Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-03 / 205. szám
3 2007. SZEPTEMBER 3,, HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Igenis van sütnivalónk! sokszor esik szó arról, hogy megyénk kicsi, ebből következően nem képes olyan erőteljesen érvényesíteni érdekeit, mint néhány jóval nagyobb szomszédvár. Egy területen azonban bármikor alkothatunk óriásit: jelesül a szürkeállományunk használatakor. Igaz, ezt a megállapítást jeles tudósaink, társadalomkutatóink általában az egész országra vonatkoztatják, nem kizárólag Tolna megyére; de ami érvényes egy nagyobb egységre, ugyanolyan érvényes lehet egy kisebb területre is. a múlt vasárnap például látványosan kiderült Zombán, a kastélyparkban, hogy a megyének, minden ellenkező híreszteléssel szemben, igenis van sütnivalója! Ezt bizonyítja az a számtalan ételköltemény, amit településeink készítettek. Konyha- művészetben tehát kifőztük, amit kell: most már csak arra lenne szükség, hogy mielőbb más területen is kiforrják magukat a dolgok. Vállalkozási területet alakít ki Pári pari Kilenc hektáros majort vásárolt meg az önkormányzat a falu határában, amelyet vállalkozási területté alakítanak. Gere Zoltán polgármester elmondta, a 28 millió forintos beruházás révén, amely egy részét hitelből és önerőből valósítottak meg, kilenc cégnek tudnak helyet adni. Eddig egy vállalkozás vett területet, kettővel pedig előszerződést kötöttek, így a befektetés egy hányada már megtérült. Az infrastruktúra adott, de korszerűsítésre szorul. Az önkormányzat reményei szerint a befektetéssel új munkahelyek teremtésére adtak lehetőséget a faluban. ■ H. É. Létszám helyett a gond nő tanévnyitó Az iskolák egy része megvált több pedagógusától A szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola és Grundschule első osztályos kisdiákjai feltűzhető emblémát kaptak a nyolcadik osztályosoktól Sokat mondó számsort kapunk, ha összehasonlítjuk azt, hogy egy adott tanévben mennyien kezdték el a megyében iskolai tanulmányaikat. Szeri Árpád Míg az 1990/91-es tanévet 29 ezer 624 általános iskolás és 12 ezer 210 középiskolás kezdte Tolna megyében, addig 2001/02-ben 23 ezer 466 általános iskolás és 13 ezer 579 középiskolás ült be az iskolapadokba. Az adatokat közlő Horváth Miklós, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsga- központ dél-dunántúli igazgatója aláhúzta: jól látható az általános iskolások létszámának csökkenése. Tíz esztendő alatt több mint 6 ezerrel - egy kisváros lakosságával - lett kevesebb ez a csoport. A középiskolások száma ugyan nőtt valamelyest - ezerrel - , ám ez az eredmény napjaink számadatainak ismeretében már nem tűnik nagy fegyverténynek. A mostani tanévben ugyanis 20 ezer 135 általános iskolás és 13 ezer 534 középiskolás ül be az iskolapadokba a megyében. A 7-14 éves korosztály fogyása megállíthatatlannak látszik, tizenhét év alatt több mint 9 ezerrel kevesebb kisdiákot fogadtak az alapfokú intézmények. A középiskolások létszámának stagnálása sem ígér sok jót. Az igazgató szerint a népesedési hullámvölgy most ér el a tizenévesekhez, a kamaszokhoz és az ifjakhoz, ami azt jelenti, hogy jövőre nagy valószínűséggel ezt a kategóriát sem kíméli a csökkenés. Az általános gondokat jól példázza számos település. Pusztahencsén tavaly még nyolc évfolyam vehetett részt a tanévnyitón, idén azonban már csak négy. - Évről-évre csökken a gyermeklétszám, egy-két felsős osztály már csak öt tanulóból állna - közölte Lengyel Jánosné polgármester. - Ezért a felső tagozatosok mostantól Paksra járnak. Nehezen éljük meg ezt a változást, iskolánkat tavaly újítottuk fel 17 millió forintért, tehát intézményünk korszerű. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan meg kell válnunk a felső tagozattól, velük együtt hat kiváló pedagógusunktól. A szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule a megye legnagyobb általános iskolái közé tartozik. Ám itt is tetten érhető a létszámcsökkenés, még ha az nem is drámai.- Idén 663 tanulóval kezdünk, a tavalyi tanévnyitón 696 kisdiákot fogadtunk - tudtuk meg Farkas Pálné igazgatótól. - Ez azt jelenti, hogy éppen egy osztállyal vagyunk kevesebben. Ettől az évtől a medinai iskola tagintézményünk lett, ami azt jelenti, hogy ott továbbra is helyben maradhat 19 tanuló. Hat pedagógus álláshelyet kellett feladnunk, de sikerült úgy intézni, hogy senki ne kerüljön az utcára. Tolnanémediben nem csökkent a gyermeklétszám, ennek ellenére dr. Balásyné Bárdos Alice iskolaigazgató nem a felhőtlen gondtalanság érzésével tekint a jövőbe. - Bár Tolna- némedi kistelepülés, mégis van nálunk alsó és felső tagozat. Sőt, míg tavaly tíz, addig idén tizenkét elsős kezdi a tanévet. Tavaly társultunk Simontornyá- val, immár tagiskolaként működünk. De minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk, hogy ebben a formában meddig. A tanévet nyitó honatya szerint nem múlnak a gondok- ÖNÖK, PEDAGÓGUSOK tudják, milyen érzés most, 2007-ben szólni önökhöz - mondta szombaton Tolnán, a megyei tanévnyitón dr. Braun Márton fideszes honatya. - Volt egy g}'enge, 7 százalékot közelítő reálbér csökkenésük egy kis kötelező óraszámemeléssel fiszerezve. A politikus hangoztatta: az állami fejkvóta drasztikus csökkenése miatt tudomása szerint közel ötszáz oktatási intézményt zártak be az országban. FELHÍVTA A FIGYELMET arra is: hiába próbálják nyugdíjazásokkal megoldani a létszámleépítést Attól még az álláshelyek megszűnnek, és a most pedagógusnak tanulók lesznek pályakezdő munkanélküliek, (sk) m Több iskola társulni kényszerült. A karon kedvelik a médiát főiskola A szekszárdi intézmény félezer hallgatót fogad Egy helyen két órán át szabad a parkolás szekszárd - Az új felvételi rendszer miatt meg kell becsülni azt, ha valaki részese lesz a felsőoktatásnak - húzta alá Fusz György, az Illyés Gyula Főiskolai Kar főigazgatója az intézmény tegnapi tanévnyitóján. Majd így folytatta:- A szekszárdi kar jó helyzetben van, köszönhetően annak a kedvező hatásnak, mely a pécsi egyetemmel való együvé tartozásból származik. Az ünnepi rendezvényen Horváth István, Szekszárd polgár- a mestere és Bíró Attila Sándor, a | hallgatói önkormányzat elnöke is a köszöntötte az 518 főiskolást Idén £ kevesebben kezdik meg tanulmá- | nyaikat az intézményben, mint ta- 2 valy. Ugyanakkor a hagyományos- óvoda pedagógus, tanító, szociális munka, vállalkozási szakügyintéző, ifjúságsegítő - szakok mellett újdonság is színesíti a palettát: ide tartozik a vendéglátó-szakmenedzser szak. A legnépszerűbb képzések közé továbbra is a kom- munikáció- és médiatudomány, valamint a turizmus-vendéglátás tartozik. »Sz. Á. Fusz György főigazgató köszöntötte a hallgatókat a tanévnyitón szekszárd A nemrégiben módosított parkolási rendelet értelmében az eddigi korlátlan idő helyett a mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők csak legfeljebb két órán keresztül állhatnak egy helyen. Ehhez el kell menniük a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.-hez, ahol 300 forint ellenében kapnak egy órát, amelyen beállítják a parkolás kezdetének időpontját. A szélvédőhöz tett lap alapján tudják az ellenőrök túllépte-e az engedélyezett időtartamot, vagy sem. - A rendeletet a bliccelők ellen hozta az önkormányzat, hiszen a városban túl sokan, csaknem kétezren rendelkeznek mozgássérült igazolvánnyal - mondta Ács Rezső alpolgármester. Hozzátette, várhatóan októberben felülvizsgálják a rendeletet, és az érintettekkel egyeztetve kiszűrik a visszásságokat. A mozgássérültek között azonban már eddig is nagy felháborodást keltett az újítás. Sokan jártak rosszul, csak azért, mert nem tudtak a változtatásról, vagy mert még nem tudták beszerezni az órát - tájékoztatta lapunkat Schäffler Ádám, a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületének elnöke. Tudomásuk szerint Tolna megyében Szekszárd az egyetlen város, ahol nem parkolhatnak bárhol ingyen a mozgássérültek. ■ H. É. Megújult a kistérség internetes honlapja bonyhád Megújult a völgy- ségi kistérségi társulás internetes honlapja. A www.volgysegikisterseg.hu címen az érdeklődők megismerhetik a szervezetet és munkatársait, a kistérség településeit és programjaikat. Turisztikai információk és pályázati leírások is megtalálhatók a honlapon, (hi) A gerjeni donorok ötödé először adott vért GERJEN Az orvosi vizsgálat után ötvenen adhattak vért a gerjeni véradó napon. Közülük minden ötödik első ízben, ami ritkaságnak számít. A véradók fele 25 év alatti fiatal volt. A sokszoros véradók a paksi vöröskereszt jóvoltából egy-egy pár sportcipőt vihettek haza, az önkormányzat pedig egy ebédre hívta meg a donorokat, (vt) Vidám programokkal búcsúztatták a nyarat harc Nyárbúcsúztatót rendezett a gyerekeknek a Harci Családosok Érdekvédelmi Egyesülete. A művelődési ház előtti téren délelőtt játékos ügyességi versenyek, vetélkedők zajlottak, csokoládé díjazásért. Kora délután habparty volt, később a harci íjászklub tagjai mutatták be tudásukat. Két alkalommal ingyenes fagylaltozásra is lehetőség nyílt, (sk) Koszorúkat helyeztek el a katonák emléktáblájánál tolna A tolnai gimnázium épületén márványtábla őrzi a katonák emlékét. Sokan indultak a volt laktanyából a frontra. A táblánál szombaton dr. Sümegi Zoltán polgár- mester az önkormányzat, Pirgi József igazgató a gimnázium, Pap Erika a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Doni Antal a Nemzetőrség és Doni Ellen Birgitte a Szent György Lovagrend részéről koszorúzott. (wg) Doni Antal nemzetőr ezredes Megkóstolták az iskolát a paksi kisdiákok PAKS Iskolakóstolót tartottak szombaton a Deák Ferenc Általános Iskolában. Steiner Judit és Borsné Kern Mária kis tanítványaikat lu'vták meg szüleikkel. Az első osztályosok átvehették tankönyveiket, illetve megismerkedhettek a tanítónénikkel, az osztállyal és egymással, így az első tanítási napon már magabiztosabban léphettek be az iskola kapuján, (vt) @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.TOLNAINEFUJSAG.HD * ft s