Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-14 / 215. szám
10 HÍRSÁV Szászvárra mennek a bányászokhoz szászvárra mennek szombaton a bányász nyugdíjasklub fennállásának huszonötödik születésnapi ünnepségére a Bonyhád és Vidéke Nyugdíjas Egyesület tagjai - tájékoztatta lapunkat Szegedi Gyuláné, a szervezet vezetője. Negyvenen utaznak Baranya megyébe, hogy műsorukkal színesítsék a rendezvényt. (hé) Ötéves fennállását ünnepelte a szervezet A BABITS NYUGDÍJAS KLUB tagjait látta vendégül nemrégiben a kölesdi Őszi Fény Nyugdíjasklub. Mint azt Pech Antalné, a szervezet vezetője elmondta, a klub fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelték, amelyre a néptáncos unokák készültek szép műsorral. Ezután a művelődési ház udvarán estébe nyúlóan, élőzenével kísért kerti partival folytatták a napot, (hé) A füstöltáru olcsóbb, és alma is érkezik KEDVEZMÉNYES füstöltáru árusítást tart a Szekszárdi Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központ nyugdíjas tagozata szervezésében a Rákóczi utca 8. szám alatti húsbolt (a főiskolával szemben) szeptember 20-án reggel 7 és 11 óra között. Zádor Béláné, a tagozat vezetője arról is tájékoztatott bennünket, hogy a megrendelt alma szeptember 22-én reggel 7 órától a Szent István téren, a Gemenc parkolóban vehető át. (hé) Zádor Béláné (balra) Tizenöt csoport mutatta be műsorát Gyönkön kulturális seregszemlét tartott Gyönkön a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Szövetsége megyei szervezete. A bemutatón tizenöt produkciót vonultattak fel a csoportok, a szervezők mindegyikük előadását oklevéllel ismerték el. Mint azt Ifjú Gyuláné, a decsi Őszi Napfény Klub vezetője elmondta, ők példáid francia négyesükkel nyerték el a publikum osztatlan tetszését, (hé) Árengedményt kapnak a szekszárdi nyugdíjasok A szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége és a megyei Vöröskereszt nyugdíjas alapszervezete értesíti tagjait, hogy szeptember 24-én (hétfőn) 6-tól 13 óráig füstöltáru, méz, tészta, étolaj valamint ételízesítők vásárolhatók árengedménnyel a Hunyadi u. 4. szám alatti épületben, (gy) NYUGDÍJASOK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. SZEPTEMBER 14., PÉNTEK Postagalamb hozza a sikert aktivitás Amíg van fizikai és a szellemi energia, ki kell használni Most 130 galambot tart Jaksa János, amerikai óriás postákat és magyar díszpostákat. Több díjnyertest is Öt éve vonult nyugdíjba a nagydorogi áfész volt elnöke, Jaksa János. Nem unatkozik: kertet művel, vetőmagot termel, galam- bászkodik, unokázik. Wessely Gábor Tizenöt évig volt a Nagydorog és Vidéke Áfész elnöke Jaksa János. Pályafutását a gyönki Vörös Csillag Tsz-nél kezdte, majd az áfész jogelődjénél, a nagydorogi földműves szövetkezetnél folytatta, ahol agronómus volt. Általában termeltetési vonalon dolgozott, meggyőződése szerint a jó termelés a jó értékesítés alapja. Politizálni nem szeret, de azt megemlíti, hogy nagy hiba volt a rendszerváltáskor a mezőgazda- sági szakcsoportok megszüntetése. Amiről ma csak álmodoznak az agráraimban, akkor valóság volt: az azonos érdeklődésű, érdekeltségű termelők önként összefogtak. A rendszer egy tollvonás nyomán szétesett, újraszervezni bajos. A hetvenes évek közepén Nagydorogon alakult meg az ország első gyógy- és fűszernövény-termelő szakcsoportja. Szorosabban hét falu fogott össze, tágabban véve jóval több szállt be - húsz kilométeres körzetből - a macskagyökér, majoránna, mályvavirág, körömvirág és ka- | kukkfűtermesztésbe. Aztán a g Herbária megkezdte mélyrepü- £ lését, és ez a keresetkiegészítés | is semmivé lett. Tönkre ment a I paksi konzervgyár, a szekszárdi húsipari vállalat, a hűtőiparból is alig maradt valami. A növény- termesztés elvesztette sokszínűségét, nem kellett már se uborka, se fűszerpaprika. Jaksa Jánosnak megmaradt a kapcsolata a gyógynövényszakmával. A mai napig végez kísérleti termesztéseket a Corvinus Egyetem részére, és minden évben meghívják az államvizsgabizottságba. Foglalkozik margit- virág, zöldbab és káposzta vetőmag-előállítással, pár évvel ezelőtt 14 féle mák kísérleti termesztését bízták rá. Van sikerélménye, de örülne, ha másoknak is lehetne, úgy, mint amikor több száz család gyógynövényezett a környéken. Van sikerélménye a galambokkal is. 2002-ben ment nyugdíjba, s azóta több az ideje, hogy foglalkozzon velük. Begyűjtött jó pár serleget, egyesületi, országos és fajtaklub-kiállításokon. Tavaly az egyik tojója, egy amerikai óriás postagalamb, országos fajtagyőztes lett. Családja egyébként már közel száz éve galambászkodik. Ő 16 éve kezdte az amerikai óriás posta, és négy éve a magyar díszposta tartását. Ez utóbbit nemrég ismerte el önálló fajtának az országos galambászszövetség. A jellemzőit rögzítő ideálrajzot Jaksa János szakmai irányítása alapján készítették el. A következő országos megmérettetés decemberben lesz Dabason, ahová a nagydorogi tenyésztő 10-15 szárnyast visz. Minden galamb egyéniség. Vannak uralkodó típusúak és szolgalelkek, szorgalmasak és lusták, hűségesek és csalfák. A legtöbb élvezi a versenyt, amire persze fel kell készíteni. Meg kell tanítani, hogyan viselkedjen a kiállító ketrecben. Élvezze, ha nézik, ne stresszeljen. A galambász is élvezi a nyugdíjas éveket. Nem panaszkodó típus. Azt tartja, hogy amíg van az embernek fizikai és szellemi energiája, ki kell használni. Hatvanéves elmúlt, amikor elkezdett ismerkedni a számítástechnikával; ma már rendszeresen internetezik. Nagy, 3600 négyzetméteres kertet művel a feleségével, és unokáival együtt játszva tanítgatja őket a növényekkel és állatokkal való bánásmódra. Névjegy jaksa János 1943-ban született Nagydorogon. Ott végezte el az általános iskolát, majd Gyönkön érettségizett. Ezt követően a pa- lánki mezőgazdasági technikumba járt, aztán munkába állt a gyönki Vörös Csillag Tsz-nél 1964-ben. Á nagydorog és Vidéke Földműves Szövetkezethez 1966-ban került agronó- musként. A szövetkezet 1970 körül alakult áfész- szé, ahol 2002-es nyugdíjazásáig dolgozott; az utolsó 15 évben elnökként. Üj tagokat vár Madocsán a nemrég alakult nyugdíjasklub madocsa Húsz taggal alakult meg a Madocsai Nyugdíjasklub, de napról-napra gyarapszik a létszám. Örömmel fogadták az új civil szervezetet nem csak az idősek, hanem a faluvezetés is. Az alakuló ülésen háromfős vezetőséget és felügyelő bizottságot választottak. Az elnök Tarczal Jánosné lett, aki kezdeményezője is volt a klub megalakításának. - Sokat beszélgettünk róla, de eddig valahogy nem sikerült összehozni - mondta. Most viszont már nem csak az alakuló ülésen, hanem az első klubösszejövetelen is túlvannak. Meghívták a képviselőket és a polgármestert, aki tájékoztatta őket a falu helyzetéről. Gelencsérné Tolnai Klára biztosította a nyugdíjasokat, hogy minden civil szervezetet örömmel fogadnak. Ennek jeleként helyet is kaptak a nyugdíjasok a művelődési házban. Itt tartják minden hónap első péntekén az összejöveteleiket, ahova várják az érdeklődőket. A jövőre nézve sok terve van a klubnak, programokat szerveznek, s aktívan részt akarnak venni a falu közösségi életében. ■ Vida Tünde Kisszékelvben vendégeskedtek a simontomyaiak kisszékely Borbás Imre családjának meghívására egy igen kellemes délutánt töltöttek a si- montornyai Bőr- és Szőrmeipari Vállalat (BSZV) nyugdíjasai a festői szépségű Kisszékelyben. A közel negyven nyugdíjas először a szőlőhegyen borkóstolón vett részt, ahol minősítették Borbás Imre tavalyi évjáratú borait. Ezután lesétáltak a horgásztóhoz, ahol babgulyásparti várta őket. A hangulat, a vidámság egyre fokozódott, Perger Imre egykori BSZV-igazgató szintetizátoron kísérte a nótázókat, majd többen táncra is perdültek, elfelejtették, hogy korábban valamijük fájt. A horgászok ezúttal nem bánták, hogy az énekkel, zenével megtörték a tó csendjét, ők is bekapcsolódtak a mulatozásba, mindenki jól érezte magát. ■ V. L. Az élet ajándékának tartja az állatok szeretetét könyv Át szeretné adni a negyven esztendő alatt megszerzett, gazdag tapasztalatokat kaposszekcső Vannak, akik nehezen élik meg a nyugdíjba vonulást. Vannak, akik energiával tele valamilyen teljesen új dolgot próbálnak ki. Vannak, akik nem tudnak elszakadni korábbi munkájuktól. Főleg ha ez a munka egyben a szerelmük is. így van ezzel Nicki András is. A kapos- szekcsői férfi négy éve nyugdíjas, de egy percre sem pihen meg. Postagalambokkal, kutyákkal foglalkozik. Rendszeresen ír szaklapokba, és nemrég jelent meg könyve a kutyák tanításáról. - Kutyáink tanítása és nevelése címmel jelent meg a kötetem - mondta el Nicki András. Gyerekkorom óta, körülbelül negyven éve tanítom az ember legjobb barátait. Úgy éreztem, itt az idő, hogy azt a rengeteg tapasztalatot, amit az évek alatt összegyűjtöttem, átadjam másoknak is - folytatta a könyv szerzője. A kötetben erről így ír: ■ Fontos a szeretet, gondoskodás, gyengédség, s a kiképző lelkiállapota Nem rendelkezem orvosi diplomával, sem kiemelkedő titulussal. Csupán egy vagyok a sok közül, aki szereti az állatokat és szeretném, ha minél több ember birtokolhatná e természet adta ajándékot. Nicki András az állatok, a természet szeretetét szüleitől örökölte. Bár hidegburkoló a tanult szakmája, már tanulmányi ideje alatt elkezdett foglalkozni a postagalambászattal. A katonaság ideje alatt halak és galambok tanítgatásával kísérletezett. Húszéves korától pedig már pénzért tanította a kutyákat.- Valamennyi állat tanításában több közös nevezőt találtam - idézi fel az emlékeket Nicki András. Ezek a szeretet, gondoskodás, gyengédség, s végül a kiképző lelkiállapota. A többi tanács pedig elolvasható a Kutyáink tanítása és nevelése című kötetben, amely sorra veszi a mesterfogásokat, amelyekkel nem csak nekünk embereknek, hanem az állatoknak Is könnyebb lesz az együttélés. ■ T. Gy. Nicki András kora gyermekkora óta szívesen foglalkozik kutyákkal 1 % í \ I