Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-27 / 226. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. SZEPTEMBER 27., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Egy felfutó pályaív visszagörbült hullámvölgy Fővárosi főigazgatói székből pottyant ki dr. Drescher J. Attila Még sohasem volt ilyen számottevő kiadáscsökkentés a megyénél Az ember, aki nem kell. Dr. Drescher J. Attila budapesti munkahelye megszűnt, és visszatért Tolnába. De nem halmozzák el állásajánlatokkal a sokoldalú szakembert. Wessely Gábor Tönkrement a párkapcsolata, meghalt az édesanyja, megszűnt a munkahelye. Sok minden történt dr. Drescher J. Attilával néhány hónap leforgása alatt. Nemrég még a budapesti Márton Áron Szakkollégium főigazgatói székében ült, ám egy intézmény-összevonás következtében távozni kényszerült. Visz- szajött Tolna megyébe, ahol nem várták tárt karokkal. Pedig évtizedeken át tanított a dombóvári gimnáziumban és a szekszárdi főiskolán, műsorokat vezetett a helyi tévében, és 21 évig szerkesztette a Dunatáj című folyóiratot. Most azonban, ahogy mondja: mintha meglepően könnyen lemondanának róla, s ha végleg letűnne a színről, senki nem hiányolná. Soproni származású, Szegedre járt egyetemre, ott ismerkedett meg későbbi feleségével, egy dombóvári lánnyal. Két diplomát szerzett: 1974-ben német irodalomból, 1977-ben magyar nyelvből. Az ELTE-n doktorált magyar nyelvtörténetből és stilisztikából 1991-ben, letette kandidátusi vizsgáit, majd a PhD- szigorlatát is, de a disszertációját máig nem adta be. Mert mindig közbejött valami; legutóbb egy ígéretes fővárosi vezetői megbízás. Tanítani a dombóvári gimnáziumban kezdett, aztán elsősorban a lapszerkesztő, Csányi László invitálására - aki már 1975-től hozta verseit, recenzióit a Tolna Megyei Népújságban -, valamint Póla Károly és dr. Vadas Ferenc hívására átköltözött családostól Szekszárdra. Dr. Drescher J. Attila 1982-től 2003- ig volt a Dunatáj társszerkesztője, főállásban pedig a megyei tanács tanulmányi felügyelőiéként, majd közművelődési cso- portvezetőjeként tevékenykedett. Munkahelyet 1986-ban váltott: a pedagógiai főiskola adjunktusa, docense, illetve 1993- tól - tíz évig - idegennyelvi tanszékvezetője lett. Közben, 1995 és 1998 között a főigazgató-helyettesi munkakört is betöltötte. S máig Szekszárdon múlatta volna az időt, ha nem figyel fel a Márton Áron Szakkollégium főigazgatói pályázatára. De felfigyelt, s elnyerte az állást 2003- ban. A határainkon túli magyar hallgatók képzésére, támogatására szakosodott kollégiumhálózatnak mintegy 1500 diákja volt négy városban: Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden. Ám az oktatási kormányzat nem túlzottan favorizálta ezt az intézményt, és beolvasztotta a Balassi Intézetbe, amely a magyar kultúrát terjeszti külföldön, magyar házakat tartva fönn világszerte. Az igazsághoz tartozik - teszi hozzá dr. Drescher J. Attila -, hogy Szlovákia és Románia uniós csatlakozását követően szűkült a profil, de a határon túli magyarságért viselt felelősség soha nem apadhat el. Meglátása szerint mostanra a határon túli ügyek annyira politikafüggővé váltak, hogy jól kijönni abból a helyzetből nem le■ Formális munkavállalóként alapfizetése 70 százalékát kapja. hetett. Egyfajta álgazdaságossági irányba ment el a dolog, miközben az elvek, az értékek háttérbe szorultak. Flazajött Tolnába, de itthon se várták jó hírek. Első, 21 évig tartó házasságából két lánya született. A második párkapcsolata éppen hazatértekor ért véget, szétköltözéssel. Elhidegültek egymástól a sok távoliét miatt, s valószínűleg a velük egy háztartásban élő édesanyját is a tartós békétlenség emésztette; áprilisban meghalt. Élettársa tulajdonrészét kifizette dr. Drescher J. Attila, s most tízmilliós adósság nyomja a vállát. Árulja a házát, árulja a kocsiját, mert jövedelme erősen megcsappant. Decemberben még úgy volt, hogy egy az egyben utcára kerül. Aztán any- nyit sikerült elérnie, hogy formális munkavállalóként, több évtizedes közalkalmazotti státuDr. Drescher J. Attila a határon túli magyar diákokat fogadó, budapesti Márton Áron Szakkollégium főigazgatója volt négy éven keresztül sát elveszítve ugyan, de átvették a Balassi Intézet állományába, alapfizetésének 70 százalékával. Persze semmi egyéb juttatást nem kap. Pestre járnia ugyan nem kell, mégsem kellemes ez az állapot, mert nem ad biztonságérzetet. Az 57 esztendős férfi még tele van tettvággyal, agilis, és egyelőre a humora sem hagyta cserben. Az elmúlt 25 évben különböző vezető beosztásokban tevékenykedett, de mint egy laza mosollyal megjegyzi: ha így marad a jövedelme, kisnyugdíjas lesz. Erős szociális érzékkel megáldott, mások életéért felelősséget vállaló embernek tartja magát, az ő sorsán azonban egyelőre senki nem próbál jobbítani. Egy folyamatosan felfelé ívelő út most völgybe fut. Májusban tért haza, azóta sokhelyütt jelezte, hogy volna szabad kapacitása - például irányítói tapasztalatai átadására, médiabeli tevékenységre, szakfordításra, nyelvoktatásra -, de nem tolonganak az állásajánlók. Nem gyakorló hívő dr. Drescher J. Attila, mégis mostanában el-elvitatkozgat az Úrral, aki azokat teszi próbára, akiket különösen kedvel... Névjegy DRESCHER j. Attila Sopronban született 1950-ben. Ott járt általános és középiskolába, 1968-ban érettségizett. Két diplomát szerzett Szegeden: 1974-ben német irodalomból, 1977-ben magyar nyelvből. Az ELTE- n doktorált magyar nyelv- történetből és stilisztikából 1991-ben, letette kandidátusi vizsgáit, majd a PhD- szigorlatát is, de a disszertációját még nem adta be. A dombóvári Gőgös Ignác Gimnáziumban kezdett tanítani, majd 1982-ben Szekszárdra került. A megyei tanács, később a pedagógiaifőiskola alkalmazásában állt. Tanszékvezető 1993-tól 2003-ig, főigazgató-helyettes 1995 és 1998 között volt. A budapesti Márton Áron Szakkollégium főigazgatói posztját 2003-tól 2007-ig töltötte be. A korábbi időszakokhoz képest példátlan méretű az a kiadás- csökkentés, melyet a megye hajtott végre költségvetésének megtervezésekor. Ez is olvasható abban az előterjesztésben, mely a megyei önkormányzat ez évi gazdálkodásának első félévi helyzetéről ad összegzést. A témakör - a többi, huszonnyolc napirendi ponttal együtt - szeptember 28- án, pénteken 10 órától kerül terítékre. Ekkor tartja ugyanis ülését Szekszárdon, a Megyeháza nagytermében Tolna megye közgyűlése. Többek között előterjesztés hangzik el a megye tavalyi köz- biztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről, valamint a területi kisebbségi önkormányzatok jövő évi támogatásáról. A megye javaslatot tesz régiós program pályázására, a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásra, valamint alapítványi támogatásokra. A közgyűlés módosítja a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló rendeletet is. ■ Sz. Á. A pályázatok jó esélyt jelentenek a versenypiacon A szekszárdi Kvantum Kft. a Synergon Informatikai Nyrt. Tolna megyei kapcsolattartójaként próbál segítséget nyújtani a kis- és középvállalkozásoknak a felzárkózásban - nyilatkozta lapunknak Sánta János, a Kvantum Kft. ügyvezetője a tegnapi Synergon roadshow-n. A szekszárdi cég beszállítóként is részt vesz a munkában, és széles kapcsolati rendszerének köszönhetően megfelelő szaktanácsadással áll majd azon vállalkozások rendelkezésére, akik információs vagy számítástechnikai beruházást terveznek. Az ilyen jellegű fejlesztésekre 2007 és 2013 között többféle pályázatot is kiírnak. Sánta János kiemelte, a vállalkozásoknak minél hamarabb meg kell ismerni a pályázati lehetőségeiket, bizonyos pályázatok leadási határideje ugyanis még az idén lejár, a késés pedig lemaradást jelent a versenyben. ■ K. R LENGYEL JÁNOS T^urcsán viselkednek manap 1 ság az évszakok is. Mintha szándékosan zavarnák össze az embereket. Egyszer tűz a nap, a hőmérő higanyszála gyorsan magasra kúszik, s hirdeti: beköszöntött a vénasz- szonyok nyara. A naptár szerint ugyan őszre jár az idő, a fiatalok azonban pólóban és rövidnadrágban cseverésznek a sétálóutcán. Harsány, döcögős nevetésük messze száll. Másnap már szomorkás időben hűvös eső szitál, hogy megmutassa mindenkinek: itt azért a termé szét az úr.- A napsütésnek azért jobban örülök - elmélkedem a kávéház teraszán, s alig hallhatón a csé sze oldalához ütögetem a kanalat. Finom kapucsínóhoz finom TÁRCA csengés dukál. Jól elvagyok magammal, miközben észre sem vettem, hogy egy régen látott ismerősöm foglalt helyet a szomszédos asztalnál Csak ül, és néz maga elé szótlanul.- Most akkor köszönjek, vagy ne? - Mielőtt szóra nyüna a szám, hirtelen fölemeli a fejét- Szervusz, hát te itt??- Még hogy én? Igen, beugrottam egy kávéra - mondtam kissé zavartan. Barátom arcán milliónyi barázdát hagyott a múló idő. - Mi van veled? - kérdezem. Csend a válasz. Rosszat sejtek. A táskájában kotorászik, s egy csomó gyűrött papírt vesz elő. Kórházi zárójelentések között válogat Néhány perc múlva megered a beszéd folyója.- Olyan volt, mint derült égből a villámcsapás - formálja a szavakat semmibe vesző tekintettel - Egy rutinvizsgálat során kiderült, megtámadott a gyilkos kór. Amikor az orvos arGyógyító érzés ra kért, hogy üljek le, mert beszélni szeretne velem, s cigarettával kínált, tudtam, hogy nagy a baj. Igyekezett kíméletesen kiejteni a három betűt: rák1 A szívem a torkomban kalapált, nem kaptam levegőt, az ujjaim fegyelmezetlenül doboltak a térdemen. Elsötétült előttem a világ. Azt hittem, rögtön meghalok. A gyomrom görcsben, a lábaim kővé merevedtek, megszólalni sem tudtam. Alig hallottam a doki hangját: még nem veszett el minden... Ha elég erős és kitartó leszek, és sikerül a kezelés, akkor van esély. Iszonyúan embertelen érzés hallani az elmúlás üzenetét. baj mindig rosszkor jön. Mintha kivárásra játszana. Most, amikor végre egyenesbe kerülhetett volna az életem, most, amikor hosszú évek után újra szerelmes lettem, most, amikor úgy éreztem, megtaláltam életem párját, az élet értelmét, most fenyeget a halál? V régre jó munkát kaptam, tisztességes fizetéssel. A gyárban a kollégák szívesen láttak, feladat volt bőven, igyekeztem mindenkinek mindent meghálálni. Nem vettem komolyan a figyelmeztető jeleket sem. Egyre gyorsabban fáradtam el, de ezt a hirtelen jött fizikai megterhelésnek tulajdonítottam. Meg hát fölöttem sem múlnak el nyomtalanul az évek. Közben újra megérintett a nagy érzés. Kell ennél több? Egy rendezvényen ismerkedtünk meg, amolyan szerelem az első látásra volt. Furcsa ez ebben a korban, de nem lehetetlen. Van, aki keresi a szerelmet, s van, aki csak vár rá. A miénk szerencsés egymásra találás volt. Nagyokat sétáltunk a friss levegőn, a tavak partján, az erdőben. Csodálatos! Ha együtt voltunk, csak beszéltünk, beszéltünk, mint akik soha nem akarják abbahagyni. Rohantak a lopott percek, rabul ejtették egymást az órák, s repültek a nappalok és az éjszakák, rpersze nem ment minden si- 1 mán. Mert amikor a szívedbe tör a szerelem, akkor minden összekuszálódik, ami jól el volt rendezve, megrendül az is, ami addig helyesnek tűnt. Mégis csak akkor lesz valódi a világ, amikor az ember megtanul szeretni. Mert a szerelem vad erő. Elpusztít, ha megzaboláznád, rabszolgájává tesz, ha börtönbe zárnád. Ha meg akarod érteni, akkor cserben hagy és összezavar. Mégis küldetése van. Azért jött a Földre, hogy boldoggá tegye azokat, akik hisznek benne. A betegség még erősebbé és drámaibbá tette a kapcsolatunkat. Amikor kiderült, hogy komoly a baj, magam akartam maradni, nem engedtem, hogy ő a közelemben legyen. Úgy gondoltam, nekem kell megvívnom az élet-halál harcot. Egyedül akartam szenvedni, de a hiánya még jobban megviselt. Nem akart elmenni, hiába mondtam, hogy már nem szeretem. El kellett távolítanom: azt hazudtam neki, hogy néhány nappal korábban megcsaltam. Nem hívott többé... Most már meggyógyultam! Z egalábbis e papírok szerint. Még erőtlen vagyok, de élni akarok. Mindörökre megtanultam: nem az az igazi, akivel le tudnám élni az életem, hanem az, aki nélkül nem. Mert a szerelem él, még akkor is, ha mi időnként belehalunk!