Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-03 / 205. szám

2007. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ 7 A korai szőlőfajták közül szinte mindenütt leszedték már az irsai Olivért. Felvételünk a Duna-Tisza közi Homokhátságon, Soltvadkerten készült. ■ Aligha valószínű, hogy az EU kedvezménnyel támogatja a magyar kukorica vásárlást. Aligha valószínű, hogy az Európai Bizottság rábólint azok­ra az elképzelésekre, amelyek szerint a magyar gazdáknak bi­zonyos árszint esetén elővásárlá­si joguk legyen. Az érdekvédel­mi szervezetek ugyanis több ilyen javaslattal is előálltak Brüsszelnél. A várható téli ta­karmányhiány megelőzése ér­dekében komolyabb eredményt hozhat, ha az agrártárca meg­bízásából vásárlások révén kap­ja vissza az ország a területén termett kukoricát, amihez a gaz­dák hitelkonstrukciók segítsé­gével juthatnak majd hozzá. Feltéve, ha az EU jóváhagyja a kamattámogatással és garancia- vállalással tervezett állami se­gítséget. Az unió ugyanis egységes piacban gondolkodik. Nem he­lyezheti egyik termelői csoportot sem a másik elébe, s piaci ala­pon értékesíti az árut. Az agrár­tárca azt hangsúlyozza, hogy a térség aszály sújtotta országai közül egyedül a magyar állam sietett a gazdák segítségére. ■ A szakemberek azzal számolnak, hogy idén egymillió hektoliternyi borral kerül majd keve­sebb a hordókba.A szü­ret első negyedének ta­pasztalatait összegeztük. Mauthner Ilona- A korai fajták - így az irsai, a cserszegi fűszeres, a rizlingszil­váni, az oportó - már a kádak­ban vannak - nyilatkozta la­punknak dr. Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Taná­csának tanácsadója. Az ország szőlőtermésének negyedét szü­retelték le eddig a gazdák. A ta­nácsadó szerint 3 millió hekto­liternyi bor lesz az idén, a sok­éves átlag 4 millió hektoliter. A cukorfokok jók, bár a legutób­bi eső kicsit felhígította a szőlőt. Idén savra kell szüretelni - mondta Urbán András. Több borvidékről is jelezték, hogy az esők hatására beindult a szürke­rothadás. A felvásárlási ár 10-25 százalékkal magasabb, mint ta­valy volt; ez fajtánként és bor­vidékenként változik. A kieső termést azonban nem pótolja a viszonylag magas ár.- A borvidéken az oportó zö­mét már ledarálták. Lédús, a színanyaga kiváló, savai is jók, noha a nagy hőség miatt ennek hiányá­tól tartottak legin­kább a termelők. Szép, vastag a must - mondta Mészáros Pál, a szekszárdi hegyközség el­nöke. A nagy melegben a szőlő 38 fokosán került a bogyózóba, ez a magas hőmérséklet az erje­désnél tovább emelkedik. így hűteni kellett a mustot tartalma­zó tartályokat legalább harminc fok alá, mert különben „meg­főtt” volna a must. A felvásárlá­si árak itt is emel­kedtek. Az oportó kilójáért 72-75 fo­rintot, a kékfranko­sért kilencvenet fizetnek a felvá­sárlók. A bonyhádi székhelyű Danubiána Bt. igazgatója, Schmidt Győző elmondta: ők el­sősorban a fehér fajtákat része­sítik előnyben a felvásárlásnál. Eddigi tapasztalataik szerint a cukorfok és a savtartalom is ala­csonyabb a vártnál. Ennek első­sorban a téli és a nyári csapa­dékhiány az oka. A déli fekvésű, lejtős teraszokon hatvanszáza­lékos a termés a többi terület­hez képest. A tázlári Szilbernhorn László szerint Kecel, Kiskőrös, Solt- vadkert körzetében a szokásos­nak a fele termett. Ennek oka a tavaszi fagy, illetve az aszály. A lékinyerés gyengébb, a must­fok jó, a savakkal viszont nincs nagy baj. Az irsai kilójáért ezen a borvidéken 90 forintot fizet­tek, a többi fajtáért 65 forintot. A magasabb mustfokot az idén nem premizálják. A környék­beli termelőket a magasabb ár sem vonzza, hiszen Kecel kör­nyékén a szőlők 25 százalékára kértek eddig kivágási támoga­tást. A termelési költségek évről évre nőnek, így nem vonzó a szőlőművelés. Szilbernhorn László szerint a nagyobb fel­vásárlók a szüret végén jönnek majd rá: jóval kevesebb szőlőt tudtak feldolgozni az idén is, mint amire számítottak. Zöldkönyv, nyilvántartás, adóbevallás, ellenőrzés annak a termelőnek, aki a szürethez idénymunkásokat alkalmaz, idén nem elég az úgynevezett zöldkönyvet kitöl­tenie és a bélyeget beragaszta­nia, hanem egy nyilvántartási lapot is vezetnie kell szemé­lyenként. A következő hónap 12-éig pedig az adóhivatalhoz elektronikus úton kell a 0708- as nyomtatványt továbbítani Sági László soltvadkerti ter­melő szerint nem gondolták át a törvényalkotók az idény­munkások nyilvántartását. Az az őstermelő, aki már nyug­díjas vagy van munkahelye, nem kell hogy elektronikus ügyfélkapuval rendelkezzen, így ő elektronikus úton nem is tud továbbítani. Az adóhivatal munkatársai erre azt mond­ták: ismerik a problémát, már hónapokkal ezelőtt jelezték a központnak, de nem kaptak rá vá laszt. ■ A kieső termést nem pótolja a viszonylag magas ár. Az agrártárca beavatkozott a gabonapiaci folyamatokba A távirati iroda jelentése szerint az elmúlt héten a földművelés­ügyi minisztérium gabonát vá­sárolt a tőzsdén. Más sajtóorgá­numok szerint a magyar agrár­tárca kizárólag az Európai Unió tenderein próbált kukoricához jutni, mégpedig sikerrel. Eddig 140 ezer tonnát sikerült megsze­reznie. Az üzletekről azonban Gráf József földművelésügyi mi­niszter is úgy nyilatkozott, hogy azokat titokban készítik elő, szándékosan nem szivárogtatva ki híreket a vásárlásról, megelő­zendő a spekulációt és a szabad­piaci árak további emelkedését. Magyarország állandó EU- képviseletének mezőgazdasági attaséja, Czeti András úgy tájé­koztatta a távirati irodát, hogy az elmúlt héten, csütörtökön, a hazánkban tárolt 1,3 millió ton­na intervenciós kukoricából 1,02 millió tonnára érkezett vé­teli ajánlat. Az ajánlati árak ton­nánként 170 és 228 euró között mozogtak. A minimális értékesí­tési árat 202,19 euróbán szabták meg, s így csak azokat az aján­latokat vették figyelembe, ame­lyek ezt meghaladták. Az idén savra szüretelnek szőlő és bor A magasabb mustfokot kevésbé jutalmazzák GAZDASÁG Új üzemeket adtak át a bioenergetikában BATTONYA/SZEDRES Az el­múlt héten a Békés megyei Battonyán pelletálóüzem kezdte meg működését, amelyben mezőgazdasági melléktermékekből állíta­nak elő magas fűtőértékű tüzelőt és takarmányt. A Tolna megyei Szedresen már az év elejétől gyártják exportra a repcéből elő­állított biodízelolajat, az el­múlt héten pedig bejelentet­ték, hogy októbertől a hazai piacra is szállítanak. Legyen-e betétdíj a borosüvegen? KÖRNYEZETVÉDELEM A borá­szati cégek többsége támo­gatja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak azt a koncepcióját, amely a betétdíjrendszer önkéntes­ségének fenntartásával változtatna a hulladék­gazdálkodási szabályokon - mondta Müller István, a Magyar Szőlő- és Borterme­lők Szövetségének ügyveze­tő igazgatója. A kötelezővé tétel ugyanis nehéz helyzet­be hozná a kiskereskedőket. Orosz importstop német baromfira Moszkva Az orosz állat­egészségügyi hatóságok az elmúlt héten importstopot rendeltek el minden Német­országból származó élő ba­romfira, tenyésztojásra és baromfihúsra. Teljes az em­bargó a tápok, a takarmány­kiegészítők, valamint a ba­romfitartással és -vágással kapcsolatos berendezésekre is. Az intézkedés oka a Ba­jorországban megjelent madárinfluenza. Minden pék és cukrász Budapestre figyel élelmiszeripar Közös ren­dezvényt tart ma a Budapest Hiltonban a Pékek és Cukrá­szok Világszövetsége, vala­mint Európai Szövetsége. A rendezvényen délután 4 órakor felszólal Gráf József agrárminiszter is, aki a me­zőgazdaság és élelmiszeripar jelenét és jövőjét elemzi. Pannon Egyenlőtlen agrámövekedés KSH Emelkedő termelőiár-színvonal a mezőgazdaságban Mezőgazdasági termékekből az idei első félévben 12 százalék­kal volt magasabb az értékesí­tés, mint tavaly; ennyivel több árumennyiséget vásároltak fel a termelőktől - áll a statisztikai hivatal elmúlt héten közzé­tett gyorsjelentésé­ben. Árnyaltabb ké­pet kapunk a nö­vekedésről, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi hasonló összevetés 7,3 százalékos csök­kenést jelzett. Az idei adatokon belül a növénytermesztési és kertészeti ágazatban 29 száza­lék a növekedés, viszont a fel­vásárlásban döntő hányadot képviselő élő állatok és állati termékek esetében csupán 7,4 százalék. A vágóállatok közül a szarvasmarha felvásárlása erő­sen visszaesett, a sertés- és ba­romfiértékesítés pedig nőtt. A ter­melőiár-színvonal 8,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ko­rábban. Az árak tekintetében is hasonló az aránytalanság: az élő állatok és állati termékek termelőiár-szintje alig válto­zott, a növénytermesztési és kertészeti termékcsoport árai viszont 16,4 százalékkal emel­kedtek. A gyorsjelentés szerint a fogyasztói árak az első hét hó­nap átlagában 8,5 százalékkal emelkedtek. A statisztikai hivatal most tet­te közzé a májusi vetésterületi adatgyűjtés eredményeit is. Ezek szerint az ország terüle­tének 48, ezen belül a mező- gazdasági termőterület 78 szá­zalékát a szántóterület adta (4,5 millió hektár). ■ Növények vetésterülete 2007-ben 1 Gabona: 2,9 millió ha Napraforgó: 527 ezer ha Burgonya: 25 ezer ha Cukorrépa: 41 ezer ha Zöldségfélék: 90 ezer ha FORRÁS: KSH ■ A szarvasmarha felvásárlása erősen vissza­esett. _____________________________________________________HIRDETÉS Oss za meg megtakarításait! A Raiffeisen Bank pécsi régió­jának vezetőjét, Szabó Lászlót kérdeztük arról, hogy milyen befektetési lehetőséget ajánl a megtakarításaikat kamatoztat­ni vágyóknak.- Azt tanácsolom ügyfeleink­nek, hogy osszák meg megta­karításaikat többféle befekteté­si forma között, így megosztott kockázattal a normál betéti ka­matoknál magasabb hozamot is elérhetnek. Bankunk min­den igényre kínál megoldást. Azoknak az ügyfeleknek, akik kockázatmentes befektetési formát keresnek, a Kamateme­lő Lekötött Betétet ajánlom, amely a 3 hónapos futamidejű betétekre kiemelkedően ma­gas, évi 7,2%-os kamatot bizto­sít (EBKM: 7,40%). Azonban a három kamatemelő feltétel - aktív számlahasználat, vásár­lás Raiffeisen bank- és/vagy hitelkártyá­val, Trend IV. kötvény és/vagy Raiffeisen be­fektetési jegy vásárlá­sa - futamidőtől függő határidőig történő tel­jesítése esetén a Ka­matemelő Lekötött Be­tét évi 11%-ot kamato­zik (EBKM 3 hónapra: 11,46%). A Trend IV. kötvényt azoknak ajánljuk, akik néhány évre szeretnék pénzüket befek­tetni, és mérsékelt kockázat mellett akár a lekötött betétek­nél is kedvezőbb hozamot sze­retnének elérni. Legújabb euró és forint alapú alapjainkat, a Raiffeisen Perspektíva Alapokat azoknak az ügyfelek­nek ajánljuk, akik hosszabb távon, mér­sékelt kockázat mel­lett szeretnének akár az állampapírokét meghaladó hozamot elérni. A régióban Dombóváron, Kapos­váron, Mohácson, Pécsett, Siófokon, Szekszárdon várjuk ügyfele­inket a Raiffeisen bankfiókok­ban, illetve a 06-40-48-48-48- as telefonszámon is szívesen adunk további információt. Szabó László

Next

/
Oldalképek
Tartalom