Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-29 / 201. szám

2007. AUGUSZTUS 29., SZERDA 7 A NAP TÉMÁJA tűzvész Tegnap megérkezett Görögországba a 18 fős magyar tűzoltócsapat. Feladatuk nem lesz egyszerű, mert helyenként tíz méter magas lángoszlopokkal kell majd megbirkózniuk. A görög kormány közben gyújtogatok után vadászik. f F // „DOLGOZUNK, AMÍG BÍRJUK ERŐVEL” Tűz és földrengés pusztít Görögországban: tegnap már 64-re emelkedett a ha­lálos áldozatok száma. Vég Márton-Bánky Bea - Pogrányi Annamária „Tőlem száz méterre éppen leg­alább tíz méter magas lángoszlop­ok falnak fel egy hegyoldalt A tűz­fészkek felé közeledve pedig a füst miatt egyre csökken a látótávol­ság.” így írta le lapunk kérésére Cziva Oszkár, a görögországi er­dőtüzek oltására kiszállt magyar tűzoltócsoport parancsnoka mindazt, amit a tűzoltóautó veze­tőfülkéjéből látott. A fülsiketítő szirénázás miatt alig hallhatóan elmondta: „Rendőri felvezetéssel érkeztünk az Athéntól mintegy száz kilométerre lévő Évia szige­tére. A hírek szerint itt a legve­szélyesebb a helyzet, görög kollé­gáink Szeta falu házainak védel­mét bízták ránk.” Leírása szerint a rendkívüli állapot teljesen jogos, Görögország második legna­gyobb, természeti szépségekben eredetileg bővelkedő szigetén ugyanis jelenleg mindenfelé az er­dőtüzek nyomát látni. ■ Egy 160 kilométer hosszú és két-három kilométer széles tűznél segédkeznek a magyar tűzoltók. A többi nemzet tűzoltói sem ül­nek ölbe tett kézzel: görög, fran­cia, amerikai, olasz, spanyol, tö­rök, izraeli, holland, svájci és osztrák tűzoltó-repülőgépek és - helikopterek tonnaszám zúdítják a vizet a tűztengerre. „Mi egy 160 kilométer hosszú és két-három kilométer széles tűzfelülethez megyünk oltani egy dombos-he­gyes vidékre. Veszélyes, de meg lehet közelíteni. Akkor lehet baj, ha az uralkodó szélirány hirtelen megváltozik, mert akkor a szél gyakorlatilag vízszintesre elfek­teti a tüzet. Erre az esetre vannak írott és íratlan szabályok, amelye­ket be kell tartani. A felszerelé­sünk jó, és a tűzállóruhánk is biz­tonságot nyújt. Addig fogunk dol­gozni, amíg bírjuk erővel” - hangsúlyozta Cziva Oszkár. Frixa település lakóit tegnap menekítették ki. Adél-peloponnészoszi falut körülvették a napok óta tomboló lángok. A sok munkának azonban egy­előre csak a Peloponnészoszi- félszigeten látszik meg az ered­ménye. Valamelyest enyhült a helyzet a hegyvidéki Andrít- szaina és Karítaina kisvárosok körül, valamint Spárta térségé­ben is. Ugyanakkor a mentőcsa­patok még mindig nem érték el azokat a településeket, amelyeket teljesen körbezártak a lángok. Ezekben a falvakban emberek tu­catjai rekedtek - slagokkal és vödrökkel próbálják visszatarta­ni a tüzet -, róluk egyelőre keve­set tudnak a görög hatóságok. így könnyen előfordulhat, hogy a teg­napig megtalált 64-nél sokkal több lesz az áldozat. A legtöbben Zacharo településen haltak meg, innen konvojokban próbáltak ki­törni, de az autóroncsok körül vé­gül 37 holttestre bukkantak. Becslések szerint már eddig is több ezren vesztették el házukat, települések tucatjait kellett kiürí­teni. Ilyen szellemfalu lett a ma­gyar tűzoltók által védett Szeta is, ahonnan háromszáz lakost telepí­tettek ki. „Nagyon furcsa volt látni a ki­halt utcákat a falvakban és a na­gyobb városokban. Szállásunk nincs, valószínűleg a szabad ég alatt fogunk aludni majd néhány órát. Apró probléma, hogy az itte­ni tűzcsapok különböznek az ott­honiaktól, ezért technikailag mindig ügyeskedni kell egy ki­Dél-Európa a lángok martaléka az elmúlt időszakban Dél- Európa számos vidéke bo­rult lángokba. A múlt hé­ten a délolasz Calabria tar­tományban több száz em­bert kellett kimenekíteni otthonából a lángnyelvek elől, előtte pedig a szicíliai Patti falu három lakója is életét vesztette a tűzben. Messina környékén is gyak­ran volt dolguk a tűzol­tóknak. augusztus közepén Horvát­ország déli részén csaptak fel a pusztító tüzek. A vi­lágörökség részét képező Dubrovnik is veszélyben volt, de az utolsó pillana­tokban sikerült a lángokat eloltani. a hónap elején a Kanári­szigetek közül négy is - Teneriffe, Gran Canaria, Goméra és La Palma - lángolt. 8800 embert kellett biztonságba helyezni, kö­rülbelül 15 ezer hektár vált a lángok martalékává és 900 ház dőlt romba. A Teide körüli nemzeti parkban is nagy pusztítást okozott a tűz. július végén Törökország­ban is nehéz helyzetük volt a tűzoltóknak, több területet csak repülők és helikopterek segítségével tudtak megköze­líteni. Több mint ezerhektár­nyi terület égett le a Balká­non is. Szerbiában tizenkét­ezer hektár, Macedóniában pedig ötezer hektár borult lángokba. csit. Reméljük, hogy jövő hétfőre leküzdjük a lángokat. Ha nem, akkor valószínűleg levált minket egy újabb budapesti tűzoltócsa­pat” - mondta a parancsnok. Közben a görög kormány által felajánlott egymillió eurós - 256 millió forintos - „vérdíjnak” már­is meglett az eredménye, állam- polgári bejelentések alapján ugyanis már hét embert letartóz­tattak szándékos vagy gondatlan gyújtogatás miatt. Ezenkívül em­berek tucatjait hallgatják ki Gö- rögország-szerte, a nyomozásba a görög titkosszolgálat és a had­sereg is bekapcsolódott. A hatóságoknak muszáj vala- müyen eredményt produkálniuk, mert a konzervatív Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök már korábban kijelentette: a szokatla­nul sok tűzfészek nem lehet pusztán a véletlen műve. Igaz, ami igaz, kicsit valóban gyanús, hogy kedd délelőttig számítva az elmúlt 24 órában 56 új tűz kelet­kezett az erdőkben. Arról is dön­töttek, hogy háromezer euró pénzügyi segélyt - 770 ezer forin­tot - kapnak azok, akik elvesztet­ték ingatlanjukat. Az áldozatok legközelebbi hozzátartozójának pedig tízezer eurót - két és fél millió forintot - adnak. ■ Tegnap Athént, egy nappal korábban pedig a Jón-tengerparton található Kefalóniát rázta meg földrengés. Görögország parlamenti vá­lasztások előtt áll, ezért az ellen­zéki szocialisták is felajánlották kampányköltségvetésük 30 szá­zalékát, hogy abból is segítsék a legalább 250 ezer hektár leégett terület újjáélesztését. Összeha­sonlításképpen: hazánkban a nyáron mintegy ezer hektáron pusztított bozót- és erdőtűz. A Ma­gyar Ökumenikus Segélyszerve­zet is pénzadományokat gyűjt a bajbajutottak számára. Úgy néz ki, hogy a görögök va­lamivel kiváltották az istenek ha­ragját. Tegnap ugyanis egy köze­pes, a Richter-skála szerinti 4,4- es erősségű földrengés rázta meg az erdőtüzekkel küzdő ország fő­városát, Athént. Az első hírek sze­rint a földmozgás nem okozott na­gyobb károkat, és az ijedtséget le­számítva nem sérült meg senki. A kedden reggel fél nyolc után be­következett rengés központja 45 kilométerre Athéntól, Avlida vá­rosánál volt. Egy napon belül ez volt a má­sodik földmozgás Görögország­ban. Hétfőn a Jón-tengerparton, a népszerű üdülősziget, Kefa­lonia közelében rengett a föld a Richter-skála szerinti 5,1-es erősséggel. A görögök szerint a turistanevezetességek nincsenek veszélyben - A Zacharón élő, félig magyar család házánál sikerült megállítani a lángokat „a magyarországi utazási iro­dák nem jeleztek tömeges útle- mondást a görögországi erdőtü­zek miatt” - mondta Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszer­vezők és Utazásközvetítők Szö­vetségének (MUISZ) elnöke. Kö­zölte: a magyarországi szervezet­nek levelet küldött a görögorszá­gi utazási irodák szövetsége, amelyben kijelentik, hogy a tu­risták nincsenek közvetlen ve­szélyben. A szállodák működ­nek, az utak járhatók, a látvá­nyosságok megközelíthetők - áll a levélben. A MUISZ szóvivője, Simon And­rás hozzátette: „Hetente 40 me­netrend szerinti repülőgép közle­kedik Budapestről Athénba vagy valamelyik más görög városba. Ez azt jelenti, hogy hetente kö­rülbelül tízezer magyar utazik a nyári főszezonban Görögor­szágba. "Az évente Görögország­ba látogató 200 ezer magyar kedvelt üdülőhelyei a tengerpar­ton találhatók, elsősorban a gö­rög szigeteken, illetve Szaloniki környékén, az erdőtüzek pedig inkább a belső, hegyvidéki, er­dős területeket érintik. Simon András azt is elmondta: nemrég érkezett haza Zakinthoszról, ahol maga is látott leégett erdő két, de ez semmilyen mértékben nem befolyásolta a nyaralását „A peloponnészoszi-félsziget Zacharo településén - a falu nagy része leégett - felvettük a kapcsolatot egy magyar nővel, aki görög férjével együtt átélte a tűzvészt, de a tűzoltóknak sike­rült megállítaniuk a lángok ter­jedését éppen a házuk határá­ban, így mindketten jól vannak és az otthonuk is ép maradt” - mondta lapunknak Oláh Lajos athéni magyar konzul. Arról is tájékoztatott: eddig nem jelent­kezett egyetlen bajbajutott - sem turista, sem Görögországban élő - magyar sem a nagykövetsé­gen. Olyan személyek sem kér­tek segítséget, akiknek esetleg a hozzátartozója járt volna az érintett körzetekben, és elvesztet­ték volna vele a kapcsolatot. Több tucat helyen pusztítanak erdőtüzek Hiába küzdenek az erdőtüzekkel lassan egy hete: újabb és újabb területeken csapnak fel a lángok. A Peloponnészoszi-félsziget nagyobb városait sikerült megmenteni a pusztítástól. Ezzel szemben Évián, ahová tegnap érkeztek mega magyar tűzoltók, egyre katasztrofálisabb a helyzet. A görög hatóságok ^ több személyt letartóztattak a gyanú szerint szándékosan idézték elő a tüzeket. Mentés európai segítséggel 800 tűzoltó 800 katona 20 repülőgép 19 helikopter Peloponnészoszi-félsziget Kalamata Fnldknzi-tpnPpr F0R|US: nuROPUESMSYtires ruiúmuzi tenger europress grafika Több méter magasra csapó lángokkal küzdenek Andrítszainánál is

Next

/
Oldalképek
Tartalom