Tolnai Népújság, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-03 / 102. szám
3 2007. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Példakép kell a kisebbségnek! az a bizonyos c betű ottmarad az emberen, ha roma szülők adnak neki életet. Ha mások nem érzékeltetik vele, ami az életben ritka eset, akkor saját maga teszi ezt. Némely roma gyerek ezért kétszer úgy hajt, mint a többiek. Ösztönző erőt ad neki, ha meg kell mutatni, ő sem rosszabb, mint a többiek, sőt, különb is tud lenni. De egyelőre még nagyon kevés az olyan cigány diák, felnőtt, akiről elismeréssel szólnának a tanárok, ismerősök. ellenben sajnos nagyon sok az olyan, mondjuk ki: buta ember - még a roma vezetők között is -, akik képesek összeveszni egy ülésen, hogy kinek mekkora kocsija és mennyi pénze van. Nekik kellene példát venni Pongó Anitáról és a hozzá hasonló cigánylányokról, -gyerekekről. Csak sajnos óriási a hátrány, amit az új generációnak le kell faragni, a roma népesség ama alig egy százalékának, akik a felsőoktatásban tanulnak. Nekik kellene a médiában többet szerepelni. Nem csak azoknak az embereknek, akik miatt a sztereotípiák kialakultak. Az ország legnépesebb kisebbségének leginkább az ehhez hasonló, jó példákra lenne szüksége, nem önajnározó, buta bohócokra. Hasznos lehet hazánk számára az unió bővítése A tagállamok, így Magyarország szomszédos régióinak felzárkóztatásában jelentős szerepet tölthet be a Nyugat-Balkán minél gyorsabb integrálása - jelentette ki Harangozó Gábor. A szocialista képviselő Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén a ■ Harangozó Gábor szerint céltudatosan segíteni kell a török integrációt. német néppárti képviselő jelentéséhez szólt hozzá. - Ezen országok csatlakozása Európa számára több lehetőséget, mint veszélyt rejt magában. Biztosítanunk kell, hogy a kohéziós politika mai kedvezményezett régiói felzárkózhassanak az uniós átlaghoz anélkül, hogy a további bővítések miatt elveszítenék támogatási jogosultságukat - mondta a szekszárdi származású politikus. A szocialista képviselő egyetért minden olyan kezdeményezéssel, amely koncentráltabb és céltudatosabb segítséget nyújt Törökország integrációjához. Törökország csatlakozása saját teljesítő- és az unió befogadóképességének, nem pedig hajlandóságának függvénye - tette hozzá. ■ 1.1. Az aszály süti a gabonát szárazság Áprilisban egyetlen milliméternyi eső sem hullott Krizák Ferenc a paksi határban 70 hektár búzát termelt. A szárazság miatt besült a növény, a kár mértékét még nem tudja A megye gazdái körében egyre nagyobb aggodalmat kelt a szárazság. Ezt csak tetézte a dinnyések és a gyümölcstermelők körében a szerda hajnalban mért mínusz 2,3 fok. Mauthner Ilona Kevesebb a tőszám, kicsi a kalász, kevés a szem, ez a helyzet az őszi vetésű gabonákban - tájékoztatta lapunkat Varga András, a Gabonatermelők Országos Szövetsége megyei választmányának elnöke. A termelők megvették a drága fajtákat, vegyszereztek, műtrágyáztak, bevételre pedig alig számíthatnak. Kevesebb lesz a termés, ez már nem is kérdés, ráadásul a világpiacon is hiánycikk a búza - mondta a szakember. Ebből adódik, hogy a felvásárlók magas, tonnánként harmincezer forint feletti árra készülnek. Bach János homokos talajon gazdálkodik Sárszentlőrinc környékén. Náluk a kukorica kikelt, a búza viszont megsült. A műtrágyát nem is szórják ki, nincs értelme, mondta a gazda, a búzán már ez sem segít Kicsi a kalász, nem bokrosodott a növény, ha jön is az eső, a helyzet nem sokat javulhat. A kukoricában viszont még bíznak a gazdák, ha időben érkezik a csapadék. Dr. Vörös Géza, a megyei növényvédelmi szakszolgálat vezetője is rendkívülinek tartja az idei évet. Harminc éve mérik a hőmérsékletet és a csapadék- mennyiséget, de arra még nem volt példa, hogy áprilisban egyetlen csepp eső se hulljon. Tolna megyében március 23-án volt utoljára kiadós eső. A kipermetezett méregdrága talajfertőtlenítők, gyomirtó szerek hatástalanok, ezért pót technológiát kell beiktatni, ami újabb plusz költség a gazdálkodóknak. A dinnyések is panaszkodnak. Bognár János, szedresi termelő a hajnali fagy miatt idegeskedett. A fólia alatt még nincs gond, de többen megkezdték a szabadföldi palántázást. Ezen a környéken mért mínusz 1-2 fok talán nagy kárt nem tett a növényben. Locsolni kell, mert nagyon száraz a föld, ami negyven hektáron hatalmas költséget jelent. Évről évre egyre többen hagynak fel a dinnyetermesztéssel is, volt olyan akinek a felvett hitelek, no és a rossz termés miatt a háza is ráment a gazdálkodásra. A gyümölcsfák és a szőlő még bírja a szárazságot. Szénási Tibor, a kisvejkei értékesítői szövetkezet vezetője elmondta, a kajszinál kötődési problémák jelentkeztek, így kevés sárgabarackra számíthatunk. A cseresznyének hiányzik legjobban az eső, hogy kiteljen a szem, a később érő meggyel, szilvával, almával nincs gond, sőt ritkítani kell a termést. A mélyebb völgyekben mínusz 3 fokot is mértek tegnap hajnalban, csak remélni tudják, hogy nem okozott bajt a nem várt hideg. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatóságának helyettes vezetője, dr. Vida György elmondta, a falugazdászok havonta készítenek beszámolót arról, milyen gondjaik vannak a gazdálkodóknak. Jelenleg a szárazság jelenti a legnagyobb problémát, különösen a kalászosokban. Ritkásak az árpa és búzaföldek, a bokrosodás elmaradt, az árpánál, idő előtt, kényszerből indult meg a kalászoso- dás. Még nem mérték fel a károkat, de az biztos, gyengébb mennyiségre lehet számítani. A gazdálkodókat leginkább az érdekli, meddig tart még a szárazság. A Nefela Dél-dunántúli Egyesülés meteorológusa, Be- reczky Károly szerint, a hétvégén záporra, zivatarra lehet számítani, egy-egy körzetben kiadós esővel. Tolna megye felett a csapadék valószínűsége szombaton kilencven százalékos. A csendes, tartós eső hasznosabb lenne a szántóföldi növényeknek, de erre kicsi az esély. Az aszályos évek megyei csapadékmennyisége* * Normál évben az átlagos tavaszi csapadékmennyiség egy hónapban: 50-60 mm Játékos tanítással lett első a főiskolás érzés Kétszer annyit kellett teljesítenie, mint egy nem cigány embernek Pongó Anita tanítási versenyt nyert szekszárd Első helyezést ért el Pongó Anita, a Pécsi Tudomány- egyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának végzős tanító hallgatója a debreceni országos tanítási versenyen. Tizenegy főiskola negyedéves hallgatói mérték össze tudásukat anyanyelvi tanításból. A magyar műveltség- területes hallgató nyelvtanórát mutatott be. Helyes kiejtésre alapozott helyesírást kellett tanítania. Anita az órát a Legyen ön is milliomos! című vetélkedő mintájára alakította. A zenei tagozatos alsósoknak és a zsűrinek egyaránt tetszett a játékos forma. Hagyományok folytatója, mert a 16 debreceni verseny közül 12 esetben dobogós helyen végzett a szekszárdi versenyző. A németkéri lány hatodikos kora óta a pécsi Ghandi Gimnáziumban tanult. Az ELTE tanítóképző karáról iratkozott át Szekszárdra. Jól döntött, ■ Pongó Anita Német- kéren roma tánccsoportot vezet. mondta, mert itt barátságosabb a légkör. Csoporttársaival, tanáraival sokkal közvetlenebb és erősebb a kapcsolata. - A gimnáziumban kaptam meg a segítséget ahhoz, hogy a származásom hátrányait le tudjam küzdeni. Nekem kétszer annyit kellett teljesíteni, mint egy nem cigány embernek. Mindig arra törekedtem, hogy megmutassam én is képes vagyok valamire. A családom és tanáraim támogatták a törekvéseimet. Soha nem fordult elő, hogy amit nagyon akartam, az ne sikerült volna. Persze voltak akadályok és kaptam pofonokat is. Most már azt szeretném, hogy amit nekem a tanáraim adtak, azt visszaadhassam a gyerekeknek - tette hozzá a hallgató. Mostani oktatói közül Glósz- né Pálinkás Erikát, Gabi Gabriellát és Tancz Tündét említette meg név szerint, mint akiknek sokat köszönhet. Főiskolai szak- dolgozatának témája a cigány népmese. ■ Ihárosi I. HÍR sav Gyermek vezetőket választanak a faluban harc Gyermek-önkormányzati választásokat rendeznek Harcon, a közelgő gyermeknap alkalmából - tájékoztatott Sütő Zsófia, az önkormányzat munkatársa. E hét péntekig a helyi 6-18 éves korosztály tagjai megkapják a kopogtatócédulákat. A jelölteknek május 14-ig kell összegyűjteniük a szükséges számú ajánlást. A voksolás május 19-én lesz. (sk) Hat pályázó osztozik a másfélmilliós kereten PAKS Az önkormányzat Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága rendkívüli ülésen döntött a környezetés természetvédelmi feladatok megvalósítására beadott pályázatokról. A hat pályázó mindegyikét támogatta a testület. Köztük osztják szét az éves 1,5 millió forintos pénzügyi keretüket, (vt) Tolnai képzőművészek kiállítása a Babitsban szekszárd Tolna megyében élő amatőr képzőművészek kiállítása nyüt a Babits művelődési ház márványtermében. A hatvankilenc alkotás közt van festmény, grafika, érem, kisplasztika és foltvar- rásos technikával készült kép. Néhány közülük zsűrizett műalkotás. A tárlat május 19-ig tekinthető meg. (ii) Balogh Mónika a kiállításon Három kívánság is teljesülhet, ha nyernek PINCEHELY 6,3 millió forint értékű LEKI pályázatot nyújtott be a nagyközség. Ha nyernek, 250 méter hosszúságban folytatódhat a Kossuth utcai járda építése, a polgármesteri hivatal vizesblokkjának felújítása, valamint a szeméttelep fi- gyelőkútját is megfurat- hatják. A 20 százalékos önerőt az önkormányzat biztosítja - tudtuk meg Herdics Béla polgármestertől, (vl) Erdélyi közíró mutatja be új könyvét siMONTORNYA Ma 17 órakor a Fried Művelődési Házban Csíki Sándor nyárádszeredai közíró „Véreim, árva magyarok” című könyvét mutatják be. A Simontornya testvértelepülésén élő és alkotó író könyvére Mikó Katalin tanárnő és maga a szerző hívja fel a figyelmet, közreműködik Csíki Szende. (Iv) @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.TOLNAINEPDJSAG.HD é J \