Tolnai Népújság, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-04 / 154. szám
SPORT 15 2007. JÚLIUS 4., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG Bíró: akadályban hibátlan lovassport A balatonlellei Szabó Zoltán vezeti a régiós versenyt A zombai Bíró Viktor volt az egyedüli a népes mezőnyben, aki a nehéz akadálypályát verőhiba nélkül teljesítette Három távozó van, érkező még nincs a Szekszárdi UFC újonc csapatánál Három távozó játékosa biztosan lesz a Szekszárdi UFC labdarúgócsapatának. Tarjáni Gyula iskolai elfoglaltságai miatt Szegeden folytatja pályafutását, Bo- zsér György Ausztriába megy, míg Máté Csaba felhagy az aktív játékkal. A csapat július 9-én, hétfőn tartja az első edzését az új idény előtt, melyet az NB III Drá- va-csoportjában kezd meg.- Csak elkötelezett emberekkel akarunk nekivágni a szezonnak- tudtuk meg Máté Csabától, a gárda ügyvezetőjétől. A Szek- szárd a kis költségvetésű klubok közé tartozik majd a magyar harmadosztály mezőnyében, ezért elsődleges céljuk az anyagi helyzet stabilizálása. Ez határozza meg, hogy kikkel tudnak majd erősíteni. A csapatvezető elmondta, a támadó posztra akarnak mindenképpen új embereket igazolni. ■ K. P. Az Univerzum előtt végeztek a tolnai lányok Második helyen végzett a Tolna- Mözsi NLSE NB I-es futsalcsa- pata a Salgótarjánban megrendezett kilencedik Barátaink Em- lékére-kupán. A torna legjobb góllövőjének járó különdíjat Simon Bogi vehette át. A TOLNAIAK EREDMÉNYEI: Tol- na-Mözsi NLSE-Vesta SE Székesfehérvár lunior 4-0 (Gól: Varga A., Hepp A., Hodován E., Radó Sz.), Tolna-Mözs-Vesta-City Line Székesfehérvár 0-4, Skorpió SE Salgótarján-Tolna-Mözs 1-2 (Gól: Simon B., Varga A.), Tolna- Mözs-Univerzum 2-1 (Gól: Simon B. 2), Tolna-Mözs-Miskolc 7-0 (Gól: Simon B. 5, Varga A., Hepp A.). TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Vesta- Salgótarján 2-1, Miskolc-Uni- verzum 1-2, Salgótarján-Uni- verzum 0-2, Vesta Junior-Miskolc 1-1, Univerzum-Vesta Junior 3-0, Vesta-Miskolc 2-1, Sal- gótarján-Miskolc 1-5, Vesta Junior-Vesta 0-3, Vesta Junior- Salgótarján 0-3, Vesta-Univer- zum 0-0. A VÉGEREDMÉNY: 1. Vesta-City Line 13,2. Tolna-Mözs 12,3. Univerzum 10, 4. Miskolc 4, 5. Salgótarján 3,6. Vesta Jun. 1 pont.« Zombai Lovasklub Egyesület ötödik alkalommal látta vendégül a régió legjobb fogatait, ám ezúttal elmaradt a várt megyei gyó'zelem. Balázs László A hétvégén Zombán rendezték meg a megyei kettes- és négyesfogathajtó versenyt, amely a déldunántúli regionális kettesfogathajtó bajnokság 3. fordulója is volt egyben. Zomba német testvértelepüléséről, Hanstedt- ből is érkeztek versenyzők. A háromnapos viadalon több ezer néző volt kíváncsi a huszonhét kettes- és a két egyesfogat versenyére. A díjhajtásban egy előre betanult programot mutattak be a fogatok, amit három bíró pontozott. Maraton- és akadályhajtásban a nehéz, technikás pályán meggyűlt a hajtők baja a lovakkal, ennek ellenére sérülés nélkül ment le a viadal. Maraton- * bana7500 méter hosszú pályán | 27-30 perc között volt az alap- a idő, a túllépésért büntetőponto- g kát kaptak a versenyzők. Az el- | ső két nap után örülhettek a né- 1 zők, hiszen a hazai pályát jól ismerő Hirnikl György vezetett, ám végül gyengébb akadályhajtása miatt nem került dobogóra összetettben. A vasárnapi zárószámba beletört a fogatok bicskája, hiszen csak Bíró Viktor tudott hibátlanul végigmenni a labdákkal „díszített” akadályok között. A viadalt végül Gergely János, a dél-alföldi régió kiváló hajtója nyerte, aki az idén már több versenyt is nyert. A regionális versenyben a két elsőséget A paraguayi és az argentin válogatott is bejutott a legjobb nyolc közé a 42. labdarúgó Copa Americán. Paraguay az Egyesült Államok csapata felett aratott győzelmet. Eleinte úgy látszott, hogy lehet némi keresnivalója az amerikaiaknak. A félidőben még döntetlenre állt a találkozó, ám Paraguay két bombagóllal begyűjtő Szabó Zoltán vezet. Az eredményhirdetésen Mondok József, az Országos Fogathajtó Szakbizottság elnöke elismerően szólt a versenyről és a szervező - a 140 taggal rendelkező - zombai egyesület lelkiismeretes munkájáról is. a díjhajtás végeredménye: 1. Horváth Árpád (Perkáta), 2. Hirnikl György (Zomba), 3. Gergely János (Baja), 4. Dörögdi Istbebiztosította a győzelmet, és ezzel együtt a továbbjutását is. A csoport másik meccsén Argentína Kolumbiával játszott. Sok durvaság tarkította a mérkőzést, ennek ellenére Argentína fölényesen győzött, és jutott tovább a legjobb nyolc közé. A csoport- elsőség az utolsó fordulóban dől majd el a két, már biztos továbbván (Mezőszilas), 5. Vati Ferenc (Dombóvár), 6. Hajdú Miklós (Regszemcse). A MARATONHAJTÁS VÉGEREDMÉNYE: 1. Szabó Zoltán (Balaton- lelle), 2. Virág József (Tolna- Mözs), 3. Zámbó István (Dombóvár), 4. Hirnikl György (Zomba), 5. Vati Ferenc (Dombóvár), 6. Hajdú Miklós (Regszemcse). AZ AKADÁLYHAJTÁS VÉGEREDMÉNYE: 1. Bíró Viktor (Zomba), 2. jutó között. Aggodalomra adhat okot az argentin együttes há- zatáján, hogy az Internazionale kiváló játékosa, Hernan Crespo súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. EREDMÉNYEK, C-CSOPORT, 2. FORDULÓ: PARAGUAY-EGYESÜLT ÁLLAMOK 3-1 (1-1). Gól: Barreto (30.), Cardozo (56.), Cabanas Dörögdi István (Mezőszilas), 3. Hajdú Miklós (Regszemcse), 4. Gergely János (Baja), 5. Schmid Antal (Kaposvár), 6. Szabó Zoltán (Balatonlelle). AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE: 1. Gergely János (Baja), 2. Dörögdi István (Mezőszilas), 3. Hajdú Miklós (Regszemcse), 4. Horváth Árpád (Perkáta), 5. Szabó Zoltán (Balatonlelle), 6. Zámbó István (Dombóvár). (90.), illetve Clark (40.). argenTÍNA-KOLUMBIA 4-2 (3-1). Gól: Crespo (20., 11-esből), Riquelme (34., 45.), D. Milito (90.) illetve Perea (10.), Castrillon (73.). Kiállítva: Vargas (90., Kolumbia). A csoport állása: 1. Paraguay (8-1) 6,2. Argentína (8-3) 6,3. Egyesült Államok (2-7) 0,4. Kolumbia (2-9) 0 pont. ■ Paraguay és Argentína már a nyolcban labdarúgás A gauchók egy durva mérkőzésen gyűjtötték be a három pontot Wimbledoni divat A hosszú fehér tréningalsóban játszó Serena Williams három játszmában győzött (6:2, 6:7, 6:2) a szlovák Hantuchova ellen, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé az angol nyílt teniszbajnokságon Takács és Tóth is remekelt atlétika A szekszárdi fiúk fölényesen nyertek csapatban Székesfehérváron rendezték meg az országos gyermek csapatbajnokság első fordulóját. Tolna megyét az AC Szekszárd atlétái képviselték. Jól indult a verseny, hiszen Tóth Attila hatalmas dobással - 53.95-tel - megnyerte a kislabdahajítást. A bátaszéki fiú a városi gyermekbajnokságon tűnt fel, a szekszárdi szakosztály azonnal leigazolta a tehetséges atlétát. Takács Lóránt is remek napot fogott ki: a 155-öt harmadikra átvitte - egy centivel átugrotta saját testmagasságát -, így ő is aranyérmes lett. Távolugrásban Kecskés Máté 526 cm-es eredménnyel, óriási fölénnyel nyerte a számot. Az éremgyártás folytatódott tovább: 60 méteren Pap Milán harmadik lett, 1000 méteren pedig Halmai Balázs állhatott a dobogó harmadik fokára. A 4x200-on a Kecskés, Szoboszlai, Takács, Pap kvartett másodikként zárt. Csapatban a második helyezett keszthelyi csapatot közel 300 ponttal győzték le az AC Szekszárd atlétái. A lányok csapatban egy hajszállal maradtak le a dobogóról, Tárnái Zsanett kislabdahajításban 40 méter feletti dobással bronzérmes lett. Mindkét csapat magabiztosan jutott az országos döntőbe. EREDMÉNYEK. LÁNYOK, 1000 M: 10. Szőke Rebeka (AC Szekszárd) 3:41,75.60 M GÁT: 9. Lehel Flóra (Szekszárd) 12,56. 4x200 m váltó: 10. AC Szekszárd (Lehel, Bézsenyi, Horváth Szőke) 2:09,94. magasugrás: 6. Horváth Dorka (Szekszárd) 1,25. távolugrás: 9. Bézsenyi Barbara (Szekszárd) 4,10. kislabdaha- jítáS: 2. Tárnái Zsanett (Szekszárd) 40,41. CSAPATBAN: 4. AC Szekszárd 3354 pont. fiúk, 60 M: 3. Pap Müán (Szekszárd) 8,87. íooo M: 3. Halmai Balázs (Szekszárd). 4X200 M VÁLTÓ: 2. AC Szekszárd (Pap, Kecskés, Takács, Szoboszlai) 1:59,52. magasugrás: 1. Takács Lóránt (Szekszárd) 1,55. távolugrás: 1. Kecskés Máté (Szekszárd) 5,26. kislabdahajítáS: 1. Tóth Attila (Szekszárd) 53,95. csapatban: 1. AC Szekszárd 2545 pont. ■ Éger László lesz a Paksi FC kapitánya az új idényben labdarúgás Ma 17 órakor Tatán a Győri ETO ellen edzőmérkőzésen lép pályára a Paksi FC NB I-es csapata. Szombaton pedig Szlovákiában a Banska Bystricával mérkőznek Buzásék. További hír, a játékosok egyhangúlag Éger Lászlót választották meg csapatkapitánynak. Az Anonym SE a bonyhádi uszodában rendez viadalt aquatlon Aquation versenyt rendez a bonyhádi uszodában az Anonym SE július 8- án, vasárnap, 10 órától. A gyerekek úszásban és futásban mérhetik össze erejüket, négy korcsoportban. Jelentkezni kilenc órától a városi uszodában lehet. A strandfoci legjobbjai a paksi tornán találkoznak strandfoci Az Ürgemezei Sport, Szabadidő és Turizmus Egyesület július 7-én, szombaton rendezi meg a VII. városi sRandfoci bajnokságot a paksi strandon. A szervezők öt fős csapatok jelentkezését várják a büfénél. Garda elhagyja a Poolt, és az Atleticóhoz igazol labdarúgás A spanyol élvonalban szereplő Atlétíco Madrid leigazolta Luis Gardát, a Liverpool FC labdarúgóját. A 29 éves támadó középpályás hároméves szerződést kötött a fővárosi egyesülettel, amelyben 2002 és 2003 között már lehúzott egy bajnoki idényt. Luis Garcia visszatér Madridba Júliusban Matolcsi József ismét megvédheti a címét profi boksz Július 20-án, a wolverhamptoni Civic Hallban védheti meg negyedik alkalommal a WBF-nél őrzött nagyváltósúlyú világbajnoki címét Matolcsi József. Az viszont még nem dőlt el, hogy a Polish Boxing Promotion magyar öklözője ki ellen lép majd a kötelek közé. Nem lesz egyes rajtszám az idei Tour de France-on kerékpár Idén senki sem viseli az 1-es rajtszámot a Tour de France-on - jelentették be a világ legjelentősebb körversenyének szervezői a szombati rajt helyszínén, Londonban. A szám a címvédőknek jár, azonban a tavalyi első Landis doppingbotrányba keveredett, ügye még mindig nem zárult le. @ további sporthírek: www.tolnainepiijsag.hu