Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-14 / 215. szám

KOZELET lívására, de az egész délvidéki magyar- mondta Sólyom László államfő egynapos vajdasági útján, ál adódó lehetőséget kihasználni arra, hogy gazdasági­in más területén segítsük a határon túli magyarokat - mondta. < X*' yi elmen! 15 PRÍMA ÉV HIIISAV Mindenképpen elítélik az erőszakoló rendőröket A KATONAI ügyészség már vádat emelt kötelességszegés miatt az ellen az öt rendőr ellen, akiket E. Zsanett meg­erőszakolásával gyanúsíta­nak. A vád: a Múzeum kör­úti erőszak éjszakáján el­hagyták a szolgálati helyü­ket, futni hagyták az érvé­nyes iratok nélkül autózó lányt, amiért egy-három év börtönt is kaphatnak. A nemi erőszak gyanújában még tart a nyomozás. A szlovák főügyész a Malina-botrányról Mauna hedvig ügyében eljárva „a rendőrség és az ügyészség is hibázott”, mondta egy kereskedelmi rádiónak Szlovákia legfőbb ügyésze. Dobroslav Trnka megvizsgálja, jogszerű volt-e a nyitrai rendőrség és az ügyészség eljárása a ta­valy augusztusban Nyitrán megvert magyar egyetemis­ta ügyében. Malina Hedvig igazat mondott Székházat vettek a szocialisták székhazat vett az MSZP Budapesten. A VI. kerületi, 2800 négyzetméteres egy­kori KPVDSZ-székházért sajtóinformációk szerint 700 millió, nettó 515 millió forin­tot fizethet a nagyobbik kor­mánypárt. A párt Köztársa­ság téri, 1378 négyzetméte­res székházának eladására április elején hirdettek nyil­vános pályázatot, de a párt vezetősége már februárban kiköltözött az ingatlanból. Fegyház a pécsi emberrablás kitervelőinek Többéves fegyházbüntetésre ítél­ték azt a két férfit, akik tavaly el akarták rabolni az APEH egyik tisztviselőjének fiát. A bűnözők így akartak kikényszeríteni az adóhivataltól egy százötvenmil­lió forintos, jogtalan kifizetést. A Fővárosi Bíróság tegnapi, nem jogerős ítéletében C. Sz. elsőren­dű vádlottat négy év hat hónapi, míg T. F.-et négyévi fegyház­büntetésre ítélte első fokon. A vád terrorcselekmény elő­készülete volt. A bírósági eljárás során többek közt egy különlegesen védett ta­nút is kihallgattak, aki fedett nyo­mozóként d ;ozott az ügyön. A két vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért és elmondta: megbánták, amit tettek. ■ Buszbaleset: a sofőr elismerte, gyorsan hajtott A három elhunyt mellett össze­sen harmincketten sérültek meg a szerda reggeli bélmegyeri buszbalesetben. Még szerda este és csütörtökön is többen jelent­keztek a kórházakban sérülések­kel. Egyiküknek, egy Gyulán je­lentkező vésztői asszonynak - aki gyermekével foglalt helyet a járaton - életveszélyes a sérülése, egyik bordája átszúrta a tüdejét. A tegnapi békéscsabai tájékoz­tatón elhangzott: 39-en utaztak a buszon. A sofőrt, a 41 éves vész­tői Cs. Tamást őrizetbe vették, ha­lálos tömegszerencsétlenség oko­zásával gyanúsítják. Kezdemé­nyezték előzetes letartóztatását is. A sofőr beismerte: túl gyorsan akarta bevenni a kanyart. A vésztői asszonyon kívül még ketten vannak életveszélyben, egyikük a szolnoki, másikuk a berettyóújfalui kórházban fek­szik. Ide Bélmegyerről nyolcán mentek vért adni, hogy segítsék egy 18 éves lány műtétjét. A bal­esetben elhunyt egy másik bélmegyeri lány: békéscsabai iskolájában tegnap megemléke­zést tartottak. ■ Ny. L. A Kossuth tér megint visszatér? tüntetés A Körcsarnokban lesz a kézigála - Vagy negyven rendőrt vádoltak meg HIRDETÉS Könnygáz: utánpótlást kapott a Rebisz A RENDÉSZETI Biztonsági Szolgálathoz megérkezett az a 11 ezer darab könnygáz- gránát és 2200 liter paprika­oldat, amelyet 160 millió forintért rendeltek meg. Garamvölgyi László, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: zavar­gások esetén a március 15-ei- hez hasonló típusú rendőri fellépésre kell számítani A gárdahisztéria az MSZP-nek kedvezett A magyar GÁRDA megalakulá­sa és az azt követő viták is hozzájárulhattak, hogy az MSZP elmozdult a mélypont­ról - derül ki a Medián fel­méréséből A szocialisták támogatottsága a teljes népesség körében két hónap alatt 21-ről 25 százalékra nőtt, a Fidesz 39 százalékon áll. A Jobbik erősödött: a párt egy százalékot kapna. Közülük 59 embernek kell vagy kellett bíróság elé állnia. Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője elmondta: a büntetés-végrehajtási intézetek­ben történt túlkapásokkal kapcso­latban 16 ügyet vizsgáltak, ezeket bizonyíték hiányában le is zárták. Bencze lózsef országos főkapi­tány tegnap közölte: eljárást indí­tottak a hétfői randalírozók ellen, akik a parlamentből távozó kép­viselők autóira támadtak. Szabad a Kossuth tér a ta­valyi demonstrációk év­fordulóján - mégsem ott lesz a kézilabda-fesztivál. A tüntetők máris a Parla­ment elé készülnek. Vég Márton - Tibay Gábor Nem a Parlament előtt, hanem a pesti Körcsarnokban rendezik meg az eredetileg a térre tervezett kézilabda-fesztivált - közölte teg­nap Sinka László. A Magyar Ké­zilabda-szövetség főtitkára a ka­pott fenyegetésekkel és a várható rossz idővel indokolta a helyszín- változtatást. így elvileg szabad a tér az őszödi beszéd miatt kitört Az ügyészség szerint a rendőrségi vezetők nem voltak partnerek a túlkapások kivizsgálásában kormányellenes tüntetéssorozat és a tévéostrom évfordulójának napjain, 17-én és 18-án. Ä rendőrség, ha hivatalosan is értesítik a változásról, újragon­dolja az engedélyezést. „Ha a for­mai követelményeknek meg­felelő kérvény érkezik, a rendőr­ség nem fogja megakadályozni § a demonstrációt a Kossuth téren" | - mondta lapunknak Tafferner | Éva, a Budapesti Rendőr-főkapi- J tányság szóvivője. Bene Gábor, a Magyar Nemze­ti Bizottság 2006 ügyvivője la­punknak azt mondta: először egy hónapja jelentették be szeptem­ber 17-ei tüntetési szándékukat a Kossuth térre, ám akkor a rend­őrség - mivel a térre már adtak ki területfoglalási engedélyt - ille­tékesség hiányára hivatkozva nem foglalkozott kérésükkel. Bene közölte: a kézilabdagála át­helyezésének hírére megismétlik ezt, ám hozzátette: szkeptikus az engedélyezés kapcsán. Szerinte el fogják utasítani kérésüket, ha pedig mégsem - holott ragasz­kodnak az erőszakmentességhez -, provokációra számít a téren. Ä 2006-os őszi események kapcsán eddig összesen 39 rend­őr ellen emeltek vádat - közölte Falvai Zsolt. A Budapesti Nyomo­zó Ügyészség vezetője azt mond­ta: a rendőrség felső vezetői kevés értékelhető segítséget adtak, az alegységek parancsnokai gyakor­latilag nem bizonyultak együtt­működőnek. „Hátráltatta a mun­kánkat, hogy sem a szeptemberi, sem az októberi zavargások alatt nem viseltek azonosító számot a rendőrök. Ha pedig sikerült azo­nosítanunk egy alegységet, akkor kiderült, hogy a tömegoszlatás­kor mindenki hátul volt, vagyis a civilek saját magukat bilincsel­ték meg” - hangsúlyozta Falvai. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter ugyanakkor a rendőrök büntetlenségét firtató Sólyom László államfőnek azt írta: „Az adatok és az eljárások ta­pasztalatai sem azt a következte­tést nem alapozzák meg, hogy a rendőrség nem működik együtt a jogsértések tisztázásában, sem arra a feltételezésre nem adnak okot, hogy az elkövetők jelentős része büntetlenül marad”. A mérleg másik oldalán egy­előre 112 terhelt szerepel, őket többnyire közérdekű üzem mű­ködésének megzavarásával, illet­ve rendzavarással gyanúsítják. Most akár ingyen telepítéssel vagy ingyen feltöltesse- - —**" Ü 1 Príma otthon mindenhol A Prímagáz nem ismer lehetetlent! Olyan helyre költözne, ahol nincs vezetékes földgáz? A Prímagáz tartályos PB-gáz segítségével meghitt hangulatot varázsolhat a lakásába, báihol az országban A tartály a föld alatt, illetve a föld felen Is elhelyezhető, a Prímagáz egyedülálló újításénak, a Mobil Tartályának köszönhetően, akár 2 nap alatt! A 15 eves Prímagáz szakértelmével és tapasztalatéval v, A sikeres találkozásban most testre szabott fizetési konstruk A részletekért hívja a Prímagáz Veví5s»l§|!#t<p<S) 40 45-50' •Az dianl.it csak az adón feltételek teljesítése esetéii vehető igénybe (jgj PRÍMAGÁZ) L j-,; sX\ ** I (jfl PRÍMAGÁZj Mindenhol otthon. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom