Tolnai Népújság, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-17 / 165. szám
6 GAZDASAG 2007. JULIUS 17., KEDD HIRSAV Háromszáz forint egy jegy Ferihegy 1-re TEGNAP MEGINDULT a VOnat- közlekedés a Nyugati pályaudvar és Ferihegy 1-es terminálja között. Az új megállóban a Budapest-Cegléd- Szolnok vasútvonalon közlekedő személyvonatok többsége megáll. A vonatok menetideje 22-25 perc, egy teljesárú menetjegy egy útra, Budapest-Nyugati pályaudvar és Ferihegy között 300 forintba kerül. A svájci menedzserek keresnek a legjobban A közvetlenül a céges felsővezetés alatt dolgozó menedzserek Svájcban keresnek a legjobban a világon: fizetésük átlagosan 172 ezer euró (42 miliő forint) évente - derül ki a Hewitt Associates felméréséből. A vezető menedzserek Bulgáriában átlagosan évi 24 ezer eurót, Lengyel- országban 80 ezer eurót, Magyarországon 65 ezer eurót keresnek. Félgőzzel mentek a szállodák az Év első felében a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák az előző év azonos időszakához hasonlóan, átlagosan 54,2 százalékos szobakapacitás-ki- használtsággal működtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az első hat hónapban egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára 17 000 forint, nettó átlagára 14 200 forint volt. Fidesz: így nem lehet bevezetni ingatlanadót Megvalósíthatatlan az ingatlanadó bevezetése, hiszen három alapvető feltétel hiányzik hozzá - jelentette ki Mádi László, a Fidesz szákpolitikusa. Jelenleg nem létezik ingatlankataszter, nincs meg a nyilvántartás folyamatos változásait figyelemmel kísérő hivatal sem, továbbá kiszámíthatatlan, mit tesznek majd az ingatlanadó kivetésénél a települési önkormányzatok. Válságban a konzervipar piaci nyomás A gyártók hetven százaléka is csődbe mehet Csődközeli helyzetbe kerülhetnek a kisebb hazai konzervgyártók az egekbe szökő zöldég- és gyümölcsárak, az alapanyag- hiány, valamint az erős forint miatt. Az iparág szereplői állami segítséget kérnek, hogy átvészeljék az évet. Németh Márk Lehetetlen helyzetbe kerülhet a hazai konzervipari vállalkozások jelentős része a zöldség- és gyümölcstermés csökkenése és a felvásárlási árak növekedése miatt. Egyrészt az idei fagykár és az aszály miatt nincs elegendő magyar termés, amit feldolgozhatnának az üzemek: a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség adatai szerint idén csak 405 ezer tonna zöldséget és gyümölcsöt fognak konzervbe zárni a tavalyi 477 ezer tonnával szemben. Másrészt az a kevés termés ami van, nagyon drága: a nyersanyag átlagos kilónkénti ára a tavalyi 42 forintról 46 forintra nőtt, de néhány alapanyagnál a többszörösére szöktek a felvásárlási árak. Ősztől ezért biztosan drágulnak majd a konzervek is, de szakértők szerint a költség- növekedésnek csak egy része hárul majd át a fogyasztókra. A százmilliárdos árbevételük döntő hányada exportból származik Állami segítséget kérnek a konzervesek a konzervipari szövetség a küszöbön lévő válság leküzdéséhez állami segítségnyújtást kér. Állami garanciát szeretnének az iparági vállalkozók által felvett mintegy ötmilliárd forint nagyságú banki kölcsön 6-8 évre szóló átütemezésére, a 2007. évre pedig kamattámogatást szeretnének kapni Emellett szükségesnek tartják a közvetlenül a feldolgozásban résztvevő közel tízezer dolgozó járulékainak elengedését is. A feldolgozók ugyanis nem emelhetik annyival az áraikat, mint amennyivel a költségeik nőttek, mert elveszítenék a hazai és a külföldi piacaikat is. „A drágulás terheinek nagy részét a konzerviparnak kell vi■ Betette a kaput a fagy, az aszály, és az erős forint miatt is kevesebbet ér az exportból származó jövedelmük. selnie, ami miatt a társaságok jelentős része veszteségessé válhat” - mondta lapunknak Cseh László, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke. „Ráadásként még az erős forint is sújtja a terméktől függően 60-90 százalékban exportra termelő hazai feldolgozókat” - tette hozzá. Az ágazati szakértők szerint, ha nem születnek sürgős intézkedések, akár a társaságok hetven százaléka is csődbe juthat az év végére, és veszélybe kerülhet a közel tízezer iparági dolgozó egy részének állása. A 18 Magyarországon működő konzerves cég közül elsősorban a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások jövője forog kockán. A magyar konzervipar árbevétele a tavalyi év során 100 milliárd forintot tett ki. Ebből 16 milliárd forint származott a belföldi eladásokból, a többi pedig exportból. A BUX-index 2007. július 16-án Záróérték: 30005 záróérték: 29242 | Változás: 1,07% | 29400 15.30, aNewYorto £• 29 300, tőzsde nyitása 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉl NYERTESEK ANyomda 14 990-2,67 263 OTP 10 850 1,59 8 770 Mól 29 700 + 1,56 13285 Zwack 18300 • 1,13 60 MTelekom 29 700 VESZTESEK ^ 0,61 546 TVK 18 300-0,89 143 Egls 22 930 -0,86 423 FHB 2 251 -0,62 44 Richter 38005 -0,37 1910 Danubius 10 010-0,30 18 A BUX-index az elmúlt napokban 28831 28 000 27 500 27 000 26 500_ 07.04 07.05 07.06 07.09 07.10 07.11 'P FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. július 16-án. €/Ft $/Ft €/$ ■■ 4 1245,40 177,93 1,38 4),15 Ft-0,21 Ft Ocent Cáfolja az OMV, hogy megkereste volna a Molt Egyhangúlag elutasítjuk az OMV kéretlen és barátságtalan felvásárlási megkeresését - közölte Mosonyi György, a Mól vezérigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján. Az egyik fő gond az OMV javaslatával Mosonyi György szerint, hogy az előírások nem teszik lehetővé, hogy a három közép-európai olajfinomító egy kézben legyen. Ez a monopólium kényszereladásokat tenne szükségessé. Ilyen esetekben pedig általában a piaci helyett egy nyomott ár érvényesül - mondta a vezérigazgató. Az osztrák OMV ugyanakkor cáfolta, hogy június 25-i, a MÓL vezetésének címzett levelük hivatalos átvételi ajánlatot tartalmazott volna. Szóvivőjük, Thomas Hümer elmondta, a levél ugyan tartalmazott utalásokat, hogy a két cég együttesen hogyan készülhet fel a jövőbeni közép-európai ágazati konszolidációra, hivatalos vagy konkrét ajánlatot azonban nem. A levélben az OMV párbeszédre szólította fel a Molt, s ez az ajánlat továbbra is nyitott - mondta a szóvivő az APA hír- ügynökségnek. ■ Tóth M. Új trendi a net világában kényelem Pörgős mobilhálózaton jön már az internet is •• Emelje On a kamatot! © 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu Raiffeisen Kamatemelő Lekötött Betét Most eldöntheti, hogyan emeli meg a kamatot: aktívan használja bankszámláját, vagy Raiffeisen bank- és/vagy hitelkártyájával vásárol, vagy növeli befektetési célú megtakarításainak összegét.* Járassa csúcsra a Kamatemelőt, teljesítse mind a 3 feltételt, és az Ön Kamatemelő Lekötött Betétje évi 10,0%-of kamatozik (EBKM 10,38%)! *Az okció 2007. július 16-tól visszavonásig fart. A bank a 3 hónapos periódusra évi 7,5%-os (EBKM 7,71%) kamafot fizet minden lekötött betétet elhelyező ügyfelének. A bank a teljesített feltételek számától függően évi +0,5%, +1,5%, +2,5% kamatprémiumot (EBKM 8,24?'o, 9,31%, 10,38%) fizet azoknak, akik a megadott határidőig teljesítik a 3 feltétel valamelyikét. Az akció részletes feltételei megtalálhatók a bank aktuális Lakossági Kondíciós Listájában. Raiffeisen BANK VELÜNK KÖNNYEBB X Mobilnet a mobil világban. Mindig kéznél a notebook, a kávézóban éppúgy, mint a balatoni hajókázás közben. Itt az új trend: mobilhálózaton át jön az internet is. Kényelmes, gyors, szabadon használható és egyszerű, azaz vonzó. A történet nem túl régre nyúlik vissza. A T-Mobile 2005-ben Magyarországon elsőként elindította a 3G-t, és alig egy évre ezt az új, multimédiás hálózatát jelentősen felgyorsította, megnövelve az internethez is nélkülözhetetlen adatátviteli sebességet. A gyors mobilinternet kulcsa az úgynevezett HSDPA, mely lehetővé teszi, hogy jelenleg a 3G/HSDPA hálózattal lefedett területen az ügyfelek akár 3,6 Mbps, később pedig ennél kétszer, háromszor nagyobb letöltési sebességgel barangolhassanak a világhálón. A T-MobUe akciókkal segíti az első lépéseket. A 3,6 Mbps-os sebesség lényege, hogy az internetes oldalakon túl a nagyobb méretű e-mailek - amelyhez képet, vagy egyéb dokumentumot csatoltak - küldése vagy fogadása sem okozhat gondot, egy honlap megtekintése esetén nincs hosz- szadalmas várakozási idő, és a népszerű videómegosztó portálok, multimédiás tartalmak is gyorsan és bátran böngészhetők. A mobilnet tehát ma már elég gyors, ráadásul egyre több helyen elérhető. A T-Mobile immár 41 városban - Budapest és környéke mellett számos megye- székhelyen, a Balaton mellett - is kiépítette a szélessávú hálózatot, és még az idén jelentősen nő a lefedett települések száma. Versenyképes áron nagy sáv- szélességű internet-hozzáférést biztosít úgy, hogy közben a felhasználó szabadon mozoghat. Azaz notebookját és vele az internetet akár a balatoni nyaralásra is magával viheti. A másik fontos előny, hogy a mobilnethez könnyű hozzájutni. Elég beballagni egy T-Pontba vagy T-Mobile üzletbe, és a vásárlás után már él is az internetkapcsolat. Nem kell szerelővel egyeztetni, vagy otthon várni a bekötést, rögtön már aznap lehet netezni. Aki most fizetne elő internetre, vagy a meglévőt cserélné újabbra, annak a T-Mobile teljes körű akciós ajánlata (notebo- ok+netkárya+mobilinternet) jelentősen egyszerűsíti az első lépések megtételét. ▲