Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-14 / 215. szám

2007. SZEPTEMBER 14., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 Asztalhoz áll a teljes honi mezőny asztalitenisz Jubileumához érkezett a Szekszárd-kupa női ranglistaverseny A teljes magyar mezőny asztalhoz áll a Szekszárd- kupa női első osztályú ranglistaversenyen. Szom­baton az ifik, vasárnap a felnőttek versengenek. Rónai Gábor Évtizedek óta a honi verseny- naptár egyik legrangosabb ese­ményének számít a Szekszárd- kupa. A tizenkilenc éven át Sár­köz-kupa néven futó sorozatot a Szekszárd AC 1998-ban keresz­telte Szekszárd-kupára, s azóta minden évben a tolnai megye- székhelyre hozza a sportág me­nőit. A 70-es években életre hí­vott verseny a tolnai Vörös Lobo­gó kezdeményezésére indult út­jára - Link Ferenc, a megyei szövetség elnöke és Herczig Gá­bor, a megyei sporthivatal veze­tője volt a viadal szellemi atyja -, de már akkoriban is aktívan részt vett a szervezésben Sáth Sándor, a Szekszárd AC jelenle­gi szakmai igazgatója. Az első évben rögtön csúcsmezőny gyűlt össze: a 128 ifista, és a 91 felnőttkorú versenyző részvéte­le máig rekord. A sporthivatal 1991-es megszűnése után egy ideig a Húsipari Vállalat szerve­zésében Húsos-kupa néven élt a sorozat, majd rövid kihagyás után 1998-tól a SZAC vette szár­nyai alá, s nevezte el Szekszárd- kupának. A viadal szakmai érté­két tekintve még ma is az or­szág egyik legnívósabb verse­nye, melyen évről évre rajthoz áll a komplett hazai élmezőny. Az idei kiírás sem lesz híján nagy nevekben, a nagyok, azaz Liu Boyu a Szekszárd AC színeit képviseli a hétvégi Szekszárd-kupán ...Nagyváradi Mercédesz a Fastron AC sikereiért áll asztalhoz a viadalon a Statisztika, a Postás és a BSE legjobbjaikkal jönnek Szek- szárdra, s román és horvát klu­bok is jelezték részvételüket. Megyénk mindkét csapata in­dul, de ezúttal sem a Szekszárd AC, sem a Fastron AC Tolna nem reménykedhet kiugró ered­ményben. Olyanban különösen nem, mint ami 2006-ban meg­esett: a Szekszárd kínaija, az azóta távozott Li Meng Jiao négy aranyat is nyert, felnőttben és ifiben is elverte a mezőnyt. A X. SZEKSZÁRD-KUPA PROG­RAMJA: szombat. 10 óra: ifjúsá­gi leány páros. 11.30: ifjúsági le­ány egyes selejtező. 13.30: ifjú­sági leány egyes főtábla, vasár­nap. 10 óra: felnőtt női páros. 11.30: felnőtt női egyes selejtező. 13.30: felnőtt női egyes főtábla. Szekszárd-kupa: az elmúlt hét kiírás győztesei Egyéni, 2000: Braun (BSE). 2001: Otília Badescu (Postás). 2002: Molnár (Statisztika). 2003: Molnár (Statisztika), 2004: Molnár (Statisztika), 2005: Lovas Petra (Postás), 2006: Li Meng (Szekszárd). Páros, 2000: Braun, Anna Iszajeva (BSE). 2001: Bades­cu, Kertai Rita (Postás). 2002: Fazekas, Molnár (Statisztika). 2003: Fazekas, Molnár (Sta­tisztika). 2004: Li Bin, Molnár (Statisztika). 2005: Molnár Z., Pergel (Statisztika), 2006: Li Meng, Molnár Z. (Szekszárd). A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Péntek atlétika: Tolna megyei pályabaj­nokság, Pollack utcai sporttelep 15.30. Szombat labdarúgás: Soproni Liga, 8. forduló: Paksi FC-REAC 16.30. NB III Dráva-csoport: Bonyhád VLC-Szekszárdi UFC, Tamási SE-Balatonlelle 15.30. Horfer Serleg megyei I. osztály: Tolna- Majos (Mihálovics), Zomba-Du- nakömlőd (Bíró R.) 16. Megyei III. osztály, Nyugati-csoport: Új- ireg-Iregszemcse (Magyarkeszi, Szappanyos Sz.) 16. Szekszárd városi szenior bajnokság: Szedres-Őcsényi Öregfiúk 14.30. Női labdarúgás: NB Il-es nagypályás bajnokság: Szegedi Amazonok- Völgység NSE Bonyhád 13. kézilabda: Női NB II, Dél-nyu- gati csoport: Tolna KC-Tam-Bau Tamási KC 18. Férfi NB II, Dél­nyugati- csoport: Ferencvárosi TC-Simontornya TC 18.30. asztalitenisz : Szekszárd-kupa felnőtt női és ifjúsági ranglista verseny, 10. Vasárnap labdarúgás: NB III Dráva-cso- port: Bogád-Dombóvári FC-Ru- tin, Paksi FC II-PVSK-Trendcom 15.30. Horfer Serleg megyei I. osztály: Őcsény-Bölcske (Éreth A.), Madocsa-Gerjen (Forrai), Bátaszék-Decs (Tóth L.), Duna- fóldvár FC-Kakasd (Weitner Á.), Ozora-Dunaszentgyörgy (Péter L), Tevel-Kajdacs (Tinnyei S.) 16. Megyei II. osztály: Magic Ice Magyarkeszi-Mórágy (Fülöp A.), Nagymányok-Aparhant (Sö­rös J.), Németkér-Bonyhád- Börzsöny (Stefik R.), Bátaapáti- Kisdorog (Haszeg L), Sióagárd- Cikó (Hosnyánszki Zs.), Kéty- Pincehely (Minker N.), Bogyisz- ló-Dunaföldvár STE (Bajor), Szedres-Simontornya (Molnár I.) 16. Megyei III. osztály, alap­csoport: Závod-Regöly (Albert L), Szakály-Gyapa Derbi SE- Univer (Balipap T.), Kocsola- Mucsfa (Juhász Cs.), Bonyhádva- rasd-Pusztahencse (Balogh J.), Szakcs-Báta (Haraszin L), Dal­mand-Harc (Balipap Cs.) 16. Ke­leti-csoport: Nagydorog-Váralja (Palkó L.), Tengelic-Pálfa (Mül­ler J.), Fadd-Györköny (Wolf P), Izmény-Kölesd (Kákonyi J.), Alsónána-Gyönk (Deák) 16. Nyugati-csoport: Hőgyész-Tol- nanémedi (Illés T.), Kurd-Fel- sőnyék (Agócs Á.), Döbrököz- Kaposszekcső-Csikóstöttös (Szin- csák L.) 16. KÉZILABDA: Női NB ]/B Nyugati- csoport: Tapolca VSE-UKSE Szekszárd 18. asztalitenisz: Szekszárd-kupa felnőtt női és ifjúsági ranglista verseny, 10. ■ A listavezető kispestiek a Siófokhoz látogatnak labdarúgás A címvédő DV- SC-TEVA a Vasast fogadja a labdarúgó Soproni Liga nyol­cadik fordulójának mai nyi­tómeccsén. A listavezető Bu­dapest Honvéd Siófokon lép pályára. Hétfőn az MTK Bu­dapest a Győri ETO FC gár­dáját látja vendégül. A Városligetben futnak az üzleti szféra atlétái atlétika A BSI Sportmarke­ting Kft. szombaton Buda­pesten, az Olof Palme sétány­nál harmadik alkalommal rendezik meg az Ablon Busi­ness Run-t. A cégek, vállal­kozások sportolói délután 15.30-kor az 5,2 és 1,5 km-es Fun Run-ban állhatnak rajt­hoz, 16.30-kor pedig a váltók versenyét indítják. Az NHL-ben is megfordult játékossal erősít az Álba jégkorong A magyar bajno­ki címvédő Álba Volán-Fe- Vita jégkorongcsapata leiga­zolta az észak-amerikai profi ligában (NHL) is megfordult kanadai David Gosselint. A játékost 1995-ben a New Jer­sey Devils draftolta, később több alsóbb ligás tengerentú­li együttes mellett a Nashvil­le Predatorsban is játszott. A hajrában lőtt két góllal nyetí a brazil válogatott labdarúgás A brazil labda­rúgó-válogatott a hajrában szerzett két góllal nyert 3-1- re Mexikó csapata ellen ba­rátságos mérkőzésen, Bos­tonban. A meccsen a 80. per­cig 1-1 volt az állás, ekkor Kaká, majd Afonso lőtt gólt. Afonso Alves a hajrában gólt lőtt @ TOVÁBBI sporthírek: www.tolnainepujsag.hu Tolna városa megköszönte a sikereket maraton Hárman hat érmet szereztek az idei Európa- és világbajnokságon A dobogóra kerülés a cél az NB ll-es Tolna KC-nél Összesen hat érmet nyert az idei maratoni kajak-kenu Európa- és világbajnokságon az Alois Dall- mayr-Tolnatext KKSC három ver­senyzője. - Köszönjük, hogy öregbítettétek az ország és a vá­ros hírnevét! Folytassátok a mun­kát, várjuk a további jó eredmé­nyeket! - többek között ezekkel a szavakkal köszöntötte őket teg­nap délelőtt dr. Sümegi Zoltán, a város polgármestere - egyben a tolnai kajak-kenu klub elnöke - a városháza dísztermében. Győré Attila kenus mind Euró­pa, mind a világ legjobbjának bi­zonyult a júliusi trencséni, illet­ve a szeptemberi győri viadalon, párosban. A kajakos Faldum Bereniké az EB-ről aranyat, a VB- Dr. Sümegi Zoltán polgármester és a versenyzők a sikerekre koccintottak ről ezüstérmet hozott, szintén párosban. Jámbor Attila kajak egyéniben mind a két világver­senyen a dobogó harmadik foká­ra állhatott fel.- A dicsőség a sportolóké, de az edzőket és a versenyzők csa­ládját is köszönet illeti - emlé­keztetett a polgármester. A tolnai klasszisok és edzőik, Barina Jó­zsef és Barináné Ritt Gabriella az újabb világraszóló eredmé­nyek elismeréseként a várostól pénzjutalmat kaptak. Végül a polgármesterrel és Baksainé Kenessei Évával, a képviselő-tes­tület humán bizottsága elnöké­vel a hasonlóan eredményes folytatás reményében koccintot­tak. ■ S. K. Tavasszal a bajnoki tabella har­madik helyén zárt a Tolna KC NB ll-es női kézilabdacsapata úgy, hogy sokáig az arany meg­szerzésére is volt esélyük Sipo- séknak (végül a Siófok csapata nyerte a pontvadászatot, s jutott fel az NB 1/B-be). Az új idény előtt nem volt nagy mozgás a gárdánál, Takács Ist­ván edzőnek csak három távozó játékos miatt fő­hetett a feje. Weitner Adrienn portugáliai ösztöndíjat kapott, a beállós az Ibériai-félszigeten folytatja tovább felsőfokú tanul­mányait és a játékot. Konkoly Edit sérülése miatt ideiglenesen felhagyott a kézilabdázással, A tavalyi idény eredményével kiegyeznének. míg a kapus Sulyok Katalin ma­kacs hátizomhúzódása miatt végleg abbahagyta a kézilabdát Egy érkező játékosról tudtak be­számolni az egyesületnél: a bal­kezes átlövő Szokodi Csilla Veszprémből tér vissza Tolnára. A célkitűzés sem vál­tozott: a gárda a saját játékát játszva szeret­né megismételni a ta­valyi szereplést. Eb­ben elsősorban a Délnyugati­csoport egyik nagy favoritja a Kozármisleny és a Dunaferr NK második számú alakulata aka­dályozhatja meg Reischéket. A lelkes szurkolók főleg a ranga­dókon segíthetnek a csapatnak a célok elérésében. ■ B. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom