Tolnai Népújság, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-29 / 123. szám
2 TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. MÁJUS 29., KEDD METOEEW Ismét megrendezik a virágosítási versenyt dombóvár Május végéig jelentkezhetnek azok, akik szeretnének részt venni a virágosítási versenyben, melyet a Hamulyák Közalapítvány az idén is meghirdetett. Balkon, utca és kert kategóriában várják a jelentkezőket május utolsó napjáig a Civil Irodában. A díjazottak között összesen százötvenezer forint értékben osztanak ki vásárlási utalványokat, (gyt) A férfiakat Ivó napján köszöntötték nagyszokoly Ivó napján köszöntötték a férfiakat a nyugdíjas klub tagjai. A helyi idősek klubjában mintegy hetvenen vettek részt a rendezvényen, ahol Nagy Józsefné, a klub vezetője köszöntötte az erősebb nem képviselőit. A közös ebéd után táncmulatságot rendeztek a nagyszokolyiak. (tgy) Közel háromszázan mutatták be ügyességüket siMONTORNYA Tizennyolc településről érkeztek gyerekek a XII. Országos Illyés Gyuláné Komplex Művészeti Vetélkedőre. Az enyhén értelmi fogyatékos tanulók vers- és próza, ének-zene, dramatikus játék, tánc és báb kategóriában versenyeztek. Szabadidős foglalkozások és kiállítások megtekintése is színesítette a programot, (vl) Utat építenének pályázati pénzből kalaznó Útépítésre adott be pályázatot a kalaznói önkormányzat. A kisközség képviselőtestülete a Béke utca dél-keleti szakaszát szeretné felújítani. Céljaik megvalósítása érdekében a Dél- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által „A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására“ meghirdetett pályázati kiírására nyújtották be igényüket. A kért támogatási összeg 1 millió 787 ezer forint, ami a beruházás 80 százaléka, (fké) @ további hírek: www.tolnaznefujsag.hu Az öt festmény a Szépművészeti Múzeumból került a várba. Az egyiken Ozorai Pipo látható páncélban, a másik négy csatajeleneteket ábrázol Fegyveresek jönnek a várba élményház Ozorai Pipo páncélban feszít a reneszánsz festményen Középkori kincsestárrá alakul az ozorai vár. A település is elkönyvelheti a hasznát a programnak. Július 14-én lesz az avatás. Szeri Árpád ozora Szemmel láthatóan egyedülálló gyümölcsöket terem az a program, melynek keretében a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága mintegy 800 millió forintot fordít az ozorai várra. A látványos termés nem csak Pipó lovag középkori kastélyának további alakításában, hanem a termek berendezésében is megmutatkozik. Az előbbi munkára a legfrissebb példát a vár kápolnájának kialakítása jelentette: az épületen belül az emeleten található, mintegy tizenkét-ti- zenhárom négyzetméteres, log- giás termet a közelmúltban szentelte fel Mayer Mihály pécsi püspök. A kápolnának idegen- forgalmi, sőt, azt meghaladó szerepet is szánnak. Schranz Istvánná, a település polgármestere elmondta, hogy ez az egyedi hangulatú, korhű kegytárgyakkal berendezett helyszín reményeik szerint országos vonzerővel bír majd azon ifjú párok számára, akik itt szeretnék kimondani a boldogító igent. A friss házasok ezután meg is szállhatnak a lovagvár romantikus vendégszobájában. Nem elhanyagolható, hogy a várprogram jótékony hatása az egész községre kisugárzik, hiszen a folyamat részeként településrehabilitáció is megvalósul. Dobó Ágota, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatóhelyettese olyan központot vázolt fel, mely fedett és nyitott vásártérrel, hangulatos, csobogóval ellátott találkahellyel, úgynevezett „piazzával” is rendelkezik. A barokk eredetű fedett piac is megújul, és megerősödik emlékhely rangja: mint ismeretes, egykoron itt lépett fel Petőfi Sándor, amikor vándorszínészként járta az országot. A község egyéb középítkezései is összhangban vannak az említett törekvésekkel: ennek jegyében harmonizál az ozorai általános iskola nemrég rendbe hozott külső homlokzata a felette emelkedő vár látványával. A berendezést, a kiállítási anyagokat áttekintve már most a bőség zavarával szembesülhet a látogató. Jóllehet - tudtuk meg Dobó Ágotától - a programnak még nincs vége. A cél az, hogy a közönség egy olyan reneszánsz élményházba lépjen be, mely - felidézve a XV. századi leírások Országos vonzerővel bír majd a vár. Itáliai mester volt Zsigmond lovagjának főépítésze ozorai pipo - eredeti nevén Philippo Scolari - 1416-ban kezdte el a vár építését, Zsigmond király engedélye alapján. A munka vezető építésze Manetto Ammanatini volt. A lakhely négyzet alaprajzú, emeletes, középudvaros. Egy tömbként jellemezhető palotaépületből és az ezt közel szabályosan körülvevő, ugyancsak négyzetes alaprajzú várfalövből áll. 1520-ban átépítették, reneszánsz részletekkel gazdagították. 1730 körül ismét átépítették, ekkor barokk stílusjegyeket is kapott. pompás castello képét - csillogó láncszemét képezi a kiemelten támogatott Országbemutató Programnak. Élmények már most javában érik mindazokat, akik belépnek a vár kapuján. A virágokkal teli udvar, a borostyánnal futtatott oszlopsor még csak finoman érzékelteti a termek nyújtotta meglepetéseket. A teljesség igénye nélkül csak néhány olyan tárgy, berendezés, eszköz, ami nem csak a régióban, de országszerte is egyedivé teszi Ozorát: közel három méter magas, kitömött jegesmedve, fehérmárvány, reneszánsz kandalló, középkori filmekben látott baldachinos ágy, súlyos brokát függöny, barokk csillár és öt festmény a XV.-XVI. századból, köztük az egyik magát Ozorai Pipót ábrázolja. A holnapi nap ugyancsak gyarapítja a listát: egyenesen Prágából érkeznek a községbe azok a fegyverkovácsmesterek, akik lovagkori páncélt, szablyát, pajzsot és más hadi eszközöket hoznak magukkal. A kép összeáll - jegyezte meg Schranz Istvánná, aki sokadmagával együtt várja a július 14-i, nagyszabású váravatást. Nincs engedély, büntetést fizethet a város az új krosszpálya miatt tamási Nincs minden rendben a tamási krosszpálya működése körül. Az Innovációs Kht. két és fél millió forintos támogatást nyert a pálya kialakítására. Tavaly szeptemberben avatták fel a területet, ahol a motorosok biztonságos körülmények között hódolhatnak szenvedélyüknek. Az engedélyekkel azonban nincs minden rendben. - Az ön- kormányzati választások után szembesültünk azzal, hogy a területet nem vonták ki a mező- gazdasági művelés alól, a szakhatóság pedig büntetéssel fenyegette az önkormányzatot - mondta el Ribányi József polgár- mester. - A kivonás, a környezet- védelmi előtanulmány elkészíttetése viszont nagyon sokba kerül. Ráadásul ekkor szembesültünk azzal is, hogy a terület átnyúlik két magáningatlanra is. Ezek megvásárlásával együtt összesen 4,8 millió forintot kellene költeni arra, hogy a pálya megfeleljen minden előírásnak - tette hozzá. Ribányi József szerint azoknak kellene sportegyesületet alapítaniuk, akik használják a pályát. Ekkor egyrészt meg lehetne tudni, mekkora a valós igény a létesítményre, másrészt ez az egyesület működtethetné a pályát. ■ T.Gy. A támogatás felét az utánpótlásra kell fordítani tamási Ebben az évben is támogatja a város önkormányzata a Tamásiban működő civil szervezeteket. A képviselő-testület döntése szerint 2007-ben hárommillió forintot osztottak szét tizenhat egyesület, alapítvány között. Ugyanakkor a képviselők arról is döntöttek, hogy az idén a sportegyesületek támogatására nyolcmillió forintot fordít az ön- kormányzat. A támogatások fel- használásával kapcsolatban azonban változtatást javasoltak a testület tagjai. Az utánpótlásnevelés fontosságát hangsúlyozva a jövőben a sportegyesületeknek az odaítélt támogatás ötven százalékát kell a fiatalok nevelésére fordítani. Az elmúlt évben ez az arány negyven százalék volt Tamásiban. ■ Gy. T. ELŐFIZETÉSI AKCIÓ 2007 Akciónk FOLYAMATOSAN minden régi és új előfizetőnk szántára biztosítja a kedvezményeket! Kérjük, töltse ki a megrendelőlapot, és küldje vissza címünkre (Szekszárd, Liszt F. tér 3.), vagy díjbeszedéskor jelezze kézbesítőnknek, díjbeszedőnknek. Ingyenesen hívható zöldszámunk: Of -80/203-995 e-mail: judit.balogh@axelspringer.hu , telefon: 74/511-503, fax: 74/511-501 16% kedvezménnyel IFJÚSÁGI LAPCSOMAG axel Springer gi MEGRENDELŐLAP 2007 2698 Ft 438 Ft/hó megtakarítás Ára: 2290 Ft/hó Név:. , Cím: Amennyiben már előfizetőnk, kérjük adja meg előfizetői kódját: Megrendelt lapcsomag neve:............................................................... Előfizetés gyakorisága: CD 1 hónap CD 1/4 év O 1/2 év CD 1 év Tolnai Népújság A Itír velünk jár! &É HIRDETÉS és BIZTONSÁGI ZVNA - Biztonságban vezetünk . -eskedésünkben május 2. és május 31. között, és nyerjen egy : , ■ ' ■ • : • i p' íwífúc v i > ;<-<?/í0$ krf ?&$}>*■ 4j& iß h.i Hß WÚmjkte. &/> ■ hWi'- ?n,s: -" *<_______... ______ | ______ SZ IKO-PETROL KFT. 7361 Kaposszekcső, Petőfi u. 1. Tel.: 74/566-228, 74/566-222 RENAULT AMÖXAT AtKCJIUNK Cseréljen autót gyakrabban, ...:: ff. RE START Mégane 4,99% THM 36 499 Ft/hó fizessen kevesebbet! A 4 A