Magyarországon- követésre méltó példák a 2006-os esztendőből. Hamarosan megjelenik:- Fenntartható szociális gazdaság- néhány példa Spanyolországból. Célunk, hogy hiánypótlónak számító kiadványainkban szereplő ötletekkel, tapasztalatokkal elősegítsük a szociális gazdaságban és foglalkoztatási partnerségekben érdekelt szervezetek hosszú távú és sikeres működését, a projektek minél sikeresebb megvalósítását. A kiadványaink nyomtatott formában elérhetőek regionális irodáinkban. Elektronikusan letölthetőek az OFA-ROP Hálózat honlapjáról. Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, OFA-ROP Hálózat Cím: 7600 Pécs, Garay utca 31. Tel.: (72) 532-126 E-mail: rop.ddregio@ofa.hu Web: www.foglalkoztatasipaktum.hu www.szocialisgazdasag.hu A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Juhos Markó a Szász Söröző Étterem (Szekszárd, Garay tér 18. tel.: 74/ 312-463) mester- és főszakácsa Egész éven át tartó, fantasztikus játékra hívjuk olvasóinkat ÖNNEK CSAK ANNYIT KELL TENNIE, HOGY BEKÜLDI LEGKEDVESEBB RECEPTJEIT, MELYEKBŐL A LEGJOBBAK NAPONTA MEGJELENNEK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. A MEGYE ELISMERT KONYHAFŐNÖKEIBŐL ÁLLÓ ZSŰRIJE KIVÁLASZTJA A HÁROM LEGJOBBAT, MELYEK BEKÜLDŐIRE FANTASZTIKUS NYEREMÉNYEK VÁRNAK. Ml TÖBB, AZ ÖNÖK ÁLTAL BEKÜLDÖTT RECEPTEKET A MEGYE LEGJOBB MESTERSZAKÁCSAI ELKÉSZÍTIK. A RECEPTEKET NOVEMBER 1-JÉIG MINDENNAP KÖZÖLJÜK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. CÍMÜNK: 7100 SZEKSZÁRD, LISZT F. TÉR 3. Tolnai Népújság RECEPTPARBAJ Küldje be már most legkedvesebb receptjeit (névvei ésteiefonsrámniai ellátva)! Mi elkészítjük, VELÜNK NYERHET IS! j