Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-30 / 151. szám

14 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JÚNIUS 30., SZOMBAT SZOLGÁLTATÁS Az értelmiség értéket termel diploma Meghívólevél egy boldogabb ország megteremtésére Baláti Gabriella veszi át a diplomáját Fusz György főigazgatótól. A diplomások megfogadták, hogy hivatásukhoz méltóan élnek Megkezdődött a szekszárdi főiskolai kar diplomaátadó ünnepségeinek a sora. Ihárosi Ibolya Ünnepi ruhába öltözött felnőt­tek, gyerekek gyülekeztek teg­nap a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara aulá­jában. Szülők, házastársak, ro­konok és barátok akartak jelen lenni szeretteik ünnepén. Dél­előtt a felsőfokú szakképzésben részt vevő hetven hallagató kap­ta meg az oklevelét. További 26 pedagógus tett differenciáló, vagy fejlesztő szakvizsgát. A dél­utáni ünnepségen, amelyen részt vett dr. Komlósi László Im­re, az egyetem rektorhelyettese is, Fusz György, a szekszárdi kar főigazgatója 144 levelező szakon végzettnek adta át a tanító, óvo­dapedagógus, gazdálkodási, ál­talános szociális munkás, kom­munikáció, vagy a magyar nyelv és irodalomtanári diplomát. A főigazgató beszédében ki­emelte, fontos ez a tanév, mert harmincadik évfordulóját ün­nepli a megye első és egyetlen felsőoktatási intézménye. Felidézte, hogy harminc éve 106 tanító kezdte meg a tanul­mányait. Mára már 2300 hallga­tója van a karnak, az ország leg­nagyobb egyetemének része­ként. - A diploma meghívólevél önöknek egy boldogabb ország megteremtésére - fogalmazott a főigazgató. Dr. Komlósi László Imre kö­szöntőjében kijelentette, hogy minden értelmiségi hasznos tag­ja a társadalomnak, mert érté­keket termel. A levelezősök dip­lomája pedig kétszeresen érté­kes, mert munka mellett szerez­ték meg a tudást. A végzősök az esküt követően vették át diplo­májukat. A nappali tagozatosok diplo­maosztója szombaton tíz órakor kezdődik. Százharminchárman veszik át életük első diplomáját. Az árral szemben Szűkebb hazánk érdekessé­gei meg szoktak szaporodni az uborkaszezon napjaiban. Nem volt ez másként 1897- ben sem, ahogy arról a Tolnamegyei Közlöny július 4-i számának két híre tanús­kodik. „Szerdán Gyula-Jováncán volt kántorválasztás. Az asz- szonyok - mint sok más he­lyen is - illetéktelenül be­avatkoztak az iskolaszék jo­gaiba. A 25 pályázó közül 19 tett a választás napján ének- és orgonálás-próbát. A tojásokkal fölfegyverzett asszonyok már korán ellep­ték a templomot és a válasz­tási helyiség környékét, hol hangosan követelték, hogy je­löltjüket, Pukk Ferenc segéd­kántort válasszák meg. A rendet 18 csendőr tartotta fenn, míg végre az iskola­szék, engedve a nép követelé­sének, Pukkot választotta meg kántornak.” Nem ennyire szerencsés a zombai eset „A falu végén, az országút mellett egy kocsi állott, melynek két lova egy Szekszárd felől sebesen jövő kerékpárostól annyira meg­ijedt, hogy megbokrosodva villámsebességgel vágtatott a faluba. Schmirberger János, aki a vállán egy létrát vitt, hirtelen elébük ugrott, hogy majd így megállásra bírja őket. A megvadult lovak azonban maguk alá sodorták a vakmerő vállalkozót, aki annyira összetört, hogy rövid szenvedés után meghalt” Dr. Töttős Gábor HAJDAN Június 30án 660 éve, 1347-ben I. (NajM Lajos király István erdélyi vaj­dának adományozta Simontomyát 135 éve, 1872-ben elhunyt Mari- kovszky Gábor, volt nagydorogi taní­tó, költő. 115 éve, 1892-ben szüle­tett Lajtha László zeneszerző és népzenegyűjtő, aki Őcsényben és Bog/iszlón is végzett kutatást Július elsején 60 éve, 1947-ben megyénk történetében a legna^obb halat egy 200 kilós nőstény vizát fogtak Dunaföldvár mellett, a halban 50 ki­logramm ikrát leltek. 105 éve, 1902-ben Szekszárdon Molnár Mór szerkesztésében indult mega Nyomdaipar Magyarországon című folyóirat 30 éve, 1977-ben New Yorkban elhunyt Hajnal Jenő újság­író, Hő&«sz szülötte. Juhos Marko a Szász Söröző Étterem ÖNNEK CSAK ANNYIT KELL TENNIE, HOGY BEKÜLDI LEGKEDVESEBB RECEPTJEIT, MELYEKBŐL A LEGJOBBAK NAPONTA MEGJELENNEK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. A MEGYE ELISMERT KONYHAFŐNÖKEIBŐL ÁLLÓ ZSŰRIJE KIVÁLASZTJA A HÁROM LEGJOBBAT. MELYEK BEKÜLDŐIRE FANTASZTIKUS NYEREMÉNYEK VÁRNAK. Ml TÖBB, AZ ÖNÖK ÁLTAL BEKÜLDÖTT RECEPTEKET A MEGYE LEGJOBB MESTERSZAKÁCSAI ELKÉSZÍTIK. A RECEPTEKET NOVEMBER 1-JÉIG MINDENNAP KÖZÖLJÜK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. CÍMÜNK: 7100 SZEKSZÁRD, LISZT F. TÉR 3. (Szekszárd, Garay tér 18. tel.: 74/ 312-463) mester- és főszakácsa Tolnai Népújság RECEPTPARBAJ Küldje be már most legkedvesebb receptjeit (névvel és telefonsammal ellátva)! Mi elkészítjük, VELÜNK NYERHET IS! SZÓRÓL SZÓRA MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ A szünet Ezúttal a beszédünkben je­lentős szerepet játszó szü­netről szólok; amit írásban írásjelekkel érzékeltetünk. Nem mindegy, hogy egy hölggyel miképpen állapo­dik meg valaki a találkozó időpontjában: „Három, ne­gyed négykor találkozunk!” vagy „Háromnegyed négy­kor találkozunk!” Az előbbi mondatban három óra és negyed négy közötti találko­zóra; az utóbbiban pedig pontosan négy óra előtt ti­zenöt percre szól a meghí­vás. így aztán; ha a pontatla­nul fogalmazó férfi negyed négy után elhagyja a találka színhelyét; a háromnegyed négyre érkező hölgy az ille­tőnek csak hűlt helyét leli. Egy közismert mondat kétfé­le értelmezése még az előbbi esetnél is végzetesebb lehet. Az „idegen” királyné, Gert- rúd ellen 1213-ban összees­küvő magyar urak meg akar­ták nyerni János esztergomi érseket is, aki írásjelek nél­küli latin nyelvű levéllel vála­szolt; amelynek magyar for­dítása így hangzik: „A király­nét megölni nem kell félne­tek jó lesz ha mindenki bele­egyezik én magam nem el­lenzem!” A szünetek megtar­tásával és az ennek megfele­lő írásjelek kitételével a mon­dat egyfajta értelmezése: „A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz; ha mindenki beleegyezik, én magam nem, ellenzem!” Vagyis a királyné megússza az ármányt A má­sik értelmezés: „A királynét megölni, nem kell félnetek, jó lesz; ha mindenki bele­egyezik, én magam nem el­lenzem!” így pedig csúf véget ér a királyné. Végül a mindennapi életből vett helyzetkép világít rá a jó helyen használt szünet ér­telmi megkülönböztető sze­repére. Nem mindegy, hogy a vendéglőben a pincér mely szavak kíséretében tá­lalja fel az ételt a „kedves” vendégnek. Úgy-e, hogy: - Tessék, mar­hapörkölt! Vagy így: - Tes­sék, marha, pörkölt! KÖZBESZERZÉSI SZEMLE Ajánlati felhívás: K.É. 2007. JÚNIUS 27.9456/2007 Tol­na Megyei Önkormányzat Ba­lassa János Kórház ajánlati felhí­vásának visszavonása tárgy: Tolna Megyei Térségi Di­agnosztikai Szűrőközpont kiala­kítása Szekszárd városában, eh­hez szükséges orvostechnológiai eszközök szállítása, építészeti munkák elvégzése. INDOKLÁS: HEFOP irányító hatósá­ga az "Egészségügyi infrastruktú­ra fejlesztése az elmaradott régi­ókban" pályázatot elfogadta, a tá­mogatási szerződés megkötése azonban meghiúsult. 8683/2007 Dombóvár Város Ön- kormányzata egyszerű eljárás ajánlattételi felhívása TÁRGY: Az MFB Rt. Sikeres Ma­gyarországért Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitel- program részeként Pántéi Plusz hitelprogram keretében történő hosszú lejáratú hitel felvétele. AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA: Tárgyalás nélküli eljárás TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETŐ: Dombóvár Város Önkormányzata 7200 Dombóvár, Bezerédj u. 14.1. emelet, Halmosi Nóra Telefon: 74/564-589 Fax: 74/564-587 E-mail: program@dombovar.hu AJÁNLATTÉTELI, ILLETVE RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ: 2007. 07. 20. Tájékoztató(k): K.É. 2007. JÚNIUS 22. 8411/2007 Magyar Közút Kht. tájékoztatója az eljárás eredményéről TÁRGY: A 6232. sz. út 20+398 km- szelvényében lévő sárszentlőrinci Sió-híd felújítási munkáihoz a kajdacsi Sió-híd tervdokumentáci­ója adaptálására, ennek alapján ki­viteli terv készítésére, felújítására és pályalemezcsere elvégzésére. A 6319. sz. út 4+912 km-szelvé- nyében lévő kajdacsi Sió-híd fel­újítására és a pályalemezcsere el­végzésére. A 65159. sz. út 1+592 km döbrögközi Kapos-híd felszer­kezetének cseréje. az eljárás TÍPUSA: Nyílt eljárás nyertes: Hídtechnika Kft. 1138 Budapest, Karikás Frigyes u. 20. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGE: 357 085 265 Ft + áfa K.É. 2007. JÚNIUS 25.8851/2007 Dombóvár Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredmé­nyéről tárgy: A dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kht. céltámogatás­sal finanszírozott orvostechnikai eszközök szállítása, üzembe helyezésének és kezelésének be­tanítása. AZ ELJÁRÁS TÍPUSA: Nyílt eljárás nyertes: Kortex Mérnöki Iroda Kft. 1024 Budapest, Lövőház u. 24. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGE: 29 612 927 Ft + áfa K.É. 2007. JÚNIUS 27.8218/2007 Tolna Megyei Munkaügyi Köz­pont tájékoztatója a szerződés tel­jesítéséről tárgy: Szociális gondozó és szer­vező képzés, OKJ 54 8933 03; 1620 óra/fő, 273 Ft/fő/óra (össze­sen 20 fő) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA: Egyszerűsített eljárás nyertes: Tolna Megyei Önkor­mányzat Ady Endre Középisko­lája, Szakiskolája és Kollégiuma 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2- 14. AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGE: 8 845 200 Ft ASZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY TEL­JESÍTÉSE HATÁRIDEJE: 2005. június 27.-2007. június 1. statisztika: A Közbeszerzési Érte­sítő 2007. június 22-i számában megjelent „Tájékoztató az eljárás eredményéről" 23 db felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás száma: 0. A „Tájékoztató a szerződés teljesí­téséről" 26 db felsorolása kap­csán szerződött Tolna megyei vál­lalkozás száma: 0. A Közbeszerzési Értesítő 2007. jú­nius 25-i számában megjelent „Tájékoztató az eljárás eredmé­nyéről" 38 db felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás száma: 0. A „Tájékoztató a szerződés teljesí­téséről" 30 db felsorolása kap­csán szerződött Tolna megyei vál­lalkozás száma: 0. A Közbeszerzési Értesítő 2007. jú­nius 27-i számában megjelent „Tájékoztató az eljárás eredmé­nyéről" 18 db felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás száma: 0. A „Tájékoztató a szerződés teljesí­téséről" 48 db felsorolása kap­csán szerződött Tolna megyei vál­lalkozás száma: 3. HÉ. 2007. június 27: Közbeszerzé­si értesítő2007. június 27-i száma 9456/2007: A tájékoztató/ajánla- ti felhívás azonosítója Itlll' Közbeszerzési szemle a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tolnai Népújság közös gazdasági rovata * A > i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom