Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-16 / 139. szám

2007. JÚNIUS 16., SZOMBAT-TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR - TV-MUSOR 11 Hétfőn újabb szembesítések és ügyészi döntés Zsanett-ügyben Hétfőn döntenek, előzetesben marad-e a Múzeum körúti nemi erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőr - mondta el a Fővárosi Főügyészség szóvivője tegnap. Morvái Attila hozzátette: egy igazságügyi számítástechnikai szakvélemény is megérkezik az ügyészségre, ettől is függ a kény­szerintézkedésről szóló döntés. ■ Jövő héten az ügyvédek is megkapják a DNS-teszt részleteit. A sajtóban olyan hírek terjed­tek el a héten, hogy pénteken akár szabadlábra is kerülhetnek a gyanúsított rendőrök. Az öt rendőrt május 19-én helyezték előzetesbe. Védőik fellebbezték, de a bíróság fenntartotta a kény­szerintézkedést. így a 30 napos határidő letelte, június 19. előtt csak az ügyészség döntésével szabadulhatnak. Ha továbbra is indokoltnak tartják az előzetest, azt legkésőbb hétfőn indítvá­nyozniuk kell. Az MTI más ügyészségi forrás­ból úgy tudja, hétfőn a sértett E. Zsanettet és a gyanúsított rend­őröket szembesítik egymással. Morvái Attila továbbra sem kí­vánt a DNS-vizsgálat eredmé­nyéről részleteket közölni, any- nyit azonban elárult, jövő héten tárják a szakértői véleményt az ügyvédek elé. ■ Z. M. Portás lett a színészből színjáték A luxushoteltől a vályogházig mindent kipróbált Szabó Győző egy napig szállodai recepciós mun­kát vállalt. Bár sohasem játszott ilyen szerepet, kisujjában van a szakma, hiszen gyakorlott világutazó. Csontos Tibor- Tényleg van saját útvonal­tanácsadója?- Lételemem az utazás, szere­tem megismerni más népek kul­túráját, mindennapjait, nem csak turistaként. Szeretek mindent kipórbálni a luxushotelektől a vályogházig. De legalább ekkora élmény itthon kalandozni. Hazai útvonal-tanácsadóm Tatár Gyuri barátom, akinél jobban senki nem ismeri a hazai hoteleket.- Ő protezsálta volna be portásnak?- Megkérdezte, tudom-e, hány szállodában laktam Ghánától Toszkánán át Thaiföldig, amerre csak jártam. Elkezdtem összead­ni, de a lista felénél feladtam. Szóval, annyifelé jártam már, hogy akár be is állhatnék recep­ciósnak. Mondtam, csak szóljon bátran, ha valahol helyettesítő kell, szívesen beugróm. Szava­mon fogott. Elintézte, hogy az egyik budapesti hotelben egy napig dolgozzak recepciósként. Szabó Győző a recepcióspult mögött. Igazi vendégcsalogató: egy francia csoport ragaszkodik a személyéhez- Emlékszik a kezdés pillana­taira?- Le sem feküdtem, nehogy el­aludjam a hajnali négyre időzí­tett munkakezdést. Félkómában érkeztem a szállodába, s rögtön az öltözőt kerestem. Reményked­tem, hogy nem lesz megfelelő ruha, de sajnos minden tökélete­sen passzolt rám.- Igaz, hogy az első vendégek­kel rajzokon keresztül érintke­zett?- Jött egy tíztagú francia cso­port, s persze egy szót sem be­széltek angolul. Ki kellett talál­nom valamit. Mivel az eredeti szakmám grafikus, úgy döntöt­tem, mindent lerajzolok. Köny- nyesre nevették magukat, de vé­gül sikerült kiadnom a szobái­kat. Később levélben gratulál­tak az igazgatónak a jópofa re­cepcióshoz, s remélik, ha legkö­zelebb jönnek, akkor is ő lesz szolgálatban...- Érték más, hasonló „sokkok”?- Odajött a pulthoz egy kedves hölgy, s elmondta, ő az öröm­anya. Gratuláltam, kérdeztem, mikor és hol lesz az esküvő. Kö­zölte, itt a szállodában néhány Szabó Győző 1970.július 7-én született. Kép­zőművésznek tanult, de a színé­szet vonzotta. A Valami Ameri­kában tűnt fel, azóta a filmren­dezők egyik kedvence, de szín­házakban is foglalkoztatják. Hobbija a motorozás és az utazás. Legutóbb Afrikában és Hongkongban járt. Karamboloztak, de a sérülést megúszták összeütközött Bonyhádon egy Opel és egy Fiat személy- gépkocsi, mert az előbbi autó balra kanyarodáskor nem ad­ta meg az elsőbbséget. Sze­mélyi sérülés nem történt, a két kocsiban 90 ezer forint anyagi kár keletkezett. A tehergépkocsi nem állt meg a lejtőn EGY TEHERAUTÓ hajtott egy lakóház garázsába Dombó­váron. A vezetője a megál­lás után nem rögzítette a te­herautót, ezért az megindult a lejtőn és nekiütközött a garázsban parkoló autónak. óra múlva, s hozzátette: azt hit­tem, a művész úr a szálloda meg­lepetése az ifjú párnak. Igen, így van, válaszoltam. TRAFFIPAX SZOMBAT Időpont Helyszín 06.30-10.00 6-os főút 130-142 km 10.00-13.00 6-o sfőút 141-148 km 14.00-21.00 6-os főút 119-142 km 02.00-06.00 Szekszárd 22.00-02.00 Paks 09.00-13.00 61-es főút, Dombóvár 21.00-03.00 Bonyhád VASÁRNAP időpont Helyszín 06.30-10.00 6-os főút 89-102 km 10.00-13.00 6-os főút 102-119 km 14.30-21.00 61-es főút 87-102 km 16.00-20.00 6-os főút 124-130 km 14.00-18.00 6-os főút, Dunaföldvár 21.00-01.00 Dombóvár, Deák u. TELEVIZIO-MUSOR I 2007. JUNIUS 16., SZOMBAT *0 K 'W o 'W 'O 5.30 WSTeleshop 6.00 MegaMan © 6.20 Kölyökklub 8.45 Disney-rajzfilmek 9.55 Receptklub 10.15 06-91-334-455 11.30 Ötletház 6.00 Tv2-matiné (rajzfilmek) 10.20 A vadon naplója © (angol természetfilm-sor.) 10.55 Kalandjárat 11.30 Babavilág 12.05 Rém rendetlen család (amerikai vígjátéksorozat) 5.50 Nap-kelte 8.00 Tüskevár 8.35 Éretlenek © 9.10 Iskolatársak© 10.05 Az 56-os vértanúk 10.35 Válaszd a mozgást! 11.00 Kliqperek 5.50 Nap-kelte 9.00 Netkori 9.50 Töredékek 1956 10.05 Az 56-os vértanúk 10.30 Nekem ne lennne hazám? 10.45 Tinik, tenisz, szerelem 11.10 Szívtipró gimi © 6.00 TV Shop 7.00 Dexter laboratóriuma 8.00 Spinédzserek © 9.00 Segítség, sztár lettem! © 10.05 Flipper legújabb kalandjai 11.05 Start (autósmagazin) 11.35 Ötödik sebesség kJ 'H fi 12.10 AutóMánia 12.50 Isteni sugallat© (amerikai sorozat) 13.45 Rendőr-akadémia © 14.40 L. A. Heat - Halálos páros 15.35 A hálózat csapdájában © 16.35 Egy kerékkel több © (olasz-am. vígjáték, 1999) Fsz.: Ezio Greggio 12.30 Hetedik mennyország © (amerikai sorozat) 13.25 JAG - Becsületbeli ügyek 14.25 Született feleségek © ® (amerikai vígjátéksorozat) 15.30 Csillagkapu © 16.30 Rex felügyelő © 17.30 Az elveszett ereklyék © (francia-amerikai filmsor.) w H (A H 18.10 Forma-1- Amerikai Nagydíj, Indianapolis Az időmérő edzés előtt 18.30 Híradó. Esti kiadás 20.10 RTL-bokszkhib Erdei Zsolt-George Blades WBO félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés; Hídvégi György-Merick Roberge WBF cirkálósúlyú világbajnoki címmérkőzés: 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Magellán © 19.30 Activity © 20.15 Kongó © (am. akció-ka landfilm) Fsz.: Dylan Walsh, Tim Curry 22.20 15 perc hírnév © (amerikai-német krimi) Fsz.: Robert De Niro, Chartize Theron, Kim Cattral, Dobó Kata, Edward Burns 12.05 Baba Tévé 12.40 Testi mesék © 13.35 Az Ushuaia-expedíció 14.30 Autóvízió 15.00 GSXR Kupa 15.30 Út Pekingbe 16.05 TS - Férfikézilabda Eb­selejtező Magyarország-Litvánia 18.00 Ötkarikás történetek 18.30 Az 56-os vértanúk 12.02 Válaszd a tudást! 13.05 KorszakAlkotás 13.30 Natura 13.55 Egy elsüllyedt világ képei 14.15 Levelek Rákosihoz © 14.55 Arborétumok 15.10 Kecskeméttől a Pamírig 16.05 Válaszd a tudást! 16.45 Magánbeszélgetések 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.30 Luxor-show 19.55 Ötöslottó-sorsolás 20.10 Billy Elliot © (angol film, 2000) 106' Fsz.: Jamie Bell, Julie Walters, Gary Lewis 17.35 Európa állatkertjei © 18.05 Membrán 18.30 Az 56-os vértanúk 18.50 Mozart B-dúr szonáta 19.15 Esti mese 19.30 Híradó este. Sport 20.00 Az 56-osvértanúk 12.10 Főzőshow 13.00 Topmodell © (magyar valósé gshow) 13.55 Mindig nyár © (amerikai sorozat) 15.00 Veronica Mars © 16.00 Will és Grace © 17.00 LúzerFC© 18.05 Sokkoló videók extra © 21.00 Hóvirágünnep © (csehszlovák film, 1983)83' 19.05 Rejtélyes igazságok (am. dokumentumsor.) © 20.05 Emberi történetek © (amerikai dokumentumsor.) Gyerekszív 21.05 CSI-NewYorki helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.10 Bújj, bújj, gonosz! © (amerikai horror, 2001) Fsz.: Rodney Rowland 23.45 Ómen 4.- Az ébredés © (amerikai horror, 1991)90' Fsz.: Faye Grant 1.35 Döglött akták © (amerikai krimisorozat) Fsz.: Kathryn Morris 0.40 AzAlmosvölgy legendája © (am. misztikus film, 1999) Fsz.: Johnny Deppn 2.30 Ed © (amerikai vígjátéksorozat) 3.20 Magellán 22.05 Balázs Fecó-koncert 23.05 Hírek. Időjárás 23.10 Sporthírek 23.25 Szerencsés Dániel (magyarfilm, 1983) 89' © R.: Sándor Pál Fsz.: Rudolf Péter 22.25 Nyomorultak © (francia-olasz-spanyol- amerikai sorozat - 4/2.) 24.00 Napló 2.35 Eltűnt lányok nyomában 3.35 Tokió éjjeli baglyai 4.20 Az Árpád-kor temlomai 0.15 CSI - New York-i helyszínelők (ismétlés) © 1.20 Emberi történetek (ismétlés) © 2.25 A koronatanú © (amerikai krimi) 23.45 Omen 4. amerikai horror 22.20 15 perc hírnév amerikai-német krimi 15.05 Lapzárta extra. 15.30 Európai híradó. 16.05 Családmese, 17.00 Híradó. 17.30 Tal­king Movies. 18.05 Vörös és fehér. 18.30 Cél­pont. 19.00 Híradó. 19.30 Napról napra. 20.05 Hírvilág. 20.30 Barangoló. 21.00 Hír­adó 21.21.30 Visszhang. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Napról napra. 23.30 BBC Click. MAGYAR ATV 12.05 Ebugatta. 13.00 Közvetlen ajánlat. 15.05 Tempó. 15.30 Generációk. 16.05 Ék­szer. 16.30 Csaktermészetesen! 17.30 Együtt a biztonságért. 18.00 Zeneexpressz. 18.55 Híradó. 19.25 Start! 20.00 Csattanó. 21.00 Hurrá, nyaralunk! 22.00Zeneexpressz. 22.55 Többet ésszel! 24.00 700-as klub. 9.10 Iskolatársak magyar sorozat ÜIÜ 10.15 Tinik, tenisz... kan.-francia tévéfilmsorozat 16.00 Will és Grace amerikai sorozat HALOZAT 14.00 Játékháló. 16.50 ízelítő. 17.00 Hétköznapi mágiák. 1730 Végső esély (am. film). 19.30 Stílus (életmódmagazin). 20.00 Infománia. 20.30 Hírhá­ló. 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 22.00 Csalafintúra. 22.30 Bencze-show. 23.00A menekült (am. krimi, 1996). 1.00 Hírháló. 1.30 Különjárat. FILMMÚZEUM 9.35 Bors (15/6.). 10.35 Megtalált városok. 11.05 Hollywoodi párok. 12.00 Snitt. 12.30 Privát filmek. 14.20 Az Angyal. 15.10 Csúnya, lány (magyar vígj., 1935). 16.40 Világfiak (csehszlvígj., 1969). 18.20 SolymászTamás. 20.00 Privát rocktörténet. 21.00 Kalauz. 21.30 Hukkle (magyarfilm). 22.50 Monty Python. 9.00Triatlon. 10.00 Futtában. 10.45 NBA Ac­tion. 11.15 Kosárlabda-magazin. 12.15 Ext­rémsport-magazin. 12.45 Férfi vízilabda-baj­nokság. Döntő, 3. mérkőzés. 14.45 Atlétika. 1730 Futtában. 1745 Póker.European Open Poker III. 21.45 Spanyol labdarúgás. 0.15 Sporthorgászmagazin. 0.45 Atlétika. 7.45 Gyerekeknek 8.05 Aljosa Popovics ésagonoszTugárln (orosz mesefilm) 75' 9.25 Cimbora 9.55 Lizzie McGuire (47.) 11.15 Itthoni ízek (12.) 12.05 Duna tér 12.15 Isten kezében 12.45 Élő népzene 13.15 A nagy Caruso (am.-olaszfilm, 1951) 105' 15.00 Egy eredendő bűnös 15.30 A világörökség kincsei 15.50 Kettészelt égbolt 16.45 A GEO bemutatja 17.15 Szerelmes földrajz 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.30 Mese 19.00 A vörös Pimpernel (angol sorozat -12/6.)© 20.00 Kegyelem (magyar dokumentumfilm) 20.20 Szomorú vasárnap © (magyar-német film, 1999) Fsz.: Marozsán Erika 22.10 Dunasport 22.25 Hogy szeretsz? © (dán film, 2002) 113' 0.20 14. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál (2.) 0.45 Szanaszét (filmetűd) 1.45 Kárpáthy Zoltán 22.25 Hogy szeretsz? dán film MINIMAX 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Játsszunk a Szezám utcában! 17.25 Világjáró Grover. 17.30 Elmo világa. 17.50 Rupert maci kalandjai. 18.00 Thomas, a gőzmozdony. 18.15 Jane és a sár­kány. 18.45 Mini News. 18.50 Bombi-toma. 18.55 Connie, a boci. 19.10 Fixi, Foxi és bará­taik. 19.35 Bibi Blocksberg. 91,1 MHz nonstop. Hírek: 7.00,8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00. 7.00-9.00 Reggeli információs maga­zin. 9.00-18.00 Zenei műsorok, prog­ramajánló, névnapló. 10.30-12.00 Kí­vánságműsor. 18.00-19.00 Kívánság- műsor. 19.00 Nonstop zene. N-JOY RAdTŐ” FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Weekend. 17.00 Élő hétvégi kívánságműsor. 20.00 MixXL 2.00 N-Joy Light. RADIO ANTRITT FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli in­formációs magazin. 9.00-12.00 Nap­közben: zenés magazin. 12.00-18.00 DélutániTurmix. 18.00-24.00 Esti szó­rakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyű­zenei összeállítások. FORTUNA HADI Országos hírek: 6.00, 9.00, 12.00, 15.00,17.00 órakor. Helyi hírek: 12.45 órakor. 6.00-9.00 Suki koktél Schuck- ert Józseffel. 9.00-13.00 Szombat dél­előtt BalogJudittal. 13.00-17.00 Szom­bati szieszta Móré Boglárkával. 17.00- 19.00 Kívánságműsor Mittler Judittal. REGIO RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 9.00- 12.00 Jó pihenést! Hétvégi ese­mények, jókedv, zene. 12.00-13.00 Déli Krónika. 13.00-14.00 Hangulat­brigád - a Régió Rádió ifjúsági műso­ra. 14.00-18.00 Édes Éter- interaktív kívánságműsor Bizse Ferenccel. 18.00- 22.00Zeneajavából-Császár Andivé lógat az esti bulihoz. 22.00 Ké­ső Esd Krónika. 22.30-tól Kossuth Rá­dió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30, 20.00- 20.30 horvát műsor, 10.30- 12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb mű­sor. BONYHAD VTV 18.00 Egy 7 - válogatás a hét műsorai­ból. Ismétlés: 22.00,6.00,10.00 óra­kor. BUDAPEST TV 7.50, 9.30 Tele-jósda. 12.00 Déli ha­rangsző. 12.00 Száll a dal. 15.35 Mesezug. 19.30 Esti híradó. 19.55 Kék­fény hírek. 22.00 Frédy-show. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom