Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-06 / 130. szám
2007. JÚNIUS 6., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI 11- BULVÁR - TV-MUSOR Egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a főkapitány Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel dr. Soczó László, Tolna megye rendőr-főkapitánya annak, aki Fejes Ferenc megölésével kapcsolatban érdemi segítséget nyújt számukra. Mint megírtuk, a szekszárdi Fejes Ferenc tavaly április 27-én tűnt el otthonából Rover típusú gépkocsijával. A rendőrség az autót 2006 májusában találta meg Pécsett egy parkolóban. A holttestet július végén horgászok fedezték fel a Dunában, a Szent László-híd Bács-Kiskun megyei oldalán. A nyomozás eddigi megállapításai szerint ismeretlen tettesek a lakásán bántalmazták a férfit, aki az elszenvedett sérülések következtében életét veszítette. A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információt tudnak adni. Jelentkezni személyesen a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy a 107-es illetve a 74/501-100-as telefonszámon lehet. ■ 1.1. TRAFFIPAX Dorka dobozjelmezben ö no divat Szokatlan, ám hasznos környezetvédő kampány Időpont Helyszín 8.00-13.00 6-os főút, 85-100 km 8.00- 13.00 6-os főút, 100-130 tan 8.00- 13.00 ~ 6-os főút, 130-160 km 9.00-13.00 6-os főút, 87 km Gryllus Dorka is vállalta, hogy hulladékból készült ruhába öltöztessék. Berlinben élő színésznőnk őszi filmbemutatóján persze nem ezt viseli majd. Csontos Tibor- Fémdobozokból készített ruha még biztosan nem lógott a szekrényében.- Mit mondjak, nem jellemző... Ezer kólás- és sörösdoboz, újrahasznosított műszálrost, ak- rilfesték és műanyag háló fel- használásával készült.- Elogyan találták meg a szervezők? Lehet, hogy Gryllus Dorka is ökoforradalmár?- Nem tudom, miért jutottam én is a szervezők eszébe, de mindenképpen szimpatizálok az ötlettel. Kásás Tamást, Till Attilát, Szilágyi Tibort, Tóth Gabit és engem is hulladékba öltöztettek, hogy így népszerűsítsük az Öko- Pannon Kht. szelektív hulladék- gyűjtő programját, és bebizonyítsuk, hogy a hulladék nem szemét.- Azt nyilatkozta, hogy különösen a hulladékból összeesz- kábált fülbevaló varázsolta el.- Ezek a fülönfüggők a kólás- és sörösdobozok nyitófülecskéGryllus Dorka színésznő az ökokampány nagy dobozolója jéből készültek, s azért is viseltem őket szívesen, mert életem első fülbevalói.- Nálunk családi hagyomány, hogy senki nem hordott fülbevalót. Ükapám azt mondta, ha egy nőnek kifúrják a fülét, az orrát is ki kell fúrni. S mi ehhez tartottuk magunkat. Ezért nincs nekem fülbevalóm.- Mi lesz a sorsa e ruhakompozíciónak?- Nem tudom, de az biztos, hogy bármilyen ötletes, egy-egy film vörös szőnyeges bemutatóján nem lehetne végigvonulni benne... Igaz, a felső részével és a fülbevalókkal simán megjelennék valamelyik filmben, ha ez lenne a jelmezem, minden további nélkül viselném.- Nagy sikere volt a berlini filmfesztiválon bemutatott Irina Palm című filmben. Erről mondták, hogy német filmkarrierjének igazi kezdete lehet. Itthon mikor láthatjuk?- Ősszel Magyarországon is bemutatják. Ezzel együtt két filmem is elkészült, Török Ferenc az Overnightban, Novák Erik a Zuhanórepülésben forgatott velem. A nyáron újra Németországban dolgozom egy német hol gár-magyar koprodukcióban. HÍRSÁV Elfogták az egyik borsótolvajt EGY EMBERT ELFOGOTT a rendőrség azok közül, akik több mázsa zöldborsót loptak el a napokban Tiszavasvári külterületén. A rendőrök hétfőn délelőtt figyeltek fel egy férfira, aki 120 kiló, frissen szedett zöldborsóval tartott a piacra. Kiderült, a lopott termény az erős méreggel permetezett ültetvényről való. Kisbusz ütközött kamionnak egy férfi súlyos sérüléseket szenvedett, öten pedig könnyebben sérültek meg, amikor egy kisbusz beleszaladt egy kamionba tegnap reggel az MO-s autóúton, a 15-ös kilométerkőnél, az M5-ÖS felé vezető belső sávban. A súlyosan sérültet mentőhelikopter szállította el. A kaput is ellopta a tarjáni tolvaj Salgótarján egyik családi házába tört be egy helybéli férfi. Ellopott egy kerékpárt, elvitte ház falára kiakasztott díszkardot, és még a ház kiskapuját is kiemelte a helyéről, s magával vitte. @ további hírek: www.tolnainefujsag.hu-MŰSOR DÉLELŐTT RT L KMJB % i mT”H IBII VIASAT3 OTTO/ 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (ism.) 11.30 Te vagy az életem © (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 12.00 Híradó. Déli kiadás 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.15 Stahl konyhája 9.25 Szóda 10.15 Teleshop 11.35 Zendülés a Caine hadihajón © (amerikai film, 1988)96' 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Vivát Benyovszky! © 10.05 Afrika gyöngyszeme © 11.00 Titokzatos Násztya 11.45 Mit főzzünk ma? 5.22 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Századfordító magyarok 9.50 Az Árpád-kor templomai 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány © 8.00 Lois és Clark © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Nash Bridges-Trükkös hekus© 8.00 Duna tér 8.10 Kultúra (ism.) 8.25 Prizma (ism.) 8.55 Víz alatti Spanyolország 9.20 A Keresztény Múzeum 9.30 Cinecitta © 10.25 A jog útvesztőjében © 11.30 Kívánságkosár DÉLUTÁN 12.15 Rosszcsontok égen-földön © (amerikai vígjáték, 1991) 13.50 06-91-334-334 15.40 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 Sue Thomas - FBI © 17.30 Tru Calling -Az őrangyal 13.40 Észbontó 14.30 Melrose Place © (amerikai sorozat) 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi-sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák © 17.30 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 12.20 Nemzetiségi magazinok 14.10 Fogadóóra 14.50 Kormányváró 15.15 Don Matteo © (olasz sorozat - 16/3.) 56' 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Híradók 16.45 Tv-taxi 12.15 Záróra 13.05 Közelítő - Kvartett 13.35 Sorstársak 14.00 Apátságok 14.30 Etűdök építészetre 15.00 Mesélő cégtáblák 15.25 A századforduló... 16.00 Válaszd a tudást! 12.10 Az osztag© 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Poirot© 13.50 Duna tér 14.00 Szövetségben a fákkal 14.25 A Keresztény Múzeum 14.35 Alternatív pedagógiák (dok.-film-sorozat - 5/4.) 15.35 Négyzetméter 16.10 Világunk 17.05 Az új Lassie ESTE 18.3 0 Híradó. Esti kiadás 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz© 20.30 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.15 Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.10 Dr. Csont ® (amerikai krimisorozat) 18.30 Tények. Hírműsor Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Aktív © 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízstíow Sváby Andrással 21.00 Doktor House © (amerikai sorozat) Figyelemelterelés Fsz.: Hugh Laurie 17.00 Quinn doktornő © (amerikai sorozat -150/89.) 17.50 Álljunk meg egy szóra! 18.05 Doktor Nagyfónök© 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Frasier, a dumagép (am. vígjátéksor.) © 20.10 A közvetítő © (francia sor. -18/17-18.) 17.30 A világörökség kincsei 18.05 Membrán 18.25 Esti mese 18.50 Mátyás, a sosem volt királyfi (3/3.) 19.30 Híradó este Sporthírek, Időjárás 20.10 Kultúrház 20.40 Uz- Elizabeth Taylor élettörténete © (amerikai film, 1995 - 2/1.) 17.25 Az osztag© (német akciófilm-sorozat) 18.30 Zsaruk © Utcai történetek 19.00 Sokkoló videók © 20.00 Pőreparádé © 21.05 CSI-NewYorki helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.05 Harlemi éjszakák ® (amerikai vígjáték, 1989) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.20 A jog útvesztőjében (angol sorozat -14/11.) © 20.20 Hegyek pokla© (amerikai film, 1985) 108’ Fsz.: Kevin Costner, Alexandra Paul, David Marshall Grant, Rae Dawn Chong ÉJJEL 23 .10 Alias © (amerikai akciófilm-sorozat) 0.10 így készült 0.45 Reflektor © 1.05 A szexi csapat - Kincsvadászok ® (am. akciófilm, 1998) 91’ 22.00 Hősök © (amerikai misztikus sorozat) 23.00 Egy rém rendes család Budapesten © 23.30 Tények este 24.00 Bronxi mese © (amerikai krimi, 1993) 116’ 22.00 Szerda este 22.35 Kultúrház (ism.) 23.20 Magánbeszélgetések Juszt László műsora 0.20 Volpone © (francia vígjáték, 2003) 90’ Ben Jonson színdarabjából 22.05 Tenger© (izlandi film, 2002) 105’ 23.50 Napló 23.55 Záróra 0.45 Nap-nyugta 3.20 Mesélő cégtáblák 3.45 Válaszd a tudást! 90’ 0.20 Sírhant Művek © (amerikai sorozat) 1.25 CSI - New York-i helyszínelők © (amerikai krimisorozat, ism.) 2.25 Egyszer fent... © (amerikai film) 22.10 Hírek. Sport 22.25 Ciu © (görög film, 2005)83' 23.50 Chaplin szereti a zenét 0.30 Magyar elsők 1.05 Híróra (ism.) 2.10 Rivalda '0 1 jllpi ® níiffÉíiifflf^ JB HBF ( 4 0wm-M& ipi <'* gjjll J ■ággl Ilii 12.15 Rosszcsontok... amerikai vígjáték 24.00 Bronxi mese amerikai krimi 0.20 Volpone francia vígjáték 22.05 Tenger izlandi film 14.15 Halálbiztos... amerikai krimisorozat 22.25 Ciu görög film MAGYAR Af¥ BHiiH HÁLÓZAT IBII BUBAPEST TV 11BB1 «üH MINIMAX 1 íiiill : 1 15.05 Európai híradó. 15.35 A birodalom titkai. 16.05 Kontraszt. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Esti gyors. 20.30 Lapzárta (vitaműsor). 21.00 Híradó 21.21.35 BBC Reporters. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 23.30 Esti gyors. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 16.35 Közvetlen ajánlat. 17.05 Laci bácsi konyhája. 17.35 Kőbányai regionális híradó. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A nő helye. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Vonal- ‘ kód. 23.10 Többet ésszel! 0.20 700-as klub. 15.30 Business-mix magazin. 15.55 Ízelítő. 16.00 Játékháló. 1700 A kontroll. 1730 Csacska angyal. 18.30 Te vagy az életem. 19.30 Fekete gyöngy (argentin sor.). 20.30 Hírháló. 21.00 Dühödt harcos (amerikai akciófilm, 1995) . 23.00 Zsákutca (amerikai akciófilm, 1996) . 1.00 Hírháló. 1.30 Grand Prix. 8.00 Kató néni reggelije. 9.00 Közvetlen ajánlat 9.45 Színésztársalgó (ism.). 10.50 Közvetlen ajánlat. 11.55 Híradó. 12.00 Tele-jósda. 13.00 Közvetlen ajánlat 14.00 Közélet. 15.00 Délutáni híradó. 15.35Teie-jósda. 17.05 Mesezug. 17.45 Aszcendens. 19.30 Esti híradó. 20.00Tele-jósda. 21.45 Győztünk. 8.30 Mai helyzet *8.45 Szurkoljunk!. 10.15 NSA Junior. 11.45 Olasz-portugál labdarúgás. 13.15 Holland labdarúgás. 14.00 Televíziós vásárlás. 14.30 Férfikosárlabda. 16.45 Labdarúgás. 19.00 Arany pillanatok. 19.15 Mai helyzet. 19.30 Supermoto-magazin. 20.00 Labdarúgás. 22.30 Ökölvívás. 6.00 Rajzfilmek. 16.30 Rupertmaci kalandjai. 16.45 Thomas, a gőzmozdony. 16.55 Játsszunk a Szezám utcában! 17.20 Tom, a nagy utazó. 1750 Charley és Mimmo. 1755 Arthur. 18.25 Maya és Miguel. 18.50 Bombi- toma. 19.00 Connie, a boci. 19.10 A rút kiskacsa és én. 19.35 Miss Mallard nyomoz. MM€A EáBIÖl 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00,10.00, 12.00,14.00,16.00,18.00,20.00.6.00-8.00„Hatra Morgó” reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00óráig) 22.00-Nonstop zene. RADIO ANTRI > 1 f FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin, 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 DéfotániTurmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeállítások. I‘lo¥"iieíö .... FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Bő kívánság- műsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light F0BTUMÄ EMII' Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-11.00 Fortuna Dzsúz Móré Boglárkával. 11.00-13.00 Kívánságjárat Várszegi Eszterrel. 13.00-17.00 Pepperoni Búzás Norberttal. 1700-20.00 KivánságműsorM'ittlerJud'ittal. 19.00- 20.30 Beszélgetős magazinok órája. Külügyi Kalauz. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.156.00 Nonstop zene. A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101.7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsorVarga Zoltánnal. 15.0018.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101.7 MHz, AM 873 KHz. 1745 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel.873 KHz-en:9.00-10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30szerb műsor. TOLNATAJ TV 1825TúcsökZenósSzínpad6. rész. 18.45 Mese: Ró- zácska és rózsácska, elmondja: Németh Evelin, Kismányok. 19.00 Híradó. 19.30 Ismerős?! 20.00 Híradó. 20.30 Gazdasági magazin. 21,00 Híradó. 21.30 Pannon Krónika Dél-Dunántúl történéseivel. 22.30Sportmagazin. 23.00 Híradó. ' RONTfBAD ¥T¥ 18.00 Esti magazin. Műsorvezető: Fenyvesi Tamás. Hírek. 18.10 Háttér. 18.30Tündéri kohó, Dr. Kelta László műsora. Ismétlés: 22.00,6.00,10.00 órakor. 4 <á t l 1