Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-02 / 179. szám

SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK Lefestették a természetet művészek Az alkotótábor résztvevői képet adnak a társaságnak Szürcsik János a múlt század ötvenes éveiben kezdte megörökíteni képein a természet szépségeit szekszárd-keselyűs Grafiku­sok és festők voltak a résztvevői a keselyűsi vadászházban meg­rendezett tíznapos alkotótábor­nak, amely ma ért véget. Jubile­umi tábor volt az idei, ugyanis a programot tizedik alkalommal rendezte meg a Gemenc Zrt. Mint azt Balackai Erzsébet fes­tő-grafikus, az alkotótábor egyik szervezője elmondta, ha­gyomány, hogy minden évben meghív a társaság olyan alkotó­kat, akiknek a természet- és a természetben élő állatok ábrá­zolása a témája. Az idén tizennégyen érkez­tek Keselyűsbe az ország min­den részéből, Egertől kezdve Budapesten át Bajáig. A tábor költségeit a részvénytársaság állja, fizetségként a művészek egy-egy frissen készült művet adnak át a Zrt-nek. A táborla­kók napjai az alkotás jegyében teltek, délelőtt és délután is festés, rajzolás volt a program. Természetesen a munka mel­lett a pihenésre, a kikapcsoló­dásra, a természettel való ben­sőséges találkozásra is jutott idő. A programból nem maradt ki a kirándulás, az erdei séta, sőt még a hajnali vadles sem. Az átélt élményekről, a kivá­lasztott témákról különböző méretű és jellegű alkotások ké­szültek, a ceruzarajztól az 50x70 centiméteres festmé­nyekig. ■ Venter M. Reformtorta A receptet Basa Lajosné bonyhádi olvasónk küldte. hozzávalók: 10 tojás, 48 de­kagramm cukor, 30 deka­gramm vagdalt dió, 3 evő­kanál liszt, 1 evőkanál ecet, 5 darab nagy nápolyilap, 1 ka­nál tej, 3 szelet reszelt csoko­ládé vagy 4 dekagramm ka­kaó, 20 dekagramm vaj. elkészítés: 10 tojásfehérjét felverünk keményre, és hoz­záadunk 30 dekagramm cukrot. További keverés után hozzáadunk 30 deka­gramm vagdalt diót, 3 evőkanál lisztet, 1 evőkanál ecetet egymás után. Ezt a masszát elosztjuk 4 darab nagy nápolyilapra, ráken­jük, és lassú tűznél, egyen­ként megsütjük. Krém: 10 tojássárgáját, 18 deka­gramm cukorral kikeve­rünk, hozzáadunk 1 kanál tejet, és ezt gőz felett ke­ményre főzzük. Ezután hoz­záadunk 3 szelet reszelt cso­koládét vagy 4 dekagramm kakaót. Ha kihűlt, belekever­jük a 20 dekagramm vajat. A nápolyilapokat egymás te­tejére rakva kitöltjük a krémmel. Az 5. lapot a tete­jére helyezzük. Csokoládé­mázat készítünk a tetejére. A receptverseny első három helyezettje értékes ajándéko­kat nyerhet. A pályázók tudo­másul veszik, hogy az álta­luk beküldött receptet a ki­adó az elkövetkezendő időben bármelyik terméké­ben megjelentetheti. Megküzdöttek Tolna megye legjobbjai horgászat A keselyűsi Holt-Sión rendezték meg az egyéni bajnokságot Az idősebb korosztály is versenyzett A Tolna Megyei Horgászegye­sületek Szövetsége július 15-én rendezte meg a kétfordulós me­gyei veterán horgászbajnoksá­got a Kétyi Regionális Horgász Egyesület taván. A 31 induló 13 egyesülettől vallatta a vizet. Délelőtt 40,36, és délután 52,12 kilogramm halat fogtak. A leg­eredményesebb versenyző a Dombóvári Városi HE tagja, Mátrai István lett, mivel mind­két fordulóban 5,5 kg felett fo­gott. A további helyezéseket ezen a horgászvízen gyakran horgászó helyi, valamint a har­ci horgászok érték el. ■ A Tolna Megyei Horgászegyesü­letek Szövetsége szépen kialakí­tott, gondozott versenypályán, a keselyűsi Holt-Sión rendezte meg az elmúlt hétvégén a 2007. évi megyei egyéni bajnokságot. A versenyre azok kaptak meghí­vást, akik az elmúlt egy év so­rán a Szövetség által rendezett horgászversenyeken kimagasló­an szerepeltek. A férfi, a női, az utánpótlás és az ifjúsági kategóriákban ver­sengők két forduló szenvedé­lyes küzdelmében mérették meg magukat. Az igen szoros verseny meglepetéseként - de nem érdemtelenül - ifjú Nagy Tibor, a Harc-Kölesdi RHE ver­senyzője lett Tolna megye férfi egyéni bajnoka, megelőzve Schaffer Károlyt, a Paksi Atom­erőmű HE nemzetközi színek­ben is sikereket elért verseny­zőjét. Harmadik Sipos Lajos, a Szekszárdi HE, negyedik Dömö­tör Attila, ötödik Czakó János, mindketten a Tolnai HE, hato­dik Németh Attila, a Szedres VHE versenyzője lett. A nők között a papírforma jött be, mivel Bokodi Barbara, a Paksi Atomerőmű HE verseny­zője lett Tolna megye női egyéni bajnoka, aki a nemzetközi és or­szágos versenyeken is jó ver­senyzői erényeket mutatott fel, és jelenleg a megyei válogatott­nak is tagja. De most megszo­rongatta a feljövőben levő méltó vetélytárs, a Tolnai HE verseny­zője, Kozma Éva. Harmadik a szekszárdi egyesülettől Sümegi Márta lett. Tolna megye utánpótlás korú bajnoka Kiss Balázs, a Tolnai HE tagja lett. Ha lett volna ab­szolút eredményességi értéke­lés is, akkor azt ő nyerte volna meg, mivel mindkét fordulóban szektor első helyezést ért el, és súlyra is ő fogta a legtöbb halat, 9 kilogrammot. Második helye­zett a szintén tolnai Herbstsom­mer György, a harmadik Komá­romi Gergő, a Paksi Atomerőmű HE versenyzője lett. Tolna megye ifjúsági korú bajnoka Laszlóczki László, a Paksi Sporthorgász Egyesület, második ifjú Márton István, a Bátaszéki HE és harmadik Ko­vács Bence, a Bogyiszlói HE versenyzője lett. A 47 versenyző a nap folya­mán 155 kilogramm halat fo­gott. Az egy főre eső zsákmány 3,3 kilogrammot tett ki. ■ HIRDETÉS Leáraztuk a törlesztőrészleteket! © 06-40-48-48-48 www.raiffeisen.hu Nyári Raiffeisen Személyi Kölcsön kollekció* Árengedményes törlesztő­részletek Akciós nyári kollekciónkban Ön is megtalálja az elképzeléseihez leginkább illő Személyi Kölcsönt! Hívja a 06-40-48-48-48-at, ahol telebankárunktól azonnal megtudhatja, hogy várhatóan mekkora hitelre számíthat. Kérésére mobilbankárunk felkeresi Önti THM: 16,33%* Bankfiókjaink: Dombóvár, Kossuth u. 65-67. Szekszárd, Széchenyi u. 37-39. 'Az óján bt a 7.007. június 14-től augusztus 3I-ig igényelt, és 2007 szeptember 14-tg forintban folyósított, svájci frank alapú, fedezi* nélküli Nyári Raiffeisen Személyi Kölcsön két kiemelt ajánlatára, 7 éves futamidőre vonatkozik. A THM meghatározása az oktuólis feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén mértéke módosulhat; értéke nem tükrözi a hitel kamat- és árfolyamkockázatát. Raiffeisen 1 BANK Elhunyt az etióp gégész, dr. Tewodros Lemma Negyvennégy éves korában súlyos betegségben elhunyt dr. Tewodros Lemma, a szek­szárdi Balassa János Megyei Kórház gégészeti osztályának szakorvosa. Teo elment....Hihetetlen és elfogadhatatlan .... Et iópiában született, köz­vetlenül a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem elvégzése után, 1990-ben került kórhá­zunk gégészeti osztályára. 1994-ben orr-fül-gégészeti, 2003-ban audiológiai szak­vizsgát tett. Szekszárd lett a választott városa, Magyaror­szág lett a választott hazája. Negyvennégy esztendei élete során csak barátokat szerzett. Imádta a családját és imádta a munkáját. Bará­taiért rajongott, akárcsak ők érte. Aki ismerte, tudja, hogy mindig mosolygott. Mosoly­gott mikor egészséges volt, mosolygott mikor beteg lett. Talán még a halálra is rámo- solygott végül. Ezt a mosolyt nem fogjuk elfelejteni. Teo, mindannyiunk barát­ja, nyugodj békében. Dr. Mozolai László Mozi szekszárd Panoráma art terem: Buhera mátrix (magyar vígjáték) ló. Ocean's Thirteen - A játszma folytató­dik (amerikai krimi) 18. 20. Melquiades Estrada három temetése (amerikai-francia western) 20. bonyháD: Top­modell a barátnőm (francia vígjáték) 19. PAKS: Vaskabá­tok (angol vígjáték) 20. Koncert bonyhád művelődési központ előtti tér - Wass Al- bert-kert: Nyári Jazz Est - Fellép: Szende Gábor és ze­nekara Kiállítás tamási művelődési központ: Kerékpározni jó! - a Kerékpáros Alapítvány rajz­pályázatának kiállítása. 2007. nagydorog Sportcsarnok klubhelyisége: Beda László festő kiállítása. Megnyitja: Darvas Ferenc költő 18. Üzemanyagtolvajokat keres a rendőrség A Szekszárdi Rendőrkapi­tányság Bűnügyi Osztálya nyomoz több gyanúsítottal szemben, akik 2007. július 20-ra virradó éjszaka több gépkocsiból üzemanyagot kí­séreltek meg eltulajdonítani. Ezért kérik annak a fehér színű „kocka” Lada személy- gépkocsi tulajdonosának a jelentkezését, aki a fent megjelölt éjszaka folyamán Szekszárdon, a Kölcsey lakó­telep 3. sz előtt parkolt, mi­vel a rendelkezésre álló ada­tok alapján ennek a gépko­csinak a tanksapka-fedelét is megkísérelték lefeszíteni. Jelentkezni a lehet Király Balázs r. főhadnagy sajtóre­ferensnél a 74/501- 100/3652 -es melléken, vagy személyesen a Szekszárdi Rendőrkapitányságon. (Szekszárd, Várköz u. 4). Nyári szünetet tartanak a művelődési központban PAKS A művelődési központ és az ifjúsági iroda július 30. és augusztus 21. között, az intézmény könyvtára jú­lius 30. és augusztus 27. között karbantartás és nagytakarítás miatt zárva. GÉPI HÚZÁS: 4* 4* & m & w & KÉZI HÚZÁS: y m & w & ba A 31. heti Skandináv lottó húzáson egy telitalálatos szelvény akadt, nyeremé­nye 177 616 811 forint. A 69 hattalálatos 217 339 forintot, a 2994 ötös 5009 forintot, a 48 934 darab né­gyes 817 forintot ér. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom