Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-06 / 130. szám
2007. JÚNIUS 6., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR i 8 1 Kitüntették a TETT-et, mert mindent jól tett Kitüntetésben részesítette a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulást (TETT), mint szervezetet, illetve annak képviselőit Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A kiemelkedő tevékenységért megítélt elismerést, és az azzal együtt járó 360 ezer forint pénzjutalmat tegnap, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából tartott minisztériumi ünnepség keretében Nyíregyházán vette át Krachun Elemér, Mőcsény polgármestere. A TETT azon önkormányzatok szövetsége, amely a bátaapáti kis- és közepes radioaktivitású hulladéktárolóval kapcsolatos munka ellenőrzésére és a lakosság tájékoztatására hivatott. A társulás egyébként tagja a hasonló közösségeket tömörítő európai szervezetnek is. ■ Sz. Á. JEGYZET RÁCZ TIBOR Kell még néhány reform kétségtelen: reformokra szükség van. Az is igaz, hogy rengeteg rokkant- nyugdíjas, él, virul, rohan, tolakszik. Azt is tudjuk, addig, míg nem kapnak a magyarok rendes fizetést, mindig megtalálják, hogyan lehet egy kis pluszhoz jutni. Akár úgy, hogy leszázalé- koltatják magukat, és mellette elmennek dolgozni. persze az éremnek van másik oldala is. Amikor a rokkantnyugdíjas valóban rokkant, és gyógyszerre kellene neki az a pár tízezer forintos kereset. Ám miután elvállalta a munkát, néhány hónapon belül ismét rá kell döbbennie: megint átverték, így járt néhány Nógrád megyei nyugdíjas is, akiknek lefolyótisztítóval, öblítővel, fogkrémmel kellett házalni. Volt köztük olyan, aki mindezt tolószékben csinálta. Az első hónapban kaptak 53 ezer forintot, amiből 45 ezret regisztrációs díjként be kellett fizetniük. A maradékot kellett beosztaniuk. Persze a béreket nem volt kin behajtani. Erre is kellene valami reform, nem? Munka váltja a nyugdíjat rehabilitáció Az érintettek tartanak a rendszer átalakításától A jelenlegi rokkantsági nyugdíj összege (Ft) Nyugdl típusa Létszám Főellátás Teljes ellátás 58738 63120 802506 Korhatár alatti rokkant 451953 55255 57520 Korbetöltött rokkant 350553 63227 70339 Kecskeméti Mária (balról) rokkantnyugdíjasként dolgozik Szekszárdon, a Kék Madár Alapítvány nemrégiben megnyílt éttermében A rokkantsági nyugdíjazás rendszerének átalakítása 2008 januártól lép életbe. Fokozatosan vezetik be, és az újonnan belépőkkel kezdik. Hargitai Éva A rokkantsági nyugdíjazás rendszerének átalakítása számos érintett emberben vet fel kérdéseket, és kelt félelmet. Az új szabályozásról a Mozgáskorlátozottak Tolna Megyei Egyesületénél is folyamatosan érdeklődnek, de ők sem tudnak még sokat. A megyében jelenleg csaknem 15 ezer, az országban 800 ezer ember kap rokkantsági nyugdíjat. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a rokkantsági nyugdíjasok csaknem fele bizonyos mértékben még munkaképes. A felmérések szerint pedig az új belépők 30-40 százaléka még visszavezethető a munka világába, amely képes is lesz befogadni őket. Emellett a visszaélések visszaszorítása és az igazságtalanságok kiküszöbölése a 2008. januárjával életbe lépő változtatás célja. Ugyanis a becslések szerint a megváltozott munkaképességűek 30-40 százaléka dolgozik bejelentés nélkül, míg 10 százalékuk hivatalosan. Ha a reform beváltja a hozzá fűzött reményeket, mindannyian a legális munkavállalásban lesznek érdekeltek. Átalakul a minősítés rendszere. Az egészségkárosodás mértéke mellett a fejleszthető képességeket is feltárják majd. Amennyiben valakit rehabilitálhatónak találnak, megpróbálják visszavezetni a telA munkavállalásban legyenek érdekeltek. jes értékű munka világába. Amíg ez a folyamat tart - legfeljebb három évig-rehabilitációs járadékot kaphat a megváltozott munkaképességű. Ezután pedig vagy rokkantsági nyugdíj, vagy szociális ellátás, illetve álláskeresési támogatás jár. Az új rendszerben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat is kiemelt szerepet kap. A rokkantnyugdíjasokkal együttműködési megállapodást kötnek majd, hiszen a közös munka a járadék folyósításának feltétele A rehabilitációs járadék igénylésének folyamata Igénylés, orvosi papírok beadása a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez Ha jogosult (mert megvan a szolgálati ideje) Ha nem jogosult (pl. csak a fele szolgálati ideje van meg), még kaphat szociális ellátást. | Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői intézet bizottságának vizsgálata ( az egészségkárosodás mértékéről, munkaképességről) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv határozatot hoz Ha rehabilitáció, akkor jár a rehabilitációs járadék Ha nem rehabilitáció, akkor jár a rokkantsági nyugdíj A munkaügyi központ együttműködési megállapodást köt (kijelöli a rehabilitációs szolgáltatót) FORRÁS: SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM lesz - tájékoztatta lapunkat Lovigné Koroknál Anna, a Déldunántúli Regionális Munkaügyi Központ rehabilitációs tanácsadója. Emellett szorosabb kapcsolatot alakítanak ki az Országos Orvosszakértői Intézettel, és a fejleszthető képességek felmérésében saját szakembereik is részt vesznek, akik a munkavállalók rehabilitációját is segítik majd. Az átalakítás fokozatos lesz, elsőként az újonnan belépőket vonják be - tette hozzá a szekember. Ugyanakkor pedig a foglalkoztatáshoz szükséges támogatásokat is folyósítani fogják, illetve már folyósítják. Egyébként július elsejével megváltozik a munkáltatók támogatási rendszere is. Tóth Ferenc, a Szekszárdi Szociális Foglalkoztató vezetője elmondta, itt is a visszaéléseket próbálták meg kiküszöbölni, de várhatóan az is rosszul jár, aki becsületesen működteti vállalkozását. A támogatásokat lecsökkentették, és megpróbálják piacképes tevékenységre sarkallni őket, ami ezen a területen nem feltétlenül megoldható. Ennek következményeként számos csökkent munkaképességű dolgozó vesztheti el állását, azok mellett, akik már el is veszítették. Gyermeke nevében i$ dönt a szülő nő élet A szakma és az otthoni vajúdást választók álláspontja közelítésre vár Nyíri Sándorné Erzsi néninek nem volt választási lehetősége. Több mint fél évszázada a Békés megyei Bucsán éltek és akkoriban minden gyermek otthon született. A kórházakban nem is volt szülészeti osztály. A vajúdó nőhöz bábát hívtak, aki a segédbába társaságában érkezett a házhoz. A szülés után a segédbába még marad néhány órát, megfürdette az újszülöttet, kimosta az ágyneműt és szemmel tartotta anyát és gyermekét. A szülést követő hetekben az édesanya, az anyós, vagy más nőrokonok gondoskodtak a kismamáról. Bár voltak védőnők, a mai értelemben vett terhesgondozásnak akkor még csak a csírái voltak, a legtöbb asszony tudatlanul vágott neki az első gyermek megszülésének. Ma már van terhesgondozás, a nők felvilágosultak, felkészültek- az emberi jogokat tiszteletben kell tartani, ha valaki otthon akar szülni, tegye - mondta a témával kapcsolatban dr. Winkler László bonyhádi n& gyógyász főorvos. Azt azonban hozzátette: az édesanya nem csak saját magáért felelős, egy másik ember életéről is szó van. A szülés az a folyamat, és szülészeti osztályok is vannak a kórházakban. Mégis akadnak, akik azt vállalják, hogy odahaza szülik meg gyermeküket. A Nagyszékelyben élő Erdős Ildiahol soha, semmilyen módon nem lehet előre száz százalékosan tudni, milyen komplikáció fordulhat elő. SZERINTE AZ OTTHON Szüléshez olyan feltételek kellenek - utak, kórházak, a ház előtt várakozó mentőautó - amelyek manapság Magyarországon még nem biztosítottak. kónak öt gyermeke van, közülük négy otthon született. Ildikó bába és dúla segítségét kérte. Mint mondta, azért ezt választotta, mert fontos neki, hogy gyermeke olyan körülmények között jöjjön a világra, amely számára a legjobb. Meggyőződése, hogy jobban tudtak így vigyázni rájuk, szülés közben és utána is. Nagyszékelyben nem tartják furcsának, hogy nem a kórházat választotta. Ebben a faluban még 1978-ban is szültek otthon, és ma is néhányan ezt a megoldást választják. Ildikó úgy gondolja, az orvosoknak is el kell fogadniuk, hogy a nők dönthessenek arról, hogyan és hol történjen a szülés. ■ Venter M. Az édesanyák két ember életéért felelősek A gyerekek kedvence a most látható kiállítás bátaszék Június 15-ig nézhetik meg az érdeklők Dömötör Éva hobbi kiállítását a bátaszéki könyvtár mini galériájában. A Kinder tojás figura-gyűjteményt eddig is sokan látták. Csiki Béláné igazgató elmondta, óvodás és iskolás csoportok is szép számmal érkeztek, (bk) Németországban jártak a bogyiszlói diákok bogyiszló Egy hetes tanulmányi kiránduláson járt egy bogyiszlói iskolásokból álló küldöttség a német testvér- településen, Schlitz-ben. Boda Zoltán igazgató elmondta, tíz éve tart a kapcsolat a két iskola között, felváltva utaznak a diákok. A németországi látogatások kiváló alkalmat nyújtanak a nyelv gyakorlására, az ottani kultúra megismerésére, (sk) Telt házvanamözsi idősek napközijében tolna-mözs Teljes kihasználtsággal működik a mözsi idősek napközije - tudtuk meg Molnárné Pleck Rózsa szociális gondozónőtől. A tíz ellátott délelőtt kilenctől délután fél négyig van a napköziben, ahol reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak. Rajtuk kívül még harminchat mözsi idős ember viszi a napköziből az ebédet, vagy kapja otthonába kiszállítva az ételt, (sk) Újságolvasásra is jut idő Első helyezést értek el a Sárgalábúak tolna Első helyezést ért el a Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete Sárgalábúak nevű csapata a regionális nagycsaládos találkozó csapatversenyén - tudtuk meg Baksainé Kenessei Éva elnöktől. A katasztrófavédelmi vetélkedőn harmadik helyezést szereztek. A somogyi Hetesen a tolnaiak a harmadik legnépesebb küldöttséggel képviseltették magukat, (sk) Harmincötén megyénkből az APEH szégyenlistáján szekszárd Az adóhivatal negyedévenként nyilvánosságra hozza, kik azok az egyéni vállalkozók, akik 180 napon túl, tíz millió forintot is meghaladó adótartozással rendelkeznek. Az 1908 magánszemély közül harmincötén Tolna megyeiek. A teljes lista megtekinthető a www.apeh.hu honlapon, (mi) @ további hírek: www.tolnmnefiijsag.hu