Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-06 / 182. szám

2 SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. AUGUSZTUS 6., HÉTFŐ Hasznos volt a vízi túra a Dunán és a Sión bogyiszló Hasznos volt a Beszédes József vízi túra a Dunán és a Sión. Erről Tóth István bogyiszlói pol­gármester tájékoztatott. A településvezető elmondta, tizenkét kenuval több mint negyvenen, köztük polgár- mesterek és vízügyi szak­emberek vettek részt a tú­rán. Az alacsony vízállás miatt végig jól látható volt a meder, és kiderült, a folyó szabályozása nem minden­hol a kívánalmaknak meg­felelő. Tóth Istvántól meg­tudtuk, ezen változtatni azért lenne fontos, hogy a Duna menti települések minél kevésbé legyenek ki­téve egy tavalyihoz hasonló áradás veszélyének. Tánctábor helyett összevont táncpróbák kölesd Anyagi okok miatt idén tánctábor helyett ösz- szevont táncpróbákat tar­tott a kölesdi néptánccso­port - tudtuk meg Greifen- steinné Zsebe Anita műve­lődésszervezőtől. A mint­egy negyven általános és középiskolás, illetve fiatal felnőtt táncos az elmúlt hét hétfőtől csütörtökig minden délután több mint három­órás próbán vett részt a művelődési házban Toláczi József művészeti vezető irá­nyításával. (sk) A Balatonnál táboroztak a református fiatalok nagydorog A Balaton part­ján táboroztak a reformá­tus fiatal házasok. Bocsko- rás Bertalan lelkész el­mondta, jobbára inkább családokról van szó és már nem is annyira frissen há- zasodottakról, de minden évben olyan sikeres a prog­ram, hogy nem szívesen mondanának le róla. Ezút­tal a Balatonszárszó köze­lében lévő Nagycsepelyre utaztak. Ez egy zsáktelepü­lés, melynek használaton kívüli parókiája és annak kertje szolgált lakhelyül a nagydorogi családoknak, a fiatal házasok ugyanis - mint mindig - csemetéiket is magukkal vitték. Külön­féle, a Bibliában is megjele­nő állatokról szóló történe­teken keresztül erősítették hitüket, s a csapatszelle­met. A gyerekekre és fel­nőttekre különböző, kor­osztályuknak megfelelő foglalkozások vártak. Továbbra is számítanak a polgárőrség munkájára nagyszékely Testületi ülé­sen tárgyalták a polgárőr­ség elmúlt évi tevékenysé­gét. Megállapították, hogy a közel harminc tagot szám­láló polgárőrség jó munkát végzett, a faluban tovább csökkent a bűnesetek szá­ma. A polgárőrök Kisszé­kely rendezvényeinek bizto­sítását is jól segítették. Ön­zetlen munkájukra a jövő­ben is számítanak - tudtuk meg Várkonyi Zoltán pol­gármestertől. (vl) @ további hírek: www.tolnaevepujsag.hu Megállítják az eladósodást szemétdíj Kompromisszummal tartják az oktatás színvonalát Boda Zoltán iskolaigazgató (középen) a tavalyi tantestülettel. Sikerült elkerülni, hogy ne menjen az iskolai oktatás minőségének rovására a megszorítás Létszámcsökkentés az is­kolában, az óvodában, a polgármesteri hivatal­ban. Szemétdíj bevezeté­se. Többek között ezekkel az intézkedésekkel kíván­ja megállítani a község eladósodását a bogyiszlói vezetés. Steinbach Zsolt Bogyiszló huszonötmillió forint. Körülbelül ekkora összeget kell megspórolnia évente a bogyisz­lói önkormányzatnak, hogy megállítsa a település eladóso­dását Tóth István polgármester rá­mutatott: korábban is hiányzott nagyjából ekkora összeg a költ­ségvetésből, ám eddig a község kapott plusz pénzt az úgyneve­zett önhiki-pályázaton az állam­tól. Tavaly például 24 millió fo­rint érkezett ezen a címen, idén azonban, mint néhány hete kide­rült, egyetlen fillér sem. Az adós­ságcsapda elkerülése miatt volt szükség a minél előbbi intézke­désre, sokak számára némileg váratlanul. A múlt héten elfoga­dott megszorítások az intézmé­nyeket és közvetlenül a lakossá­got is érinteni fogják. Az önkor­mányzat a saját portája előtt kezdte a söprést. A polgármeste­ri hivatal ez évvégén nyugdíjba vonuló gazdasági vezetőjé­nek helyét nem tőlük be. Feladatát az isko­la gazdasági vezetője és a hiva­tal munkatársai látják majd el. További megtakarítást jelent, hogy az önkormányzat kulturá­lis referense később esedékes nyugdíjazása előtt a prémium évek lehetőségét veszi igénybe. Fenti két intézkedéssel évente mintegy hatmillió forintot tud­nak megspórolni. További hat és félmilliós éves megtakarítást je­lent a falunak, hogy jövő év janu­ártól bevezetík a szemétszállítá­si díjat. A község tízmillió forint ki­adáscsökkentést kí­vánt elérni az isko­lánál és az óvodánál, ami három állás le­építésével járt volna. Erről nagy vita volt, végül kompromisszum született. Bo­da Zoltán, az iskola igazgatója, települési képviselő elmondta: az önkormányzati elképzelés szerint a két nagy létszámú, harminc feletti évfolyamon, az ötödikben és a nyolcadikban, az eddigi két-két osztályt egy-egy osztállyá vonták volna össze. Ez szakmailag hátrányos lett vol­na. A kompromisszum lényege, hogy megmarad a két-két osz­tály ezeken az évfolyamokon, csupán néhány készségtárgyat tanítanak összevont csoportok­ban. Az igazgató hangsúlyozta, hogy így nem gyengül az okta­tás színvonala. Továbbra is za­vartalanul folyhat az integráci­ós és képesség-kibontakoztató oktatás, változatlanul biztosítot­tak a kompetencia alapú okta­tás feltételei. Legfeljebb az for­dulhat elő, hogy napközibe nem mindenkit tudnak felvenni. Az óvodában a délutáni létszám- csökkenéshez igazítják a dolgo­zói létszámot. így az iskolában és az óvodában szeptembertől egy-egy ember munkahelye szűnik meg, jövő szeptember­től pedig további egy pedagó­gust bocsátanak el. Felére csökken továbbá a pe­dagógusok étkezési hozzájárulá­sa. Döntöttek az iskolások tízóra­ijának megszüntetéséről is, mert úgy ítélték meg, hogy ez az ellá­tás túlságosan drága ahhoz ké­pest, hogy milyen sok étel megy pocsékba, mert nem eszik meg a gyerekek. Utóbbi két tétel csak erre az évre több, mint másfél­milliós megtakarítást jelent. Egészségügyi célú fejlesztést terveznek az iskolaépületben KISTORMÁS Az önkormányzat el­adná az iskola épületét egy érdi vállalkozói csoportnak - tájékoz­tatta lapunkat Csapó László pol­gármester. Az ingatlanon egész­ségügyi fejlesztési célú beruhá­zást hajtanának végre. Az épület értékbecslése megtörtént, az in­gatlant nyolcmillió forintért ter­vezik értékesíteni. Az egykori is­kolában jelenleg egy vállalkozás működik, amely csökkent mun­kaképességű dolgozók rehabili­tációs foglalkoztatását végzi. Amíg a reménybeli vevő nem kezdi meg az átalakítást, a mos­tani bérlő használhatja az ingat­lant. Hogy maradhat-e a jövőben Kistormáson ez a vállalkozás, azzal kapcsolatban Kiss József alpolgármester azt mondta: nincs olyan megfelelő épület a faluban, amit fel tudnának aján­lani a cégnek. Az épületen még jelzálog van, ennek törlése fo­lyamatban van. Kiss József tájé­koztatása szerint hamarosan megtörténhet az adásvétel. Kis­tormáson 2002 ősze óta nem működik az iskola. ■ S. K. Nem győzi el a vastalanító a nagy fogyasztást fadd-dombori Egy palacluiyi, sör­színű vezetékes vízzel jelent meg a múltkori dombori közmeghall­gatáson az egyik helyi lakos. Ma­gyarázatot nem igényelt a hely­zet: köztudomású, hogy főként a forró napokon erősen vasas a víz. Major József, a Domboriban is szolgáltató Tolna Vízmű Kft. ügy­vezetője érdeklődésünkre el­mondta: a kilencvenes évek óta, amikor elkészült a dombori vas- mangántalanító, megháromszo­rozódott a kútból nyert víz vas­tartalma. Nagy melegben, foko­zott vízfogyasztás idején a tech­nológia nem győzi megtisztítani a vizet. A vízmű által is támoga­tott megoldás az lehet, hogy a megnövelendő kapacitású faddi ivóvízrendszert egy vezetékkel összekötnék a dombori rendszer­rel. Fülöp János polgármester szerint mintegy húszmillió fo­rintból el lehetne végezni a beru­házást. Ha sikerül pályázati for­rást találni, akár jövőre elkezdőd­het a kivitelezés. ■ K. S. Január elsejétől közvetlenül a lakosság fizet ahogy azt előbb-utóbb minde­nütt meg fogják tenni, Bog}'iszlón jövő év elejétől be­vezetik a szemétszállítási díjat. Az utóbbi években az önkor­mányzat fizette a szolgáltatást a kommunális adó bevéte­léből. A hulladékgazdálkodási törvény alapján viszont a szol­gáltató közvetlenül a lakosság­gal köt szerződést. A jelenlegi szolgáltatás ára alapján szá­molva egy háztartás évente 8-9 ezer forint szemétszállítási díjat fizethet majd. AZ A KÉSŐBBIEKBEN dől el, hogy miként alakul a kommu­nális adó mértéke Bogyiszlón. ■ Megszűnik a tízórai az iskolában. Elismerte a bizottság a polgárőrök munkáját Körvanalazódik az új arculat átalakítás A hónap végére befejezik az építési munkát szekszárd Megkapja a második negyedévre járó támogatást a Szekszárdi Polgárőr Egyesület, határozott a megyeszékhely köz­gyűlésének gazdasági bizottsága. Eredetileg csak kétszázezer forint jutott volna idén, de az összeget félmillióra emelték. A gazdasági bizottság legutóbbi ülésén Ba- kodi Róbert, az egye­sület elnöke számolt J»e az elmúlt három havi tevékeny­ségükről. Negyedév alatt 86 szol­gálatot láttak el, főleg éjszaka. Rendszeresen előfordulnak a szó­rakozóhelyek környékén, elha­gyott területeken. Dolgoztak együtt a vám- és pénzügyőrség­gel is. Három hónapban hatszor voltak helyszínelésen hatósági ta­núként. Alakulóban van az ifjúsá­gi csoport, de már eddig is tartot­tak iskolákban előadást a drogve­szélyről. Pótolhatatlan a szerepük a szekszárdi nagyrendezvények biztosításában. Az ezzel kapcsola­tos munkájukat a bi­zottság külön megkö­szönte és számítanak rájuk az államalapítás évfordulóján is. Mint ismeretes, 19-én az István, a ki­rály című rockoperát mutatják be Szekszárdon. Az együttműködési megállapodás keretében a bizott­ság azt kérte polgárőröktől, hogy figyeljenek a parkolási rend be­tartására és ellenőrizzék a Kálvá­ria rendjét. ■ LI. ■ Ifjúsági cso­port alakul Szekszárdon. fadd Egyre világosabban rajzo­lódnak ki a vonások Fadd köz­pontjának új arculatán. Fülöp Já­nos polgármester elmondta, hogy a tavasszal indult, több mint negyvenmillió forintos be­ruházás építési munkái augusz­tus végére elkészülnek. A mű­velődési ház előtti díszburkolat és a vele szemben levő parkoló térkövezése a héten kezdődik. A központ útjai új aszfaltburkola­tot kapnak. A Szentháromság­szobor körüli tér igazi dísze lesz a községnek. Itt a füvesítés, a fák, cserjék elültetése, a padok, szeméttartók elhelyezése van hátra. A növények telepítéséhez természetesen ki kell várni a megfelelő időjárást. ■ S. Zs. Fülöp János polgármester mutatja a község felújított központját > V

Next

/
Oldalképek
Tartalom