Tolnai Népújság, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-06 / 156. szám

15 2007. JÚLIUS 6., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Kísérőprogramok is színesítik idén a Gemenci Nagydíj kerékpárversenyt Az időjárás is ellenük volt TRiATLON Ifj. Czencz Péter kitett magáért a koppenhágai Eb-n Jövő hét szerdától szombatig tart az Alisca Bau 33. kerékpáros Ge­menci Nagydíj, amelyen az olim­piai kvalifikáció szempontjából fontos, világranglista pontokat is lehet szerezni. A 2,5 millió forin­tos összdíjazású, Tolnát és Bara­nyát bejáró viadal versenyigaz­gatója, Arató Gábor kiemelte: 16 országból 16 csapat 140 kereke­se harcol a pontokért és a pénz­díjakért. A négy nap alatt 527 km vár a résztvevőkre. Ignácz György főszervező kitért arra, hogy a versenyzők mellett a szurkolókat is próbálják majd maradéktalanul kiszolgálni. Minden szakasz után a célban koncertek lesznek, illetve a fel­nőttek számára borkóstoló. A zá­ró napon, Szekszárdon gyer­mekversenyeket és a tömeges, biztonságos kerékpározásra fel­hívó demonstrációt tartanak. A záró gálát este nyolctól tartják, amelyet a már a viadal védjegyé­nek számító villanyfényes ház­tömbkörüli verseny színesít. Ide több tízezer nézőt várnak. ■ A kenus Rohn győri társával első lett C-21000 m-en A paksi Atomerőmű SE kajak­kenu szakosztályának ifjúsági korú sportolói a hétvégén a szol­noki válogatón ültek hajóba, Dejcző Bálint és Sohonyai Zoltán két távon is pontszerző helyen zárt, míg Rohn Richárd győri tár­sával C-2 1000 méteren végzett az első helyen. EREDMÉNYEK, C-2 ÍOOO M: 7. Dejcző Bálint-Sohonyai Zoltán, c-l 500 M: 6. Dejcző Bálint, c-2 500 M: 8. Dejcző Bálint-Sohonyai Zoltán. Ugyancsak a Tisza-parti városban rendeztek válogató vi­adalt a serdülők részére is. EREDMÉNYEK: C-l SERDÜLŐ V. korcsoport, íooo M: 5. Rohn Ri- chárd. c-2 serdülő v. korcso­port, íooo M: 1. Rohn Richárd- Erdős Szilárd (utóbbi Győri Gra­boplast). C-4 SERDÜLŐ IV-VI. KOR­CSOPORT, ÍOOO M: 2. Rohn Ric- hárd-Erdős Szilárd-Dóczé Ádám- Erdélyi Dávid (mindhárman Győri Graboplast). A sportolókat Bedecs Ferenc, Meczker András, Feil Imre és Gutái Dániel edzők készítették fel. ■ A Kuttor, Fecskovics, Czencz összetételű ma­gyar csapat a hetedik he­lyen fejezte be a konti­nensbajnokság férfi váltó- versenyét. Balázs László Ifj. Czencz Péternek a depózás jelentette a legnagyobb akadályt, a szekszárdi fiúnak a bejáratnál kellett öltöznie Az olimpiai távú triatlon Európa- bajnokságon egyéniben is, váltó­ban is jól teljesített Ifj. Czencz Péter, a szekszárdi Fani Dyna­mic TC sportolója. Elmondása szerint azonban jobban is sike­rülhetett volna a verseny...- Az Eb-re a balatonfüredi ob volt a válogató, ahol Fecskovics, Kuttor és jómagam volt a sor­rend. Az Eb nem volt jól szerve­zett, a junior lányoknál például több mint félórás csúszás volt. Ráadásul a verseny előtt nem sokkal elkezdett esni az eső - mondta a körülményekről Ifj. Czencz Péter. - A 15 Celsius fo­kos vízben kellett a neoprém ru­ha. A másfél kilométeres úszás | első körében jól teljesítettem, a i második köröm viszont már | nem sikerült. A depózás volt szá- í momra a verseny neuralgikus £ pontja, a biciklim túl közel volt a bejárathoz - a többiek 30 má­sodperc körül öltöztek, nekem ez 43 másodperc alatt sikerült. A kerékpározás (40 km) kez­detére elállt a hideg, északi per­met, a csúszós, kanyargós utcá­kon azonban többen is buktak, így járt Kuttor Csaba (Uniqa Te­am Miskolc) is; a szkeleton tes­tű, egy hét alatt két országos baj­noki címet begyűjtő Fecskovics Attila (DSC-DSI Debrecen) pedig átfázott, így kénytelen volt felad­ni a versenyt. A 24 éves szek­szárdi fiatal azonban kitartott, bár elmondása szerint fizikailag is elfáradt a 10 km-es futásra. A jó futónak számító vékonydon- gájú triatlonos több riválisát is megelőzte, így az 52. helyen fe­jezte be a viadalt. Vasárnap kora este indították útjára a váltókat, ezúttal 300 mé­ter úszás, 8 km kerékpározás és 2 km futás várt egyenként a csa­pattagokra. A magyar staféta a hetedik helyen zárt.- Úgy beszéltük meg, hogy kezdek - ennek ellenére Kuttor volt az első, aki úgy gondolta, hogy megpróbál előnyt szerez­ni. Többször megpróbált szökni, de mivel nem volt társa, így az el­ső emberek futóversenyt vívtak. Ő rövidtávon gyors, és a végére el is fáradt. A hetedik helyen vál­tott - értékelt Czencz Péter. - Két olasz és egy cseh fiúval bolyoz- tam, jó iramot mentünk. Az egyéniben negyedik helyen záró dán Rasmus Henning nem ért fel ránk, csak a futás második körénél ért utol. „Fecso" a hazai mezőny egyik legjobb futója, olasz, dán riválisát simán „hátba verte”, igaz a csehek klasszisa, Ospaly viszont beérte őt. Czencz Péter államvizsgája miatt csak két tour-versenyen in­dul, a balassagyarmati és Fadd- dombori fesztiválon próbálja meg kiharcolni a fővárosi gálán való részvételt Ismét Robinho segített a brazil gárdán labdarúgása Real sztárján kívül más még nem talált a riválisok kapujába Ismét Robinho, a Real Madrid ki­válósága segítette győzelemre Brazília válogatottját, amely utolsó csoportmeccsén 1-0-ra verte Ecuador együttesét, s ez­zel bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Copa Americán. Robinho a második félidő elején villant meg, amikor kiharcolt egy vitatható büntetőt, majd ma­gabiztosan értékesítette azt. Ecu­ador előtt is adódtak lehetősé­gek, de nem tudtak élni velük. A csoport másik találkozóján Me­xikó és Chile alacsony színvona­lú összecsapást produkált, oly­annyira, hogy a gólnélküli dön­tetlennel zárult meccset éles füttyszóval „díjazta” a 40 ezer fős publikum. A két csapat hoz­záállása nem meglepő, hiszen a pontosztozkodással előbbi az el­ső, míg utóbbi a B-csoport har­madikjaként kvalifikálta magát a negyeddöntőbe. Ezzel kiala­kult a legjobb nyolc mezőnye és egyben eldőlt, hogy a C-csoport- ból az utolsó fordulótól függetle­nül Paraguay és Argentína ke­rült tovább. EREDMÉNYEK, B-CSOPORT, 3. FORDULÓ: BRAZÍLIA-ECUADOR l-o (0-0). Gól: Robinho (56., 11- esből). MEXIKÓ-CHILE 0-0. A CSO­PORT VÉGEREDMÉNYE: 1. Mexikó 7,2. Brazília ó, 3. Chile 4,4. Ecu­ador 0 ponttal. A NEGYEDDÖNTŐ mezőnye: Venezuela, Peru, Uru­guay, Mexikó, Brazília, Chile, Ar­gentína, Paraguay. ■ HIRDETÉS IriűnklOnröl? Hűsítő nyári PR árak! Most óriási kedvezménnyel rendelheti meg PR hirdetését a Tolnai Népújságban. Újságírónk megírja vállalkozásának bemutatását, ami 1/8,1/4,1/2 vagy akár egész oldalon jelenhet meg lapunkban. Mindez az Ön által választott időpontban, hihetetlenül alacsony áron. További részletekről érdeklődjön a 74/511-523-es telefonszámon. A hír velünk jár! Egyéni csúcsokat döntöttek veterán atlétika Sikeresen szerepeltek a szekszárdiak Szenior AC atlétáinak eredmé­nyei a Pollack utcai versenyen. NŐK, SÚLY: 45 KCS.: 1. KonCZ A. 882,2. dr. BincsóÉ. 714.50 kcs.: I. Szekeres K. 958, 2. Kovács É. 900, 3. Keszthelyi M. 768. 55 kcs.: Deé M. 873. 65 kcs.: Oláh A. 710. DISZKOSZ: 45 KCS.: 1. Koncz A. 33,42, 2. Bincsó É. 22,86. 55 kcs.: Deé M. 18,76. 65 KCS.: 1. Oláh A. 18,07. 70 KCS.: 1. Török S. 21,30. GERELY: 55 KCS.: Deé M. 23,20. antik diszkosz: 45 kcs.: 1. Koncz A. 19,83, 2. dr. BincsóÉ. 14,11.50 kcs.: 1. Szeke­res K. 20,10, 2. Keszthelyi M. II, 43. 55 KCS.: 1. Deé M. 14,23. 65 KCS.: 1. Oláh A. 13,12.70 KCS.: 1. Török S. 16. KALAPÁCS: 45 KCS.: 1. Koncz A. 25,24, 3. dr. Bincsó É. 18,39. 50 kcs.: 1. Kovács É. 26,20,2. Keszthelyi M. 25,48.55 kcs.: 1. Deé M. 21,84.65 KCS.: 1. Oláh A. 20,25. 70 kcs.: Török S. 21,85. FÉRFIAK, DISZKOSZ: 55 KCS.: 2. Ruzsinka I. 32,9.60 KCS.: 1. Tóth F. 45,4, 3. Baki I. 37,34, 4. Bucsányi K. 33,52. 65 kcs.: 1. Jablonszky A. 35,1, 4. Bartal P. 29,38, 5. Prantner A. 22,33. 70 kcs.: 1. Doszpod A. 37,02,3. Kul­csár 1.24,5,4. Török S. 24,46. ge­rely: 45 kcs.: 1. dr. Kántor Gy. 46,56. 55 kcs.: 1. Farkas Ö. 31,6. 60 kcs.: 2. Bucsányi K. 35,5, 4. Radács J. 28,86.65 kcs.: 1. Márity J. 35,94, 3. Jablonszky A. 31,34. KALAPÁCS: 55 KCS.: 2. Ruzsinka I. 39,48. 65 kcs.: 1. Jablonszky A. 27,51. 70 kcs.: 1. Doszpod A. 31,44.100 M: 45 KCS.: 1. dr. Kán­tor Gy. 11,5.55 kcs.: dr. Mózer T. 14,4.60 kcs.: 1. Radács J. 14,2. soo M: 55 kcs.: 1. Worikov J. 2:93,6,2. Mózer T. 3:02,8.70 KCS.: 1. dr. Bá­lint E. 2:57,9. TÁVOL: 45 kcs.: 1. dr. Kántor Gy. 563.60 kcs.: Radács J. 447. MAGAS: 40 kcs.: Varga S. 150. súly: 45 kcs.: 1. Kántor Gy. 11,75. 55 kcs.: 2. Farkas Ö. 9,76, 3. Ruzsinka 1.9,62,4. Hajdú 1.7,21. 60 kcs.: 1. Baki 1.10,94, 5. Bartal P. 8,80,6.7,88.70 kcs.: Kulcsár I. 10,58, Doszpod A. 10,02, Török S. 7,72. ÓGÖRÖG DISZKOSZ: 60 KCS.: 1. Tóth F. 27,49, 3. Baki I. 20,60, 4. Bucsányi K. 20,13. 65 kcs.: 2. Bartal P. 18,72.70kcs.: 1. Doszpod A. 21,23,3. Török S. 13,36. ■ Az élen végzett a tolnai motocross-versenyző Motocross Kókán rendez­ték meg a tömegsport orszá­gos bajnokság 5. fordulóját. A 250-A kategóriában a Pak­si AMSE versenyzője, a tol­nai Győri István TM típusú motorjával mindkét futam­ban az élen végzett, így ő áll­hatott a dobogó tetejére. A pi­lóta az összetettben is vezet Negyedszer találkoznak a boszorkányos focisták kispályás foci Pusztahen- csén negyedik alkalommal rendezik meg a Boszorkány­kupa kispályás labdarúgó bajnokságot. A szombati, fő­zőversennyel egybekötött tornára még lehet nevezni az esemény főszervezőjőnél Füller Józsefnél, a 06-30/ 621-2362-es telefonszámon. A Tour korábbi győztese nem kívánatos személy kerékpár Bjarne Riis, a CSC csapat vezetője beismerte, hogy doppingolással győzött az 1996-os Tour de France-on és nem utazik el a versenyre. Christian Prudhomme igaz­gató nem kívánatos személy­nek nevezte, és töröltette a győztesek listájáról is. Bergqvist is kihagyja a GL sorozat párizsi versenyét atlétika Nem vesz részt az atlétikai Golden League kö­vetkező versenyén Kajsa Bergqvist, a női magasugrás világbajnoka. A svéd atléta - idén már ugrott 2,02 métert - a pénteki, párizsi viadal szervezőinek tájékoztatása szerint betegsége miatt mondta le a szereplését. A svéd atléta kihagyja Párizst Victor Munoz lesz a Recre edzője az új bajnokságban labdarúgás A következő szezonban Victor Munoz lesz a spanyol bajnokság nyolcadik helyén végzett Recreativo Huelva edzője. A legutóbbi szezonban a gö­rög Panathinaikosznál dolgo­zó szakember Marcelino Gar­dát váltja a kispadon, egy év­re szóló szerződést írt alá. Tóth Norbert a REAC-tól a ZTE csapatához igazolt LABDARÚGÁS Az NB I-ben bronzérmes ZTE FC leigazol­ta Tóth Norbertét, a REAC korábbi válogatott középpá­lyását. A 30 éves futballista három évre kötelezte el ma­gát a klubhoz. Tóth korábban többek között az Újpest és a Vasas csapatában is játszott. @ további sporthírek: www.tolnainefujsag.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom