Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-18 / 140. szám

IvlLI ClAlIV mmm i OLVASTAM KURZ PATRIK A talk-showk állatvilága az emberek többsége inkább nézi az állatokról szóló termé­szetfilmeket, mint a kereske­delmi csatornák által kínált kibeszélő-showkat - derült ki egy internetes honlap fóru­mának hozzászólásaiból. régebben jómagam is gyak­ran néztem az ilyen műsorok egyikét-másikát, amelyekben a szereplők ugyan ember címszó alatt futottak, ám álla­tokat meghazudtoló ösztön­lényként próbáltak maguk­nak párt találni. az elején még humorosnak tűnt a dolog, ahogyan a szá­nalomtól már-már viccesnek látszó figurák kiálltak a nyil­vánosság elé, vállalták szavai­kat és tetteiket. Az idő előre­haladtával aztán egyre in­kább borsózott a hátam, mi­kor újabb és újabb balekok vallottak kiábrándító módon szerelmet szívük választottjá­nak, olyan verseket mondtak fel cetliről, amelyből kiderült, hogy a rímfaragáshoz nem nagyon értenek, de még felol­vasni is nehezen tudják a szonetteket a szerelem különféle meg­nyilvánulási formái egy idő után már nem voltak poéno­sak, ha véletlenül odakapcsol­tam egy ilyen programra, sürgősen csatornát váltottam. tüntethetne már valaki azért, hogy az ilyen műsorok ne járassák le a civilizáltnak nevezett emberi faj legszebb érzéseit. vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunafóldvár 3 cm, Paks 143 cm, Dombori 163 cm, Árvízkapu 529 cm. A Sió Palánknál 163 cm. Összefogtak a falunapért bonyhádvarasd Díszpolgárrá avatták a korábbi polgármestert Az Alisca Nyilai (jász Egyesület is tartott bemutatót a bonyhádvarasdi falunapon. Gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték, hogy kipróbálhatták az íjakat Falunapot tartottak szombaton délután Bonyhádvarasdon. ju­hász Ferencné polgármester el­mondta, az önkormányzatnak nem kellett egy forinttal sem LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ: A JOKERSZÁM: 016018 HATOS LOTTÓ: A PÓTSZÁM: 4^ NYEREMÉNYEK ÖTÖSLOTTÓ Telitalálat nem volt, a 74 né­gyesre 583 295, az 5138 hár­masra 8895, a 120 870 kettes­re 735 forintot fizetnek. joker telitalálat nem volt. HATOSLOTTÓ: Telitalálat nem akadt, az egyetlen 5+l-esl5 122 602 fo­rintot, az 56 ötös 270 046, a 2802 négyes 5397, az 51 358 hármas 1031 forintot ér. megfinanszírozni a rendez­vényt, hiszen az anyagi hátte­rét a helyi illetve bonyhádi vál­lalkozók, a Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat, va­Átütő sikert aratott az Egészség­vonat, már ami a nagy érdeklő- dődést illeti. A múlt pénteken, szombaton és vasárnap össze­sen hétszázhuszan keresték fel a szekszárdi pályaudvaron álló különleges szerelvényt, ahol egészségügyi dolgozók végez­tek ingyenes méréseket. Min­denekelőtt azok számára, akik elhízásuk miatt joggal tarthat­nak attól: idővel valamilyen be­tegségnek lesznek szenvedő alanyai.- Vérnyomás, vércukor, ko­leszterin, hemoglobin és más szűrések várták a pácienseket, akik - miképp azt magam is ta­pasztaltam - fegyelmezetten álltak sorba a bejárat előtt - tud­tuk meg dr. Sudár Zsolt főorvos­lamint a település néhány lakó­ja biztosította. A falubelieket többek közt habparti, a német és székely hagyományőrző cso­portok műsora szórakozatatta. tói, aki a három nap idején a kontrollpontot irányította. - Igyekeztünk tudatosítani azt, hogy az elhízás, jóllehet több év elteltével, komoly egészségügyi gondok forrásává válhat. Visontainé Bállá Ágnes szak­ápoló azt is közölte, hogy a leg­többen - kétszáznyolcvanan - vasárnap keresték fel a műsze­rekkel ellátott Egészségvonatot.- Sokan nem is gondolták, hogy ennyire kedvezőtlen érté­ket mutat koleszterin- és trigli- ceridszintjük - adott számot ta­pasztalatáról. - Bízom benne, hogy megfogadják azokat a hasznos javaslatokat, melyeket az egyébként szívesen vett dié­tás, illetve a gyógytorna-tanács­adáskor kaptak. ■ Hozzátette, e napon a falu dísz­polgárává avatták Csaba Jó- zsefnét, aki korábban 16 éven keresztül volt a település pol­gármestere. ■ R. T. HAJDAN Június 18-án 120 éve, 1887- ben a paksi Duna látta ha­zánk legtöbb áldozatot köve­telő kompkatasztrófáját: 127 Kalocsára igyekvő búcsús megfulladt, 84 eltűnt, s csak 132 menekült meg. 110 éve, 1897-ben a Nemzeti Múzeum elhatározta: megyénkben a nyár folyamán ásatásokat vé­geztet dr. Török Aurél vezeté­sével. 105 éve, 1902-ben Tol­nánk több ezer holdas nagy- birtokosa, herceg Montenuovo Alfréd szálkai erdőtulajdonos Bezerédj Ist­ván létesítendő szobrára 50 koronás adományt ígért, de csak az emlékmű elkészülte után. 60 éve, 1947-ben meg­halt Szekszárdon Szeghy Sándor jeles patikus. Zsaro­lás és vesztegetés miatt két kitelepítési biztost is letar­tóztattak. Kórházban Nővérke az egyik beteghez: - Józsi, jó hírem van! A főor­vos úr üzeni, hogy az anyó­sa túl van az életveszélyen! Isten nyugosztalja! A műtőben operáció előtt a sebész megszólal:- Nővér, kérek egy kis alko­holt. Erre a beteg ijedten felül a műtőasztalon:- Nem tudna várni a műtét utánig, doktor úr? Recept A gyógyszerész füstölgő haj­jal és fekete, kormos képpel, morcosán megy oda a vára­kozó ügyfélhez:- Hölgyem, most szépen visszamegy a doktor úrhoz, és elkéri újra a receptet, de ezúttal kinyomtatva! Koszi- Ma alig tudtam megmene­külni a cápától - panaszolja az egyik tengeri hal a ha­verjának.- Van ellene orvosság! - mondja a másik.- Vegyél a szádba egy adag algát!- És az használ?- Hát... Attól függ, milyen gyorsan úszol. Ikrek Balázs a feltűnően csinos ikerpár egyik tagjával jár. A barátja irigykedve jegyzi meg:- Öregem, hogy bírod ezt? Csilla és Lilla akár két tojás. Egyformán szépek, egyfor­mán kedvesek. Egyáltalán, meg tudod különböztetni őket?- Minek? Meg sem próbálom! Alma- Apu, a tanító néni azt mondta, hogy az alma nem esett messze a fájától.- Mit műveltél már megint, te gyerek? Le kellene tornásznunk a koleszterinszintünket ÖNNEK CSAK ANNYIT KELL TENNIE, HOGY BEKÜLDI LEGKEDVESEBB RECEPTJEIT, MELYEKBŐL A LEGJOBBAK NAPONTA MEGJELENNEK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. A MEGYE ELISMERT KONYHAFŐNÖKEIBŐL ÁLLÓ ZSŰRIJE KIVÁLASZTJA A HÁROM LEGJOBBAT, MELYEK BEKÜLDŐIRE FANTASZTIKUS NYEREMÉNYEK VÁRNAK. Ml TÖBB, AZ ÖNÖK ÁLTAL BEKÜLDÖTT RECEPTEKET A MEGYE LEGJOBB MESTERSZAKÁCSAI ELKÉSZÍTIK. A RECEPTEKET NOVEMBER 1-JÉIG MINDENNAP KÖZÖUÜK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. CÍMÜNK: 7100 SZEKSZÁRD, LISZT F. TÉR 3. Juhos Markó a Szász Söröző Étterem (Szekszárd, Garay tér 18. tel.: 74/ 312-463) mester- és főszakácsa Tolnai Népújság RECEPTPARBAJ Küldje be már most legkedvesebb receptjeit (nemi és telefeíiszámmai ellátva)! Mi elkészítjük, VELÜNK NYERHET IS!

Next

/
Oldalképek
Tartalom