Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-19 / 219. szám

KOZELET Védelmébe vette a Hankookot tegnap budapesti látogatásán a dél-koreai miniszterelnök. Han Duk Szu Gyurcsány Ferenccel folytatott tárgyalásain hangsúlyozta hogy a gumiabroncsgyártó cég minden szempontból be fogja tartani a magyarországi jogszabályokat, mint ahogy az egy bejegyzett vállalathoz illik. Egy év múlva ismét az MTV-n volt a sor szabadság tér A Kossuth tériek petíciót akartak beolvastatni a köztelevízióban - sikertelenül Hétfőn csendben hazamentek este tizenegykor fejeződött be a kormányellenes tüntetés hét­főn a Kossuth téren. A rendőr­ség nagy erőkkel vonult fel: az Országházhoz este nyolc óra táj­ban kezdtek érkezni a csapat- szállító autók, tudósítónk könnygázgámát-vető terepjárót is látott. A kordon mögött közel ezer rohamrendőr sorakozott fel a néhány ezres, folyamatosan csökkenő tömeggel szemben. BUDAPEST RENDŐRFŐKAPITÁNYA hétfő este fél tíz körül személye­sen vette fel a kapcsolatot a tün­tetőkkel, amikor Gonda László öt társával megpróbált bejutni a Parlamentbe, hogy a kormányfő­vel beszéljen. Tóth Gábor félszáz rohamrendőrrel tartóztatta fel a csapatot, amely mögött több száz demonstráló is felsorako­zott. A tüntetők megkérték a fő­rendőrt, hogy petíciójukat juttas­sa el a parlamenti pártokhoz, ám Tóth ezt elutasította, mond­ván, a rendőrség elsődleges fel­adata a közrend fenntartása. a gyűlésen részt vevők végül visszatértek a Kossuth téri színpadhoz. Itt Fáber Károly, a Rendszerváltó Fórum vezetője azt mondta: egyelőre kudarcot vallott a kormány megbuktatá­sára szőtt Y-terv, amely a mi­nisztériumok és a Parlament blokádját jelentette volna. Az oktatási tárca épülete előtt tu­dósítónk a tervet „végrehajtó” tu­catnyi fiatalt látott, akik a roham­rendőrök étkezte után távoztak. A parlamentben tárgyaló kor­mánypolitikusokat félezer rohamosztagos által alko­tott sor védte: a képvise­lők jó része az északi kapun, illetve az épület Dunához közeli olda­lán hagyta el a Házat. A déli kapun távozók egy részét azonban is­mételten megdobálták, Gusztos Péter (SZDSZ) autóját megrugdosták. A tüntetők egyedül Wittner Máriát (Fidesz) fogadták tapssal. Egy évvel a Magyar Tele­vízió székházának ostro­ma után ismét tüntettek a Szabadság téren. Ez­úttal elmaradt az ostrom: ezren sem jöttek el. Takács Zoltán - Tibay Gábor Nincs egység a kormányellenes tüntető szervezetek között, derült ki tegnap. Fáber Károly, a Rend­szerváltó Fórum vezetője közöl­te: szervezete szakít a Magyar Nemzeti Bi­zottság 2006-tal, mi­vel terveik eltérnek egymástól. A Fáber vezette szervezet Y- terve a kormány megbuktatásá­ról - azaz a minisztériumok blo­kád alá vonása - még hétfő este megfeneklett, ám Fáber szerint nem bukott meg: mint mondta, az emberek cselekvőképessége még nem éri el azt a szintet, amellyel ezt végre lehetne hajta­ni. Fáber arról is beszélt, hogy in­kább a képviselők lakásait von­nák blokád alá, így gátolva a par­lament működését. Ehhez egy a kuruc.infón közölt lista is segítsé­get nyújt: a hírportálon a vagyon- törvényt megszavazó képviselők elérhetőségét tették közzé. Fáberék lemondták kérelmeiket a Kossuth tér további lefoglalásá­ra. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetői, Gonda László és A tüntetésen a legnagyobb si­kert egy toalett' papír aratta. Bene Gábor viszont újabb de­monstrációk ügyében egyeztet­tek a Budapesti Rendőr-főkapi­tányság épületében. Az egyezte­tés után közölték: ha a hatalom nem akar valódi társadalmi pár­beszédet és csak a „megmondó embereit hívja be a köztelevízió­ba, át fogják engedni a terepet „azoknak az erőknek, akik régóta mozgolódnak az országban”. Lehet, hogy mozgolódnak, de nem szem előtt: a Szabadság tér­re, az MTV székháza elé szerve­zett tüntetés kezdete előtt fél órával alig néhányan lézengtek a téren. Ekrem Ke- mál György, a de­monstrációk egyik vezérszónoka a gyógyturizmus esélyeit latolgatta a remélt kor­mányváltást követő időszakban, nem sokkal arrébb a rendőrök kis rábeszélés után néhány kis­gyerekes anyukát engedtek be a tévészékház előtti kordon mögé, a játszótérre. Öt óra után megkezdték alkal­mi standjaik felállítását a pólókat, zászlókat és sós perecet kínáló árusok. A legnagyobb sikert ezút­tal egy Gyurcsány-csomagként hirdetett toalettpapír-tekerccsel kereskedő férfi aratta: a termék­kel állítólag nem lehet hibázni, mert mindkét oldalán rajta van a miniszterelnök képe. A téren mintegy ötszázan gyűl­tek össze hat órára, a Rendszer­/ Az eső vagy a csökkenő lelkesedés miatt kevesen tüntettek az MTV-nél váltó Fórum által a tévé vezetői­nek szánt petíció átnyújtásának tervezett időpontjára. A tévészék­ház hátában pedig legalább száz, páncélt viselő rendőr várakozott, a rohamrendőrség egy vízágyút is a helyszínre irányított. A petíciót Kert Attila vette át, bár eleinte nem volt hajlandó alá­írni azt. A hírigazgatón a szerin­te alkalomhoz illő viselet: pólóján a Rolling Stones kiöltött nyelvű lógója, fején baseballsapka. A 7-800 fősre duzzadt tömeg az ak­ció hírére a kordonhoz nyomult, „engedd be!” kiáltásokkal akar­ván segíteni a delegáció útját. A tüntetők azt akarták, petíci­ójukat a televízió hírműsoraiban háromszor olvassa be azt - ez az esti, fél nyolcas műsorban nem történt meg. Az iratban azt köve­telik, rendezzenek bevonásukkal nyilvános, ötpárti vitát a kialakult gazdasági és politikai helyzetről, teremtsenek olyan helyzetet, hogy a Fidesz is részt vehessen az MTV reggeü műsorában, az október 23-ai ünnep ne külföldi offshore-cégeké, hanem a ma­gyar nemzeté legyen - igazi, ma­gyar hagyományokon alapuló rendszerváltást sürgetnek. Lapzártánk idején a tüntetés tovább zajlott, á tömeg még nem érte el az ezer fős létszámot. A tö­megben árpádsávos zászlót len­gető idősebbek mellett bakan­csos, dzsekis, arckendős fiatalok is megjelentek. A népszavazást nevezte a demokrácia győzelméhez segítő csodafegyvernek tegnapi beszédében Orbán Viktor hazai pályán öntöttek erőt a polgári oldalba a Fidesz promi­nens szónokai az őszödi beszéd kiszivárgásának egyéves év­fordulója alkalmából. A regiszt­rált hallgatóságon kívül a hely­szín is fideszes volt az óbudai Hajógyári-szigeten: a csarnok narancssárgára volt mázolva. „Magyarország a demokrácia és az önkény határán egyen­súlyoz” - kezdte Orbán Viktor. A Fidesz elnöke mintegy ezer ember előtt hangsúlyozta: Euró­pában új szelek fújnak, szakí­tottak olyan téveszmékkel, hogy az egészségügyet és az oktatás­ügyet piaci alapra kell helyezni, vág' hogy a magántulajdon jobb, mint a közösségi Orbán szerint Magyarországon azon­ban még nem lehet nevén ne­vezni a dolgokat, a hazugságra igazságbeszédet, a rombolásra reformot mondanak. „Magyarország szívdobbaná- sa ma ez a két szó: elég volt! Elég volt a rombolásból!” - hangoztatta Orbán, aki szerint a kormányon lévők széttépik a korábban még valamelyest védelmet nyújtó szociális hálót. „EZ A LEGGYENGÉBB kormány Európában. Gyönge, mert nem áll mögötte a társadalom, soha semmiért nem vállal felelőssé­get, nincs erejük bevallani a bu­kást, tehát megint hazudni fog­nak” - hangsúlyozta a párt­elnök. Hangoztatta: a kormány emelni fogja a vizitdíjat, a kór­házi napidíjat, a tandíjat, és újabb adókat fog bevezetni. orbán szerint a csofafegyver a népszavazás lehet. „A le­szakadóknak és a középosz­tálynak történelmi szövetséget kell kötnie, ennek első lépése a referendum, amely a magyar demokrácia öntisztulása lesz”- mondta. Egymillió aláírást kell gyűjteni, hogy az államfő még idén kiírhassa a népszava­zást, s a referendum gátat szabhat a kormány ámokfutásá­nak, gátlástalanságának, a nép megtaníthatja a hatal­mat igazat mondani, s visszaállíthatják a népural­mat, a demokráciát - vélte. Gripenek hasították Székesfehérvár napsütötte egét repülőnap A Börgöndi Repülőnapon a Honvédelmi Minisztérium is bemutatta legmodernebb gépeit Idén kilencvenéves a székes- fehérvári repülés. Az évfordulót méltó módon ünnepelte meg a börgöndi leszállópályát üzemel­tető, a rendezvényt szervező Albatrosz Repülőegyesü­let. A tizenkettedik Börgöndi Re- pülőnapon az oldtimer gépek mellett a Ma­gyar Hon­védség leg­modernebb repülői is magasba emelkedtek, miután a kerek évfo ülós eseményen a Honvédelmi Minisztérium is megjelent a hazai technikával, így az Európa- és világbajnok pilótákon, ejtőernyősökön, a ve­terán gépeken - Po2, Li2, Cimbo­ra - és a második világháborús bombázógépeken kívül a MiG 29-es vadászgépek is Székesfe­hérvár egét szel- ték. És persze hasí­totta a felhőket a légierő új, negye­dik gene­rációs va­dászgé­pe, a Gripen is. Sőt a kecske­méti repülő­napi sikerük után Börgöndre is ellátogattak a polgári repülés ha­zai ászai: Veres Zoltán és Tóth Ferenc. A légierő Mi24-es harci heli­koptere - a szolnoki helikopter­Gripenek is repültek Fehérváron A honvédség haditechnikáját a nézők is kipróbálhatták a repülőnapon Sikeres próbarepülések, eredményes toborzás A ragyogó, napsütéses időben a vállalkozó kedvűek sétarepü­lésre mehettek különböző repü­lőgépeken. A nap folyamán fo­lyamatosan sok érdeklődő for­dult meg sátrunknál is. Beve- tésklub-jelentkezési kártyát 23- an töltöttek ki, és a pilótakép­zés iránt is sokan érdeklődtek. bázis egyik üdvöskéje - ezúttal a földön várta az érdeklődőket. Statikus feladatot látott el: gyer­mekek és szüleik ülhettek be a pilótafülkéjébe. Mindezek mel­lett számos katonai légi bemuta­tót is láthattak az érdeklődők. A börgöndi repülőtéren nem­csak a levegőben zajlottak a programok, hiszen a roncsderbi mellett motorosbemutató és második világháborús hadiesz­köz-kiállítás is a repülőnap pa­lettáját színesítette. A honvédség szárazföldi csapatainak techni­kai eszközei is láthatók voltak. A repülőnapon az Albatrosz pilótái és ejtőernyősei is a leve­gőbe emelkednek. Az esemény­szervező repülőegyesület elnö­ke, Szilády Dezső elmondta: az elmúlt években egyre jobban nő a repülős sportok iránt ér­deklődők száma. Az egyesület taglétszáma ma már száz felett van. ■ Mészáros Géza Orbán távol a belvárosi tüntetésektől l szólalt fel Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom